Budapest Külső - Józsefvárosi Református Egyházközség

Főoldal programok Szolgáltatás Elérhetőség Múlt Önéletrajz Erdélyi Napok Erdélyi Napok - feladatok

Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!





VII. BÉKÉS

 

168. Békési kezdet. Feszültségek.

 

Minden kezdet nehéz. Békésen is így volt. Annyi bútort vittünk magunkkal, amit kimértünk, hol fog elférni. Hiszen nem lett nagy parókiánk. A parókia két szobáját átalakították irodának és lelkipásztori fogadónak. Első nap déli harangszókor invitál kollegám és a gondnok úr a pincébe. Megnéztem, mi lehet ott. Gondnok úr megszívta lopóval az egyik hordót és megtölt három poharat. Köszöntenek az első alkalmon. Megfordultam és szó nélkül otthagytam őket. Többször nem próbálkoztak.

Hamarosan megtudtam, mi történik Békésen. Minden úrvacsoraosztásra megvesznek 40 liter bort. Vagyis minden úrvacsorázó embernek jutott egy liter. Mivel a közös kehelyből csak egy-egy kortyot nyalintottak meg a lányok, asszonyok, kevés férfi, megmaradt mintegy 39 liter bor. Mindig a legjobb bort vették meg erre a szent célra. A felkészített nagy demizson bort a presbiterek megitták az irodában. Ha kevesen voltak, több jutott. Mindig kevesen voltak. Fejenként fél liter – egy liter. Ebéd előtt megszédítette őket. A harangozó és a kántor hazavittek egy kisebb demizsonnal. Járandóság. Íratlan egyházi törvény. A többi a hűvös pincében maradt a papoknak és a gondnoknak, napi poharazásra.

Mivel a húsvét utáni napokban érkeztünk Békésre, a maradékból még volt elég. Könnyen teleszívta gondnok úr a lopót és töltögette a poharakat. Első súrlódás. Jött a többi is. Szabadon tarthattuk a hittanórákat. Megszerveztem iskolánként és a négy szórványban. Mind az óvodákban, mind az Általános Iskolákban. Magamra vettem az összes vidéki hittanórát és még Békésen is vállaltam órákat. Nagyon kellett valakinek ezt is rendezni.

Egy-egy Békés környéki tanyaközpont sokkal nagyobb volt, mint a baranyai községek. Ez a vidék református. Úgy mehettem be ismeretlen helyekre is, hogy valószínű, református családhoz kopogtatok be. Az óvodák vezetőivel, az iskolák igazgatóival megismerkedtem és elmondtam, mi a tervem szeptembertől. Beleegyeztek. Gyűjtöttem a gyermekeket. Óvodákban és az iskolák alsó osztályaiban minden gyermek járt hittanórára. Segítettem a katolikus kollegának is. Már az óvodából tudtam, hogy neki hány elsőse lesz. Megadtam előre a névsort. Amikor kint voltam a falukban, a napközis nyugdíjas otthonokat is meglátogattam. Tartottam bibliaórákat. Beosztás szerint kezdtem az óvodában, siettem az elsősökhöz, alsósokhoz, felsősökhöz, konfirmandusokhoz és befejeztem bibliaórával. Otthon vártak az esti szolgálatok. Ebédet előre befizettem a megfelelő napra a falvakban. Jó volt. Együtt ebédelhettem az iskolásokkal. Illetve mégsem, mert szinte mindig utolsónak érkeztem meg az ebédlőbe.

Így történt egy megszégyenítő esetem. Leves és rizses hús az ebéd. A tálcára tettem egy kanalat, villát. Megkaptam a levest és rizst. Kiszámoltam, hogy nem leszek úri ember. Hamarosan megérkezett utánam az egyik tanító néni. Szépen előkészíti magának a kanalat, villát, kést. Én pedig nem fogok tudni illedelmesen villával-késsel enni. Egy asztalhoz ülhettünk le. Fokozódott a feszengésem. Használom a villát. Késem nincs. Ő pedig a leveses kanállal befejezte az ebédelést. Még a savanyús tányérból a káposztát is kanállal gyömöszölte. Kolleganőm gyorsan megoldotta boldogtalan helyzetemet. Akkor nem, most utólag megköszönöm neki. Visszakaptam önbizalmamat.

Ezután következett az újabb, különös, meg nem értés Békésen. Sok hittanóra volt bejelentve. Elnök-lelkipásztor úr tervezte a hittanórákat. Minden osztálynak gondolt heti két órát. Csak a megtartott órák után számoltuk el az óradíjat. Mondanom sem kell, hogy maradt bőven pénz évvégére. Ekkor behív kollegám, aki elnök-lelkész is volt és kezembe ad két darab 50.000 forintos nyugtát. Írja alá Hajnalka és én is. A három lelkipásztor kap a hittanpénzből ötven-ötvenezer forintot. Sehová sem kell elszámolni. Általános költségekre vesszük fel. Széttéptem a két papírt és ott hagytam csodálkozó kollegámat. Nem azért, mintha sok lett volna a fizetésünk. Ez az ötvenezer forint több volt, mint három hónapi bérünk. Azt éreztem meg, hogy kollegám minden okot megtalál arra, hogy valamilyen címen pénzt vegyen fel a pénztárból. Ha helyettesített, azonnal átalányt vett fel. Még aznap. El ne felejtse. Ha valaki vendég jött, ellátási költség.

A temető nagy része bérbe volt adva szántónak, veteményesnek. Ennek a bevétele nem volt beírva. A gondnok úrral elrendezték. És még sok minden így ment.

Az egyházközségnek tényleg nagyon kevés pénze volt. A temetőből élt a gyülekezet. Meg kellett venni a sírhelyet. Temető térkép nem volt. Mindig a legidősebb sírásó mondta meg, hogy mikor, melyik sírba temettek. Igaz, a fele sem volt egyházi temetés. De mégis be kellett jönni a funerátornak, sírhely és ravatalozó használati díjat befizetni. Lelkipásztori és kántori temetési stólát alig kértünk. Ugyanis a Tanács ingyen temetett el bárkit. Igaz, mindig dugtak ezer forintot az anyakönyv-vezető zsebébe, aki nagy trikolor-szalaggal átkötve jelent meg a temetésen. Úgy, mint a tanácsi esküvőkön. Mondta a sablont, siratós búcsúztatót. Ezzel nem lehetett versenyezni. Aratott.

A szórványokban szinte nem is temettünk. Mikor feleségem vette át a temetéseket, minden második héten, akkor változott valamit a helyzet. Kollegám ügyet kreált belőle, hogy ő szinte nem is temet. Fagyasztó van a temetőben és inkább fizetik több napra a hűtést, de azon a héten legyen a temetés, amikor a mi hetünk lesz. Így volt a keresztelésekkel is. Előre tudták, melyik héten ki a soros. Ez bizony élezte a feszültséget. Az iskolásoknak minden második vasárnap kellett jönni templomba. Valahogy mindig úgy sikerült, hogy azon vasárnap, amikor kollegám prédikál. Nem véletlen. Mégis sokkal többen voltak a másik vasárnapokon templomban. Így kezdtünk Békésen. Hamar be is fejeztük.

 

169. Lelki előkészület.

 

Volt egy másik kezdet is Békésen. Az ott szolgáló kollegával Mátraházán találkoztam először. A Zsinati Iroda Missziói Osztályának megbízásából voltam ott egy hétig, mint kiküldött lelkipásztor. Egy hetes turnusnak a lelki munkáját kellett vezetnem. Hétfőtől hétfőig. Szombaton akkora jégeső volt Dél-Baranyában, hogy minden templomunk tetejét betörte. A parókiát is bezúzta. Azért is váratlan volt, mert megyénket levédték jégelhárítóval. Állítólag valaki nem volt a helyén s már későn lődözték a fellegeket.

 

Délután Nagyharsányban esküvő. Valami már ott is történt. Olyan fülledt, párás, fojtó idő volt, amilyet még nem ismertem. Az emberek ültek a padokban és a pad festéke rajta maradt a ruhájukon. Ilyen még nem történt. A műemlékesek festtették le évekkel azelőtt. Ránk akarták fogni a kárt, hogy mi átfestettük a padokat. Értetlenül álltak ők is a baj láttán.

Harkányba mentünk volna vacsorára. 4 óra körül átázott a konyhánk. A padlásról vödör számra folyt be a víz. Egy jeges esősáv teljesen tönkretette a ház északi részét. A konyhánk felett az összes cserép összetört. Volt anyagunk. Éjfélig pótoltuk a léceket, cserepeket. Be ne ázzon a lakás, iroda.

Nem mentünk el az estebédre. Később hallottuk, hogy kevesen érkeztek meg és az étteremre rádőlt egy magas fa, amely addig az udvarban álldogált. Tehát ünnepi vacsora sem volt.

Minden templomtető javításra vár. A cserépigénylést, a más megyékből érkező brigádok megfogadását, anyagvásárlást, rábíztam feleségemre és én hétfőn, délután jelentkeztem Mátraházán. Egy tiszántúli lelkipásztor család is megérkezett két fiával. Minden reggel, este áhítat. Mivel a hirosimai évforduló is volt azon a héten, naponta külön imaórákat is tartottunk. Vasárnap istentisztelet. A harmónium mellé ültem minden alkalommal. Közben végeztem az igehirdetést is. Ott üdült a dunántúli püspök-család is. És Tóth püspök úr édesanyja. Szabolcs megyéből is volt egy lelkészcsalád három kisgyermekkel. Kollega írta az elsős hittankönyvet. Tele rajzzal és jó ötletekkel. Olyan hét volt, amit minden résztvevő emlékezetesnek tartott.

Békési kollegám minden nap dicsérgetett. Ők évente jönnek, de ilyen vezetést, igehirdetéseket, éneklést még nem hallottak. Jó énekes volt. A négytagú család naponta új énekkel gazdagította műsorunkat. Négyen három szólamban.

Utolsó hétfőn már találkoztunk néhány új érkezővel is. Mi elköszöntünk egymástól és vittük haza emlékeinket. „Jövőre!" Még egyszer nem szerveződött meg az a csapat.

Mivel kollegám már itt megismert, rajta volt, hogy minket meghívjanak Békésre. Adventben bemutatkozás. Feleségemmel érkeztünk a Lada autóval. Engem régi ismerősként fogadtak, Hajnalkát hamar megismerték. A középső szobában kaptunk helyet. Lefekszünk. Csendben voltunk. Egyszer csak ránk rántják a másik szoba ajtaját és ellenőriznek bennünket. Andrásnak ’elfelejtettek’ hálóinget átvinni, azért jöttek. Figyelték minden mozdulatunkat. Vetkőzés közben. Ha az egyiknek is lett volna gyerekszobája, ilyenkor nem törnek rá kopogás nélkül egy idegen családra. Ki mint él, úgy ítél. Szívesen rajta kaptak volna, ha mi az ő szekrényeiket vizsgáljuk, kutatjuk. Ők, minálunk így tettek volna. Elszomorodtam. Megértettem, hogy Tiszántúlon vagyunk. Átlépni a Tiszát egy új életformát jelent. Mások az emberek. Mások az erkölcsök. Más a gondolkodás.

Vasárnap reggel istentisztelet. Villannyal melegített padok. Gőzölög az esőkabátról lefolyó víz. Párává lesz a bakancsra ragadt hó. Langyos, párás levegő. A prédikáció harmadik mondatánál felkiált valaki, miszerint ’Megvan a papunk’! Arról tettem bizonyságot éppen akkor, hogy Nyilas Misinek mit jelentett egész életében az édesanya figyelmeztetése, amikor fellépett a debreceni vonatra a kisfiú a pakkjával: „Légy jó mindhalálig!” Megtudtam, hogy egy baptista lelkipásztor, magyar tanár, volt a közbeszóló. Ő is meghívott volt. Hajnalka is beszámolt az úrasztalánál, palást nélkül, a szolgálatairól.

A presbiterekkel együtt volt közös ebéd. Ott ismertem meg tanár urat. Abban a közösségben egy nagyon értelmes, művelt ember. Keveset szólt, de többet ért az összes semmitmondónál. Előre jósolták a biztos győzelmet. Mást nem hívnak meg. Ha mi megyünk, akkor nyertek. Igaza volt a nagytiszteletű úrnak, aki beszámolt a nyári mátraházai szolgálatunkról. Amikor tudatosodott bennük, hogy a fiúnk a gyulai orgonista-kántor, akit ismertek az egész megyében, újabb erősítő pontot jelentett. A másik fiúnk Debrecenben végzett fizika-matematika tanár. Jöhetne ide igazgatni a visszakapandó Református Gimnáziumot! Hiszen egyetlen hívő tanár sincs az egész tanári testületben. Békésen egyházi paradicsom lesz! Lányom kap orvosi állást és egyben iskolaorvos is lehet. Új élet kezdődik Békésen! A megye legnépesebb gyülekezete. Ennek kell lennie a református központnak! Gyuláról is átjön a kántor-fiú. Iskolában kiemelkedő énektanítás. A menyem taníthatna angolt.

Szegény emberek elringatták magukat a szép álomban. Arra nem gondoltak, hogy mi lenne az ott lévő lelkipásztor családdal. Ahol úgy kezdődik a prédikáció, hogy ’nem-e láttátok az este a TV-ben?’ Utána elmondja a giccs-film tartalmát, hogy épüljenek a hívek. Hátha valaki nem látta az este a TV-t! Gondolom, ő úgy tervezte, hogy marad örökös elnök-lelkész és mi leszünk a beosztottjai.

A meghívás és megérkezés után találkoztunk egy új arccal. Bemutatkozik. Szabad legyen figyelmeztetnie. Ne menjünk be a másik parókiára látogatóba. Pláne, ha hívnak! Tele vannak magnetofonnal. A zsebben, a női táskában, beépített lehallgató készülékek. A telefonunkat is ellenőrzik. Amikor nálunk megcsörren, ott máris bekapcsol egy magnó-szerkezet. Az asszonnyal pláne ne találkozzunk. Minden hájjal megkent párttitkár-lány. Lám, most is baloldali képviselő az Önkormányzatban. Vigyázzunk! Nagyon hamar becseleznek bennünket, hogy azután sakkban tartsanak. Mindenkit fenyegetnek és irányítani akarnak. Példákat mondott arra, hogy az asszony kiadta magát az egyik elődünk szeretőjének. Kellő pillanatban előugrottak az elbújtatottak és hangoskodtak. Később tanúsították, hogy milyen aljas dolgot akart elkövetni, a szegény, gyenge, védtelen asszonnyal, a pap. Alig tudták megvédeni a szörnyűségtől. Voltak tanúk. Ők is megfélemlítettek voltak. Most éppen az egyik középiskolában tanít matematikát. A fiát is átvitte oda. A gimnáziumból kiesett a legény. Majd ő leérettségizteti matematikából. Páváskodott az ottani igazgató körül. Egyszer már megverték érte. De őneki nem számított. Ezzel az igaz beszéddel előkészítettek bennünket a békési munkánkra. Jó volt. Bár nem éreztettem kollegámmal. Csak mindenben túl óvatosak voltunk.

Ha telefonálni akartam, elsétáltam a postához és a nyilvános telefont használtuk. Amikor minket hívtak, figyelmeztettük, hogy valami kattanást vettünk észre. Lehallgatnak bennünket. Akkor dívott a poloska. Tényleg a poloska hallgatta beszélgetésünket. A poloska elég kártékony és büdös állat. Ehhez jött még hozzá a zeneiskola értékelése. Fiam első osztályos volt, hat éves. Siklóson járt zeneiskolába. Szerettem volna, ha itt folytatja. De az igazgató úr őszintén megmondta, hogy a két papfiúval annyi baja volt, hogy ő többször nem vesz fel papgyereket. Egy életre elég volt a két rosszcsont. Előítélet. Mennyi fájdalom érhette a kollegáéktól, hogy így kitört. Be is tartotta szavát. A fiam már akkor is fújt rezes hangszert. Amikor a zeneiskola pólókat festetett jelvénnyel, Zalán fiam képét rajzolta rá a művész. A tervező ismert bennünket és ezzel válaszolt az excommunikálásra. Ezek szerint lelkileg is felkészültünk a békési szolgálatra.

 

 

170. Visszakapott iskolák.

 

 

Tanítottunk, mentünk, autóztunk, látogattunk. Szinte mindig úton voltunk. Az egyházmegye nem ellenőrizte a gyülekezeteket. Az egyházlátogatás, a canonica visitatio, nagyon formális volt. Illetve nem is volt. Egyházmegyei közgyűlés december elején. Ha nem készítettek arra az évre jelentést az előadók, betették a tavalyit. Ki tudja, már hányadszor tették be, mindig a tavalyit.

Nagy téma volt a Békési Gimnázium átvétele és a Kollégium megoldása. Egyetlen tanár sem volt, akire számítani lehetett volna. Amikor kezdtem megismerni a pedagógusokat, megijedtem. Szinte csak nők voltak. Az egyik tanárnő férje rakodó a teherautón. Nem politikai büntetésből, hanem addig tudott felemelkedni. Miről beszélgethetnek ebben a családban odahaza? A tanárnő hogyan beszéli meg férjével a szellemi-lelki problémákat? Rágondolni is rossz.

Először tagozatos osztályokat szerveztek. Kimondták, hogy ez ’református’ osztály. Semmit nem jelentett. Csak annyit, hogy ennek az osztálynak volt fakultatív hittanórája. Olyan református osztályt is szerveztek, ahol nem is volt hittanóra. Megpróbáltak ’hittanpótlót’ szervezni. Nem volt pedagógus hozzá. A régi gimnáziumokban, a két világháború között, a reálosztályokban a görög helyett lehetett kérni ’görögpótlót’. Magyarul tanulták az ógörög történelmet és irodalmat.

Azt mindenki észrevehette, hogy nem nagyon rajongottam az iskolák visszavételéért. Elnöklelkész társam pedig mindent megígért, a kártérítésért kapott pénzeket felajánlotta az iskolának feltétel nélkül. Csak szóbeli megállapodások voltak az iskola vezetése és az egyházközség között. Az Önkormányzat örült, ha leadhatott egy iskolát. Nekünk örülnünk kellett volna, hogy visszakapjuk. A gyülekezetben semmiféle gyermekmunka nem volt. Bátorkodtam azt mondani, hogy a baptisták jobban megérdemelnék az iskolákat. Hiszen ott minden gyermek jár gyülekezeti hittanra. Jó tanítóik voltak.

Szerettem volna megszervezni a gyermek-istentiszteletet. Elnöklelkész nem engedte. Annyival is kevesebben lesznek a templomban. Bizony, a 27 ezer reformátusból még 270-en sem jártak templomba. Ez pedig 1% lenne. Akkor kinek kell a Gimnázium? Amikor szóba jött a Gimnázium visszaadása, azonnal megindult egy-két általános gimnáziumi osztály a szakiskolákban. A szülők nem akarták beíratni gyermekeiket a Református Gimnáziumba. A legbutább gyermekeket nem vették fel. Ajánlották nekik a szakiskolákat. Kollegám letanyázott a portánál. Amikor mentek ki a szülők, hogy nem vették fel gyermeküket a gimnáziumba kettes bizonyítvánnyal, visszaküldte őket, hogy a tagozatos C-be vegyék fel. Beszterczey nagytiszteletű úr küldi őket. Igaza volt. Feltelt az osztály. Hogy milyen szinten működött, könnyű elképzelni.

Amikor magam előtt láttam a pécsi Cisztert, elszorult a szívem. Amelyik napon kimondták a visszaadást, a tanárok közül az inkognitóban szerzetesek beöltöztek másnapra ciszter egyenruhába. A többi tanár civilként megmaradt a visszakapott gimnáziumba.

De ilyen helyen, ahol egyetlen tanár sem volt református, illetve valamilyen egyházhoz kapcsolódó, más volt a helyzet. Sajnáltam a tanárokat, a diákokat. A bejárat feletti falra felfestették nagy betűkkel az új nevet. De egy fecske nem csinál nyarat. Nem azt láttam, hogy majd évek múlva, amikor már első osztálytól kezdve egyházi felvétel lesz és nem átvétel, akkor majd reformátusok lesznek mind az oktatók, mind a diákok. Sokkal inkább azt gondoltam, hogy teljesen szekularizálódik az iskola és csak a neve lesz ’református’. Lassan meg lehet állapítani, igazam lett-e. Sajnálatos állapot, ha jól éreztem. Tiszta szívből nem tudtam imádkozni a visszakapott békési iskolák jövőjéért. Hitetlen tanári kar. Hittan órára járni nem akaró diákság. Templomba nem járó szülői háttér. Isten Szentlelke tud csudát tenni. Nagyon kellene imádkozni a Szentlélekért.

 

171. Tanyai ember élete.

 

 

Békés nagy tanyavilág. Sokat lebontattak a TSZ-időkben. Mégis maradt jó néhány tanya. Nem lehetett a városba betelepíteni a kint lakókat. Kitartottak. Igazuk volt. A régi forma szerint önellátóak. Miért kellene őket bántani? Ők abban az életformában boldogok. Isten éltesse őket. A tanyavilágnak külön temetője nem volt. Békésen a ’Rózsa Temető’ volt a központ.

A térképen a város határának átmérője elérte a 47 km-t. Szomszéd központok ma is Gyula és Békéscsaba. Hasonló helyzet ott is. E három város sorban lett megyeszékhely. Békésről kapta a nevét a Megye. A XIX-XX. század váltóján már Gyula volt a megyeszékhely. A XX. század második felében pedig Békéscsaba lett.

Az 1870-80-as években az okos békésiek nem engedték meg a vasút arra vezetését. Tüzet okoz és leég a város. Volt benne igazság. Visszaütött. A másik két település erőteljes fejlődésnek indult. Békésnek vízi útja volt. A Körös. Építettek is a parton egy nagy raktárt. Ott lehetett könnyen hajóba rakni a termést és olcsón szállítani. Ekkor volt Békés fölötte Gyulának és Csabának. Amikor a vasút átvette a szállítások nagy részét, lemaradt Békés. A XX. században építettek egy kis vasutat. Most Murony a neve az állomásnak, ahol bekötötték a fővonalba Békést egy mellékvágánnyal. Itt húzódik a vasútvonal legközelebb a városhoz. Segítette a lakosokat a közlekedésben a kis összekötő vonal, de nem oldotta meg a szállítást. Békés békésen lemaradt.

Hallottam egy régebbi történetet. Bejöttek a tanyáról jelenteni, hogy halott van. Amikor tudnak, menjenek ki temetni. Mihelyt járhatók lettek az utak, a szánkóra felült a soros lelkipásztor. Hívta magával az egyik kántortanítót. Jött is nagy subában, három énekes-fiúval. Reggeli tisztelet után indultak. Messziről látja a család, hogy jönnek. Jelszó: Jön a pap! Sietnek a szomszédok is. A hidegre tett halottat lehozzák a padról és felravatalozzák. Szép temetés. Indulás a Rózsa Temetőbe. Délutánra megérkeznek. A sírásók is végeztek a gödör elkészítésével. Estére mindenki megpihent. Több mint 40 km-es út volt mögöttük. Munka után édes a pihenés. Igazi tavasz lett, amikor megjelenik újból a funerátor. ’Nagytiszteletű Úr! Baj történt a nemjóját! Ki kell cserélni a koporsót. Elföldeltük a zabot. A mama meg ott maradt a padláson’.

Ismerni kell a körülményeket. A tanyások tartanak otthon mindent. Koporsót is. Nagy hóban kihez szaladgáljanak koporsót megrendelni? Amikor tetszettek jönni, a szomszédok segítettek. Felkapták a koporsót és felravatalozták. Abban volt a zab. A lovak abrakja. Télen nem kell abrakolni a lovakat. Pihennek. Inkább járatni kell. Ne kapjanak vérömlést. A macskák a padláson egerésznek. Ha nincs letakarva a zab, a macska belepiszkol. A ló kényes állat. Nem eszi meg. Ezért teleltették a komámék egyik üres koporsóban a lovak abrakját. Nehéz volt a halottas láda. A fiatalok ügyesen levitték és azt tették ki az udvarra. A mama temetetlen. A lovaknak kell az abrak a tavaszi szántáshoz, boronáláshoz, vetéshez. Vissza kell cserélni. Úgy lett. A kecske is jól lakott, és a káposzta is megmaradt.

Azóta igyekszem megnézni minden koporsót belülről is, kit temetek. Nem szeretnék én is így járni. De úgy sem, hogy üres koporsót temetnénk el. Olyan is megesett a magyar történelemben.

Amikor tudtam kijelölni magamnak szabad napot, tanítási szünetek idején, szívesen elindultam bakancsban tanyákat látogatni. Ameddig elvitt az autóbusz, elmentem. Leszálltam. Körülnéztem. Megláttam egy tanyát és odamentem. Kutyák egyszer sem haraptak meg. Biztosra vehettem, hogy reformátusokat találok. Valamikor mindenki református volt Békésen. Ha jöttek is a városba más vallásúak, azokat nem a távoli, régi, úttalan tanyákon találhattuk meg. Mindenütt elmondták, hogy abban az épületben látogatni még lelkipásztor nem járt. Hívőkről még tettek valami említést. Az első család szívesen kalauzolt tovább. Hittanos gyermekeim is ilyen tanyákról jártak naponta iskolába.

Magyarbólyon volt egy minisztériumi fenntartású kollégiumnak nevezett internátus, ahol a nehezen bejáró gyermekek egész évben lakhattak. De téli időben még a szomszéd falukból sem jártak be busszal, hanem inkább néhány hónapig bentlakók lettek. Békésen ilyenről nem is hallottam. Pedig ott is nagy szükség lett volna a gyermekeknek segítségre.

Sokat jelentett nekem a gyermekek megszeretésében maga az a tény, hogy megismertem körülményeiket. Télen bizony sötétben indultak és sötétre értek haza. Nagyon érdekes volt, ahogy elmondták nekem, hogy milyen fáknál, bokroknál, partnál, szántásnál merre kell fordulnom, hogy irányt vegyek a házukhoz. Ködös időben nem mertem volna elindulni. Az egy más élet volt. Valamit megismertem belőle.

Magyarbólyon mondta nekem az egyik templomos asszony. Tetszik tudni, a férjem tanyán nőtt fel. Én faluban. Nekem meg kellett tanulnom, hogy ő egészen más, mint én. Most átültettem az élettapasztalt néni bölcs szavait a saját életembe. Azt mondanom sem kell, hogy villany sem volt a kövesutaktól távolabb eső, egyes tanyákon. Elemes rádiót találtam néhányat.

Madarakkal feküdtek, madarakkal keltek. Én is így nyaraltam minden évben nagyszüleimnél. A legemlékezetesebb kedves napjaim ezek maradtak a három békési évemből. A gyermekek nagyon hálásak voltak. Az egyik helyen, a félúton találtam egy elhagyott, sárba szorult autót. Elmondták, hogy amikor kezd fagyni, visszamennek a sáros útra. Kiemelik a járművet és a fagyos úton, könnyen hazamennek vele. Reggel fagyban indultak, de mire jöttek haza, elsüllyedtek. Ilyen már sokszor megtörtént.

Az egyik konfirmandus fiú beszámol arról, hogy édesapja vállalkozó szeretne lenni. Disznóvágással és hentesbolttal foglalkozna. Az egyik közeli faluban bérelne bolthelyiséget. Van egy rokonuk, édesanyjának testvére. Pesten lakik. Mindig jelzik, amikor ők, vagy a többi rokon disznót vágnak. Lejön aznap egy-két aktatáskával. A disznó belső részét ők nem eszik meg. Máj, szív, tüdő, vese. Ezeket összeszedi, elcsomagolja és örömmel viszi Pestre. Tetszik tudni, ott mindent megesznek az emberek. Mi csak a finom húst süssük meg. Szeressük még a kemény héjú töpörtyűt. Sokáig lehet szopogatni, rágogatni. Mi sohasem vásárlunk rágógumit. Ez többet ér. Mennyire igaza volt!

Nem tudom, a magyarok mióta eszik meg az állatok belsőségét. Talán az ipar kezdte feldolgozni májkrémnek és ezzel szoktatták rá az embereket? Az elbeszélő fiúéknál ősi szokás uralkodik most is, az biztos. Eszembe jutott Arany János kora. Igaz, a költő visszavetíti Nagy Lajos király idejére a történetet, de én merem gondolni, hogy a XIX. századi olvasók nagyon is megértették. A gőgös hentesek egy darab májat dobnak ki Miklósnak. A máj kutyaeledel volt.

Tanyasi látogatásaim sokszor meggondolkodtattak. Pásztor nélkül való nyáj. Mutatták egyik helyen a konfirmandus emléklapjukat. Elmondták, hogy amikor megszervezték a tized-iskolákat, ott tanultak kátét is. A 6. osztály vége felé be kellett menni a nagy templomba és nagyon sokan konfirmáltak. Nem ismerték egymást a gyermekek. Tíz nap múlva vettek először úrvacsorát. Áldozócsütörtök – Pünkösd.

Engem az lepett meg, hogy a mindenkori elnök-lelkész még annyi fáradtságot sem vett, hogy az Emléklapokat aláírja, hanem bélyegzőt csináltatott és azzal pecsételte rá a principálisa nevét a káplán. Mindössze ennyi kapcsolata lett volna a kollegának a néppel, hogy elolvassa a gyermek nevét és aláírja a lapot. Ez nem lett volna megerőltető munka a pásztornak, a nyájáért.

Ezek az alföldiek nagy papok voltak. Jól megéltek a 100 hold föld hasznából az ingyenes fűtött-világított lakásban. A stóla is gazdagította őket. A pásztor nem ismerte a nyájat. A nyáj nem ismerte a pásztort. Talán ilyen esetekre mondta Ravasz püspök úr, hogy mennyei csoda, miszerint papok dacára is van még Magyar Református Egyház.


172. Ki mint él, úgy ítél.

 

 

Nagyon meglátszott a szellemi különbség a két beiktatott lelkipásztor között. Ezen még lehetett volna segíteni. De az anyagiasság. A pénz imádata. A mindenáron való kicsinyítése a másiknak. A presbiteri jegyzőkönyvek meghamisíttatása. A presbiteri jegyző hangszalag alapján leírhatta az összes elhangzott szót. Ami kollegámnak kellemetlen lett volna, azt ki kellett hagynia. Amit mondott énrám, azt mindig kiemelve leírták. Tehát nem jegyzőkönyv lett, hanem értékelése a presbiteri gyűléseknek. Ugyanez történt az iktatókönyvvel is. Felkért emberek írtak jelentést ellenem, és azt mindig külön sorszámmal és vastagítva jelezték, hogy panasz Kovács Emil lelkipásztor ellen. Valaki idegennek úgy tűnhetett, hogy ez a téma foglalkoztatja a gyülekezetet. Persze ezt mind a párttitkárlány feleség irányításával tette kollegám. Maga ilyenre nem jött volna rá.

Bármi kérdés jött elő, mindig futott haza, megkérdezte az asszonyt. Amit ő mondott, azzal jött vissza, mint a saját gondolata. Mikor már semmi nem sikerült ellenem, lopásba kevertek bele. Illetve tervezték.

Reggel megyek az újságért, a kiskapun lévő postaládába nagy összegű pénz van. Egy csomóban mintegy 15.000.-Ft. Akkor ez egy havi jó fizetésnek számított. Még e fölé volt bedobálva egy csomó kisebb összegű papírpénz. Az is lehetett mintegy ezer forint. Megláttam az ajtó kinyitásakor. Visszacsuktam. Kesztyűt hoztam és azzal fogtam meg a pénzt. Hadd maradjon meg valakinek az ujjlenyomata a papíron. Borítékba tettem és jelentettem a rendőrségen, hogy valami rendkívüli eset történt. Elveszthette valaki a pénzét és a megtaláló betette az egyházi kapun lévő postaládába. Jegyzőkönyveztük az esetet. Ők átszámolták az összeget. Feltűnt, hogy ropogós új ezresek. Sorszám szerint, egymás mellettiek. Visszaadták. Vigyem haza. Ha valami ügy lesz belőle, tudnak róla.

Reggel nyolc órakor elmentem az OTP Bankba. Ők elmondták, hogy tegnap délután vett ki a gondnok 50 ezer forintot. Mivel új pénzük volt csak becsomagolva, a pincéből hoztak fel egy köteget és azt adták át. Kértem, vegyék elő a kísérőjegyzéket. Amikor új csomagot bontottak, meg volt adva a sorszám. Mettől-meddig van a csomagban. Pontosan egyezett a talált pénzzel.

Tudtam, hogy hamarosan jönni fognak a tanuk, hogy tegnap zárva találták a kaput és az egyháznak szánt adományukat bedobták a ládába. Senki nem látja, mi van benne. Ha mi észrevesszük, a gondnok úr beírja adománynak. Majd ők később jelzik, milyen névre könyveljék el.

Akkor, amikor egy-egy vasárnapi perselypénzt száz forintokban számolhattunk, az egyházi adót a családok száz forintokban fizették be. A minden héten dolgozó csigakészítők félévi bevétele volt ennyi pénz. Ez olyan horribilis összegnek számított, hogy ilyen értékkel senki sem dobálózik.

Telefonon szóltam esperes úrnak, miszerint egy aljas összeesküvést készítettek ellenem. Tudomásul vette. Átszóltam kollegámnak, hogy valami történt az éjszaka a parókián. Azonnal jegyzőkönyvezni kell a dolgot. Amikorra kollegám átjött, befizettem az összeget a gyülekezet pénztárába, N. N. adakozással. Gondnok úrnak elmondtam, hogy majd ha valaki jelentkezik, írja névre. Addig vegyék Isten dicsőségére adakozásnak név nélkül. Gondnok úr nagyon zavartan állította ki a bevételi elismervényt.

A gyülekezeti befizetések nem lista szerint mentek. Nem volt számozott nyugtatömb. Volt egy 10 cm-es nagy pecsétnyomó. Hozzá egy nagy pecsétpárna. Lila színű tintával. Az irodában egy írólapot elvágtak négyfelé. Egyre rányomták a pecsétet. Kiállították a nevet, beírták az összeget, dátumozták és aláírta a gondnok. Megkapta a befizető. A benti ellenőrzést nem lehetett megtenni, mivel sorszám nem volt. Gondolat szerint be lehetett írni a bevételt. Ilyen bevételezéssel mi lett a beadott pénz sorsa, ma sem tudom.

Pár nap vagy hét múlva kaptam választ, közvetve, a nagytiszteletű asszonytól. Megszólította vejemet, Kovács Dániel tanárt, hogy ’milyen becsületes apósod van! Miért nem lett volna az a pénz jó nektek is, ha már neki nem kellett’. Ki mint él, úgy ítél. Biztosra vették, hogy most elkapnak pénzlopáson. Ezzel is feszítettem a húrt. Kinevettem őket. Lenéztem primitív életszemléletüket. Négy elemis szintnél magasabbra nem tudtak emelkedni. Mit gondoljak még a kollegákról, ha a megye legnagyobb gyülekezetének lelkipásztora itt tart? Állandóan emlegette, hogy a következő esperes ő lesz. Tiszántúlon még ez is lehetséges.

 

173. Ismerkedés a kollegákkal.

 

 

Bemutatkozásom. Új seprő jól seper. Új szita falon függ. Gyermekkoromban ha valaki új játékostárs érkezett, azzal fogadtuk, új cica új vendég! Mehetett hunyni. A legalsó helyről kezdhette a belépést. Ügyeskedjen és akarjon feljönni a felső körökbe. Havonta lelkészgyűlések Békéscsabán. Soron kívül engem kértek meg az áhítat megtartására. Beléptettek, mint új embert. Befogad a közösség. Fraternitas. Testvéri csapat. Ismerkedés. Esperes urat ismertem, mint fiam főnökét. Látásból már ismerhettem a kollegákat, a múlt hónapban már részt vettem a közösségben. Akkor kaptam a felkérést a szolgálatra.

Bemutatkozó bizonyságtétel. Nem lettem nagyon népszerű. Gondolatom volt a megújulásról. A lelkészeknek kellene kezdeni. Szép baranyai példákat hoztam. Közbekiabálás, hogy akkor miért nem maradtál ott! Valahogy vocatio interna nélküli élet. Nem belső tűz, hanem megélhetés, meggazdagodás lehetősége. Úgy éreztem, nem ismerik a szent és profán közti különbséget. Nagyon megelégedettek a templomba járással, a gyülekezeti élettel.

Baranyában százalékban gondolkodtunk. A gyülekezet 10-20-30%-a rendszeres templomba járó. Az alföldi nagy gyülekezetekben egy számjegyű százalékról beszélhettünk legfeljebb. Megértettem azt is, hogy latin szavakat nem szabad használni a gyűlésen. Itt mindenki magyar, csak magyarul beszélhetünk. Nincs egyetlen latin sem köztünk. Nem kell technicus terminus. Amit nem magyarul mondok, azt azonnal kell értelmeznem. Ezért latinul ne is mondjam. A bibliai héberre, görögre még gondolni sem szabad. De egyben nagyon megdicsérhettem a tiszántúli kollegákat. Mégpedig az éneklésükért. Hatással volt Debrecenben a Kántus. Ha még nem is voltak az énekkar tagjai, de egy szellemiséget árasztott. Jól énekeltek.

Békésen is volt egy karmester-orgonista. Autodidakta ember. Saját magát képezte. A baptistáktól jött át. Ott kitették valamiért. Minden jó volt. De zsoltárt nem volt szabad bemondani. Abba mindig belekeveredett. Idegen volt számára. Mivel nem volt kottista, nehezen tudott megbirkózni a francia dallamokkal és ritmussal.

 

 

174. Lezárt orgona.

 

 

Fiam Gyulán volt kántor. Kollegám hallotta énekelni és orgonálni. Azonnal meghívta Békésre. A baptistáktól jött orgonistát elintézi ő bármikor. Fiam nem vállalta az átjövetelt. Hiszen ott szolgálati lakása is volt. Békésen családtagként ellakhatna velünk. Bosszúval válaszolt kollegám. Mint elnöklelkész lezárta az orgonát. Fiam, mint családtag, nem mehetett fel gyakorolni. Hanem egyszer mégis történt valami. Zárva volt a másik parókia. Egy ifjú rokona megérkezett. Bizonytalan ideig várnia kellett. Kérésre elővettem a rejtekhelyről a kulcsot és felment a karzatba orgonálni. Nem volt művész. Énekeket játszott.

Megérkezik Andrásunk és rohan át hozzám. Üvöltözik, hogy ő lezáratta az orgonát. Biztos én engedtem fel. Miért adtam ki a kulcsot? Válaszoltam. Mert kérte a fiú. Rendőrséget hívott. Tájékoztatta az ügyeletes tisztet. Betörtek a templomba. Lezárt karzatba felment Botond. Én hallgattam. Nem tudtam róla. Szirénás autóval megérkeznek és nyomoznak. Felmennek a játszóasztalhoz és igazoltatják a betörőt. Az adatokból megtudta kollegám, hogy nem Kovács Botond tört be, hanem az ő unokaöccse. Vissza az egész. Nem betörő, hanem unokatestvére. Megint én lettem a hibás. Miért nem mondtam meg, hogy nem Botond zenél. Nem kérdezte. Ő eleve tudta. Biztos hitében nem ingathattam meg. Így eltársalogtunk sokszor.

Legjobban idegesíthette az én nyugodtságom. Napóleontól megtanultam, ha válaszolnod kell, előbb számolj el magadban tízig, és okosabban fogsz felelni. A másik üzengetési forma a telefonos játék volt. Mihelyt felvettem a kagylót, őnáluk az automata azonnal bekapcsolt. Magamban beszélgettem hosszú ideig. Majd csak lejár a szalag a poloskán. Ha észreveszi, tehet fel új szalagot. Nekem ő volt a Néném, akinek irogattam a telefonbeszélgetéseket. Tanultam a fogságban élő Mikes Kelementől. Minden rosszban van valami jó. Isten útjai kifürkészhetetlenek.




Főoldal programok Szolgáltatás Elérhetőség Múlt Önéletrajz Erdélyi Napok Erdélyi Napok - feladatok

Honlapkészítés