Budapest Külső - Józsefvárosi Református Egyházközség

Főoldal programok Szolgáltatás Elérhetőség Múlt Önéletrajz Erdélyi Napok Erdélyi Napok - feladatok

Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!





 

 

 

VI. MAGYARBÓLY

 

 

151. Reformátusok Magyarbólyban.

 

 

Magyarbóly 5 templomos falu. Az ezer lélek öt felé oszlik. Nem számtani arányban. A legrégebbiek a szerbek. 1919. után hazamehettek volna. Néhány család itt maradt. A többiek eladták birtokukat. Annyi pénzért, ott kaptak helyette másat. A svábok evangélikusok voltak. Őket kitelepítették 1947-ben. Mintegy 10%-a maradt csak a faluban. Katolikusok a szomszéd püspöki birtokról származtak és találtak helyet a faluban. A háború előtt egytanerős iskolájuk működött. Később az udvarban építettek egy kis kápolnát. Baptisták 100 éve kezdtek működni. 1896-ban történt az első bemerítkezés. Sváb gyülekezet volt ez is. Német nyelven beszéltek. Mármint sváb tájszólással. Fúvós zenekaruk is volt. Prédikátoruknak vettek parókiát. Az udvarban építettek imaházat. Temetőt is kaptak. Jeltelen sírokba temetkeztek. Az 1947-es kitelepítéskor ők is nagyon megfogyatkoztak. A reformátusok közül két család átpártolt hozzájuk.

 

Reformátusok 1940. január 1-én érkeztek, 38 vasúti kocsiban, az állomásra. Az evangélikus diakonissza fogadta őket meleg teával. Rácsos oldalú tehervagont kapott egy-egy vajai család. Amit akartak, hozhattak magukkal. A károlymajori uradalomból kitéptek egy nagy területet. Felosztották a telepesek között. 1939. őszén megépült a tervezett 120-ból, 38 ház. Ezeket foglalták el január 1-én. A tervezett többi ház azóta sem épült meg. Ez lett a Telep. A lakók a telepesek. Nem szívesen fogadták őket a faluban. Inkább megvették volna a szabaddá vált uradalmi földeket a sváb, szerb gazdák is. Ők nem kaptak belőle.

 

Az Uradalom központi irodája körül lévő melléképületeket, mind lebontották. Felépítették az új templomot. Ez lett Magyarbóly ötödik, egyben a legnagyobb temploma. A 38 házba mintegy 400-an érkeztek. Valamennyien sokgyermekes családok. Volt 13 gyermekes, volt öt gyermekes család. Hogy a többi 82 jelentkező családdal mi lett, ne kérdezzétek. Szomorú sorsuk lett. Vaján eladták az örökségi részüket. Befizették a jelentkezési díjat. Jelezték áttelepülési szándékukat. Háború volt. Több ház nem épült Magyarbólyon.

 

Volt 1-2-3 szobás házacska. 10-40 hold földdel. Ki mennyit kért. Ha nagyobb volt a család, többet mertek vállalni. Megdolgozzák. A 13 gyermekes Sólyom papa 3 szobás házat és 40 holdat igényelt. Meg is kapták. Sőt kérhettek állatokat, gazdasági berendezést. Mindent kamatmentes, 10 éves kölcsönre. Országos minta-telepítés volt. ONCSA segítséget kaptak a minisztériumtól, az Országos Nagy Családosok Alapjából. A szomorú háborúnak lett jó vége is. A megállapított fizetnivalót előbb is lehetett törleszteni. A pénz vásárló értéke romlott.  Hivatalos infláció nem volt egy darabig. A háborút megnyerjük és majd helyreáll minden. A családok előbb egy tehén árából kifizették a vissza lévő 5-6 évi tartozást. Egy hét múlva már egy csibe ára is elég lett volna. Aztán ne is mondjam, hogy egy cigaretta ára is több volt, mint a teljes birtok vásárlási értéke. Minden telepes család önálló, tehermentes gazda lett. Aki nem mert sokat igényelni, most verte a fejét a falba. Késő bánat ebgondolat. A hadifoglyok megérkeztek. Boldog családok.

 

Bevágott a kulákság. Úgy intézték, hogy a telepesek lettek a kulákok. Ők teljesítették a falura kivetett beszolgáltatást. Nagyobb szegénység várt rájuk, mint odahaza Szabolcsban. Éhezés. Rongyoskodás. Lenézték őket. A régi gazdák, a szerbek és a svábok megéltek egy darabig a saját zsírjukból. De ezek a nincsteleneknek nem volt tartalékjuk.

 

A Telep miatt külön kisbírót kellett fogadni, erős minisztériumi utasításra, aki magyarul is tud dobolni. A jegyző tudott magyarul, de a faluban senki sem ejtett ki magyar szót. Várták, hogy visszaköltöztetik őket a németek Dunántúlról valahová Szabolcsba. Ekkor már a Duna vonaláig az ország fel volt mérve a német térképeken. Valószínűleg nem véletlen. Az evangélikus lelkipásztor urat figyelmeztette a presbitériuma. Ha még egyszer meglátják, hogy a Telepre felmegy, ne jöjjön vissza a parókiára. Addigra a családja a falun kívüli árokban lesz holmijával együtt.

 

Ez a sváb terület, Villánytól Mohácsig, Nagyharsány szórványa volt. Papíron. Valójában sehová nem tartoztak. A Bethánia telepítette családok erősen kötődtek a Hallelujához és szektás lelkűek voltak. Ha a baptisták magyarok lettek volna, nagyon könnyen beolvadnak oda. Elmentek a baptista imaházba, de egy szót sem értettek. A nemzeti hovatartozás, kivetés, megkülönböztetés érzése erősebb volt a faluban, mint a keresztyénség kohéziós vonzása. A baptisták nem is szívesen fogadták a magyarokat. Nem is mentek híveink hozzájuk örömmel. Otthon imádkozgattak. Hívő asszonyok köré csoportosultak a családok, főleg a fiatalok.

 

A telepesek akkora közösség volt, mint az evangélikus svábság. A minisztériumban szépen eltervezték, hogy az evangélikus templom hajójára fel lehet tenni a kakas-jelvényt, vagy a csillagot. Jelzi a reformátusság jelenlétét. A tornyon kereszt van. Vasárnaponként reggel korábban, vagy a déli órákban tarthatnak ott istentiszteletet a most érkezettek. Pécsről majd küldenek ki hetente káplánt. De! Magyar ember nem léphette át a sváb templom küszöbét. A szép ökumenikus terv meghiúsult. Volt katolikus iskola egy tanítóval, egy tanteremmel a faluban. Evangélikus iskola két teremmel, alsós és felsős csoporttal. Szerbeknek is volt iskolájuk. A telepi gyermekek be sem fértek volna egyik iskolában sem.

 

Őszre megépítették a telepen az Állami Iskolát. Két tanerő. Összenyitható két nagy tanterem. Vasárnap jó lesz istentiszteleti célra. Állva elférnek benne. Egy év kisesés után járhattak iskolába a magyarok. Mivel várták a lemaradt 82 családot, nagy templomot terveztek. Hiszen ezután osztják tovább a károlymajori birtokot és még újabb utcákat építenek a Telephez. Nem lett vége a háborúnak még sokadik lombhullásra sem. Az alföldi telepesek helyzete jogilag elintézhető lett volna. Hiszen annyi sváb családot telepítettek ki a falukból, amennyi ház kellett. Csakhogy ezek a szépreményű vajaiak és a hozzájuk csatlakozó többi Szabolcs megyei jelentkezők, nem kitúrt családok házaiba akartak beköltözni.

 

Tessék elgondolni, amikor három német családot összeköltöztettek egy házba, mert kettő lakást azonnal át kellett adni az „új magyaroknak”. Sok helyen pedig a sváb családot kirakták a nyári konyhába, félszerbe, pajtába, addig, míg lesz vonat, hogy induljanak Németországba. A telepeseket pedig betették a helyükre. Milyen vért szült ez a fonák helyzet? A bútorok az új tulajdonosé lettek. A padláson, pincében, góréban, magtárban a termés, kukorica és a négylábú állatok, baromfiak átszálltak észrevétlenül az új gazdához. A volt háziak kérhettek kölcsön, vagy vásárolhattak egy tyúkot vasárnapra, ebédre. Majd, ha lesz pénzük, megadják az árát. A közmondást mindenki tudja. Majdra a zsidó sem ad.

 

A községek tele voltak feszültséggel. Az új kormány adta a kitelepítési jogot. Benes kimondta, minden németre és magyarra az egyetemes felelősségét a II. Világháborúért. Őket nem kell sajnálni. Menjenek haza! Amikor a nyugatiak leállíttatták a népességcsere vonatait, mindenki maradhatott az országában. De már nem a házában, birtokán, hanem valahol megtűrten. Volt olyan család, amelyik elszegődött szógának vagy béresnek. Elment a falujából. Nem bírta nézni ez elfoglalt házában lakókat.

 

Azt nem is kell mondani, hogy az új honfoglalókból elég könnyen találtak párttitkárt. Attól kezdve ő lett a falu basája. Amit kimondott, vagy aláírt, azt végrehajtotta a hatalom orosz fegyverekkel.

 

Míg a régi lakosok hagyományosan nagyon vallásosak voltak, ez nem mondható el a betelepülőkről. Alföldi nagy községekből, tanyákról jöttek. Nem volt szokás a naponkénti templomozás, a vasárnap megszentelése, az isteni törvények megtartása. Népesség keveredés. Bizonyára jót fog jelenteni az utódoknál, mint vérfrissítés. Mindig a primitívebb erő lesz a domináns. Ezt is kell tudni.

 

 

152. Iskolába jár 6 éves lányunk.

 

 

Magyarbólyi iskolák. Az asszonyok, a gondnokné vezetésével, kitakarították a parókiát. Egyházi bútor alig volt. Egy kis íróasztal, egy iratpolc és székek. A mintegy 50 méter hosszú épület egyik fele egyházi rész. Másik felében a TSZ-iroda székelt. Egyetlen csoportot szerveztek a faluban. Ide tartoztak a kisebb faluk népe is. Mégpedig Lapáncsa és Illocska.

 

A római katolikus központ Lapáncsán volt. Templom a temető közepén. Plébánia a faluban. Iskola, óvoda és bölcsőde csak Magyarbólyon. Emellett a központi faluban volt egy nagy állami ’kollégium’, minisztériumi fenntartásban. Igyekeztek is minél több pedagógust, többségében érettségizett, továbbtanulni nem sikerült fiatalokat, pedagógus-asszisztens címen a kollégiumban alkalmazni. Olyan gyermekek laktak itt, akiknek lakása iskolától messze volt. Nehéz lett volna a bejárásuk. Erdészek gyermekei. Vasúti pályaőrök kicsinyei. Mindkét szülő dolgozott, beadták az ingyenes internátusba gyermeküket. Teljes ellátást kaptak. Hétvégére hazautaztak. A téli hónapokban a szomszéd falukból bejárók többsége is bentlakó lett.

 

A volt római katolikus kántortanító, most iskolaigazgató, rendet tartott. Ha valakivel baj volt, elküldte. Átjárhatott több falun keresztül naponta, ahol a szülei találtak befogadó iskolát. Az iskolábajárás kötelező volt. Féltek a büntetéstől. A gyermekek látták falubéli barátaikat, akik távoli községekbe gyalogolnak, kerékpároznak, buszoznak naponta. A régi négy iskola tanítói lettek az Állami Általános Iskola pedagógusai. Ehhez jöttek mind többen a fiatalok. Valami főiskolai végzettséggel, vagy pedig a ’majd’-ra taníthatott.  Ha tud, levelezőn végez. A volt csendőr-laktanya, Trianon óta a határőrség épülete, lett a központ, az igazgatóság székhelye, a konyha, a bentlakók szobái.

 

A tanítás a régi iskolákban folyt. A faluban szétszórva. A szerb iskolából bölcsőde lett. Három helyen voltak a tantermek. Egymástól elég nagy távolságban. A felső osztályokat igyekeztek egymáshoz közel kijelölni. Szaktanárok tanítottak. Legalábbis egy-egy tanító megnevezett szakokat oktatott.  Hittanórát tudtunk tartani. Én nem szerettem az iskolai órákat. A református gyermekek vasárnap reggel részt vettek fél kilenckor gyermek-istentiszteleten. Előtte egy órával, fél nyolctól konfirmációi oktatást tartottunk. Minden református gyermeket a templomhoz irányítottak szülei. Hétközben is tartottunk hittanórát. A napköziből 4 órakor hazamentek. Utána siettek hozzánk.

 

Sok gyermek jó énekes volt. 10-15 gyermekkel tudtunk menni más gyülekezetekbe, egyházmegyei rendezvényekre. Ha kaptunk elég időt, fél óráig is zsoltároztunk és vettük sorba a dicséreteket. Elsősorban a reformációi magyar énekeket. Tartottunk körzeti gyermeknapokat is Magyarbólyon. Iskolai szünetek napján bejöttek az iskolások. Ha kellett segítettünk autóval. Közös ebéd. Estére hazaértek tele élménnyel.

 

 

153. Kitelepítések. Sok szórvány.

 

 

Szórványok.   Nekem így ismeretlen világ. Perőcsényben, Szentmártonkátán is voltak szórványok. De Dél-Baranya nemzetiségi terület. Sváb faluk. Mindenütt katolikus templom.

 

Van néhány elhagyott, szerb templom is. 1919-ig használták. A szerbek többsége elköltözött Magyarországról. A szép, díszes, népi barokk ortodox templomok, gazdátlanná váltak. Érdekes a közös történelmünk. Ők is II. József Tolerancia Rendelete után, tehát 1781-től kezdve építhettek templomot Magyarországon. Az engedély a nem-katolikusoknak szólt. A szerbek ortodoxok voltak. Baranyában, az 1970-es években két pap végezte a szolgálatokat. Mohácson és Magyarbólyon lakott pópa. Mindkettő magyar volt. Ismerték a szerb nyelvet. A miserend az Aranyszájú Szent János liturgiája szerint folyt ószláv nyelven. A szentbeszéd és a hirdetések magyarul.

 

Katolikus plébánost elég sűrűn találtunk. Nem éreztem mindenütt nagy ökumenikus vonzódást. A reformátusok minden faluban sváb házakba betelepített délvidéki menekültek, vagy alföldi vándorlók voltak. Néhány felvidéki áttelepített családot is találtunk. Nem nagy tisztességben álltak a svábok megítélésében.

 

Az egyik helyen, amikor házaltunk feleségemmel, kerestük a református családokat, az öregember nagyon megnézett bennünket. Közelről, elölről, jobbról, balról. Kifejtette, hogy ők úgy tanulták valamikor, hogy a protestánsoknak szarvuk van, Ő még olyat nem látott. De mivel mi papok vagyunk, nekünk csak van a homlokunkon valami kinövés. Persze, ha Biblia-olvasó lett volna, akkor Mózest kereste volna meg. Szegény ember egész életére csalódott.

 

A legtöbb helyen igaz szeretettel fogadtak a református családok. Ahol lehetett, megszerveztük a házi istentiszteletet. Úgy tapasztaltam, hogy a látogatás lesz a legfontosabb pasztoráció. Minden gyereket megtaláltunk az iskolában. Hittanórát tartottunk a központi helyeken. A katolikusoknál minden gyermek járt hittanra. Könnyű volt a névsor összeállítása. Aki nem járt oda hittanra, az református.

 

Villány mellett felvidéki telepes faluk is voltak. A kitelepítéskor, a háború után úgy tervezték, hogy egész falukat felpakolnak vonatra, hadd menjenek haza Németországba. A helyükön kialakítanak református közösségeket. Megkapják a templomot és plébániát.

 

A tervet nem tudták végrehajtani. Érdekes, a gyors rendezésnek személyi akadályai voltak. Amikor megtudták az emberek, hogy holnap indítják őket Villányba az állomásra, és mindenki készíthet 15 kg-os csomagot, elbujdostak. Éjszaka kiürült a falu. Az idő lejárt. Napok, hetek, hónapok múlva visszaköltöztek. Ezért minden községben nagyon keverten élnek bennszülött svábok és telepített reformátusok. A felvidéki telepesek kis falukból érkeztek. Erős vallási kötődéssel.

 

Az Alföld felől vándorlók nem voltak szoros kapcsolatban egymással. Útközben találkoztak az emberek és csoportosultak. Alkalmi barátság alakult ki a közös nincstelenségben, reménykedő sorsukban. A Felvidékről telepítettek írást hoztak, hogy otthon mekkora birtokot hagytak. Annak megfelelően szerették volna itt is megkapni az értéket. A belső vándorlásnál ilyesmi nem volt. Sokszor veszekedtek, ha a másiknak nagyobb ház, vagy jobb berendezés, több állat jutott. Ők most akartak hirtelen meggazdagodni. Nem is lehetett a két református csoportból igazi testvéri közösséget kialakítani. Magyarbólyon laktunk. Ez a szórványmunka várt ránk.

 

 

154. Magyarbóly-Villány Társegyházközség.

 

 

Család. Három gyermekkel költöztünk át. Sámodról eljött hozzánk Erzsike néni, a nyugdíjas papné. A parókián egy kisebb szobát jól berendeztünk. Előre elintéztem a bölcsödét, óvodát. Reggel megérkeztünk autóval. Leadtam a gyermekeket a szoktatóba. A néni vigyázott a lakásra, szobára. Este elrendezte a három gyermeket. Mi pedig csomagoltunk. Napján felpakoltunk a vontatóra és több részletben átköltöztetett Barna bácsi. A presbiterek vártak bennünket a TSZ-udvarban. A két udvar közös volt. Az 50 méter hosszú, régi uradalmi központ egyik fele volt a parókia. Ennek udvarában épült fel a templom. Másik fele a TSZ-irodák. Udvari villany nem volt. Sötétben rakodtak. A szép bútor márvány lapja széttöredezett, megtaposták. Szegény TSZ. Még villanyvilágítása sem volt tisztességesen. Az uraság a háború előtt beszereltette a villanyt. Azóta ellopkodtak minden kapcsolót, foglalatot. Néhányat visszaszereltek az irodákba. A régi vízvezetéket nem újították fel. Minek a?

 

Egy telefon volt a faluban. Reggel 8-tól délután 4-ig lehetett használni. A szokásos módon. Jól megtekergetni a dinamóját. A posta jelentkezik és előjegyzi a hívást. Várni a készülék mellett. Kapcsoláskor visszacsönget. Három perc a beszélgetési idő. Gyorsan intézzenek el mindent. Ne veszekedjenek. A legfontosabbat mondják el. A többit levélben közöljék. Egy vonal van a siklósi járásban. Sokan akarnak telefonálni. Letelt a három perc. Kattanás. Vége az örömnek.

 

Elrakodtunk feleségemmel a szobákban. Szerencsénkre volt gáztűzhelyünk és hozzá palack. Ugyanis a szerető szívű asszonyok úgy állították be a konyhában az asztali tűzhelyet, hogy a lyukas füstcsövek kirothadt oldalát fordították a fal felé. Vasporral kifényesítették. Csillog-villog. Csak használni nem szabad. Első nap ki is raktuk. Próbáltunk befűteni a cserépkályhába, amelyet elődöm rakott. Minden jó lett volna. Csak a füst nem célozta meg a nagy kamint. Minden cserép között, a repedéseken-réseken tenyér-szélességben hömpölygött a szobába-konyhába a füst. Ez nem lesz jó. Talán belékap a kémény és helyreáll a rend. Hiszen régen tüzelhettek ebben a kandallóban. Nem fogadott szót. Nagy szellőztetés. Keserű, füstös levegő szinte az egész lakásban.

 

Minden lakásnak van jellemző illata. Lúzsokon olyan volt. Az új helyünkön ilyen. Nem kell kényeskedni. Édesapáméknál egész télen a széngáz fojtó szaga fogad. A nagy Kalor-kályhából reggel forrón szedik ki a hamut. Nem lehet hatásosan kiszellőztetni. Ők is megszokták. Mi is úgy járunk hamarosan.

 

A gyülekezetnek pénze nincs. Elődöm a TSZ-ben volt anyagbeszerző és műhelyfőnök. Sokat utazott autóval. Vasárnaponként prédikált, keresztelt. Elvégezte az évi néhány temetést. Fizetést nem kért a gyülekezettől. Istentiszteleten mindenki betette az adományát a perselybe. Kifizették az iratterjesztést belőle. Beküldték a Közalapnak a járandóságot. Jutott még tűzbiztosításra is.

 

A parókia fenntartási költségeit magára vállalta elődöm. Felesége is ’dolgozó nő’ volt. Az óvoda konyháján volt alkalmazott. Tavasszal elköltöztek Pest megyébe. Az asszonyka sohasem érezte jól magát Baranyában. Akkor még szolgálták a közlekedést a gőzmozdonyok. A budapesti vonat lejött Magyarbólyig. Kollegám felesége kiment az állomásra és sírva végigsimogatta a fényes masinákat. Nem tudott elszakadni Pesttől. Városi lány maradt. Átmeneti, kényszerlakhelynek tekintette Magyarbólyt. Két gyermeket nevelgettek. Tavasszal elköltöztek.

 

Mi október végén érkeztünk meg. Új rend. Magyarbóly-Villány Társegyházközség. Délelőtt istentisztelet a két központban. Délután szórványok. Lúzsokon kaptunk öcsémtől, Hollandiából, IKKA-befizetéssel, egy új Trabant Combi-t. Tudtunk is mozogni. Megszerveztük a közös presbitériumot. Bevezettük az egyházadót. Felnőtt személyenként havi 10 forintot. A gazdag villányi szőlős gazdák sokallták. A szegényebb magyarbólyiak kinevették őket és a bibliai tizedet emlegették. Sőt, azt is, hogy átvállaljuk helyettetek a terheket. Erre elszégyellték magukat és példaadóan befizették az egyházadót. Persze, érte kellett menni. Behozni nem voltak hajlandók. A szórványokban nem volt baj a befizetésekkel. Márok felvidéki telepítés volt. Néhányan nagyon hangoskodtak. Kihirdettem, hogy a szegényebb családoknak csak a felét kell befizetni. Örömmel vették. Felolvastam, hogy kik a nem-fizetők, vagyis akadékoskodók. Valami történt a faluban. Vasárnapra átadták a gondnoknak a kért összeget.

 

Novemberben összeállítottuk az első Költségvetést az 1971. évre. Több, mint 50 ezer forintos bevétellel. A villányiak kijelentették, hogy ezt nem írják alá. Tudják, hogy a presbitériumnak kell megfizetnie, ha nem jön össze a pénz. Aláírta a magyarbólyi gondnok, Nyavádi Károly bácsi, és beküldtük. Az egyházmegye elfogadta. A szórványok többségében, ahol szerveztük a református közösségeket, magam nyugtáztam a befizetéseket. Minden család kapott Református Falinaptárt, ajándékba. Vittem rajzszöget és a konyha falára tettük fel. Ez lett a lenézettek, szegényebb, református családok jelvénye. Osztottam Kalendáriumot és újságot is. Ezután kértem a havi 10 forintot. Legtöbben egy évre előre kifizették. Mások félévenként. Nem-fizető, megtagadó, egy sem volt. Soli Deo Glória!

 

A központokban nem kértem a gondnokoktól a gyűjtést. A szórványok adakozásából összejött az egész évi kiadni való. Amikor a központi gondnokok is elszámoltak az évi bevételekkel, nagy maradványunk lett. A következő évre már 100.000 forint feletti Költségvetésünk lett. A lelkészi fizetés is kezdte már elérni a Lúzsoki Társegyházközségben használt Díjlevelet. Ettől kezdve együtt örültünk az életnek.

 

Az iskolás, hittanos gyermekek sokat énekeltek. Jöttek velünk minden megyei ünnepségre. Csengő énekükkel maradandó nyomot hagytak a többségében időskorúak gyülekezetének. Magyarbóly első lett a megyében. Szolgálatban, diakóniában. Az ormánysági és a többi régi, egykés faluk templomba járása, arányszáma nagyon lemaradt hozzánk képest. Nem is beszélve a városokról. Úgy éreztem, mintha irigyeink lennének a kollegák között. Nyitva volt az állás sokáig. Esperes úr kínjában jött el értünk. Amikor nem tudta betölteni sehonnan Magyarbóly-Villányt, akkor kényszerített bennünket az átjövetelre. Mi az Ormányságban nagyon jól éltünk. Nehezen szakadtunk el.

 

Szüleim közelsége is vonzóerő volt. Édesanyám ágybanfekvő, szobakocsihoz kötött. Édesapám gyenge látású. Így is segített mindenben. Édesanyám irányítása mellett vizet, tüzelőt hordott be. Előkészítette főzéshez az anyagot. Édesanyám lassan tudta végezni a tolókocsiból a munkáját. Édesapámnak mindig készen kellett lenni. Ez nem ment mindig hangosabb hozzászólás nélkül. ’Éppen most ültem le újságot olvasni! Mért nem mondtad előbb? Most várjál öt percig.’ Az öt percet nem egyforma órán mérték. Van borbély ötperc. És van ötperces lázmérő. Mind a kettő igaz. A maga helyén.

 

Amikor átköltöztünk Lúzsokról Magyarbólyra, feleségem várta a negyedik gyermekünket. 1971. májusában megszületett Botond Árpád nevű fiúnk. Kicsi korában feltűnt zenei hallása. Mind a négy gyermekünk Magyarbólyon végezte alsóbb iskoláit. A Debreceni Református Gimnáziumban érettségiztek. A legkisebb fiúnk, Zalán Árpád Magyarbólyon volt óvodás. 6 éves korában elköltöztünk Békésre. Az első négy osztályt már ott végezte el. Beírattuk a békéscsabai 8 osztályos, Evangélikus Gimnáziumba. Nyáron felköltöztünk Budapestre, az V. kerületi torna-zene tagozatos Általános Iskolában folytatta tanulmányait. Majd átiratkozott a Református Gimnáziumba. Onnan továbbment zenei középiskolába. Jelenleg a Zeneművészeti Egyetem Tuba-szakán művészjelölt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

155. Bővebb munkaterület. Diakónia.
 
 
Szolgálatunk. A templom félkészen állt az udvaron. Tető alatt. Beüvegezve. Az oldalbejáró és az északi oldalon, a szószék felett, a nagy ablak nem készült el. A templomba padokat vettünk a mároki kultúrház felszámolásakor. A nagy templom egy részét elfoglalta a Baranya Megyei Református Levéltár anyaga. Nagy polcokat kaptunk a megyei levéltárból és azon elfért az összes begyűjtött anyag. A torony palatetejét meg kellett javíttatni. A templomon átraktuk a cserepet, pótoltuk a tönkrement léceket. A lebontott gazdasági épületek érdemesebb anyagát használták fel az építkezésnél 1943-ban. Ezért kellett 30 év múlva sok lécet kicserélnünk. Új villanyvezetékkel lámpákat szereltünk a templomba. Két nagy kémény van a falban ügyesen elrejtve. Arra gondolva, hogy milyen jó lesz kályhákkal fűteni télen a templomot. Abban az időben ez volt a legmodernebb fűtés. A meleg levegőt ventillátorokkal forgatták az épületben. A nagyra méretezett templom kellett volna, ha megérkezik a lemaradt 82 család. A karzat megépítése, a teljes berendezés, harangok, orgona, minden elmaradt. Majd a háború után. A harcok napjaiban elveszett a templomból az ott tárolt sok faanyag. Volt, aki tudta, kik szállították el az éj leple alatt. De ebből ügy nem lett később sem.
 
Az egyik lelkipásztor saját kezűleg épített egy kehely formájú szószéket téglából, deszka-lépcső feljáróval. Ma is megvan. A parókiális épület végén volt egy bővítésként hozzáépített nagy terem. Gyülekezeti teremnek szánták. A TSZ használta raktárnak. Régi, a gazdáktól összeszedett földmívelő szerszámok voltak benne. Kértem, azonnal ürítsék ki a szobát. Kétsoros ablakokat rakattunk be. Kéményt építettünk. A villanyt beszereltem. A földet elsimítottuk és téglapadlót raktunk le. Nem hideg, mint a cement. Tisztán tartható. Nem csúszik havas időben. Két kályhát szereztem.
 
Akkor volt divat az olajkályha. Rakták ki a régi, nagy szénkályhákat. Bárhol lehetett kérni. Örültek, ha elvittük. Pár év múlva, amikor a fűtőolaj ára emelkedett, vették meg az akkor kapható, kis teljesítményű, román gyártmányú, samottos kályhákat. A tantermekben kettesével állították be. Eggyel nem lehetett befűteni a termet. Téli reggeleken korán betüzeltem fával, szénnel a felújított gyülekezeti teremben. Jó meleg fogadta a konfirmandusokat már fél nyolckor, utána a vasárnapi iskolásokat és fél 10-kor a felnőtteket.
 
11 órára mentünk át Villányba. Egy iskolában kaptunk helyet istentiszteleti célra. Fűtés külön nem volt. De szombattól vasárnapig nem hűlt ki a terem. Nagy cserépkályhák adták a meleget. Tartották egy-két napig a hőt.
Vettünk néhány harmóniumot. Villányban, Márokon használtuk minden alkalommal. Ezen kívül a paptanító nagybátyámtól megvettem egy táska-harmóniumot. Fittler gyártmány. Nagyon jó hangú. Könnyen tudtuk vinni magunkkal a szórványokba. Magyarbólyon van egy kétsípsoros, ötoktávos, szívós rendszerű harmónium. A háború után cserélték egy pesti tanítóval egy vödör zsírért. Mindkettőnek nagyon megérte. Magyarbólyon a szép gyülekezeti termünkben folyt a gyülekezeti élet. Bármikor kimehettünk a templomba is. Az esküvőket ott tartottuk. Sokszor a nyári istentiszteletet is. De sokkal családiasabb volt a gyülekezeti terem. A gyülekezet lelkileg megerősödött.
 
Rendszeressé tettük a hétközi bibliaórákat. A háború után naponta tartottak családoknál esti áhítatokat. Tanulták az új énekeskönyvet. Használták a Bethánia könyvét, a Halleluját is. Az 1948-as énekeskönyvünk bevezetése után már nem volt szükség kiegészítő könyvekre. Elég volt mindenre, minden alkalomra, az új énekeskönyv.
 
Nagy ünnepséget tartottunk az énekeskönyv megjelenésének 25. évfordulóján. Vendégünk volt a szerkesztő, teológiai professzor, Csomasz Tóth Kálmán. Hét konfirmandus gyermekünk a hét bűnbánati zsoltárral köszöntötték a vendégeket. Nagy hatást tett a teológusokra. Egy ismeretlen kis faluban minden zsoltárt ritmikusan énekelnek gyermekek és felnőttek. Ők még ilyet nem hallottak. Talán Fóton, ahol felvettek néhány éneket ritmikusan és a vasárnap reggeli református félórában a Petőfi Rádió azokból válogatott az igehirdetéshez.
 
Többször meglátogatott bennünket a Ceglédi Énekkar is, Arany László lelkipásztor-karnagy vezetésével. Az első alkalommal 12 kisgyermek köszöntötte a vendégeket. Hat fiú és hat leányka. A lányok magyar-ruhában, a fiúk fekete-fehér ünneplőben. Szkhárosi Horvát András 12 verses dicséretét énekelték végig, zenei kíséret nélkül. Örömmel, hibátlanul. Laci bácsi, ahogy mondta, ő nem szentimentális, de várni kellett, amíg meg tudott szólalni. Megölelte a 12 gyermeket és a meglepett énekkar boldogságát, örömét tolmácsolta. Ilyen meglepetésben még nem volt részük. Gyülekezetünkből többen végeztek kántorképzőt. Ma is harmóniumon kísérik a templomokban a gyülekezeti éneket.
 
20 évig voltunk Magyarbóly-Villányban. Bővült a területünk. Nagyharsány, Beremend és Pécsvárad is hozzánk csatoltatott. Mind három nagy körzettel. Nagyon nagy volt a futásunk, de mindenütt vetettünk, vetettünk, gyomláltunk, plántálunk, romboltunk, öntöztünk és vártuk a gyümölcsözést.
 
Egyszer lejárt a baranyai időnk. Tovább kellett menni. Nem mi akartunk elmenni. Nem mi pályáztunk új helyre. Négy nagyobb gyermekünk már mind főiskolások-egyetemisták voltak. Zsuzsika már gyakorló orvos. Az ötödik, a legkisebb bátyjától is 13 évvel fiatalabb, 6 éves kisfiú volt már csak otthon. Elvittük őt is Békésre. Szüleinket ott hagytuk Baranyában. Illetve mégsem. Édesanyám már régen meghalt. Édesapámat gondozta egy idős mama. Mi elmentünk, édesapám is hamarosan meghalt. Teljesen elszakadtunk szülőföldemtől. Életünkből több, mint 50 év maradt ott. Éppen a legszebb kor. A legtöbb erőnket ott áldoztuk fel. Mind az öt gyermekünk ott született. Utólag szolgálati helynek tekintem. Jó volt. Sok erőt nyertünk. Tapasztaltunk. Szolgáltunk. Segítettünk.
 
Sok családot emeltünk fel. Mind a szegénységből, mind a lenézettségből. Volt, akit nem tudtunk véglegesen megmenteni az italtól, kocsmai társaságtól. Soha senkit nem bántottunk. Mikor Ivándárdán egy hét gyermekes édesapa húsvétkor a sárban fetrengett, azzal szégyenítették, mit mond a nagytiszteletű úr, ha meglát itt. Elbújt volna a bürü alá, az egérlyukba. Meg ne mondják neki, mi történt. Ünnep másnapján 11 órára mentünk a szórványba. Már kora reggel kezdte a locsolást. Kölnivel is, szesszel is. Később egyik leánya eljegyezte magát a Református Egyház Szeretetszolgálatával. Több, mint 20 gyermeket helyeztünk el állandó munkára a diakóniában. Nem mind maradt meg. Ki férjhez ment. Ki hazavágyott a szüleihez és nem ment vissza. Megtettük, amit megkövetelt a haza.
 
Amikor még nem lehetett kapni szabadon propán-bután gáztűzhelyet és palackot. Négy családnak beszereltettük a konyhájába a háromégős-sütős, lábakon álló tűzhelyet. Milyen irigységgel nézték a gazdag svábok! Ők várták a lefizetés után a kiutalást. Én pedig a 9 gyermekes családoknak bejelentettem, hogy a héten jön ki a gázgyár autója. Hozzák a tűzhelyet és két palackot. Amikor pótpalackot egyáltalán nem lehetett beszerezni. A gázgyár főmérnöke, megsúgta, magam is református vagyok. Kézbe vette az ügyet és kérésem szerint elvégeztette saját munkásaival a kiszállítást, beszerelést. Arra gondolt, ez neki is jó pont lesz. Mind most, mind a jövőben. Bizonyára úgy is lett. Az egyik 7 gyermekes családot felszólította a Tanács, adjanak vissza mindent, amit az egyháztól kaptak. Vasárnap találkozunk a templomban. Elmondják sírva, mit mondott az elnök elvtárs. Mondtam, hogy estefelé kimegyek és átvisszük az egyik szomszédjába. Ők is nagyon várják a segítséget. Megdöbbenve elmentek és valamit mondtak az elvtársnak. Tudom, nem köszönte meg. Nem adtak vissza semmit.
 
Az egyik család elmondja, hogy a Tanács pártolja őket, ne csak az egyháztól kapjanak segítséget. Felvették a fiúkat középiskolába. Vállaltak minden ezzel járó kiadást. Megkapta az iskola-táskáját. Édesanyja értékelés szerint egy lóetető abrakos-tarisznya. Tartás nélküli vászon, aktatáskának nem nevezhető. Kitettem az aktatáskámból a Bibliát, könyveimet. Elkértem az abrakos-tarisznyát és átadtam a szép fényes, bőr, vagy műbőr táskámat a fiúnak. Neki lett a legszebb táskája az osztályban. Én pedig, ahányszor Márokra mentem, mindig az abrakos-tarisznyában vittem a könyveimet. Az egész falu tudta az esetet. Az elvtársak nem szívesen találkoztak velem. Észrevették az abrakos tarisznyát a kezemben minden alkalommal. Egyszer megüzenték, hogy megajándékoznának egy szép táskával. Dehogy fogadom el! Nekem ez jelkép. Vigyázok rá! Történelem.
 
Pócsán egy sokgyermekes családnak hízott disznót vettünk. A bácsi asztmás. Az asszony TSZ-tag. 7 gyermek iskolás, középiskolás. Ezzel tudtunk akkor segíteni. Évente több mázsa használt-ruhát, cipőt osztottunk ki.
 
Egyik 9 gyermekes családnak vettem nagy mennyiségű, szép jonatán almát. Elmondtam, hogy télre való. Tegyék a padlásra. Ha jönnek a fagyok, figyeljenek rá. Először takargassák le valami ruhával. Ha mínusz 5 fok alá hűlne a levegő, vigyék le a kamrába. Gyenge fagyra nem érzékeny. Karácsony után milyen jó lesz a gyermekeknek tízóraira egy-egy alma. Ők lesznek az iskolában a Janik. Legközelebb megyek látogatni. Az utcán, a kapu előtt nagydarab almacsutkák. Az udvar teledobálva almamaradékkal. Engedély nélkül a padláson kezdtem a látogatást. Szerényen bújt meg néhány kisebb almácska. Többet nem kaptak almát. Nem szokták ők, hogy télre eltegyenek gyümölcsöt, befőttet. Ma hopp! Holnap kopp! Ez egy életvitel. Nem lesz könnyű változtatni rajta. Bizonyára, a szegénységükhöz ez is hozzájárul.
 
Vannak, akiken nem lehet segíteni. Érdekes dolog. Élettapasztalat. Adni senkinek semmit nem szabad. Nem értékelik. Inkább kiegészíteni 50-70-90%-kal azt, amit már megspóroltak. Akkor benne van az ő verejtékük is.
 
A fentebb említett hízó vásárlásánál is ezt a módszert választottam. Amikor jelezték, hogy megvan a fele a kövérdisznó árának, meglátogattam a családot. Egy 100-120 kilós gömbölyített malackát találtak. Én pedig kerestem egy nagy hízót. Még egyszer akkorát. Az ő pénzükhöz tettem háromszor annyit. Egy 9 tagú család ne egy malacocskát vágjon magának egy évre való húsadagnak. Meg is becsülték. Beosztva a következő vágásig kitartott. Így is lehet. Ezeket kell segíteni.
 
 
156. 5 gyermek iskolába jár helyben.
 
 
Gyerekeink. Zsuzsikánk itt kezdte az Általános Iskolát. Voltak nehézségek. A kislány egy kicsit félénk volt a közösségben. Öcsém kivitte holland szót tanulni. Be volt zárva a két leányka egy sokemeletes panelház egyik lakásának a gyerekszobájába. Unokatestvérek megértették egymást. Egyik sem tanulta meg a másik nyelvét. Szülők dolgoztak. Délben rájuk néztek, kaptak ebédet. Öcsém autóvezető képzésben volt vállalkozó. Úgy irányította az oktatást a város útjain, hogy megfelelő időben az ő házuk előtt volt a két óra közti szünet. Felesége ápolónő volt a Rák-kórházban.
 
Nyáron a nagybácsi, öcsém, kézenfogva elvezette Zsuzsikát és ültek be az ő autójába. Levente nem értette az új helyzetet. Nem akarta elengedni nővérét, hogy kiemeljék a családi közösségből. Tanévkezdésre hazaérkezett. Tudta, hogy kis testvére született, amíg ő Hollandiában volt. Az első este majdnem sírva vette észre a fürdetésnél, hogy „ez is fiú?” A Botond névből nem jött rá, hogy Levente és Dávid után Botond is fiú. Lassan belenyugodott. A két fiú óvodás. Megtörtént, hogy mindkettőt feldobtam a vállamra, a lábuknál fogtam, lógtak a hátamon, porolták a ruhámat kis tenyerükkel, szabadulni próbáltak. Letettem őket az óvodában.
 
Persze voltak ott is nehézségek. Emlegették, hogy a dada papucsával tart rendet a gyerekek között. Akkor még nem volt szabad-szombat. De a gyerekeknek bemagyarázták a konyhások, hogy holnap nem kell jönni óvodába. A hangulat pedig nem olyan volt, hogy nagyon igyekeztek volna a gyerekek az óvodai közösségbe. Az egyik szombaton jönnek haza 10 óra körül. Nem voltunk tízen, hazaküldtek. Másik alkalommal az erdőben játszottak és megint mondták a szlogent. Kevesen voltak, azért jöttek haza.
 
Zsuzsika harmadikos, Levente elsős, Dávid még óvodás, Botond pedig bölcsődés. Szombaton délben fél egykor ment a gyűjtés. Kezdtem a szerb iskolából alakított bölcsödében. A rácsos kapunál megláttak a gyerekek és kórusban kiabálták: Megjött Botond bácsi. Az óvodások: Megjött Dávid bácsi! Az első osztályosok: Megjött Levente bácsi! Mit kiabáltak a harmadikosok? Megjött Zsuzsika bácsi? Nem! Megjött Kovács bácsi!
 
Ugyanebben az évben történt, hogy Zsuzsika mondja, holnap felmérőt írnak nyelvtanból. Jól átnéztük az ly-betűs szavakat. A tanító nénijük egy sváb faluból származó, egy-szakos tanárnő. Német szakos. Neki ezt anyanyelvként kellett volna tudnia. Igaz, hogy ők fecskék, svábok. Magyarbóly nemzetiségi terület. Ingyenes volt mindenkinek a német óra, tanrenden kívül. Nem kötelező. Jártak az orvos gyermekei, anyjuk szerb, apjuk magyar. Az ortodox pap 3 gyermeke. Az evangélikus kollega négy gyermeke. Ők sem sváb, hanem tót evangélikusok voltak. És jártak a mi gyerekeink. Egyetlen sváb család sem íratta be gyermekét németre. Ez 2x2 órát jelentett hetente a tanárnőnek. Kapott egy osztályt, tanítson és túlórában németezzen. Ő volt a harmadikos tanító néni.
 
Lányom felkészülten ment el másnap reggel az iskolába. Lógó orral jön haza. Hozzám nem szól. Elfordul. Feleségemtől tudtam meg, hogy én milyen rosszat tanítottam tegnap. Két oldal büntetést kell írnia. Ő volt egyedül az osztályban, aki a Miháj szót rosszul írta. Ő ly-nal látta jónak, mert én tegnap erőltettem. A Károlyt, királyt, Mihályt. Elmondta a tanító néni, hogy az ő apja is Miháj. Ő mindig így írta haza a levelet és megkapták. Éppen Zsuzsika, a jó tanuló, még vissza is beszélt neki, hogy ’édesapám azt mondta’. Sírva jött haza a leányka. Az iskolának volt egy helyesírási gyűjteménye. Osztályonként felsorolva a megtanulandó szavakat. Első osztályban 20 szó. Másodikban már 40. Harmadikban pedig már közel 100 szó volt. Elővettem. Megmutattam a Mihály szót. Egy kicsit megnyugodott. Zölddel kijavítottam a tanító néni beírását. Nem engedtem megírni a két oldal büntetést.
 
A többi gyermekemnek sem volt baja a tanulással. Dávid fiamnak állva kellett ebédelni a napköziben, mert nagyon jókedvű volt a többiek között. Leventére hallgatott az egész osztály. Amit ő mondott, a többiek ráfigyeltek. Többször jött haza nagyon büdösen. A tanító bácsi állandóan cigarettázott a tanteremben. Folyamatosan. Valamikor szerb tanító volt. Ez volt a szokása. Nem verte a gyerekeket. Amikor egyszer Levente beteg volt, a tanító aznap délután meglátogatta. Ez volt az egyetlen látogatás az öt gyermekem iskolás korában.
 
A legkisebb fiam is már nyolcadikos volt, amikor az ötödik gyermekünk megszületett. Mivel akkorra már Hajnalka is kapott lelkipásztori állást Nagyharsány-Kisharsány-Nagytótfaluban, a 13-14 éves bátyja volt az újszülöttnek a dadája sokáig. Mind a négy gyermekem Debrecenbe került a Református Gimnáziumba. Ott is érettségiztek. Az ötödik gyermekünk már Pesten járt a Református Gimnáziumba. Addigra megnyílt újból az 1952-ben feloszlatott iskola. Akkor már a VIII. kerületi Kőris utcában laktunk.
 
Levente még nyolcadikos volt Magyarbólyban. Találkozom a fizika tanárral, aki még katolikus kántortanítóként kezdte. Mondja, hogy őt jelölték ki, ő a felelős érte, Levente nem lehet kitűnő tanuló. Neki kell ezt elrendezni. Ezért fiamnak nem adhat jelest fizikából. Egy munkás család gyermekéből kell az iskolának kitűnő tanulót kreálni. Megértettem. Elfogadtam. Úgy is lett. Az élet iróniája. Leventéből lett fizika tanár. Az egyetem tanársegédnek akarta bent tartani. A ’kitűnő’ fiú is tovább tanult. Felvették valahová középiskolába.
 
Volt egy másik osztálytársa is fiamnak. Leány. A szomszéd faluból járt be. Nagyanyja tanácselnök. Anyja is kapott valami állást. A leány csak jelesre felelhetett. Ha ennél rosszabb jegyet kapott, az édesanya addig üvöltözött, fenyegetőzött az iskola udvarán, folyosóján, tanteremben, amíg ki nem javították az összes feleletét ötösre. Ő is ’jó tanuló’ lett. Felvették valahová középiskolába.
 
Gyermekeim visszajárnak a 10-20-25 éves osztály-találkozókra. Elég szomorú hírekkel térnek haza. Ki halt meg. Ki züllött el. Kinek vágták le a lábát a sok cigarettázástól. Emlékszem, amikor rászóltunk a fiatalemberre, mindig azt emlegette, hogy a szájába veszi a koporsószöget. Jól előkészítette életét.
 
 
157. A falu élete.
 
 
Első reggel a faluban. A postára megírtam előre, hogy ha Kovács névre érkezik valami küldemény, tegyék félre, hamarosan költözünk a parókiára. Első reggel lekísérem gyermekeinket az óvodába. Úgy intéztem, hogy vegyék fel mindhármat egy helyre. A legkisebb is szobatiszta. Telitalálat. Egy úttal a boltba is mentem kenyérért, illetve előjegyzésért. Három nagy cementlépcsőn kell fellépni. A legalsóhoz szorulva fekszik egy vékony emberke. Kezében Almuska.
 
Abban az időben almabort lehetett kapni üvegben. Az volt a kereskedésben ’a bor’. Kocsmában kimért ital is volt. Tudtuk, hogy vízből és alkoholos ízesítőkből állítják össze. Az ország termését elszállítják Keletre. Jóvátétel.
 
Tehát a mi emberünk a hátán fekszik. Néha a szájához emeli a boros üveget. A lépcsőre úgy lehetett fellépni, ha átlépjük a részeg embert. Megálltam. Élettapasztalatot gyűjteni. A bevásárlók átlépik. Ő mindig megszólal, alig érthetően. Kék. Rózsaszín. Fehér. Fekete. Aztán mintha elszundított volna. De az üveget szorongatta. Én már nem fogok átmászni rajta. Kiabálok. ’Részeg disznó! Tűnjön el innen! Hogy néz ki! Nincs emberi formája! Nem szégyelli magát!’ Ugyanis az asszonyok fehérneműjét nézegette és jelezte a nagyközönségnek, milyen színű. Abban az időben az előbb felsorolt háromszínű bugyogót lehetett kapni. Aki nem viselt, az volt a fekete.
 
A kocsma előtt áll egy jól öltözött, kövér asszony. Nagyon figyel engem. Nem törődtem vele. A boltos nagyokat biccentve, kilép az ajtón. ’Uram, legyen csöndben. Ez minden nap így van nálunk. A tanácselnöknő férje ez az ember. Tessék nézni, ott áll a felesége a kocsma előtt. Önt figyeli. Nagy baj lesz, ha visszajön.’ Gondoltam, legyen. A boltos a kedvemért kinyitotta a másik ajtót. Elcsendesedtem és a kövér asszony sem jött vissza az üzlethez. Tőle féltek a boltosok.
 
Megrendeltem a kenyeret másnapra. Csak annyi 2 kg-os kenyeret hozattak, amennyit kértek előre. Átmentem a postára bemutatkozni, majd a Tanácsra. A Tanácson fogad a titkár. 4 polgárit végzett idősebb férfi. Szép írásával beírja az új lakást a személyi igazolványomba. Átnézi. Ebből megismer. Annak idején a személyi igazolványba minden életrajzi adat benne volt. A családtagok adatai is. Fényképet csak egyet kellett beragasztani. Minden beírást, megjegyzést dátummal és pecséttel láttak el.
 
Egy szobával tovább mentem. Ott fogadott az előbbi félórában 50 méterről figyelő kövér asszony. A kornak megfelelően szépen felöltözve. Festék, púder és felesleges díszítések nélkül. Egyszerűen, de nagyon rendesen. Ő nem említette a bolt előtti kellemetlen jelenetet. Nem védte férjét. Nagyon megszokhatta ezt az állapotot. Engem arra kért, hogy legyek olyan jó, közösségi ember, mint az elődöm volt. Akkor nem lesz semmi baj.
 
Megnyugtattam, hogy én lelkipásztornak jöttem a faluba, nem műhelyfőnöknek és árubeszerzőnek. A villányi körzettel együtt 15 faluba kell járnom. Van saját autónk. Néhány évemet az fogja lekötni, hogy összeszedjem a szórványokban élő reformátusokat. Szeretnék minden gyermeket megtalálni, hittanra tanítani, konfirmációra előkészíteni. Úgy éreztem, hogy szegény asszony nem ilyen feleletet várt tőlem. Legalább első alkalommal megismert. Tudja, mire számítson.
 
Hamarosan egy tanár lett a tanácselnök. Utána pedig a volt titkár elvtársat választtatta meg a Népfront, egyszemélyes jelöléssel, tanácselnöknek. Az oroszok hazamentek és azután már polgármestert választott a nép. Egyelőre maradjunk a tanácselnök rendszernél.
 
20 évig szolgáltunk Magyarbólyon. Hosszú idő. Sok minden történt. A legjobban a gyülekezet lelki erősödésének örülök. A ránk bízott területen minden személyt számon tartottunk. Nem veszhetett el egy sem. Sokszor előttem az ezékieli figyelmeztetés. A te kezedből kérem számon őket. Jézus utolsó imádságában mondja: ’Akiket nékem adtál, megőrizém.’ Ezt csak akaratom szerint merem elmondani. Miénk csak orcánk pirulása lehet. Nem emberektől várok végleges véleményezést. Az Úr legyen a megítélőnk. Ama napon.
 
 
158. Espereseink.
 
 
Lúzsokon 1961-ben Horváth Antal esperes úr iktatott be. Áldó Igéje az Ároni Áldás volt. Baranyai papgyerek. Édesapja az én édesapámnak volt elődje Egyházasharasztiban. Az előd-utód feszültség mindig megvolt. Anti bácsi Csarnótán volt pap-tanító. Ifjúsággal foglalkozott. A parókiához ragasztottak egy új szobát. Én gyülekezeti teremnek neveztem volna. Ma is ’ifjúsági szoba’ a neve. Gyermektelen család. 1948-ban ő a lelkipásztori munkát választotta, a tanítóit abbahagyta. Utána Komlóra, a szocialista városba került. Abban az időben, amikor Szamosközi esperes úr elment Pestre és Szabó László jött fel Kölkedről Pécsre, Anti bácsi Komlóra került. Ajánlatra ő lett az esperes. Egyszerű, jó ember volt. A légynek sem ártott. Bármit mondtunk, kértünk tőle, refrén-szerűen válaszolt. ’Megkérdezemö Püspökö Uratö’. A mással hangzóra végződő szavak után mindig tett egy rövidke ö-betűt. Különösen a k-betű végére. Modorosságnak tartottam.
 
A pécsváradi kollega járt át Komlóra vezetni az irodát. Ő levelezett. Anti bácsi csak aláírt. Ezért lett a besegítő neve Titoknok Zoltán. Amikor már mindent megmondott esperes úr Szamosközi püspök úrnak, letelt az ideje.
 
Az egyik egyházmegyei közgyűlésen bejelentette püspök úr, hogy Bács megyében van egy lelkészi főjegyző, aki nagyon megérdemli az esperesi tisztséget. Azonnal ajánlottuk, hogy legyen esperes. Nekünk is van Baranyában egy főjegyzőnk, Nagyréti József. Nekünk ő a jelöltünk. Püspök úr erőlködött, hogy Balogh főjegyző úr jobban megérdemli a tisztséget. Reflektáltunk rá, hogy Bács megyében előbb tartsák meg a szavazást és iktassák be esperesnek. Nekünk később is jó lesz a választás és beiktatás. Addig Nagyréti kollega nagyon szépen fogja vezetni a megye életét. Az ÁEH nem ezzel bízta meg püspök urat. Ezt kellett észrevennünk. Addig erőltette az ügyet, hogy kimondta, itt pedig Balogh György lesz az esperes, ha szakad, ha nem.
 
Figyelmeztetett a szabotázs megtorlására. Ha valaki a szavazólevélről lefelejti a pecsétet, vagy egy aláírás fog hiányozni, vagy valami más formai ok miatt nem lesz érvényes a presbitérium szavazata, akkor ő személyesen fog elbeszélgetni a nagytiszteletű úrral. Azt nem mondta, hogy a beszélgetés utáni éjszaka megérkezik a sáros rendszámú ÁVH-s autó is. Attól pedig mindenki rettegett. Vagy tapasztalatból, vagy pedig sustorgó beszámolókból tudtuk, mi vár az ingyen taxizás után. Nem kívántuk.
 
Ezek szerint olyan egyhangúsággal megválasztottuk a bemutatott esperes urat, mint az ország népe a Népfront jelöltjeit. 98,8%-os eredmény. Világra szóló! Ilyen még Nyugaton sincs! A látszat csal. Tanították a görögök már 3000 éve. Az esperességgel egy időben Pécsre is megválaszttatták lelkipásztornak. Megérkezett. Átrendezte a pécsi parókiát. A hivatalok megmaradtak a helyükön. Volt Lelkészi Hivatal és volt Esperesi Hivatal. Ő kijelölt egy dolgozószobát az utcai fronton. Lakásához tartozó rész. Felesége nem sokáig tűrte. Ugyanis ők a hivatalos formán kívül senkivel sem álltak szóba. Az ő lakásuk és személyük sacro-sancto. Ez a jelző a Pontifex Maximus-t illette és az új baranyai esperest. Akkoriban az ilyen áthelyezéseket ejtőernyősöknek hívtuk. A háború alatt Tito partizánjai kaptak ejtőernyőket a testvéri szovjet katonáktól. Ők szoktak meglepetés-szerűen megérkezni és átvenni a falu, körzet irányítását. Váratlan feltűnéssel ők lettek a helyzet urai.
 
Mi magunk hoztuk megyénkre a bajt. Bégető barikák voltunk. Nem Agnus Dei, hanem inkább agnus ÁEH. Éreztettük, hogy kik vagyunk. Van főjegyzőnk. Őreá figyelünk. Négy gyermekes család. Kis faluban élnek több, mint 20 éve. Az ellenreformáció idejéből ismerős Bogdása. Abban a faluban lakott Baksay Sándor néhai püspökünk Patak Banyája. A kis faluban a lelkipásztor család megélhetését a TSZ-ben vállalt munkája segíti.
 
Érdekes párhuzam. Egy időben kerültek Baranyába édesapámmal. Ott is két fiú, két leány, nálunk is. A születési évek is megegyeztek. Maradt egyházmegyei főjegyző élete végéig.
 
Mivel esperes csak megyei lelkipásztor lehet, Pécsről Szabó László önként vállalkozott cserére. Kérte magát Ceglédre. Megegyeztek, hogy cserélni fognak. Aki ismeri a törvénykönyvünket, a csere egyfajta büntetést jelentett. Legalább az egyik félnek. De lehetett önkéntes csere is. Megokolva szolgálati, vagy családi érdekkel. Nem tudom, mivel okolták meg. De mikor a régebbi baranyai esperes, Nagy Ákos bácsi vejét megkérdeztük, hogy miért akar Ceglédre menni, nem felelt. A könnyeivel küszködött. Megértettük.
 
Pestről pár évvel azelőtt a másik Szabó, az esperes Szabó Imre önként elment Buj-ba. Magyarországon a 40 év alatt volt néhány ilyen önkéntesség. Érdekes, ezekről az ügyekről nem maradt fenn írás. Mindent négyszemközti beszélgetésben tárgyaltak meg. Az eredményről már vannak jegyzőkönyvek. Kicsik és nagyok aláírták a kész jegyzőkönyveket. Az igazi ok sohasem szerepelt. Aki másnak vermet ás, maga esik bele.
 
Balogh esperes úr jószívű volt. Egyik kollegánkat Bürüs-Váradra választották meg. Földutas falu. Közlekedése nincs. Erdélyi menekültek voltak a szülők 1921. után. Amikor az édesanya érzékelte, hogy a beteg kisgyermeket még orvoshoz sem tudják elvinni fiáék, cselekedett. Azt kérte esperes úrtól, segítse egy kövesutas községbe a családot. Felajánlotta a pesti főbérleti lakásukat a cseréért. Esperes urunk boldogan elfogadta a pesti főbérletet és a lelkipásztor átmehetett egy Pécsi Járásban lévő, telepesekből álló gyülekezetbe. Mindkettő jól járt. A faluban van köves út. Sőt, még orvos is helyben.
 
Esperes úrnak lesz hová költöznie, ha Pécsről mennie kell. Mennie pedig kellett. Minél előbb. Kaptunk egy újabb büntetést. Megint nem lehetett esperes a főjegyzőnk, hanem Kölkedről hozták vissza a volt pécsi segédlelkészt. Ő volt az én nyaktekerőm. Hogy kibírtam, nem őrajta múlott.
 
Az utolsó kommunista esperesre szavaztunk. Megint fenyegetés. Megfélemlítés. Az igaz, hogy baranyai papgyerek. Püspök úr megfordította a névsort és úgy jelölte ki az esperest. Neki szolgája lesz. Csak Kálvin János servus Dei-ről tanított és nem servus ÁEH-ról. Újabb csapás Baranyára. A XX. század gyászévtizede. Őt az 1989-es rendszerváltás tette le trónjáról.
 
Egyhangúan megszavaztuk a 10 gyermekes Bóka Andrást esperesnek. Ugyanakkor Hegedűs Loránd, ekkor már pesti kollegát, pedig püspöknek. Hidasról került Budapest-Szabadság-térre. Baksay püspök úr után újból baranyai került a püspöki székbe. Esperesünk pedig olyan ember, aki Erdélyből származott. Megismerte a legkisebb falu kényelmetlenségét Baranyában. Benne él a szórvány életben. Nem felülről kezeli a társait, mint a Ceglédről jött ejtőernyős esperes. És nem is a gazdag papok szintjéről nézi a szegény többi kollegát. Reménykedjünk. Borúra derű.
 
 
159. Szolgálati járművek.
 
 
Lúzsokra költözésem napján édesapámtól kaptam egy új kerékpárt. Nagyon jó volt a három faluban közlekedni. De fontos volt az is, hogy Vajszlóra be tudjak járni. Ott voltak boltok, vasútállomás. És ott volt a fiatal kollegám, Tóth Sándor. Felsége Fejér megyei, Bíró Horváth Erzsébet. Két iskolás lányuk, 4. és 7. osztályosok. A környék központja Vajszló nagyközség. Orvos, gyógyszertár, állatorvos, szakboltok, hentes, iparosok. És ami hozzátartozik egy központi fekvésű községhez. Katolikus és református templom. Rendszeres istentisztelet mind a kettőben. Kis falukban nem volt jellemző a minden vasárnapi istentisztelet, mise. A körzetbe járó lelkipásztorok örültek, ha kéthetente tudtak tartani egy-egy faluban igei szolgálatot. A kis faluk folyamatosan elcigányosodtak és az őslakosság elköltözött.
 
Az első évben vettem egy Danuvia 125-ös, burkolt motorkerékpárt, kéz alól. Letettem a vezetési vizsgát. Sokszor átfáztam a motoron. A templomok nemcsak hidegek voltak, de huzatosak is. Igyekeztem venni oldalkocsis motort. 1963. tavaszán sikerült. Pannónia 250 cm3-es motor, Duna oldalkocsi. Mindjárt összeszereltük. Teher alatt járattam be a motort. Sikerült.
 
Beiratkoztam autóvezetési tanfolyamra. Az első vidékre kihelyezett oktatást Siklósra hirdették meg. Jelentkeztem. Felvettek. Hivatásos gépkocsivezető lettem. Mind személygépkocsira, mind teherautóra. És minden féle pótkocsis járműre. Autóbusz vezetéséhez le kellett igazolni két év teherautói vezetést. Ezt nem tettem meg. De vágytam garázsmesteri vizsgát tenni és még autó-villamossági, karburátor-szerelői szakvizsgát. Ez utóbbiak örökre elmaradtak. A hivatásos engedélyem megvan. Bár sohasem ültem teherautón. Az oldalkocsis motorral bejártam az egész országot. A szóló motorhoz képest úri ember lettem. A csomagokat, védőruhát bent lehetett hagyni a letakart oldalkocsiba. Nem kellett félnem, hogy valaki is bántja. Akkor még olyan világ volt.
 
Október elején letettem az autóvezetési vizsgát. Elcseréltem az új motort egy 15 éves Skoda autóra. Igyekeztem magam is rendben tartani. De kellett műhelybe is vinnem jó néhányszor. Öcsém segítséget ígért. Befizet dollárban egy Trabant autót. Így is lett. Kértem, egészítse ki, hogy Kombi változatot adjanak. Ráfizetett 40 dollárt és meglett. A régi autót eladtam.
 
Magyarbólyra már az új Trabantunkkal mentünk át. Azután lehetett igényelni forintért is személygépkocsit. Évekkel előre be kellett fizetni a foglalót. Amikor közeledett az idő, kiállítottunk egy űrlapot. Választhattunk szint. Fehér, világoskék, barna és libazöld. Befizettük a hiányzó 80%-ot. Jelezték, mikorra mehetünk Csepelre átvenni az új autót. Persze, minden szerelő a markát tartotta. Ha nem kaptak zsebpénzt, kiadták üres gumival, hiányos felszereléssel, nem világító lámpával, fordítottan bekötött irányjelzővel. Elég baj volt ez a Kommunista Párt által lenézett kapitalista mohóság. Fejétől büdösödik a hal. Büdösödött is. A végén szétrothadt. Valamikor is így jártak a nagy birodalmak. Ez törvényszerű.
 
Tóth Károly püspök úr is kért a gazdag nyugatiaktól szolgálati gépkocsikat. Fizessenek be ott dollárt, és itt kapják meg a szegény, szórványban dolgozó lelkipásztorok az új Trabantot.
 
Amikor Hajnalka is belépett az önálló szolgálatba, kitűnőre letette a vezetési vizsgát, egyszerre két Trabantunk volt. Mindketten mentünk a körzetbe. Később Hajnalka kapott egy Lada Combi gépkocsit. Ezt már nem sokáig használtuk, mivel elmentünk Békésre. Ott saját pénzünkből vettünk 2 db, 4-ütemű Trabantot. Mindkettőt itt Pesten adtuk el. Nem kell a fővárosban gépkocsi. Gyorsabb a villamos, autóbusz, metró, mint a magán-autó. Úgy mondjuk BMV-vel utazunk. Busz-Metró-Villamos. Más, mint a BMW-gépkocsi. Fiaim itt is vettek autót. De minek? Ők tudják.
 
 
160. Református Gimnázium Debrecenben.
 
 
Tiszántúli kapcsolat. Kellett, hogy legyen kapcsolatunk Tiszántúllal. Ott érettségizett négy gyermekünk. Zsuzsikát még személyesen vittem el bemutatni, felvételiztetni. Olyan kevesen jelentkeztek, hogy mindenkit felvettek. Így sem tudták megtölteni a tervezett három osztályt. Pedig lefelé kerekítették a létszámot. 20 fő legyen meg egy osztályban. A „C” osztály lett volna a Cantor-osztály. A kántorképző. Vagyis érettségivel együtt kántori oklevelet is kapnak. Ilyen osztály már évek óta nem indult. Akkor tudtam meg. Az országban egyetlen ’protestáns’ gimnázium. Sőt az egész Kelet-Európában az egyetlen nem-katolikus egyházi középiskola. Alig tudják működtetni. 1952-ben azért hagyták meg, hogy a majdan lelkipásztornak, papnak készülő fiatalok ne rontsák az állami gimnáziumok szellemiségét. Itt tanuljanak vallásos dolgokat és innen menjenek a Teológiai Akadémiára. Igaz, néhányan mentek is teológusnak, de nem jött be a kommunisták számítása.
 
Zsuzsika kitűnő tanuló volt. Egyértelműen felvették. Hazafelé utaztunk a vonat fapados osztályán egy családdal, illetve csonkacsaláddal. Lányommal egyidős leányka édesanyjával ült mellettünk. Dunántúliak. Elmondta, hogy hozta magával mind a nyolc osztályáról a hittan-bizonyítványát, lelkészi ajánlást. A leánykát mégsem vették fel katolikus gimnáziumba. Végig járták az ország gimnáziumait. A leányka 3,8-as tanulmányi eredménnyel jelentkezett. Ma volt a katolikus gimnáziumban a felvételi vizsga Debrecenben. Utolsó próbálkozásuk. Nem biztatták őket. 4,2-es átlag alatt nem vesznek fel itt sem.
 
 Nagyon meggondolkodtatott a reális helyzet. A katolikus gimnáziumokba csak jeles-kitűnő tanulókat vesznek fel. Nálunk pedig bárkit, csak jelentkezzenek. Azt is megtudtam, hogy a katolikus gimnáziumba még olyan szabály is van, hogy ha valaki félévkor, vagy év végén nem éri el a 3,5-ös átlagot, eleve kiesett az iskolából. Félévkor elmehet és máris vesznek át olyan tanulót állami gimnáziumból, aki várakozó listán van.
 
Féltem a fizetni való tehertől. Hiszen az egyházi iskolák nem kaptak államsegélyt. Fizetni kell a tandíjat, az internátust. Leányom hamar szobafőnök lett, mint jó tanuló. Ingyenessé tették. Két év múlva került oda Levente fiam. Hamarosan ő is ingyenes lett. Mint főapparitor még segélyt is kapott. Harmadik gyermekem Dávid. Egy tanévben három gyermek Debrecenben. Ez már nem volt olyan egyszerű. A Trabantra felkötöztük a három kerékpárt. Közéjük ágyneműt raktunk. Csomagokat az autó belsejébe.
 
Zsuzsika aznap vizsgázott autóvezetésből Pécsett. Délben felvettük a vizsgahelyen és beszorult egy kis helyre. Sötét este érkeztünk Debrecenbe. A kerékpárok nem segítették a sebességet, hanem inkább visszatartották a sok dunyhával, vánkosokkal, a tetőn. Sietnünk kellett, mert Zsuzsika a szabadon választott tárgyakból másnap különbözeti vizsgát tesz. Ugyanis ő matematika-fizikára fakultált és átmegyen fizika-biológiára. Mégsem matematikus-fizikus akar lenni, hanem orvos. Ezért kellett a váltás.
 
A két nagyobb gyermek visszajött Debrecenbe. Megszokták már. De Dávid fiam fut az autó után, amikor indultam Baranyába, miszerint vigyem haza. Ő nem bírja a zsíros kenyeret enni reggelire. Fáj tőle a hasa. A 26 lóerős Trabant erősebb volt egy szamár-erőnél. Nem tudott visszahúzni. A nagyobb baj az lett, hogy annyira fejlődött a demokratikus Magyarország, hogy bevezették a szabad-szombatot. Most már véglegesen, minden iskolában. Kivétel a katolikus gimnáziumok. Ők kinevették az Oktatási Minisztériumot. A mai napig is 6 napos tanítás van a rendesebb helyeken.
 
Egy kis számolás. Pénteken délután hazaindultak a gyerekek. Hozzánk megérkeztek éjfélkor. Szombaton kipihenték magukat. Vasárnap reggel indultak vissza. Estére meg kellett érkezniük. Levélben szidtam az egyházi vezetőket. Hivatkoztam a katolikus példára. Ez országos iskola. Egyetlen Kelet-Európában. Ilyen marhaságot nem hajthatnak végre. Álljanak vissza az ezeréves metódusra.
 
Az okosok kitaláltak egy középutas módszert. Havonta lesz egy iskola-szombat. Utána egy internátusi szombat. Majd egy szórakozós-szombat. Az utolsó szombat pedig hazautazós-szombat. Körlevéllel megnyugtatták a szülőket. Már a vége felé járt a tanév, amikor még nem volt munkaterv a beharangozott szombatokra. A diákok az udvaron ténfereghettek. A könyvtár nem volt nyitva. Étkezést külön pénzért kaphattak. Havonta egyszer hazautazhattak. Ilyen hülyén oldódott meg a szabad-szombat kérdése az egyetlen Református Gimnáziumban.
 
Amikor a harmadik gyermekem is érettségi előtt állt, megérkezett Botond fiam is Debrecenbe. Első héten orgonista-kántori állást keresett magának. Nem lakott az internátusban. Hiszen a gyülekezeti munka, temetési éneklés, rendszeres istentiszteletek, esküvők nagyon lekötötték. Internátusból nem engedték volna ki. Albérletet talált magának. Sőt olyan ügyesen, hogy ingyenes lett ott is. A gyülekezet lelkészének volt egy lakása a belvárosban. Üresen állt. Sokszor megnézegették belülről idegenek. Fiam vállalta az ott lakást és a vigyázást. Mindkét részről megfelelő. Bejáró lett az iskolába. Néha nem fogadták el az igazolást, miszerint éppen temetésen volt tanítási időben. Ezt tudta előre. Leérettségizett. Én kántornak küldtem. Az ő hangjával, hallásával, zenei tehetségével az ország első öt kántora között is vezető lesz. Édesanya a Teológiára irányította.
 
Érettségi után Gyulán kapott kántori-karnagyi állást. Fizetés mellett szolgálati lakás járt neki. Egész napos elfoglaltság. Közben Debrecenben letette a hitoktatói vizsgát. Nagykőrösre beiratkozott kántor-tanítói szakra. Sikeresen végzett. Így lett hitoktató-kántor-tanító. Ezután végezte el a Teológiát és most már lelkipásztor is.
 
Amikor Botond Gyulán szolgált, megüresedett az egyik békési lelkipásztori állás. Nagyon kérte, jelentkezzünk. Milyen jó lesz, ha egymáshoz közel leszünk. Egyik bátyja Debrecenben. Másik bátyja Nagykőrösön. A nővérének lesz helye a gyulai kórházban. Együtt lesz újból a család. Édesapámat ott hagytuk Baranyában. Elszakadtunk szülőföldemtől. Feleségem sírva ült be az autóba. Valamit megérzett előre.
 
 
161. Családi központ kiépítése.
 
 
Hová menjünk? Nem volt kész tervünk. Magyarbólyon megvettem a TSZ-házat. Bizony, hatalmas épület. 12 m széles és mintegy 25 méter hosszú. 80 cm-es falak. Sárba rakott tégla. Nagyon erős faanyag a padláson. Ez volt az urasági központ. Intézői lakás. Irodák. Munkás-fürdő. Folyóvíz. Villany. Motoros víz-pumpa. Fele lett a TSZ-é. Másik fele az egyházközségé. Amíg nem épült meg a telepi iskola, itt volt tanítás. A Csoport nem modernizálta. Amit lehetett elloptak belőle. A falak megmaradtak. Amikor kialakult a villányi TSZ-körzet, üres lett az épület. Megvettük. Kialakítottunk három szép lakást. Villany, víz, szennyvíz elfolyó, minden új.
 
 Villanyfűtés mindhárom lakásban. Emellett minden szobába nagy cserépkályhát rakattunk. Minden szoba kimeszelve, tiszta. A konyhák, folyosók új cementlapot kaptak. Beépített mosogatók. Villany hővíztárolós melegítők. Kiépített fürdőszobák, teljes berendezéssel. Csak a villanyhálózat bővítésére kiírtak nekem 96.000.-Ft-ot. Horribilis összeg. Egy házat lehetett volna venni a kis falvakban ennyi pénzért. Azért kellett a faluban új transzformátor állomást építeni, mivel mi három darab nagyteljesítményű, hőtárolós kályhát szereltettünk be. Mind a három lakásba egyet-egyet. Hosszú engedélyezési folyamat kellett hozzá, amire eljutottunk addig, hogy megvehettük a kályhákat. Háromfázisú áram a lakásokban. 200 literes villany vízmelegítő, három darab. Ez olyan fogyasztást jelentett, hogy szinte elérte a falu áramfogyasztását. Akkor még elég olcsó volt a villanyáram. Mindhárom lakáshoz volt egy ipari árammérő óra, egy világítási és egy éjszakai óra. Egyik lakást írattam édesapámék nevére. Másikat Hajnalka szüleinek nevére. A harmadikat magunknak. Együtt lehet a három család. A falu legmagasabb pontja. Nagy kert. Nagy gyümölcsös tartozik hozzá. Az uradalmi kutat használtuk öntözőnek. Háromfázisú motor nyomja a vizet. A hátsó gyümölcsöst, az első virágos kertet tudjuk öntözni. A legszebb része lett a falunak. Az utcán új kerítést készítettünk. Együtt a gyülekezeti kerítéssel. Oldalt és hátul az egész terület körbekerítve cementoszlopos drótkerítéssel.
 
Már csak beköltözni kellett volna. Amikor közbejött valami. Dr. Bartha Tibor, a Zsinat lelkészi elnöke, erősen hívott és várt a diakóniába. Minden el volt készítve. Engem mindig is vonzott a diakónia. Hajnalkára otthon hagyva a munkákat, hetekig dolgoztam Őrbottyánban. Országosan ismertek a szeretetszolgálati buzgóságomban. Őrbottyánban, az egyik legnagyobb E. Ü. Intézetünkben volt vezető Varga Teréz, fóti származású, diakonissza testvér. Majd Juhász Zsófia is ott dolgozott. Mindketten meghaltak rákban. Mégsem én kerültem oda vezetőnek.
 
Magyarbólyon már 20 éve szolgáltunk. Öregségünkre lakásunk elkészítve, három családnak. Az akkori viszonyok között a legmodernebb. A gyülekezet hallani sem akart elmenetelünkről. Már csak egy fiam volt otthon. A 6 éves Zalán. Ekkor hívtak meg bennünket Békésre. Egyhangú meghívás. Nagy gyülekezet. Városi környezet. Csakhogy Tiszántúl. Ettől óvott minden épeszű ismerősöm. Feltételt adtam. Nem tudtam igazán határozni. Ha teljes egyhangúsággal hívnak meg, elmegyek. Így történt. Húsvétkor elbúcsúztam a gyülekezetektől. Április 1-én elindult a teherautó. A család előre ment személy-autóval.
 
 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

162. Helyettesítés Pécsváradon.

 

 

Pécsvárad megüresedett. Zoltán testvérünk egyházmegyei kérésre nyugdíjba vonult és elköltözött Kecskemétre. Mi lettünk a helyettesek. Rövid úton is 50 kilométernél távolabb. Rossz időben főútvonalon van még 70 km is. Nem volt könnyű végezni a rendszeres munkát. Mindkettőnknek megbízható, új autónk volt. Kaptuk egyházkerületi segélyből mindketten. Sokat autóztunk.

 

Arról nem írtam még, hogy volt két missziói lelkésze is az egyházmegyének. Mindkettő autóval érkezett Baranyába. Püspök úr vállalta, hogy minden költségüket fedezi. Csak hadd fejlődjön Baranya. Szegény püspök állandó félretájékoztatásból élt.

 

Megyénkben nem autóhiány és nem fiatal, két kezdő embernek a teljes ismeretlensége hiányzott. Más volt itt a probléma.

 

Tóth püspök úr megkérte a gazdagabb nyugatiakat. 100 milliós összeget ígértek Baranya templomainak teljes rendbetételére. Minden templomot fel lehet ennyi pénzből újítani. Ahol kell, alakítsunk ki új központokat. Ahol nincs megfelelő gyülekezeti terem, építsünk.

 

Esperes urunk megtett mindent, csak hogy elbuktassa püspök urat. Lehetetlen feszült helyzet alakult ki. Püspök úrnak kellett tartani a vonalat az ÁEH-ban. Esperes úr pedig állandóan piszkálódott, áskálódott. Valahogy úgy, ahogy velem tette 1957-ben. Teljesen alaptalanul kitalált mesékkel etette a kommunistákat. De mivel ő baloldali volt a régi püspökkel, Szamosközi úrral együtt, sokan hallgattak rájuk.

 

Püspök úr engem nevezett ki a Baranyai Újjáépítési Bizottság titkárának. De annyira áskálódott ellenem a Megyei Tanácson főnököm, hogy alig tudtam valamit is elvégezni. Szinte lebénított. Ezekről a dolgokról jó volna egy visszaemlékezést összeállítani. Csak jusson rá időm.

 

Pécsváradon töltötte valamelyikőnk a vasárnap délutánját. Gyermekóra, istentisztelet, megbeszélések. Mint helyettes, hétközben csak halaszthatatlan ügyben utaztam el. Elődöm jogi doktor volt. Egyedül élt. Elég különösen. Gyermekmunkát nem végzett. Esperes úr megpróbálta megbízni az egyik missziói segédlelkészt a gyülekezeti munka megszervezésével. Csakhogy ők, a két missziói kiküldött, olyan tojáshéjasok voltak, hogy őket kellett missziózni elsősorban. Ha kész helyre meghívtuk, itt a gyülekezet, van kántor, szolgáljanak. Akkor szolgáltak. Felolvastak egy előre elkészített, még a Teológiáról hozott prédikációt, imádságokat. Ez a fajta misszió nem hiányzott Baranyában. Amikor megismertük őket, inkább nem hívták meg a kollegák. Vendégeskedés, ebédeltetés, tájékoztatás. Ha a leggyakorlottabb missziós kollegák jöttek volna, azoknak is nehéz terep lenne. Hát még két kezdő legénynek!

 

Pécsvárad valamikor Tolna megyéhez tartozott. 1952-ben csatolták Baranyához. A baranyai átlagnál nagyobb gyülekezet. Észrevehetően teljes elhanyagoltság. Mind az épületekben, mind a gyülekezeti munkában. Az egyedül élő kollega megfáradt.  Gyermekmunka soha nem volt az ő idejében. Havonta egy vasárnap, pécsi vásár idején, pausa. Mindenki menjen vásárba. Aznap reggel külön busz szedi össze az utasokat. Mindenkinek ott a helye.

 

Nagytiszteletű úr korán kiállt várni a társasgépkocsit, nehogy véletlen is lemaradjon. Biztos, ami biztos. Én is megkaptam a figyelmeztetést, hogy jövő héten Pécsett fogunk találkozni a lacipecsenye sütők utcájában. Védekeztem. Nem fogadtam el a meghívást. Ketten voltak templomban. Gyermekek sem jöttek. Majd megszokják, hogy nem fontosabb a vásár, mint az istentisztelet.

 

A másik vonzerő a rádió közvetítette meccsek voltak. Kollegámnak minden sportadást meg kellett hallgatnia. Szepesy Gyuri hangja. Mindenkit magával ragadott. Dr. Takaró Zoltánt is. Állítólag a prédikáció idejében is ruhája alatt szólt a kis masina. A hangos percek, góóól!, a templomban is hallható volt.

 

 Kinevezésünk után felajánlottam Isten dicsőségére a megállapított helyettesítési összeget. Kialakítottunk egy gyülekezeti termet. Berendeztük. Vettem egy nagy Kalor kályhát. Télen is befűtötte a hideg termet. De beszereltettem két darab gázkonvektort is. Hoztam hozzá 4 darab palackot. Vettünk asztalokat, székeket, csészéket, tányérokat, edényeket. Minden felszerelést a szeretetvendégséghez, az agapéhoz.

Tartottunk minden hónapban egyszer agapét. Éppen a vásár napján délután. A gyermekek szerepeltek, énekeltek, verset mondtak, jeleneteket tanultak be és azt eljátszották. A szülők, nagyszülők eljöttek meghallgatni a kicsiket, iskolásokat. Szinte versenyszerűen, minden gyermek jelentkezett szereplésre. Pécsváradon ez lett a vásár-nap, vasárnap. De jött az őszi református búcsú, a ’leányvásár’. Ekkor már igazán nem kell istentiszteletet tartanunk. Mindenki az utcán lesz. A harangozó is. Azt kértem, hogy azok jöjjenek el, akik nem mennek leányvásárba. Megharangoztam időben és tartottunk istentiszteletet. Mertem szólni arról, hogy a búcsú vallásos napot jelent. Mi pedig vallásosak vagyunk.

 

Megszerettek bennünket. Várták, hogy odamegyünk lakni. Elfogadjuk a meghívást. Esperes úr nem így gondolta. Advent IV. vasárnapján tartottuk az istentiszteletet, egyben a karácsonyi ünnepséget. Már iskolai szünet volt. Két nap múlva karácsony. Nagy gyülekezet. Minden gyermek ott van. Nagy ládákban a karácsonyi csomagok. Folyik az ünnepség, amikor belép egy leányzó, kezében tartva a palástot, mögötte egy idősebb emberke. Közbekiabál. ’Itt én vagyok az új lelkipásztor. Kezemben Komlósi esperes úr megbízó levele. Azonnal átveszem a gyülekezetet. Mehettek haza. Én tartom az adventi istentiszteletet’.

 

Először próbáltam észre sem venni. De annyira hangoskodott, hogy le kellett intenem. Fellépett harciasan. A kurátor, presbiterek leültették a hallgatók közé. Ketten felálltak és széket kaptak. Várták minden mondat végét, mikor szólhatnak határozottan közbe.

 

Azt tudtam, hogy esperes urunk, az utolsó kommunista esperes, engem szívesen piszkál. Ilyen ízléstelen megoldást mégsem gondoltam. Valahogy nem így kellett volna jogilag lerendezni a helyettesítés visszavonását és az új lelkipásztor kinevezését. Persze, esperes urunk nem volt jogász. Honnan tudta volna a mórest? Nem véletlen ez az eset. Szamosközi püspök úr megfordította a baranyai névsort és úgy jelölt ki valakit esperesnek. Így sikerült. A baranyai gyászévtized során eszembe jutott a váradi Jeremiád panasza. ’Kegyetlen szolgák nagy dühösséggel rajtunk uralkodnak…’ Hallottam olyan kitartásra biztatást ifjú koromban, hogy akkor is maradok, ha a hátamon fát vágnak. Képes beszéd. De találó. Karácsony másnapján várt a gyülekezet. Búcsúzásra.

 

 

163. Baranyai állapotok.

 

 

            Baranya felmérése. Püspök úr jónak látta, hogy hivatalos jelentést kapjon Baranyáról. Minden gyülekezetről. Mind anyagi helyzetéről, épületeiről, berendezési tárgyairól, mind pedig az ott szolgálókról. Egy szűk körű bizottság kapott megbízást. Hivatalból benne volt esperes úr is. Én az egyik tagja voltam a bizottságnak. Faluról-falura jártunk. Mindent fényképeztünk, leírtunk. Fárasztó munka volt. A sok üresen maradt parókián teljesen tönkre mentek a régi könyvek, iratok. Az anyakönyvekre vigyáztak. Ott az volt a baj, nem lehetett követni, hogy egy kisebb gyülekezet adatait melyik évben hol anyakönyvezték a helyettesek. Több, mint 100 gyülekezet és nincs harminc lelkipásztor sem a megyében. A körzetek kialakítását nem lehetett módszeresen irányítani. Erősen személytől függő volt. Emlegették más megyében, hogy amelyik községben nem lakik ott a lelkipásztor, az teljesen elszórványosodik és elveszik. Bizony, sok esetben igaz volt. A harangok megvoltak, a legtöbbet használták is. Ha nem rendszeresen, akkor alkalomszerűen. A templomi hangszerek legtöbbje már használhatatlan állapotban van. 1948. óta nincsenek kántortanítók. A használatban lévő klenódiumok megvoltak. Az úrasztali terítők legtöbbje ápolatlan. Csak az újakat használják. Nagyon fontos munkát végeztünk. Ilyen felmérés még nem volt a magyar református egyházban.

 

Esperes urunknak nem tetszett. Úgy érezhette, az ő jelentéseinek felülvizsgálata. Igaz is volt. Soha nem ismerte ő Baranyát. Mint papgyerek, hallott ezt-azt. Kölkeden élte életének egy részét, mint TSZ-tag. Amit ott a Csoportban hallott, az volt a szellemi feltöltődése. Lelkész-továbbképzésre Tahiba nem járt. A TSZ-ben erre nem adtak fizetett szabadságot. Az évi szabadságát pedig nem fogja ilyen lényegtelen időpocsékolásra eltölteni. Még egy napot sem a drága szabadságból!

 

 

 

 

 

164. Tüzes misszió.
 
Missziói lelkészek. Említettem már, hogy volt két fiatal barátunk, akik vállalták ezt a nehéz munkát. Nem tudták, mit választottak. Nem volt kialakult metódus. Ilyenkor nagyon sok függ a személyektől. Milyen belső tűzzel, vagy hamuval jönnek. Akiben sohasem volt tűz, ott még hamuról sem beszélhetünk. Jeremiás belső tűzről tett bizonyságot. Luther Márton egészséges vesszőket emleget, amelyekből lehet nyilat hajlítani. Görcsös botokból nem megyen. Karner Károly ír a Teológiai Prolegomena könyvében vocatio internáról és vocatio externáról. Belső elhívatás nélkül mit ér a külső elhívatás? Ez utóbbi megvolt. Dr. Tóth Károly püspök úr volt a háttérben. Biztatta őket, segítette. Bármilyen kéréssel mehettek hozzá. Mindig segített. Két ifjú házaspár. Ilyen jó helye egyik segédlelkésznek sem volt, mint éppen nekik. Esperes urunk sokszor rimánkodott, hogy hívjátok már meg őket egy-egy szolgálatra. Mit jelentsek püspök úrnak? Miért küldte őket ide, ha nem kellenek?
Hamarosan megtudta esperes úr, hogy mi nem kértük a missziósokat. Csak ő gondolhatta ki. Ezzel védekezett, miért van Baranyában annyi baj. Baranyában soha sem volt baj. Pécset nem szabad Baranyába helyezni. Baranya volt már ezer éve is. Baranyavár volt a megyeszékhely. Református Baranya van 500 éve. Pécs nélkül. Pécsről csak a XX. században beszélhetünk. Baranya közepén egy vízfej. Megyénkben nem volt annyi református, mint egy alföldi nagy gyülekezetben. Mezőtúr vagy Békés egymagában nagyobb, mint az egész Baranya megye. A nagy gyülekezetek egy templomot tartanak fent és esetleg két lelkipásztori állást. Ugyanakkor Baranyában több, mint 100 templom és 30 lelkipásztor van ma is. Összehasonlítom és megkérdezem, van-e valakinek joga rosszat mondani megyénkre? Nincs! Baranya erősen vezet az országos listán! Kellene tüzes misszió szeretett megyénkbe. De nem formális misszió!
Esperes úr annak idején bejelentette, hogy lehetőség van két missziói lelkészi állás fenntartására közköltségen. Jelentkeztünk. Hajnalkának nincs állása. Magyarbólyon segít. Öt gyermekünk van, kapjon állást Hajnalka. Ezt nem fogadta el esperes úr. Mi nem lehetünk missziósok. Gondolhatta, hogy reakciósok vagyunk. Kommunista terminológia. Megmaradt benne az olcsó szlogen. Jól megtanulta. Használja alkalmas-alkalmatlan időben. Pál apostol mintha mást írt volna Timóteusnak. Mit csináljon, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő.
 
165. Magas sátorfa.
 
Egyszer csak váratlanul megjelenik lakásunkban a megyei ÁEH-megbízott. Vele van egy pesti területfelelős is. Elmondják, hogy milyen jó volna, ha mi elmennénk Baranyából. Etettem őket. Örültem neki. Mivel szüleim itt laknak a szomszéd faluban, ők is jöhetnek velünk. Úgy kell értenem, hogy mindjárt két lakást kapunk. Hiszen ketten vagyunk egy családban lelkipásztorok feleségemmel. Az egyik lakásban élhetnének szeretett szüleink. Azt vettem észre, ők nem egészen így gondolták. Megkérdeztem, hogy ez kitüntetés vagy büntetés. Valaki szeretettel gondol ránk, vagy piszkálódik ellenünk? Erre nem kaptam egyértelmű feleletet. De örömömet fejeztem ki, milyen jó lesz, ha gyermekeimet nem kell internátusban taníttatni, hanem ahová elmegyünk, helyben lesz jó gimnázium. A legjobb mégis úgy lenne, ha segédlelkészt tartó helyre mehetnénk és ott két lakás lenne egymás mellett. Egyikben lakhatnának szüleim.
Kaptam egy dátumot. Aznap feltétlen menjünk el mindketten a papi békegyűlésre. A gyűlés után megbeszéljük illetékesekkel, milyen ajánlatot tesznek, amit mi is elfogadhatunk. Ezt meg kellett ígérnem. Nem engedtem el őket addig, amíg nem kaptam egyenes feleletet arra, honnan fúj a szél. Erre azt mondja a megyei felelősünk, hogy tudja Nagytiszteletű Úr, ha valakinek a sátorfája magasabb, mint a vezéré, akkor összedöntik azt a sátort. Megint Komlósi úrtól jön a jelentgetés! Megszoktam. ’Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? ’
A békegyűlésre késve érkezett a pesti előadó autópech miatt. A Népfront rendezte az összejöveteleket. Vége az előadásnak, hozzászólásoknak. Várjanak az Urak! Még van egy fontos elintézni való. Kovács Emil! Kovács Emil! Át kell vennie a kitüntetést. Eltévesztették. Komlósi Ernőt akartak mondani. Ő érdemli meg a Kommunista Párt előretolt csapatától, a Népfronttól, a kitüntetést. Már böködnek. A mellettem levők felemelnek. Felállok. Magához hív a pesti előadó. Kezet fog velem. A többiek is kezet fognak. Nem tudtam zavaromban a teendőmet. Ők jöttek hozzám kezet fogni és gratulálni. Még mindig nem tudom, mi történik. Felolvassa az oklevelet. Az Országos Béketanács kitüntetett a békéért való sok fáradozásomért. Az egész Dunántúlon csak engem. Szorongattam a tekercset és valamit dadoghattam. Nagy taps. Esperes urunk felugrik és úgy tapsol. Jön felém. Első akart lenni a köszöntésben. Szent csókkal üdvözöl. Mögötte egyik kollegánk a zajos teremben hangosan mondja, Júdás csók.
A folyosón erősen integetnek az iroda felől. Siessek, mert kell vissza indulniuk Pestre és meg kell beszélni az én dolgomat. Újabb idegen arcok az irodában. Tessékelnek befelé. Esperes urunk a folyosó közepéről figyeli a belépésemet. De én nem léptem be! A kifelé nyíló ajtó küszöbén megálltam és a tekercset széthúztam. Felső testem eltakartam az oklevéllel és nézhették sokáig. Hátráltam és elindultam a lejárat felé. Azóta sem szóltak az ÁEH-ból, hogy menjek tárgyalásra. Maradtam Baranyában.
 
166. Népfront.
 
Ők is megkísértettek. Nem sok sikerrel. A Népfront rendezte a fentebb jelzett békegyűléseket. Amikor már nagyon recsegett az épület, úgy voltak, mint a fuldoklók, a szalmaszálban is kapaszkodtak. Így került be több pap és lelkipásztor a Népfront vezetőségébe megyénként. Szerte az országban. Mint kitüntetettet, engem is behívtak. Sőt ők is kitüntettek. Az augusztus 20-a előtt megjelenő megyei újságban nagy cikk arról, hogy a Népfront kiket köszönt az Alkotmány ünnepén jó munkájukért. Ott az én nevem is. Nem mentem be az ülésre. Nem fogom átvenni a kitüntetést. Egy következő alkalommal elmentem. Az országos vezetőség akkor is itt volt Pécsett. Mikor meglátnak, sietnek elém, hogy most ünnepélyes keretek között megkapom az oklevelet és a vele járó jutalmat, jelvényt. Hátráltam. Három dolgot mondtam. 1./ Nem dolgoztam annyit a Népfrontban, hogy valamit is megérdemeljek. 2./ Nekem augusztus 20-a, mint Alkotmány Napja, nem ünnep. 3./ Kommunisták kezéből nem vagyok hajlandó átvenni semmi kitüntetést. Forró víz a nagy lelkesedésre. Ennyi az egész.
Ezután jelöltek baranyai küldöttnek az országos kongresszusra. Nem mentem el. Be is zárt a Népfront. Többet nem volt szükség rá, hogy a kommunisták jelöltjeit tisztségbe juttassa a „választás”-okon. Alakultak az alternatív csoportok. Majd kerekasztal beszélgetés. És hamarosan 51 párt indult a választásokon. Négy évig az MDF kormánya próbálta kivezetni az országot a súlyos válságból. Nem sikerülhetett. Nagyon mélyre vezettek bennünket Kádárék. Valami elindult. Az állóvíz megmozdult.
 
167. Politika nélkül.
 
Politikával való kapcsolatom. 1989. október 23-án megtudtuk, hogy Köztársaság államformában élünk. Már sokadik próbálkozás. Talán már harmadszor kiáltották ki a Köztársaságot a XX. században. Elég zavaros idők. Királyság. Proletárdiktatúra. Királyság egy református kormányzóval. Fából vaskarika. Köztársaság. Népköztársaság. Forradalmi Munkás-parasztkormány. Újból Népköztársaság. Legutóbb Köztársaság. Ugyanígy változtak a jelvények, címerek is. Jelenleg Köztársaság és a királyi címer. Királyi korona és hozzá tartozó jelvények a Nemzeti Múzeumban, illetve az Országházban. Vigyáz rá a koronaőrség. Soha életemben nem politizáltam. Magyarbólyon ért a változás. Akkor már csak egyetlen egyházi központ működött a faluban. Mi voltunk a falu papjai, a falu lelkipásztorai.
Szerveződnek a párt-sejtek. A tanácselnök, akit nehezen választottak meg már a legutóbbi alkalomkor is, rendezkedik. Pozsgayt pártfegyelmi elé állíttatja. Legalább is fenyegetésében. Megtilt minden alternatív szervezkedést. Részeges, felelőtlen ember. A kultúrház nehezen megvásárolt zongoráját karókkal szétveri. Így tudott zongorázni. Átvitette a Kultúrházból a külső kocsmába. Oda fektették rá az egyik nagyon rossz hírű asszonyt. Leitatták előbb. És rang szerint ő volt az első, aki felmászott a hosszú, hangversenyzongora tetejére, de inkább feltették a soron következő barátai, és elsőnek érinthette meg a levetkőztetett nőt. Utána következtek a Párt tagjai, rangsor szerint. Amikor mindenki elfáradt, nekiültek zenélni. Ekkor történt a karós zongorázás. Mindenki részeg. A kocsmáros zsebel. Sokan a bortól és a testi fáradtságtól elaludtak. Ki az asztalnál szundikált, ki a padlón horkolt.
A közös menyecske felöltözködhetett. Gondolkodhatott a dolgon. Ilyen szerencsés napja talán még életében sem volt. A megígért tíz forintokat senki sem adta meg neki. Inkább megfenyegették. A kocsmárostól kapott egy italt és kint terült el az országút szélén. A józan, ma este is sokat gazdagodó kocsmáros, kirakta a vendégeket a járdára, árokba. Bezárt. Hajnalban ébredeztek. Rekonstruálták a tegnapi napot. Voltak, akik vizsgálatot kértek. Jegyzőkönyvezték utólag a történteket. A menyecskét nem említették meg. A zongoráról megállapították, hogy használhatatlan, értéktelen volt.
Sokat mászkáltam utána, amíg a Kultúrház megvehette. Jutányosan. 250 cm hosszú hangverseny-zongora. A nagysága miatt adta el egy pécsi család, akik panelbe költöztek. Felhangoltattam. Terveztük a volt kántortanítóval, milyen zenei estéket rendezünk. A hangoló, a siklósi Zeneiskola igazgatója tett ajánlatot. Most felhangoljuk gisz-re. Fél hanggal mélyebbre a normál á-nál. Beáll majd, klimatizálódik, használni fogják és az új hangolásnál, már valószínűleg lehet feszíteni a páncéllal erősített keretet és megkapja az eredeti hangmagasságot. Illetve annál is magasabbat, mert azóta emelték a normál ’á’ rezgésszámát. Most 440 Herz a jó. Megbeszéltük, hogy a faluban is beindítjuk a zongora-oktatást. Siklósról hetente kétszer fog kijárni szaktanár.
A főelvtárs kéjelgésével, eszetlenségével mindennek vége lett. A szétvert romot odaadták egy citerásnak. Használja fel a húrokat. Annyira zongoráztak az elvtársak, hogy minden darabja megsérült, széttörött. A jegyzőkönyvből megtudtam, hogy milyen kárt okoztam a falunak. Egy nagy hangszer megvételébe hajszoltam bele a hiszékeny kultúrház-vezetőt. Miattam elköltötte a falu pénzét. Rossz vásár. Nem lehetett normára hangolni. Mivel eladták a húrjait, legalább egy kis pénzt kapott a Kultúrház. Valami visszajött a drága vásárlásból és fuvarból. Velem nem fizettettek kártérítést. A Főelvtársat pedig teljesen felmentették. Jót tett a falu kultúrájának.
Volt egy másik ügye is az elvtársnak. Nagy összeget kaptak, hogy a TSZ-hez építtessék meg a kövesutat. Hordtak fel vagy 10 vontató nagyobb-kisebb követ-kavicsot. Ezt szétterítették és készen volt a kövesút. Abban az időben a Budapest-Pécs közti főútnak az építése nem került kilométerenként 1 millió forintba. Magyarbóly vezetősége ennyi pénzt kapott a 300 méteres útra.
A Tanács segítséget kért a TSZ-től. Egy alkalommal kezdjék ott a napot a gyalogmunkások. Feladatuk az volt, hogy elégessék a régi kacatokat, iratokat. Az útépítés iratai voltak elsőnek kitéve a padlásfeljáró mellett. Azzal kezdték az égetést. Amikor ez megtörtént, a többi már nem volt fontos. Utána jött a teljes irattár. Ebben az ügyben a Megyei Levéltár kért vizsgálatot. Az elvtársakat felmentették. A buta asszonyok nem tudták, mit kell elégetni. Ők nem tehetnek róla, hogy az 1 millió forint számlái is elégtek. Akkor, amikor egy jó fizetés havi egyezer forint körül volt, az 1 millió forintot elosztották maguk között az elvtársak, a vezetők. Ilyen volt a Népköztársaságban a népi demokratikus vezetőség. Mindig kitisztázták az elvtársak egymást. Kéz kezet mos.
Ezen vezetés volt hatalmon, amikor Pártunk és Kormányunk utolsó napjait érte-élte. Ezeknek borzasztó gondolat volt, hogy ezután bárki megszólalhat, vezető ember lehet a faluban. Engem szerettek volna megnyerni az új, illetve a régi-új pártok képviselőjüknek. De még helyi képviselőséget sem vállaltam. Október 23-án táblát avattunk. A II. Világháború halottait soroltuk fel. Én mondtam a beszédet. Nagy ünnepség volt. Nem lázítottam, nem személyeskedtem. Sapienti sat, mondja a latin. Aki akarta, megértette.
Ebben az átalakuló időben kerültem Békésre. Ott a társlelkész és felesége SZDSZ segítséggel lettek városi képviselők. Békés Megyében annyira örültek a kollegák is az SZDSZ-nek, hogy az egyik gyulai lelkipásztor országgyűlési képviselő lett az SZDSZ színeiben. Nekik ez volt a jobb-oldal. Ha belehelyezem magam a Tiszántúli Egyházkerületbe, jobban megértem a helyzetüket. Abban a kerületben megmaradt a régi, kommunista püspök 1990. után is. Tiszántúlon a kommunizmus is mintegy jobboldalnak számított. Azóta is érthetetlen. Legalább is nekem.
Békés, a Kisgazda Pártnak régi fészke. A városban volt nyolc kommunista-SZDSZ-es helyi képviselő. És volt nyolc Kisgazda. A lelkipásztor és felesége is SZDSZ-esek. A kollegám és felesége mindig a kommunisták mellett szavaztak. Ez döntött el minden kérdést. Milyen véleménnyel volt a város komolyabb része a református papról, ne is kérdezzétek. Az első napon, amikor reggel felébredtünk, a másik parókia tűzfalán nagy szénrajz. Csausesku és Helena. Mindenki ráismert a református lelkész-házaspárra. Ilyen nyilvános üzenetek voltak renden. Ennek örült a szerencsétlen kollegám és felesége, hogy mindenki őrájuk néz, mire fognak szavazni. Mindig az egyház ellen, a józan ésszel szemben foglaltak állást.
Semmilyen pártnál, csoportnál nem köteleztem el magamat. Egyházmegyei tisztséget sem vállaltam Békés Megyében. Ennyiből állt életemben politikai állásfoglalásom. Úgy érzem, ez nem opportunizmus, hanem megmaradni embernek az embertelen világban. Olcsó, politikai felfelé ívelésre soha nem vágytam. A római jogász sem politikusra mondta ki az értékelést: Ecce homo! Íme az ember! Hanem arra, aki még segítséget sem kért a politikai hatalom vezetőjétől.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 VII. Békés

168 - 174. fejezet

 

 

168. Békési kezdet. Feszültségek.
 
Minden kezdet nehéz. Békésen is így volt. Annyi bútort vittünk magunkkal, amit kimértünk, hol fog elférni. Hiszen nem lett nagy parókiánk. A parókia két szobáját átalakították irodának és lelkipásztori fogadónak. Első nap déli harangszókor invitál kollegám és a gondnok úr a pincébe. Megnéztem, mi lehet ott. Gondnok úr megszívta lopóval az egyik hordót és megtölt három poharat. Köszöntenek az első alkalmon. Megfordultam és szó nélkül otthagytam őket. Többször nem próbálkoztak.
Hamarosan megtudtam, mi történik Békésen. Minden úrvacsoraosztásra megvesznek 40 liter bort. Vagyis minden úrvacsorázó embernek jutott egy liter. Mivel a közös kehelyből csak egy-egy kortyot nyalintottak meg a lányok, asszonyok, kevés férfi, megmaradt mintegy 39 liter bor. Mindig a legjobb bort vették meg erre a szent célra. A felkészített nagy demizson bort a presbiterek megitták az irodában. Ha kevesen voltak, több jutott. Mindig kevesen voltak. Fejenként fél liter – egy liter. Ebéd előtt megszédítette őket. A harangozó és a kántor hazavittek egy kisebb demizsonnal. Járandóság. Íratlan egyházi törvény. A többi a hűvös pincében maradt a papoknak és a gondnoknak, napi poharazásra.
Mivel a húsvét utáni napokban érkeztünk Békésre, a maradékból még volt elég. Könnyen teleszívta gondnok úr a lopót és töltögette a poharakat. Első súrlódás. Jött a többi is. Szabadon tarthattuk a hittanórákat. Megszerveztem iskolánként és a négy szórványban. Mind az óvodákban, mind az Általános Iskolákban. Magamra vettem az összes vidéki hittanórát és még Békésen is vállaltam órákat. Nagyon kellett valakinek ezt is rendezni.
Egy-egy Békés környéki tanyaközpont sokkal nagyobb volt, mint a baranyai községek. Ez a vidék református. Úgy mehettem be ismeretlen helyekre is, hogy valószínű, református családhoz kopogtatok be. Az óvodák vezetőivel, az iskolák igazgatóival megismerkedtem és elmondtam, mi a tervem szeptembertől. Beleegyeztek. Gyűjtöttem a gyermekeket. Óvodákban és az iskolák alsó osztályaiban minden gyermek járt hittanórára. Segítettem a katolikus kollegának is. Már az óvodából tudtam, hogy neki hány elsőse lesz. Megadtam előre a névsort. Amikor kint voltam a falukban, a napközis nyugdíjas otthonokat is meglátogattam. Tartottam bibliaórákat. Beosztás szerint kezdtem az óvodában, siettem az elsősökhöz, alsósokhoz, felsősökhöz, konfirmandusokhoz és befejeztem bibliaórával. Otthon vártak az esti szolgálatok. Ebédet előre befizettem a megfelelő napra a falvakban. Jó volt. Együtt ebédelhettem az iskolásokkal. Illetve mégsem, mert szinte mindig utolsónak érkeztem meg az ebédlőbe.
Így történt egy megszégyenítő esetem. Leves és rizses hús az ebéd. A tálcára tettem egy kanalat, villát. Megkaptam a levest és rizst. Kiszámoltam, hogy nem leszek úri ember. Hamarosan megérkezett utánam az egyik tanító néni. Szépen előkészíti magának a kanalat, villát, kést. Én pedig nem fogok tudni illedelmesen villával-késsel enni. Egy asztalhoz ülhettünk le. Fokozódott a feszengésem. Használom a villát. Késem nincs. Ő pedig a leveses kanállal befejezte az ebédelést. Még a savanyús tányérból a káposztát is kanállal gyömöszölte. Kolleganőm gyorsan megoldotta boldogtalan helyzetemet. Akkor nem, most utólag megköszönöm neki. Visszakaptam önbizalmamat.
Ezután következett az újabb, különös, meg nem értés Békésen. Sok hittanóra volt bejelentve. Elnök-lelkipásztor úr tervezte a hittanórákat. Minden osztálynak gondolt heti két órát. Csak a megtartott órák után számoltuk el az óradíjat. Mondanom sem kell, hogy maradt bőven pénz évvégére. Ekkor behív kollegám, aki elnök-lelkész is volt és kezembe ad két darab 50.000 forintos nyugtát. Írja alá Hajnalka és én is. A három lelkipásztor kap a hittanpénzből ötven-ötvenezer forintot. Sehová sem kell elszámolni. Általános költségekre vesszük fel. Széttéptem a két papírt és ott hagytam csodálkozó kollegámat. Nem azért, mintha sok lett volna a fizetésünk. Ez az ötvenezer forint több volt, mint három hónapi bérünk. Azt éreztem meg, hogy kollegám minden okot megtalál arra, hogy valamilyen címen pénzt vegyen fel a pénztárból. Ha helyettesített, azonnal átalányt vett fel. Még aznap. El ne felejtse. Ha valaki vendég jött, ellátási költség.
A temető nagy része bérbe volt adva szántónak, veteményesnek. Ennek a bevétele nem volt beírva. A gondnok úrral elrendezték. És még sok minden így ment.
Az egyházközségnek tényleg nagyon kevés pénze volt. A temetőből élt a gyülekezet. Meg kellett venni a sírhelyet. Temető térkép nem volt. Mindig a legidősebb sírásó mondta meg, hogy mikor, melyik sírba temettek. Igaz, a fele sem volt egyházi temetés. De mégis be kellett jönni a funerátornak, sírhely és ravatalozó használati díjat befizetni. Lelkipásztori és kántori temetési stólát alig kértünk. Ugyanis a Tanács ingyen temetett el bárkit. Igaz, mindig dugtak ezer forintot az anyakönyv-vezető zsebébe, aki nagy trikolor-szalaggal átkötve jelent meg a temetésen. Úgy, mint a tanácsi esküvőkön. Mondta a sablont, siratós búcsúztatót. Ezzel nem lehetett versenyezni. Aratott.
A szórványokban szinte nem is temettünk. Mikor feleségem vette át a temetéseket, minden második héten, akkor változott valamit a helyzet. Kollegám ügyet kreált belőle, hogy ő szinte nem is temet. Fagyasztó van a temetőben és inkább fizetik több napra a hűtést, de azon a héten legyen a temetés, amikor a mi hetünk lesz. Így volt a keresztelésekkel is. Előre tudták, melyik héten ki a soros. Ez bizony élezte a feszültséget. Az iskolásoknak minden második vasárnap kellett jönni templomba. Valahogy mindig úgy sikerült, hogy azon vasárnap, amikor kollegám prédikál. Nem véletlen. Mégis sokkal többen voltak a másik vasárnapokon templomban. Így kezdtünk Békésen. Hamar be is fejeztük.
 
169. Lelki előkészület.
 
Volt egy másik kezdet is Békésen. Az ott szolgáló kollegával Mátraházán találkoztam először. A Zsinati Iroda Missziói Osztályának megbízásából voltam ott egy hétig, mint kiküldött lelkipásztor. Egy hetes turnusnak a lelki munkáját kellett vezetnem. Hétfőtől hétfőig. Szombaton akkora jégeső volt Dél-Baranyában, hogy minden templomunk tetejét betörte. A parókiát is bezúzta. Azért is váratlan volt, mert megyénket levédték jégelhárítóval. Állítólag valaki nem volt a helyén s már későn lődözték a fellegeket.
Délután Nagyharsányban esküvő. Valami már ott is történt. Olyan fülledt, párás, fojtó idő volt, amilyet még nem ismertem. Az emberek ültek a padokban és a pad festéke rajta maradt a ruhájukon. Ilyen még nem történt. A műemlékesek festtették le évekkel azelőtt. Ránk akarták fogni a kárt, hogy mi átfestettük a padokat. Értetlenül álltak ők is a baj láttán.
Harkányba mentünk volna vacsorára. 4 óra körül átázott a konyhánk. A padlásról vödör számra folyt be a víz. Egy jeges esősáv teljesen tönkretette a ház északi részét. A konyhánk felett az összes cserép összetört. Volt anyagunk. Éjfélig pótoltuk a léceket, cserepeket. Be ne ázzon a lakás, iroda.
Nem mentünk el az estebédre. Később hallottuk, hogy kevesen érkeztek meg és az étteremre rádőlt egy magas fa, amely addig az udvarban álldogált. Tehát ünnepi vacsora sem volt.
Minden templomtető javításra vár. A cserépigénylést, a más megyékből érkező brigádok megfogadását, anyagvásárlást, rábíztam feleségemre és én hétfőn, délután jelentkeztem Mátraházán. Egy tiszántúli lelkipásztor család is megérkezett két fiával. Minden reggel, este áhítat. Mivel a hirosimai évforduló is volt azon a héten, naponta külön imaórákat is tartottunk. Vasárnap istentisztelet. A harmónium mellé ültem minden alkalommal. Közben végeztem az igehirdetést is. Ott üdült a dunántúli püspök-család is. És Tóth püspök úr édesanyja. Szabolcs megyéből is volt egy lelkészcsalád három kisgyermekkel. Kollega írta az elsős hittankönyvet. Tele rajzzal és jó ötletekkel. Olyan hét volt, amit minden résztvevő emlékezetesnek tartott.
Békési kollegám minden nap dicsérgetett. Ők évente jönnek, de ilyen vezetést, igehirdetéseket, éneklést még nem hallottak. Jó énekes volt. A négytagú család naponta új énekkel gazdagította műsorunkat. Négyen három szólamban.
Utolsó hétfőn már találkoztunk néhány új érkezővel is. Mi elköszöntünk egymástól és vittük haza emlékeinket. „Jövőre!" Még egyszer nem szerveződött meg az a csapat.
Mivel kollegám már itt megismert, rajta volt, hogy minket meghívjanak Békésre. Adventben bemutatkozás. Feleségemmel érkeztünk a Lada autóval. Engem régi ismerősként fogadtak, Hajnalkát hamar megismerték. A középső szobában kaptunk helyet. Lefekszünk. Csendben voltunk. Egyszer csak ránk rántják a másik szoba ajtaját és ellenőriznek bennünket. Andrásnak ’elfelejtettek’ hálóinget átvinni, azért jöttek. Figyelték minden mozdulatunkat. Vetkőzés közben. Ha az egyiknek is lett volna gyerekszobája, ilyenkor nem törnek rá kopogás nélkül egy idegen családra. Ki mint él, úgy ítél. Szívesen rajta kaptak volna, ha mi az ő szekrényeiket vizsgáljuk, kutatjuk. Ők, minálunk így tettek volna. Elszomorodtam. Megértettem, hogy Tiszántúlon vagyunk. Átlépni a Tiszát egy új életformát jelent. Mások az emberek. Mások az erkölcsök. Más a gondolkodás.
Vasárnap reggel istentisztelet. Villannyal melegített padok. Gőzölög az esőkabátról lefolyó víz. Párává lesz a bakancsra ragadt hó. Langyos, párás levegő. A prédikáció harmadik mondatánál felkiált valaki, miszerint ’Megvan a papunk’! Arról tettem bizonyságot éppen akkor, hogy Nyilas Misinek mit jelentett egész életében az édesanya figyelmeztetése, amikor fellépett a debreceni vonatra a kisfiú a pakkjával: „Légy jó mindhalálig!” Megtudtam, hogy egy baptista lelkipásztor, magyar tanár, volt a közbeszóló. Ő is meghívott volt. Hajnalka is beszámolt az úrasztalánál, palást nélkül, a szolgálatairól.
A presbiterekkel együtt volt közös ebéd. Ott ismertem meg tanár urat. Abban a közösségben egy nagyon értelmes, művelt ember. Keveset szólt, de többet ért az összes semmitmondónál. Előre jósolták a biztos győzelmet. Mást nem hívnak meg. Ha mi megyünk, akkor nyertek. Igaza volt a nagytiszteletű úrnak, aki beszámolt a nyári mátraházai szolgálatunkról. Amikor tudatosodott bennük, hogy a fiúnk a gyulai orgonista-kántor, akit ismertek az egész megyében, újabb erősítő pontot jelentett. A másik fiúnk Debrecenben végzett fizika-matematika tanár. Jöhetne ide igazgatni a visszakapandó Református Gimnáziumot! Hiszen egyetlen hívő tanár sincs az egész tanári testületben. Békésen egyházi paradicsom lesz! Lányom kap orvosi állást és egyben iskolaorvos is lehet. Új élet kezdődik Békésen! A megye legnépesebb gyülekezete. Ennek kell lennie a református központnak! Gyuláról is átjön a kántor-fiú. Iskolában kiemelkedő énektanítás. A menyem taníthatna angolt.
Szegény emberek elringatták magukat a szép álomban. Arra nem gondoltak, hogy mi lenne az ott lévő lelkipásztor családdal. Ahol úgy kezdődik a prédikáció, hogy ’nem-e láttátok az este a TV-ben?’ Utána elmondja a giccs-film tartalmát, hogy épüljenek a hívek. Hátha valaki nem látta az este a TV-t! Gondolom, ő úgy tervezte, hogy marad örökös elnök-lelkész és mi leszünk a beosztottjai.
A meghívás és megérkezés után találkoztunk egy új arccal. Bemutatkozik. Szabad legyen figyelmeztetnie. Ne menjünk be a másik parókiára látogatóba. Pláne, ha hívnak! Tele vannak magnetofonnal. A zsebben, a női táskában, beépített lehallgató készülékek. A telefonunkat is ellenőrzik. Amikor nálunk megcsörren, ott máris bekapcsol egy magnó-szerkezet. Az asszonnyal pláne ne találkozzunk. Minden hájjal megkent párttitkár-lány. Lám, most is baloldali képviselő az Önkormányzatban. Vigyázzunk! Nagyon hamar becseleznek bennünket, hogy azután sakkban tartsanak. Mindenkit fenyegetnek és irányítani akarnak. Példákat mondott arra, hogy az asszony kiadta magát az egyik elődünk szeretőjének. Kellő pillanatban előugrottak az elbújtatottak és hangoskodtak. Később tanúsították, hogy milyen aljas dolgot akart elkövetni, a szegény, gyenge, védtelen asszonnyal, a pap. Alig tudták megvédeni a szörnyűségtől. Voltak tanúk. Ők is megfélemlítettek voltak. Most éppen az egyik középiskolában tanít matematikát. A fiát is átvitte oda. A gimnáziumból kiesett a legény. Majd ő leérettségizteti matematikából. Páváskodott az ottani igazgató körül. Egyszer már megverték érte. De őneki nem számított. Ezzel az igaz beszéddel előkészítettek bennünket a békési munkánkra. Jó volt. Bár nem éreztettem kollegámmal. Csak mindenben túl óvatosak voltunk.
Ha telefonálni akartam, elsétáltam a postához és a nyilvános telefont használtuk. Amikor minket hívtak, figyelmeztettük, hogy valami kattanást vettünk észre. Lehallgatnak bennünket. Akkor dívott a poloska. Tényleg a poloska hallgatta beszélgetésünket. A poloska elég kártékony és büdös állat. Ehhez jött még hozzá a zeneiskola értékelése. Fiam első osztályos volt, hat éves. Siklóson járt zeneiskolába. Szerettem volna, ha itt folytatja. De az igazgató úr őszintén megmondta, hogy a két papfiúval annyi baja volt, hogy ő többször nem vesz fel papgyereket. Egy életre elég volt a két rosszcsont. Előítélet. Mennyi fájdalom érhette a kollegáéktól, hogy így kitört. Be is tartotta szavát. A fiam már akkor is fújt rezes hangszert. Amikor a zeneiskola pólókat festetett jelvénnyel, Zalán fiam képét rajzolta rá a művész. A tervező ismert bennünket és ezzel válaszolt az excommunikálásra. Ezek szerint lelkileg is felkészültünk a békési szolgálatra.
 
170. Visszakapott iskolák.
 
Tanítottunk, mentünk, autóztunk, látogattunk. Szinte mindig úton voltunk. Az egyházmegye nem ellenőrizte a gyülekezeteket. Az egyházlátogatás, a canonica visitatio, nagyon formális volt. Illetve nem is volt. Egyházmegyei közgyűlés december elején. Ha nem készítettek arra az évre jelentést az előadók, betették a tavalyit. Ki tudja, már hányadszor tették be, mindig a tavalyit.
Nagy téma volt a Békési Gimnázium átvétele és a Kollégium megoldása. Egyetlen tanár sem volt, akire számítani lehetett volna. Amikor kezdtem megismerni a pedagógusokat, megijedtem. Szinte csak nők voltak. Az egyik tanárnő férje rakodó a teherautón. Nem politikai büntetésből, hanem addig tudott felemelkedni. Miről beszélgethetnek ebben a családban odahaza? A tanárnő hogyan beszéli meg férjével a szellemi-lelki problémákat? Rágondolni is rossz.
Először tagozatos osztályokat szerveztek. Kimondták, hogy ez ’református’ osztály. Semmit nem jelentett. Csak annyit, hogy ennek az osztálynak volt fakultatív hittanórája. Olyan református osztályt is szerveztek, ahol nem is volt hittanóra. Megpróbáltak ’hittanpótlót’ szervezni. Nem volt pedagógus hozzá. A régi gimnáziumokban, a két világháború között, a reálosztályokban a görög helyett lehetett kérni ’görögpótlót’. Magyarul tanulták az ógörög történelmet és irodalmat.
Azt mindenki észrevehette, hogy nem nagyon rajongottam az iskolák visszavételéért. Elnöklelkész társam pedig mindent megígért, a kártérítésért kapott pénzeket felajánlotta az iskolának feltétel nélkül. Csak szóbeli megállapodások voltak az iskola vezetése és az egyházközség között. Az Önkormányzat örült, ha leadhatott egy iskolát. Nekünk örülnünk kellett volna, hogy visszakapjuk. A gyülekezetben semmiféle gyermekmunka nem volt. Bátorkodtam azt mondani, hogy a baptisták jobban megérdemelnék az iskolákat. Hiszen ott minden gyermek jár gyülekezeti hittanra. Jó tanítóik voltak.
Szerettem volna megszervezni a gyermek-istentiszteletet. Elnöklelkész nem engedte. Annyival is kevesebben lesznek a templomban. Bizony, a 27 ezer reformátusból még 270-en sem jártak templomba. Ez pedig 1% lenne. Akkor kinek kell a Gimnázium? Amikor szóba jött a Gimnázium visszaadása, azonnal megindult egy-két általános gimnáziumi osztály a szakiskolákban. A szülők nem akarták beíratni gyermekeiket a Református Gimnáziumba. A legbutább gyermekeket nem vették fel. Ajánlották nekik a szakiskolákat. Kollegám letanyázott a portánál. Amikor mentek ki a szülők, hogy nem vették fel gyermeküket a gimnáziumba kettes bizonyítvánnyal, visszaküldte őket, hogy a tagozatos C-be vegyék fel. Beszterczey nagytiszteletű úr küldi őket. Igaza volt. Feltelt az osztály. Hogy milyen szinten működött, könnyű elképzelni.
Amikor magam előtt láttam a pécsi Cisztert, elszorult a szívem. Amelyik napon kimondták a visszaadást, a tanárok közül az inkognitóban szerzetesek beöltöztek másnapra ciszter egyenruhába. A többi tanár civilként megmaradt a visszakapott gimnáziumba.
De ilyen helyen, ahol egyetlen tanár sem volt református, illetve valamilyen egyházhoz kapcsolódó, más volt a helyzet. Sajnáltam a tanárokat, a diákokat. A bejárat feletti falra felfestették nagy betűkkel az új nevet. De egy fecske nem csinál nyarat. Nem azt láttam, hogy majd évek múlva, amikor már első osztálytól kezdve egyházi felvétel lesz és nem átvétel, akkor majd reformátusok lesznek mind az oktatók, mind a diákok. Sokkal inkább azt gondoltam, hogy teljesen szekularizálódik az iskola és csak a neve lesz ’református’. Lassan meg lehet állapítani, igazam lett-e. Sajnálatos állapot, ha jól éreztem. Tiszta szívből nem tudtam imádkozni a visszakapott békési iskolák jövőjéért. Hitetlen tanári kar. Hittan órára járni nem akaró diákság. Templomba nem járó szülői háttér. Isten Szentlelke tud csudát tenni. Nagyon kellene imádkozni a Szentlélekért.
 
171. Tanyai ember élete.
 
Békés nagy tanyavilág. Sokat lebontattak a TSZ-időkben. Mégis maradt jó néhány tanya. Nem lehetett a városba betelepíteni a kint lakókat. Kitartottak. Igazuk volt. A régi forma szerint önellátóak. Miért kellene őket bántani? Ők abban az életformában boldogok. Isten éltesse őket. A tanyavilágnak külön temetője nem volt. Békésen a ’Rózsa Temető’ volt a központ.
A térképen a város határának átmérője elérte a 47 km-t. Szomszéd központok ma is Gyula és Békéscsaba. Hasonló helyzet ott is. E három város sorban lett megyeszékhely. Békésről kapta a nevét a Megye. A XIX-XX. század váltóján már Gyula volt a megyeszékhely. A XX. század második felében pedig Békéscsaba lett.
Az 1870-80-as években az okos békésiek nem engedték meg a vasút arra vezetését. Tüzet okoz és leég a város. Volt benne igazság. Visszaütött. A másik két település erőteljes fejlődésnek indult. Békésnek vízi útja volt. A Körös. Építettek is a parton egy nagy raktárt. Ott lehetett könnyen hajóba rakni a termést és olcsón szállítani. Ekkor volt Békés fölötte Gyulának és Csabának. Amikor a vasút átvette a szállítások nagy részét, lemaradt Békés. A XX. században építettek egy kis vasutat. Most Murony a neve az állomásnak, ahol bekötötték a fővonalba Békést egy mellékvágánnyal. Itt húzódik a vasútvonal legközelebb a városhoz. Segítette a lakosokat a közlekedésben a kis összekötő vonal, de nem oldotta meg a szállítást. Békés békésen lemaradt.
Hallottam egy régebbi történetet. Bejöttek a tanyáról jelenteni, hogy halott van. Amikor tudnak, menjenek ki temetni. Mihelyt járhatók lettek az utak, a szánkóra felült a soros lelkipásztor. Hívta magával az egyik kántortanítót. Jött is nagy subában, három énekes-fiúval. Reggeli tisztelet után indultak. Messziről látja a család, hogy jönnek. Jelszó: Jön a pap! Sietnek a szomszédok is. A hidegre tett halottat lehozzák a padról és felravatalozzák. Szép temetés. Indulás a Rózsa Temetőbe. Délutánra megérkeznek. A sírásók is végeztek a gödör elkészítésével. Estére mindenki megpihent. Több mint 40 km-es út volt mögöttük. Munka után édes a pihenés. Igazi tavasz lett, amikor megjelenik újból a funerátor. ’Nagytiszteletű Úr! Baj történt a nemjóját! Ki kell cserélni a koporsót. Elföldeltük a zabot. A mama meg ott maradt a padláson’.
Ismerni kell a körülményeket. A tanyások tartanak otthon mindent. Koporsót is. Nagy hóban kihez szaladgáljanak koporsót megrendelni? Amikor tetszettek jönni, a szomszédok segítettek. Felkapták a koporsót és felravatalozták. Abban volt a zab. A lovak abrakja. Télen nem kell abrakolni a lovakat. Pihennek. Inkább járatni kell. Ne kapjanak vérömlést. A macskák a padláson egerésznek. Ha nincs letakarva a zab, a macska belepiszkol. A ló kényes állat. Nem eszi meg. Ezért teleltették a komámék egyik üres koporsóban a lovak abrakját. Nehéz volt a halottas láda. A fiatalok ügyesen levitték és azt tették ki az udvarra. A mama temetetlen. A lovaknak kell az abrak a tavaszi szántáshoz, boronáláshoz, vetéshez. Vissza kell cserélni. Úgy lett. A kecske is jól lakott, és a káposzta is megmaradt.
Azóta igyekszem megnézni minden koporsót belülről is, kit temetek. Nem szeretnék én is így járni. De úgy sem, hogy üres koporsót temetnénk el. Olyan is megesett a magyar történelemben.
Amikor tudtam kijelölni magamnak szabad napot, tanítási szünetek idején, szívesen elindultam bakancsban tanyákat látogatni. Ameddig elvitt az autóbusz, elmentem. Leszálltam. Körülnéztem. Megláttam egy tanyát és odamentem. Kutyák egyszer sem haraptak meg. Biztosra vehettem, hogy reformátusokat találok. Valamikor mindenki református volt Békésen. Ha jöttek is a városba más vallásúak, azokat nem a távoli, régi, úttalan tanyákon találhattuk meg. Mindenütt elmondták, hogy abban az épületben látogatni még lelkipásztor nem járt. Hívőkről még tettek valami említést. Az első család szívesen kalauzolt tovább. Hittanos gyermekeim is ilyen tanyákról jártak naponta iskolába.
Magyarbólyon volt egy minisztériumi fenntartású kollégiumnak nevezett internátus, ahol a nehezen bejáró gyermekek egész évben lakhattak. De téli időben még a szomszéd falukból sem jártak be busszal, hanem inkább néhány hónapig bentlakók lettek. Békésen ilyenről nem is hallottam. Pedig ott is nagy szükség lett volna a gyermekeknek segítségre.
Sokat jelentett nekem a gyermekek megszeretésében maga az a tény, hogy megismertem körülményeiket. Télen bizony sötétben indultak és sötétre értek haza. Nagyon érdekes volt, ahogy elmondták nekem, hogy milyen fáknál, bokroknál, partnál, szántásnál merre kell fordulnom, hogy irányt vegyek a házukhoz. Ködös időben nem mertem volna elindulni. Az egy más élet volt. Valamit megismertem belőle.
Magyarbólyon mondta nekem az egyik templomos asszony. Tetszik tudni, a férjem tanyán nőtt fel. Én faluban. Nekem meg kellett tanulnom, hogy ő egészen más, mint én. Most átültettem az élettapasztalt néni bölcs szavait a saját életembe. Azt mondanom sem kell, hogy villany sem volt a kövesutaktól távolabb eső, egyes tanyákon. Elemes rádiót találtam néhányat.
Madarakkal feküdtek, madarakkal keltek. Én is így nyaraltam minden évben nagyszüleimnél. A legemlékezetesebb kedves napjaim ezek maradtak a három békési évemből. A gyermekek nagyon hálásak voltak. Az egyik helyen, a félúton találtam egy elhagyott, sárba szorult autót. Elmondták, hogy amikor kezd fagyni, visszamennek a sáros útra. Kiemelik a járművet és a fagyos úton, könnyen hazamennek vele. Reggel fagyban indultak, de mire jöttek haza, elsüllyedtek. Ilyen már sokszor megtörtént.
Az egyik konfirmandus fiú beszámol arról, hogy édesapja vállalkozó szeretne lenni. Disznóvágással és hentesbolttal foglalkozna. Az egyik közeli faluban bérelne bolthelyiséget. Van egy rokonuk, édesanyjának testvére. Pesten lakik. Mindig jelzik, amikor ők, vagy a többi rokon disznót vágnak. Lejön aznap egy-két aktatáskával. A disznó belső részét ők nem eszik meg. Máj, szív, tüdő, vese. Ezeket összeszedi, elcsomagolja és örömmel viszi Pestre. Tetszik tudni, ott mindent megesznek az emberek. Mi csak a finom húst süssük meg. Szeressük még a kemény héjú töpörtyűt. Sokáig lehet szopogatni, rágogatni. Mi sohasem vásárlunk rágógumit. Ez többet ér. Mennyire igaza volt!
Nem tudom, a magyarok mióta eszik meg az állatok belsőségét. Talán az ipar kezdte feldolgozni májkrémnek és ezzel szoktatták rá az embereket? Az elbeszélő fiúéknál ősi szokás uralkodik most is, az biztos. Eszembe jutott Arany János kora. Igaz, a költő visszavetíti Nagy Lajos király idejére a történetet, de én merem gondolni, hogy a XIX. századi olvasók nagyon is megértették. A gőgös hentesek egy darab májat dobnak ki Miklósnak. A máj kutyaeledel volt.
Tanyasi látogatásaim sokszor meggondolkodtattak. Pásztor nélkül való nyáj. Mutatták egyik helyen a konfirmandus emléklapjukat. Elmondták, hogy amikor megszervezték a tized-iskolákat, ott tanultak kátét is. A 6. osztály vége felé be kellett menni a nagy templomba és nagyon sokan konfirmáltak. Nem ismerték egymást a gyermekek. Tíz nap múlva vettek először úrvacsorát. Áldozócsütörtök – Pünkösd.
Engem az lepett meg, hogy a mindenkori elnök-lelkész még annyi fáradtságot sem vett, hogy az Emléklapokat aláírja, hanem bélyegzőt csináltatott és azzal pecsételte rá a principálisa nevét a káplán. Mindössze ennyi kapcsolata lett volna a kollegának a néppel, hogy elolvassa a gyermek nevét és aláírja a lapot. Ez nem lett volna megerőltető munka a pásztornak, a nyájáért.
Ezek az alföldiek nagy papok voltak. Jól megéltek a 100 hold föld hasznából az ingyenes fűtött-világított lakásban. A stóla is gazdagította őket. A pásztor nem ismerte a nyájat. A nyáj nem ismerte a pásztort. Talán ilyen esetekre mondta Ravasz püspök úr, hogy mennyei csoda, miszerint papok dacára is van még Magyar Református Egyház.


172. Ki mint él, úgy ítél.
 
Nagyon meglátszott a szellemi különbség a két beiktatott lelkipásztor között. Ezen még lehetett volna segíteni. De az anyagiasság. A pénz imádata. A mindenáron való kicsinyítése a másiknak. A presbiteri jegyzőkönyvek meghamisíttatása. A presbiteri jegyző hangszalag alapján leírhatta az összes elhangzott szót. Ami kollegámnak kellemetlen lett volna, azt ki kellett hagynia. Amit mondott énrám, azt mindig kiemelve leírták. Tehát nem jegyzőkönyv lett, hanem értékelése a presbiteri gyűléseknek. Ugyanez történt az iktatókönyvvel is. Felkért emberek írtak jelentést ellenem, és azt mindig külön sorszámmal és vastagítva jelezték, hogy panasz Kovács Emil lelkipásztor ellen. Valaki idegennek úgy tűnhetett, hogy ez a téma foglalkoztatja a gyülekezetet. Persze ezt mind a párttitkárlány feleség irányításával tette kollegám. Maga ilyenre nem jött volna rá.
Bármi kérdés jött elő, mindig futott haza, megkérdezte az asszonyt. Amit ő mondott, azzal jött vissza, mint a saját gondolata. Mikor már semmi nem sikerült ellenem, lopásba kevertek bele. Illetve tervezték.
Reggel megyek az újságért, a kiskapun lévő postaládába nagy összegű pénz van. Egy csomóban mintegy 15.000.-Ft. Akkor ez egy havi jó fizetésnek számított. Még e fölé volt bedobálva egy csomó kisebb összegű papírpénz. Az is lehetett mintegy ezer forint. Megláttam az ajtó kinyitásakor. Visszacsuktam. Kesztyűt hoztam és azzal fogtam meg a pénzt. Hadd maradjon meg valakinek az ujjlenyomata a papíron. Borítékba tettem és jelentettem a rendőrségen, hogy valami rendkívüli eset történt. Elveszthette valaki a pénzét és a megtaláló betette az egyházi kapun lévő postaládába. Jegyzőkönyveztük az esetet. Ők átszámolták az összeget. Feltűnt, hogy ropogós új ezresek. Sorszám szerint, egymás mellettiek. Visszaadták. Vigyem haza. Ha valami ügy lesz belőle, tudnak róla.
Reggel nyolc órakor elmentem az OTP Bankba. Ők elmondták, hogy tegnap délután vett ki a gondnok 50 ezer forintot. Mivel új pénzük volt csak becsomagolva, a pincéből hoztak fel egy köteget és azt adták át. Kértem, vegyék elő a kísérőjegyzéket. Amikor új csomagot bontottak, meg volt adva a sorszám. Mettől-meddig van a csomagban. Pontosan egyezett a talált pénzzel.
Tudtam, hogy hamarosan jönni fognak a tanuk, hogy tegnap zárva találták a kaput és az egyháznak szánt adományukat bedobták a ládába. Senki nem látja, mi van benne. Ha mi észrevesszük, a gondnok úr beírja adománynak. Majd ők később jelzik, milyen névre könyveljék el.
Akkor, amikor egy-egy vasárnapi perselypénzt száz forintokban számolhattunk, az egyházi adót a családok száz forintokban fizették be. A minden héten dolgozó csigakészítők félévi bevétele volt ennyi pénz. Ez olyan horribilis összegnek számított, hogy ilyen értékkel senki sem dobálózik.
Telefonon szóltam esperes úrnak, miszerint egy aljas összeesküvést készítettek ellenem. Tudomásul vette. Átszóltam kollegámnak, hogy valami történt az éjszaka a parókián. Azonnal jegyzőkönyvezni kell a dolgot. Amikorra kollegám átjött, befizettem az összeget a gyülekezet pénztárába, N. N. adakozással. Gondnok úrnak elmondtam, hogy majd ha valaki jelentkezik, írja névre. Addig vegyék Isten dicsőségére adakozásnak név nélkül. Gondnok úr nagyon zavartan állította ki a bevételi elismervényt.
A gyülekezeti befizetések nem lista szerint mentek. Nem volt számozott nyugtatömb. Volt egy 10 cm-es nagy pecsétnyomó. Hozzá egy nagy pecsétpárna. Lila színű tintával. Az irodában egy írólapot elvágtak négyfelé. Egyre rányomták a pecsétet. Kiállították a nevet, beírták az összeget, dátumozták és aláírta a gondnok. Megkapta a befizető. A benti ellenőrzést nem lehetett megtenni, mivel sorszám nem volt. Gondolat szerint be lehetett írni a bevételt. Ilyen bevételezéssel mi lett a beadott pénz sorsa, ma sem tudom.
Pár nap vagy hét múlva kaptam választ, közvetve, a nagytiszteletű asszonytól. Megszólította vejemet, Kovács Dániel tanárt, hogy ’milyen becsületes apósod van! Miért nem lett volna az a pénz jó nektek is, ha már neki nem kellett’. Ki mint él, úgy ítél. Biztosra vették, hogy most elkapnak pénzlopáson. Ezzel is feszítettem a húrt. Kinevettem őket. Lenéztem primitív életszemléletüket. Négy elemis szintnél magasabbra nem tudtak emelkedni. Mit gondoljak még a kollegákról, ha a megye legnagyobb gyülekezetének lelkipásztora itt tart? Állandóan emlegette, hogy a következő esperes ő lesz. Tiszántúlon még ez is lehetséges.
 
173. Ismerkedés a kollegákkal.
 
Bemutatkozásom. Új seprő jól seper. Új szita falon függ. Gyermekkoromban ha valaki új játékostárs érkezett, azzal fogadtuk, új cica új vendég! Mehetett hunyni. A legalsó helyről kezdhette a belépést. Ügyeskedjen és akarjon feljönni a felső körökbe. Havonta lelkészgyűlések Békéscsabán. Soron kívül engem kértek meg az áhítat megtartására. Beléptettek, mint új embert. Befogad a közösség. Fraternitas. Testvéri csapat. Ismerkedés. Esperes urat ismertem, mint fiam főnökét. Látásból már ismerhettem a kollegákat, a múlt hónapban már részt vettem a közösségben. Akkor kaptam a felkérést a szolgálatra.
Bemutatkozó bizonyságtétel. Nem lettem nagyon népszerű. Gondolatom volt a megújulásról. A lelkészeknek kellene kezdeni. Szép baranyai példákat hoztam. Közbekiabálás, hogy akkor miért nem maradtál ott! Valahogy vocatio interna nélküli élet. Nem belső tűz, hanem megélhetés, meggazdagodás lehetősége. Úgy éreztem, nem ismerik a szent és profán közti különbséget. Nagyon megelégedettek a templomba járással, a gyülekezeti élettel.
Baranyában százalékban gondolkodtunk. A gyülekezet 10-20-30%-a rendszeres templomba járó. Az alföldi nagy gyülekezetekben egy számjegyű százalékról beszélhettünk legfeljebb. Megértettem azt is, hogy latin szavakat nem szabad használni a gyűlésen. Itt mindenki magyar, csak magyarul beszélhetünk. Nincs egyetlen latin sem köztünk. Nem kell technicus terminus. Amit nem magyarul mondok, azt azonnal kell értelmeznem. Ezért latinul ne is mondjam. A bibliai héberre, görögre még gondolni sem szabad. De egyben nagyon megdicsérhettem a tiszántúli kollegákat. Mégpedig az éneklésükért. Hatással volt Debrecenben a Kántus. Ha még nem is voltak az énekkar tagjai, de egy szellemiséget árasztott. Jól énekeltek.
Békésen is volt egy karmester-orgonista. Autodidakta ember. Saját magát képezte. A baptistáktól jött át. Ott kitették valamiért. Minden jó volt. De zsoltárt nem volt szabad bemondani. Abba mindig belekeveredett. Idegen volt számára. Mivel nem volt kottista, nehezen tudott megbirkózni a francia dallamokkal és ritmussal.
 
174. Lezárt orgona.
 
Fiam Gyulán volt kántor. Kollegám hallotta énekelni és orgonálni. Azonnal meghívta Békésre. A baptistáktól jött orgonistát elintézi ő bármikor. Fiam nem vállalta az átjövetelt. Hiszen ott szolgálati lakása is volt. Békésen családtagként ellakhatna velünk. Bosszúval válaszolt kollegám. Mint elnöklelkész lezárta az orgonát. Fiam, mint családtag, nem mehetett fel gyakorolni. Hanem egyszer mégis történt valami. Zárva volt a másik parókia. Egy ifjú rokona megérkezett. Bizonytalan ideig várnia kellett. Kérésre elővettem a rejtekhelyről a kulcsot és felment a karzatba orgonálni. Nem volt művész. Énekeket játszott.
Megérkezik Andrásunk és rohan át hozzám. Üvöltözik, hogy ő lezáratta az orgonát. Biztos én engedtem fel. Miért adtam ki a kulcsot? Válaszoltam. Mert kérte a fiú. Rendőrséget hívott. Tájékoztatta az ügyeletes tisztet. Betörtek a templomba. Lezárt karzatba felment Botond. Én hallgattam. Nem tudtam róla. Szirénás autóval megérkeznek és nyomoznak. Felmennek a játszóasztalhoz és igazoltatják a betörőt. Az adatokból megtudta kollegám, hogy nem Kovács Botond tört be, hanem az ő unokaöccse. Vissza az egész. Nem betörő, hanem unokatestvére. Megint én lettem a hibás. Miért nem mondtam meg, hogy nem Botond zenél. Nem kérdezte. Ő eleve tudta. Biztos hitében nem ingathattam meg. Így eltársalogtunk sokszor.

Legjobban idegesíthette az én nyugodtságom. Napóleontól megtanultam, ha válaszolnod kell, előbb számolj el magadban tízig, és okosabban fogsz felelni. A másik üzengetési forma a telefonos játék volt. Mihelyt felvettem a kagylót, őnáluk az automata azonnal bekapcsolt. Magamban beszélgettem hosszú ideig. Majd csak lejár a szalag a poloskán. Ha észreveszi, tehet fel új szalagot. Nekem ő volt a Néném, akinek irogattam a telefonbeszélgetéseket. Tanultam a fogságban élő Mikes Kelementől. Minden rosszban van valami jó. Isten útjai kifürkészhetetlenek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

175. Békésről Budapestre.

 

 

Más volt az élet egy nagy gyülekezetben, Békésen, mint Baranyában, a sok kis falu közösségében. Bár itt is volt bőven szórvány. De csak egy parókia és egy templom. A gyülekezetnek pénze nem volt. Illetve nagyon kevés. Ez is nagy különbség volt. Itt nem lehetett egyházfenntartói járulékot kivetni és kérni a hívektől. Ugyanis nem voltak hívek. Talán az öregjeik megkereszteltek, de a fiak, unokák már alig. Aki mégis érzett valami ragaszkodást egyháza iránt, behozta adományát az irodába, vagy betette a perselybe.

 

A temetőből volt több bevétel. De azt külön kellett kezelni és a temető fenntartására, visszakölteni. Állandó munkás volt három sírásó. A temetők nagyok voltak. A nem használt részt kiadták pénzért. Volt, aki veteményes kertet ültetett. Mások kaszás- vagy kapásnövényt vetettek. Ebből jött be pénz. Megvolt a célja. Nem tartozott a hivatalos temetői bevételek közé.

 

A csigakészítő asszonyok hetente egy nap dolgoztak az üresen álló kántorlakásban. A megszárított tésztát piacra vitték. Ebből is volt jövedelem. Az ilyen bevételek, mint bérletek, csigapénz, nem voltak beírva a Főkönyvbe. Ezeket céladományokra elköltötték, ügyesen felhasználták. Az elszámolás nem volt közismert. Az egyházmegyében nem volt pénzügyi ellenőrzés. Az elmúlt évről beküldték a Zárószámadást. Ez lett a hivatalos forgalom. Ami abból kimaradt, az átmenő tétel. Senki nem ellenőrizte.

 

A sok feszültségből bírósági ügy lett. Én indítottam. Kollegánk, Kádár Péter országgyűlési képviselő, tanácsára. Rossz volt nézni a felelőtlen pénzkezelést. Egyszerűen ellenőrizhetetlen volt. A Tiszántúlon fehér holló voltam. Azt nem gondoltam, hogy nem ügyet fognak tárgyalni, hanem személyt. Azt hamar megtudtam, ne gondoljam, hogy egy bennszülött tiszántúli papgyereket bíróság elé állítanak egy nemrégen idejött idegen kedvéért. Tiszántúl egyházmegyéiben minden jól megy. Püspök úr hivatalból megvédi a lelkipásztorokat, ha valami ügyük lenne. Együtt már hajlandók lesznek tárgyalni a ’békési ügyet’. Megvárták, amíg lesz nekem is ügyem. Lett.

 

Az egyik vidéki párttitkár fia, aki az iskolánál fűtő volt, a felesége pedig a Polgármesteri Hivatalban irodista, feljelentést tettek ellenem. Azonnal indulhatott a kivizsgálás. Első határozat: mindketten maradjanak a helyükön, ne békétlenkedjenek. Fogadják el a meglévő helyzetet. Törődjenek bele, hogy a Tiszától keletre ilyen szokások vannak. Ez nekem szólt. Kollegám benne élt. Ő tudta.

 

A kiküldött egyházlátogatók határozatba hozták, hogy a pénzügyek iratait bárki presbiter megtekintheti. Első voltam, aki kértem kollegámtól. Írást követelt tőlem, hogy milyen célból akarom megnézni. És még tett hozzá feltételeket is. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvre hivatkoztam. Elnöklelkész urat nem érdekelte az egyházmegye határozata. Esperes úrtól kértem segítséget. Ő megint nem a tárgyat tekintette fontosnak. Kovács Emil piszkálódik társlelkésze ellen. Ebből lett az új határozat. Mindkettőnknek el kell menni egyszerre Békésről. Mivel a dátumot is kitűzték, elindult az új lelkészválasztás.

 

Engem meghívtak Budapestre, kollegám pedig cserélt egy tiszántúli lelkipásztorral. Megoldódott. Nem volt űr, nem kellett helyettes. Én előbb elköltöztem. Helyemre jöhetett az új megválasztott kollega. Utána költözött Békésről a másik elmozdított lelkipásztor. Szegény egyházmegyei és egyházkerületi vezetők úgy gondolták, megoldódott a probléma. Sajnos nem.

 

Az egyházmegye legnagyobb lélekszámú közössége azóta is tengődik. Vannak, akik engem hibáztatnak, hogy robbantottam. Azt éreztem, hogy a hűtlen vagyonkezelésért valakinek felelni kell. Az egyházmegye miért vitte ki a világi közösség elé az ügyet? Ezt belső ügyként kellett volna kezelni és rendben tartani a megye lelki, szellemi, tanítási és anyagi ügyeit. Ma is ezt érzem, hogy minden gyülekezetben hasonló problémák voltak, vannak, mint Békésen. Tiszántúlon ez a rend. Nekem tényleg nem tetszett. Tanult-e a békési ügyből az egyházi vezetőség, vagy pedig ad acta tették, nem tudom. De ez utóbbit gondolom.

 

1991. április 1-től 1994. július 3-ig voltam Békésen. 3 év, 3 hónap és 3 nap. Utolsó napon, vasárnap elbúcsúztam a gyülekezettől. Fájó szívvel eljöttem. Úgy éreztem, még sok látogatni valóm lett volna. A négy tanyaközpontban összegyűjteni továbbra is a hittanosokat, konfirmációra vinni őket. Megszervezni a szórvány-istentiszteleteket, amelyik körzetben még nem volt. Félbeszakíttatták velem. Nem így akartam. Az Úristen adott elég munkát az új helyen is. Úgy érzem, felvettem a nekem szabott keresztet. Feleségem Dunántúlon született. Én Dunamelléken. Voltunk Tiszántúlon is. Tiszáninnen Levente fiam volt tanár Sárospatakon. Több püspökség nincs csonka országunkban.

 

 

176. Budapest. 1994. VI. 15-től.

 

 

1994. húsvét második napján voltam bemutatkozni a Kőris utcában. Ennek előtte egyetlen egyszer voltam itt. 1954-ben az első gyülekezeti kiszálláson Papp Vilmos tanársegédünk vezetésével tartottunk teológusnapot. Én harmóniumoztam. Úgy emlékszem, hogy akkor Nagy Sándor, a mai zsinati főgondnok, volt itt a kántor. 40 év telt el. Emlékeztem a templomra, a karzatban lévő harmóniumra.

 

Megérkeztem. Kevesen voltak templomban az ünnep másnapján. Első nap a helyettes, Szombathy Gyula osztott úrvacsorát. Egyhangúan meghívtak. Június 15-én bejelentkeztem a lakásba. Öcsém segítségével éjszakánként felhurcolkodtunk. Július 3-án, vasárnap elbúcsúztam Békésen. Azóta békésen élünk Pesten. Valami kis zavaró körülmények mégis voltak.

 

Püspök urunk nem vette szívesen Pestre jövetelünket. Baranyába irányított volna minket. Ő volt az, amikor 1990-ben Budapesten püspök lett, engem azonnal kitett az egyházkerületi tisztviselői, jegyzői karból. Mindenki más maradhatott az egész kerületben tisztségében. Megválasztásomkor jött elő a második piszkálódása ellenem. Nem sikerült eredményesen szembeszállnia az egyházmegyével és a gyülekezettel.

 

Ketten jöttünk ide egy lelkészi állásra, feleségemmel. Egyikőnk nyugdíjba ment. Először feleségemre gondoltunk. Utána mégis én lettem formailag nyugdíjas és feleségem lett a főnököm. Mintegy 10 évig szolgáltunk ezen felállásban. Utána megoldódott a kérdés. Fiam lett a főnökünk és mindketten beosztott nyugdíjas lelkészek vagyunk mellette. Legújabban pedig, 2005. októberétől Botond fiam is itt szolgál, mint segédlelkész. Levelező teológián végzett Komáromban. Kálvin téren orgonista-kántor. Iskolában pedig délutános, napközis. Ezek szerint négyen vagyunk ebben a kis gyülekezetben szolgáló lelkipásztorok.

 

 

177. Előzmények.

 

 

Egyházunk előtt megnyíltak a kapuk. Lehetett menni világszerte misszióba. Két család Kenyába ment. Majd utána mások is. Itteni elődünk, dr. Domján János, Venezuela államban, Karakas városában vállalt szolgálatot.

 

Segédlelkészét itt hagyta. Rábízta a gyülekezetet. Vigyázzon mindenre. Három év múlva jön vissza. Visszaérkezésekor már Bécsben megtudta, hogy a Zsinat nyugdíjazta dr. Domján Jánost és a segédlelkészét beiktatták utódjának. Domján nagytiszteletű úrnak második felesége van. Az első meghalt már régen. Gyermektelen házaspár. Első házasságából sincs gyermeke. Feleségével, Erzsikével, megérkeznek a parókiára. Illetve az udvarra. Személyes holmija félrerakva. Már keresnivalója nincs az épületben. A IX. kerületben saját lakásuk van.

 

Összetörten távoztak. Negyvenévi szolgálat után mindenkit ismertek. Végigjárhatták az ismerősöket. Fájdalmasan, csalódottan. A gyülekezet meghasonlott. A szívósabbak átmentek a Nagyvárad-térre, Kálvin-térre, Salétrom-utcába, Pasarétre. Mások kiábrándultak a papi huncutság miatt.

 

A fiatal kollegát elhagyta családja. Szereztek neki új feleséget. Egyik asszony sem volt vallásos. A templomot belülről nem ismerték. Kollegámnak a két házassága között a legközelebbi kocsmában lett a fészke. A néni főzött neki. Szinte ott lakott. A gyülekezetet elhanyagolta. Hittanórákat nem tartott. A formális gyülekezeti élet folyt. A templomtetőnek egy része beszakadva. A parkettára folyt be az esővíz. A költöztetéshez, lakás festéséhez pénz nem volt. A parókia teteje is beázott.

 

A régi névsorok alapján elkezdtük a látogatást. Szeptemberben bizalmatlanul fogadtak az iskolákban hittanórákat szervezni. A területünkön lévő nyolc óvodában is megbeszéltük a hitoktatást. Nagy erőmet kötötték le a hittanórák. Feleségem látogatott. Fogadtuk a temetéseket. Az egyszerűbb emberek jöttek 500 forinttal a kezükben, hogy öntsem le a gyereket szentelt vízzel, ne legyen beteg. Ez lett volna a keresztelés. Mert a többi gyereket is így keresztelte meg a fiatalabb pap. Sok fenyegetést kaptam, mert ilyenre nem voltam hajlandó.

 

Gyülekezetektől kölcsönt kértünk és első dolog volt a templom tetejének felújítása a rossz részen.

 

A templomban nincs orgona. Az egyik kispesti gyülekezet lebontotta a lakóházból alakított imatermet, az orgonát kihordták egy mellékhelyiségbe. Eladnák. Megvettük havi 40.000 forintos részletre. 12 hónapig törlesztettük. A kurátorral, Valikával, biztattuk magunkat, hogy nem szabad elengedni. Még az első évben alapítványt is szerveztünk. Pályáztunk orgonaépítésre. Összejött a pénz úgy, hogy a megvásárolt 7 sípsoros orgonát 3 Principál-sípsorral kibővítettük. A templomépítés lázában az orgona ólomcsöveit kitépték Kispesten és kilóra leadták a fémgyűjtőbe. Ez is hozott párszáz forintot nekik.

 

Szereztünk használt ólomcsöveket. Kőbányán építették át az orgonát elektro-mágnesesre. Ott is halomba rakták az ólomcsöveket, viszik a MÉH-be leadni. Elkértük. Próbáltuk kiegyengetni az összevissza hajlítgatott csöveket. Ahol nem lehetett egyenesíteni az erős hajlítást, vagy törés volt, ott elvágtuk. Méret szerint kiraktuk a padlóra. Acéldróttal egyengettük belülről. Ahol átment az acél, ott a levegő is átfúj. A rövideket muffal összetoldottuk. Olyan jól sikerült, hogy készen lett a kétmanuálos, pedálos orgona tíz élő regiszterrel. Van egy három soros Mixtúra is benne. Tehát ezzel összesen 12 játéksoros hangszer. Szép darabokat lehet előadni rajta.

 

Pneumatikus vezérlésű. Ennek minden hátrányával használható modern orgona. Vettünk hozzá egy új fújtatómotort is. A szerelők rábeszéltek. Ez csendesebb, nagyobb, mint az eredeti villanymotorja volt. Szerettünk volna kapni valahonnan egy német Laukuff-gyári, teljesen csendes járású, eredeti orgona-motort. Annyi pénzünk nem volt, hogy vásároljunk. Amit vettünk, egy magyar utánzat. Jó volna egyszer tovább fejleszteni az egész orgonát.

 

 Ünnepségeket szerveztünk. Már az első évben október 23-án ökumenikus istentiszteletet és ünnepséget tartottunk. Meghívtuk a VIII. kerületben lévő keresztyén gyülekezetek tagjait. Jöttek is szép számmal. Azóta március 15-e, október 23-a közös ünnepünk a kerületben. Augusztus 20-án pedig újkenyéri úrvacsoraosztást tartunk. Ezeket az alkalmakat már nem is kell hirdetnünk. Mindenki tudja, aki akarja. Számon tartják. Az ökumenikus istentisztelethez mindig tartozik pogácsás agapé is. Jó időben az udvaron terítünk, esős időben fedél alatt. 

 

Anyagilag segítettek bennünket mások is. Egy holland missziói csoport rendszeresen tartott itt istentiszteletet. A fűtést-világítást fizették. Az alagsorban a KFT bérelte továbbra is az irodákat. Templomunkban tartják a kínai reformátusok is az istentiszteletüket vasárnap esténként. Ők is segítenek bennünket perselypénzzel. A tetőjavításra felkért kölcsönöket visszafizettük. A lelkészi fizetést rendeztük. A hittanórákat kibővítettük. Négy iskolában és nyolc óvodában vannak hittanóráink. Kerestünk hivatásos hitoktatókat. A nyári kántorképzőről jelentkezett énekes-orgonista. Példaadóan bevezettük a kotta szerinti pontos éneklést.

 

A temetésre mindig énekes-kántorral megyünk. Felfigyeltek ránk. Külsőjózsefváros a XX. század elején, Pestre költözöttek területe. Közelben találtak munkahelyet. Legtöbben a MÁV-nál. Rendező pályaudvar. Vagongyár. Keleti állomás bővítése. És még egyéb pesti munka-lehetőségek. Minden lakás szoba-konyhás. A körfolyosón közös vízcsappal. Az egyik folyosó-sarokban árnyékszék. Villany van minden házban. Erre a csalogató lehetőségre jöttek fel ezrével az alföldi ifjabb családok. Többségük református. Templomosok nem lettek.

Az alföldi mezővárosokban és tanyavilágban soha sem volt jellemző, hogy minden család templomba járó. Más volt a helyzet a kis lélekszámú falukban. Egyházi adót itt nem fizettek. Megtartották a kapcsolatot az otthoni gyülekezettel. Esküvőre, keresztelőre, ünnepre hazajárnak. Itt legtöbbször csak temetéskor jelentkeznek. Ahol szakadozik a régi kapcsolat, bejönnek keresztelőt is jelenteni.

 

 

178. Gyülekezet-szervezés és -építés.

 

 

A régi tagokat nem tudtuk visszacsalogatni. Beépültek a hosszú idő alatt másik gyülekezetbe. Ez volt a jobb eset. Akik elmaradoztak, azok sem jöttek vissza. Új gyülekezetet kellett kiépíteni. Pontosabban a megmaradt magot erősíteni, bővíteni. Minden gyászoló családnak imádságos könyvet ajándékoztunk. Vasárnaponként a hirdetések végén felsoroljuk a gyászolók, évfordulósok neveit és értük mondunk imádságot. Hívogattuk őket más alkalmakra is. A megkeresztelt gyermekek mellé jelentkeztek gyülekezeti keresztszülők. Felelősséget vállalnak a családdal való kapcsolattartásért. Nehézkesen megy, de látszik eredménye. Tudtunk tartani a megkeresztelt babák szüleinek külön agapét. Vendéglátók a gyülekezeti keresztszülők voltak.

 

Próbáltunk ebéddel egybekötött gyermeknapot tartani hittanos csoportoknak. Ez annyira szokatlan volt és itt Pesten ismeretlen, hogy nem fogadták el többségében. El sem tudták képzelni, hogy nem otthon ebédelnek. A kis lakásokhoz szokott emberek nem járnak el egymáshoz ebédre-vacsorára. Minden református gyermeket megkerestünk az iskolákban és óvodákban, a szülőket nem sikerült beépíteni a gyülekezeti közösségbe.

 

A gyülekezetnek volt egy megrendelt, másfélmázsás harangja készen Őrbottyánban a műhelyben. Üzengettek, váltsuk már ki. Nem volt hozzá pénzünk. Alkudozással visszakaptuk az előleg egy részét. Felhasználtuk a tetőjavításhoz. Elődöm szóban biztatott arra, hogy váltsuk ki a harangot. Felesége majd tervez egy tornyot a templomra és oda feltehetjük. Az asszonyka belsőépítész. A toronyterv a mai napig nem érkezett meg. Visszamondtuk a harangot, de a toronyépítést és a harangokat nem radíroztuk ki a szívünkből.

 

Vannak sokkal sürgősebb munkák gyülekezetünkben. Párhuzamosan kellett csinálnunk a belső- és külső-építést. Nem volt gyülekezeti termünk. Nincs játszóudvara a gyermekeknek. Imádkozó emberek vannak, de imaközösség még nincs. Lesz! Kellene erősíteni a presbitériumot. Megszerveztük a Missziói-Diakóniai Bizottságot. Vasárnaponként egy-egy „új” éneket tanulgatunk. Sajnos, hogy az 1948-ban kiadott énekeskönyvünkben még mindig nagyon sok az ismeretlen zsoltár, dicséret. Pedig a szolmizációt tanuló, Kodály-népe vagyunk. Vagy mégsem? Szerveztünk énekkart. Később zenekart. Mindenre áldozni kellett.

 

 Vásárolni felszereléseket. Irodát fejleszteni. Ifjúságnak, hittanosoknak nyári tábort, üdültetést megszervezni. Megterveztünk egy tavaszi, nagy hajókirándulást a Dunakanyarba. Jöttek is százával a gyermekek, felnőttek. Mindent egyszerre kezdeni, kiépíteni, fejleszteni, nagyon nehéz. De könyörögtünk érte és Isten meghallgatta kérésünket.

 

Alapítványunk állandóan pályázott. Sokszor nyertünk is. Nagy karácsonyi ünnepségeket tudtunk tartani. 250 szeretetcsomagot osztottunk ki. Irodai munkában, adminisztrációban nem nagyon volt segítségünk. A nappalok összeértek, szinte éjszaka nélkül. Semmivel sem késhettünk el. Mindennek időben meg kell lennie. Kaptunk biztatást mind az Igéből, mind atyáink élettapasztalataiból. Minden kezdet nehéz! Légy bátor és erős! Aki mer, az nyer! Ilyesmit is tapasztaltunk: Járt utat a járatlanért el ne hagyd! Vagyis nem lehetett felelőtlenül, csak azért újat kezdeni, hogy az újjal dicsekedjünk. Ilyesmin sohasem lesz áldás.

 

 

179. Harangtorony.

 

 

Unokaöcsém meghalt 49 évesen. A Honvéd Énekkarban szolgált. Az évad után, nyáron kimentek egy baráti meghívásra Németországba. Előadásra nem tudták felébreszteni. Özvegy édesanyja hazahozatta. Egy millió forintjába került csak a szállítás. Itthon felravataloztuk. Mind a Honvéd Énekkar, mind a gyülekezetünk zenekara szolgált a temetésen. Ezután szűk rokoni körben kivittük Tök községbe. Koporsóját elhelyeztük a családi kriptába, édesapja mellé.

 

Örökségéből édesanyja a gyülekezetnek ajándékozott 4 millió forintot. A Kulturális Minisztériumból is kaptunk ugyanennyi segélyt. Megterveztettük a harangtornyot. Az utcafront közepére nem építhettük. Ártott volna a 100 éves gesztenyefának. A szomszéd telektől egy méterre és az utcától is egy méterre jelöltük ki a helyet a kerületi főmérnök ajánlatára. Fényes téglából építsük. Később nem lesz vakolásával probléma. A kiviteli terv engedélyeztetése könnyen ment. De a szomszédok beleegyezését nem tudtuk megszerezni.

 

 Egy eléggé romos épület van mellettünk. A telekkönyvi bejegyzés szerint egy gyógyszerészeti csoportnak is van benne része. Már régen megszűnt az a szervezet, jogutód nélkül. Megtaláltuk a felszámoló KFT-t. Segítségükkel rátaláltunk egy hasonló nevű szervezetre. Ők nem tudtak arról, hogy lenne ingatlanjuk a Kőris utcában. Építési tervünk ellen nem emeltek kifogást. Aláírták. Jól megkésve, ősszel tudtuk csak kezdeni az építkezést.

 

 Munka közben rájöttek, hogy ott folyik ki az utcára a szennyvíz. Az alapozást újból kellett terveztetnünk. A korai erős fagyok miatt félbehagyattam a munkát. Nem egyeztem bele, hogy fagyálló folyadékkal erősítsék a maltert és így folytassák az építést. Át kellett terveztetni a kerítést is. Az új kerítés nem lehet magasabb 250 centinél. A meglévő díszes, faragott tölgyfakapu pedig 280 cm-es. A kerítés helyett építhetünk egy árkádsort. Az pedig nem lehet alacsonyabb 2 és fél méternél. Abba belefér a magas kapu. A három táblás kaput megbővítettük. A nagykapu 4 táblás lett. Építettünk egy kiskaput a parókia mellé. Ez lesz ezután a személybejáró. A háborús bombázások előtt is így volt.

 

Amíg vártuk a tavaszi jó időt, kormányváltás lett. Baloldali kormány jött. Nem fogják segíteni az egyházakat. Bár van ígéretünk a Minisztériumtól. A számlák alapján küldik le a pénzt. Nagyon gyorsan számlákat kértem a kivitelezőtől és bemutattam. Sikerült megkapni az ígért 4 millió forintot. Arra számítottunk, hogy a visszajáró ÁFÁ-ból fogjuk kifizetni az árkádokat, az új kapukat. Nagy nehezen sikerült visszakapni a vásárlásoknál befizetett adókat. Végre ez is meglett. Mindent elrendeztünk, nincs tartozásunk. Az építkezés miatt jelentgették a tervező mérnököt. Az Építési Osztály mindent rendben talált. Kiadták a használatba vételi engedélyt.

 

Előre megkerestem a Polgármesteri Hivatalban a hangmérnököt. Vártam, hogy újabb jelentgetés lesz, amikor beszereltetjük a jövőben a harangot. A mérnöknő megnyugtatott, hogy mi harangtorony építésre kaptunk engedélyt. Egyértelmű, hogy ott harangokat fogunk elhelyezni. Unokanővérem kérte, hogy fia nevét öntessük bele a harangba. Egy másik harangba pedig édesanyja nevét örökítsük meg. Megrendelte ő mindkét harangot. Nekünk a szállításokat, beszerelést, villamosítást, automatát, mozgató gépezetet kellett kifizetnünk. Minden meglett.

 

Jöttek a hangoskodók.  Elküldtem őket az Oktatási Osztályra. Keressék meg Hunyadi Jánost és Dogovics Tituszt. Ők tudnak többet arról, miért kell minden délben harangozni. Megtalálták-e Hunyadi és Dugovics elvtársat, nem tudom. Másnap másik család jött és feljelentéssel fenyegetett. Őket is oda irányítottam. Hogy el ne felejtsék a neveket, leírták maguknak. Remélem, megtalálták a felelősöket és megbeszélték a dolgot. Ők sem jöttek vissza reklamálni.

 

Egy-két hét múlva elcsendesült a hangoskodás. Boldogok lehettek, találkoztak Hunyadi Jánossal és Dugovics Titusszal. Naponta egy percig szól a két kisharang. Vasárnap délelőtt is egy percre. Ennyit csak kibírnak a szomszédok. A szemben lakóknak nem kellett beleegyezésüket adni az építkezéshez. Bajba lettem volna, ha feltétel lett volna az ő beleegyezésük is.

 

Izrael népének a léviták kürttel jelezték az istentisztelet kezdetét, a jeruzsálemi templom tornyából. Azon toronyból kellett volna Jézus Urunknak a Sátán tanácsára kiugrani. Mi harangokkal hívogatjuk a híveket templomba. Ezt a szokást a legtöbb keresztyén gyülekezetben gyakorolják földrészünkön.

 

Előkészítettük az átadási-átvételi, hálaadási ünnepséget, istentisztelet keretében. A harangokhoz felmenni nehéz a függőleges létrákon. Kevesen fogják elolvasni a feliratot. Készíttettünk egy téglaszínű márványtáblát a torony falára. Aranyozott betűkkel. Rövid szöveg. Olvasható a fiú neve évszámokkal. Aranymondás Jób 1:21. „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve.” Nem feltűnő az emléktábla. Közelről olvasható. Védett helyen van.

 

A tervező mérnök úr nem engedte meg, hogy a hivatalos átvétel előtt féltetővel bővítsük meg a bejárót. Piszkálódtak így is sokszor. Jöttek civilként ellenőrizni, körülnézni. Kik dolgoznak? Bejelentett munkások-e? Amikor minden elcsendesült, az egyik ezermester szomszédommal meghegesztettük a vaskeretet, tartókat és lefedtük átlátszó műanyag hullámtetővel. Az árkádokkal együtt van egy szép, világos, nagy területünk, amely nem ázik be. Akár autókkal be lehet állni védett helyre. De kellő esetben még udvari agapét is lehetne tartani ekkora területen.

 

 

180. Új gyülekezeti termek. Játszóudvar.

 

 

Az udvar hátsó sarkában volt egy kétrészes fáskamra. Egyik szolgált az egyházi tüzelőnek, másik a harangozónak. Ugyanis a harangozó a ház végében lakott egy szoba-konyhás lakásban. Mivel áttértek a gázfűtésre a templomban is, nem kellett a két kamra. A közfal megszüntetésével és az oldalfal kibontásával, autógarázsnak átalakíttatta elődöm. Mi pedig megbővítettük egy féltetővel. Rakodóhely lett. A féltető jó volt gépkocsi beállónak is.

 

 Terveztünk. A belső, valamikor szeneskamrának épített részt, tovább formálnánk gyülekezeti teremnek. A régi ajtó helyett egy üvegeset teszünk be és melléje egy ablakot is. Amennyit a hely enged. Fűtést nem tudjuk megoldani. Kéményt nem lehet kialakítani. Bevezetjük a három fázist és villanyfűtés lesz. Drága, de jobb, mint a semmi. Kialakítottunk egy V-betűs álmennyezetet. Föléje erős hullámpalából tetőt szereltünk. Elkészült az üveges ajtó és ablak. A régi garázsajtó helyét szigetelővel elzártuk. Arra gondolva, hogy akarjuk majd bővíteni a termet. Ezért nem falazzuk be. Új, cementlapos padlót kapott. Fehérre meszelt falak. A fűtéshez három konnektor, a három fázis szerint.

 

Van egy ajándékba kapott villany-tűzhelyünk. Annak is kiépítettük a csatlakozóját. Ha kell, ott tudunk főzni, vagy a nyári befőzéseket kint megoldani. Gyülekezeti napokon lehet a teremben főzni-sütni-melegíteni.

 

Hálaadási napon ususba vettük. Az ide járó kínaiak örültek a teremnek. Szivaccsal felszőnyegezték és a kis gyermekeknek jó megőrző lett az istentisztelet idejére. Hétközben pedig imahely. Ők letérdelve, leborulva szeretnek szívből imádkozni. Mi is tanulhatnánk tőlük.

 

Felbuzdultunk a sikeren. A meglévő vaslábakon álló és az előbbivel egybehozott tetőzetű fészert, körbe falaztuk. Illetve átalakítottuk üveges teremnek. Két oldalról végig ablakok vannak és a két szélén egy-egy ajtó. Nagyon szép, világos. A mennyezetet itt is elkészítettük V-betűsre. A közepe magasabb, a szélei a 2 méter magas falakon nyugszanak. Egyik bontásból hoztak nekünk 10 darab fénycső armatúrát. Felhasználtuk. Mindkét teremben felszereltünk 4-4 darabot. Nagyon jól működnek.

 

Mivel az újabb terem két oldala az udvarra nyílik, beszereltettünk egy gáz-konvektort. A templomból könnyű volt átvezetni az energiát. A fűtőtest mind két termet melegíti. A két terem közé hangszigetelt ajtókat tettünk. Bezárva két önálló terem. Kinyitva egy nagy terem. Meglátszik, hogy alakított helyiségek. Ifjúsági teremnek neveztük el. Ping-pong asztal van középütt. Használható játékteremnek is.

 

Feleségem kérésére a főépület és a régi fáskamra között, kialakítottunk egy élelmiszertárolót. Szellős ajtóval. Télen fagy ellen megvédhető. Ez is sikerült.

 

A szomszéd ház kertjéből, már a telek vásárláskor szeretett volna dr. Domján János elődünk, megvenni egy darabot. Templom fala a határon van. Nem tudjuk körbejárni épületünket. Én is alkudoztam már évek óta egy darabka kertre.  Végül is jött egy pillanat. A társasházzá alakult épületnek kellene 200.000 forint. Felajánlottam, kifizetem az adósságukat. Ők pedig adják bérbe 60 évre a kertnek a felőlünk lévő 5 méteres sávját. Beleegyeztek. Szerződést írtunk. Aznap kifizettem a tartozásukat. Közben kisütötték, hogy nekik ezután 20% adót kell fizetni. Megadtam nekik a további 40.000 forintot.

 

Lekerítettük a földmérő által kijelölt területet. Kiirtottuk a dzsungelt. Felástuk több ásónyom mélyre. Sok köbméter építési anyagot, törmeléket termeltünk ki. Talicskával kihordtuk a templomudvarra. Innen szállította el teherautó szemétként. A felásott földet elrendeztük. Vízszintbe hoztuk. Lapátoltunk sokat és gereblyéztünk. Heteket töltöttünk a kertben. Minden szabad időnket odaáldoztuk. Magas drót-kerítést húztunk ki. Labdajátéknál ne repüljön ki könnyen a labda a zárt területből.

 

Világítást szereltünk a kertbe és konnektort helyeztünk el, a jövendő fűnyíró használatához. Bevetettük sportfű maggal. Sokat locsoltam. Szépen kikelt. Lett egy játékudvarunk a templom mögött. Újabb lépés az ifjúsági munkában. De alkalmas lesz gyülekezeti találkozóra, asztalok elhelyezésére is. Ott tudunk tartani agapét.

 

 A déli oldalon ott maradt a kert másik részében a sok fa, bokor. Azt is jelenti, hogy a legnagyobb napsütésben árnyékol. Elődünk, a templomépítő dr. Domján János, mennyit harcolt, hogy a kert egy részét megkapja az egyházközség. Most jött el az ideje. Hatvan év múlva majd elrendezik az utódok, hosszabbítsák-e a bérletet, vagy lemondanak róla. Jó volna telekkönyvi bejegyzés is a megállapodásról. A társasház képviselője egyelőre nem fogadta el, hogy teherként bejegyeztessük. Ami késik, nem múlik.

 

 

 

181. Alapítványunk.

 

 

Van egy gyülekezetet támogató, magán alapítványunk. 1994. decemberében kezdette meg a működését. Feleségem unokatestvére, Árvay Ferencné, Győrffy Mária ajánlotta és segített megnyitni. Ő tette le az első tízezer forintot. Ennyivel indultunk. A pápai templomépítő Kovács Sándor presbiter, nagyapa emlékére. A teljes név: Külső-Józsefvárosi Református Diakóniai Alapítvány. Rövid nevén csak Diakóniai Alapítvány. Feleségem volt az első elnöke az öttagú kuratóriumnak. Kovács Botond Árpád pedig a titkár. Hamarosan közhasznú minősítést kaptunk.

 

2003. óta az elnök Kovács Dávid Emil. Minden évben pályáztunk és nyertünk is. Volt év, hogy mintegy kétszázezer forintot, más évben sokkal többet. Minden pályázati pénzünket ifjúsági- és gyermekmunkára fordítottuk. Évente van egy tavaszi, nagy hajó-kirándulásunk a Dunakanyarba. Résztvevők több, mint 200 fő évente. Szervezünk minden évben nyári táborozást, üdülést, nyaralást, cserkészést. Karácsonyra ünnepséget a templomban. Évente 200 ajándékcsomagot osztunk ki gyermekeknek. Alapítványunk pályázott orgonaépítésre is. Nyertünk pályázatot épületek javítására. Alapítványunk támogatja a Cantores Ecclesiae zenekarunkat is. Évente pályázunk az egyházzenei élet fejlesztésére, zenésáhítatok tartására.

 

 Támogató tagjaink havonta rendszeresen, vagy évente, egy összegben adják adományaikat. Józsefvárosban több száz Alapítvány van bejelentve. A többség csak névleges. A Kerületi Polgármesteri Hivatal nagyon kevés pénzt juttat a Civileknek. Tavaszi és őszi pályázati kiírás jelenik meg. Kettőmillió forint értékben. Ha ezt csak 200 felé elosztom, egy szervezet kaphat 10.000.--Ft-ot. Édes kevés ahhoz, hogy ebből az összegből fél évig működni tudjon. A pénzromlással együtt emelni kellett volna az évi támogatás összegét. Úgy számolom, hogy ha húszmilliót osztanának szét egy alkalommal, akkor kaphatna 200 szervezet 100.000.—Ft-ot. De ha az összes szervezet indulna, akkor csak húsz-harmincezer forint juthatna egynek-egynek.

 

A kiírás szerint egyházak, egyesületek, alapítványok, civil szervezetek egyenlő eséllyel pályázhatnak. Úgy érzem, már maga a kiírás is komolytalan. Mi adtunk be pályázatot minden évben. A lehetőség határain belől nem panaszkodhatunk, mert eleinte 150.000 forint körül kaptunk. Mostanában 70.000 forintra számíthatunk. Rólunk tudják, hogy nagyon jól működő szervezet vagyunk, segítenek bennünket. 2006-ban már csak egyszer írnak ki pályázatot. Eddig volt tavaszi és őszi pályázat. Most kaptunk egész évre 40.000.—Ft-ot a VIII. kerületi Polgármesteri Hivataltól. A Fővárosi Polgármesteri Hivatal annyira megnehezítette a pályázatot, hogy ebben az évben onnan még semmit sem kaptunk.

 

 

 

 

 

 

172. Ki mint él, úgy ítél.

 

 

Nagyon meglátszott a szellemi különbség a két beiktatott lelkipásztor között. Ezen még lehetett volna segíteni. De az anyagiasság. A pénz imádata. A mindenáron való kicsinyítése a másiknak. A presbiteri jegyzőkönyvek meghamisíttatása. A presbiteri jegyző hangszalag alapján leírhatta az összes elhangzott szót. Ami kollegámnak kellemetlen lett volna, azt ki kellett hagynia. Amit mondott énrám, azt mindig kiemelve leírták. Tehát nem jegyzőkönyv lett, hanem értékelése a presbiteri gyűléseknek. Ugyanez történt az iktatókönyvvel is. Felkért emberek írtak jelentést ellenem, és azt mindig külön sorszámmal és vastagítva jelezték, hogy panasz Kovács Emil lelkipásztor ellen. Valaki idegennek úgy tűnhetett, hogy ez a téma foglalkoztatja a gyülekezetet. Persze ezt mind a párttitkárlány feleség irányításával tette kollegám. Maga ilyenre nem jött volna rá.

 

Bármi kérdés jött elő, mindig futott haza, megkérdezte az asszonyt. Amit ő mondott, azzal jött vissza, mint a saját gondolata. Mikor már semmi nem sikerült ellenem, lopásba kevertek bele. Illetve tervezték.

 

Reggel megyek az újságért, a kiskapun lévő postaládába nagy összegű pénz van. Egy csomóban mintegy 15.000.-Ft. Akkor ez egy havi jó fizetésnek számított. Még e fölé volt bedobálva egy csomó kisebb összegű papírpénz. Az is lehetett mintegy ezer forint. Megláttam az ajtó kinyitásakor. Visszacsuktam. Kesztyűt hoztam és azzal fogtam meg a pénzt. Hadd maradjon meg valakinek az ujjlenyomata a papíron. Borítékba tettem és jelentettem a rendőrségen, hogy valami rendkívüli eset történt. Elveszthette valaki a pénzét és a megtaláló betette az egyházi kapun lévő postaládába. Jegyzőkönyveztük az esetet. Ők átszámolták az összeget. Feltűnt, hogy ropogós új ezresek. Sorszám szerint, egymás mellettiek. Visszaadták. Vigyem haza. Ha valami ügy lesz belőle, tudnak róla.

 

Reggel nyolc órakor elmentem az OTP Bankba. Ők elmondták, hogy tegnap délután vett ki a gondnok 50 ezer forintot. Mivel új pénzük volt csak becsomagolva, a pincéből hoztak fel egy köteget és azt adták át. Kértem, vegyék elő a kísérőjegyzéket. Amikor új csomagot bontottak, meg volt adva a sorszám. Mettől-meddig van a csomagban. Pontosan egyezett a talált pénzzel.

Tudtam, hogy hamarosan jönni fognak a tanuk, hogy tegnap zárva találták a kaput és az egyháznak szánt adományukat bedobták a ládába. Senki nem látja, mi van benne. Ha mi észrevesszük, a gondnok úr beírja adománynak. Majd ők később jelzik, milyen névre könyveljék el.

 

Akkor, amikor egy-egy vasárnapi perselypénzt száz forintokban számolhattunk, az egyházi adót a családok száz forintokban fizették be. A minden héten dolgozó csigakészítők félévi bevétele volt ennyi pénz. Ez olyan horribilis összegnek számított, hogy ilyen értékkel senki sem dobálózik.

 

Telefonon szóltam esperes úrnak, miszerint egy aljas összeesküvést készítettek ellenem. Tudomásul vette. Átszóltam kollegámnak, hogy valami történt az éjszaka a parókián. Azonnal jegyzőkönyvezni kell a dolgot. Amikorra kollegám átjött, befizettem az összeget a gyülekezet pénztárába, N. N. adakozással. Gondnok úrnak elmondtam, hogy majd ha valaki jelentkezik, írja névre. Addig vegyék Isten dicsőségére adakozásnak név nélkül. Gondnok úr nagyon zavartan állította ki a bevételi elismervényt.

 

A gyülekezeti befizetések nem lista szerint mentek. Nem volt számozott nyugtatömb. Volt egy 10 cm-es nagy pecsétnyomó. Hozzá egy nagy pecsétpárna. Lila színű tintával. Az irodában egy írólapot elvágtak négyfelé. Egyre rányomták a pecsétet. Kiállították a nevet, beírták az összeget, dátumozták és aláírta a gondnok. Megkapta a befizető. A benti ellenőrzést nem lehetett megtenni, mivel sorszám nem volt. Gondolat szerint be lehetett írni a bevételt. Ilyen bevételezéssel mi lett a beadott pénz sorsa, ma sem tudom.

 

Pár nap vagy hét múlva kaptam választ, közvetve, a nagytiszteletű asszonytól. Megszólította vejemet, Kovács Dániel tanárt, hogy ’milyen becsületes apósod van! Miért nem lett volna az a pénz jó nektek is, ha már neki nem kellett’. Ki mint él, úgy ítél. Biztosra vették, hogy most elkapnak pénzlopáson. Ezzel is feszítettem a húrt. Kinevettem őket. Lenéztem primitív életszemléletüket. Négy elemis szintnél magasabbra nem tudtak emelkedni. Mit gondoljak még a kollegákról, ha a megye legnagyobb gyülekezetének lelkipásztora itt tart? Állandóan emlegette, hogy a következő esperes ő lesz. Tiszántúlon még ez is lehetséges.

 

 

173. Ismerkedés a kollegákkal.

 

 

Bemutatkozásom. Új seprő jól seper. Új szita falon függ. Gyermekkoromban ha valaki új játékostárs érkezett, azzal fogadtuk, új cica új vendég! Mehetett hunyni. A legalsó helyről kezdhette a belépést. Ügyeskedjen és akarjon feljönni a felső körökbe. Havonta lelkészgyűlések Békéscsabán. Soron kívül engem kértek meg az áhítat megtartására. Beléptettek, mint új embert. Befogad a közösség. Fraternitas. Testvéri csapat. Ismerkedés. Esperes urat ismertem, mint fiam főnökét. Látásból már ismerhettem a kollegákat, a múlt hónapban már részt vettem a közösségben. Akkor kaptam a felkérést a szolgálatra.

 

Bemutatkozó bizonyságtétel. Nem lettem nagyon népszerű. Gondolatom volt a megújulásról. A lelkészeknek kellene kezdeni. Szép baranyai példákat hoztam. Közbekiabálás, hogy akkor miért nem maradtál ott! Valahogy vocatio interna nélküli élet. Nem belső tűz, hanem megélhetés, meggazdagodás lehetősége. Úgy éreztem, nem ismerik a szent és profán közti különbséget. Nagyon megelégedettek a templomba járással, a gyülekezeti élettel.

 

Baranyában százalékban gondolkodtunk. A gyülekezet 10-20-30%-a rendszeres templomba járó. Az alföldi nagy gyülekezetekben egy számjegyű százalékról beszélhettünk legfeljebb. Megértettem azt is, hogy latin szavakat nem szabad használni a gyűlésen. Itt mindenki magyar, csak magyarul beszélhetünk. Nincs egyetlen latin sem köztünk. Nem kell technicus terminus. Amit nem magyarul mondok, azt azonnal kell értelmeznem. Ezért latinul ne is mondjam. A bibliai héberre, görögre még gondolni sem szabad. De egyben nagyon megdicsérhettem a tiszántúli kollegákat. Mégpedig az éneklésükért. Hatással volt Debrecenben a Kántus. Ha még nem is voltak az énekkar tagjai, de egy szellemiséget árasztott. Jól énekeltek.

 

Békésen is volt egy karmester-orgonista. Autodidakta ember. Saját magát képezte. A baptistáktól jött át. Ott kitették valamiért. Minden jó volt. De zsoltárt nem volt szabad bemondani. Abba mindig belekeveredett. Idegen volt számára. Mivel nem volt kottista, nehezen tudott megbirkózni a francia dallamokkal és ritmussal.

 

 

174. Lezárt orgona.

 

 

Fiam Gyulán volt kántor. Kollegám hallotta énekelni és orgonálni. Azonnal meghívta Békésre. A baptistáktól jött orgonistát elintézi ő bármikor. Fiam nem vállalta az átjövetelt. Hiszen ott szolgálati lakása is volt. Békésen családtagként ellakhatna velünk. Bosszúval válaszolt kollegám. Mint elnöklelkész lezárta az orgonát. Fiam, mint családtag, nem mehetett fel gyakorolni. Hanem egyszer mégis történt valami. Zárva volt a másik parókia. Egy ifjú rokona megérkezett. Bizonytalan ideig várnia kellett. Kérésre elővettem a rejtekhelyről a kulcsot és felment a karzatba orgonálni. Nem volt művész. Énekeket játszott.

 

Megérkezik Andrásunk és rohan át hozzám. Üvöltözik, hogy ő lezáratta az orgonát. Biztos én engedtem fel. Miért adtam ki a kulcsot? Válaszoltam. Mert kérte a fiú. Rendőrséget hívott. Tájékoztatta az ügyeletes tisztet. Betörtek a templomba. Lezárt karzatba felment Botond. Én hallgattam. Nem tudtam róla. Szirénás autóval megérkeznek és nyomoznak. Felmennek a játszóasztalhoz és igazoltatják a betörőt. Az adatokból megtudta kollegám, hogy nem Kovács Botond tört be, hanem az ő unokaöccse. Vissza az egész. Nem betörő, hanem unokatestvére. Megint én lettem a hibás. Miért nem mondtam meg, hogy nem Botond zenél. Nem kérdezte. Ő eleve tudta. Biztos hitében nem ingathattam meg. Így eltársalogtunk sokszor.

 

Legjobban idegesíthette az én nyugodtságom. Napóleontól megtanultam, ha válaszolnod kell, előbb számolj el magadban tízig, és okosabban fogsz felelni. A másik üzengetési forma a telefonos játék volt. Mihelyt felvettem a kagylót, őnáluk az automata azonnal bekapcsolt. Magamban beszélgettem hosszú ideig. Majd csak lejár a szalag a poloskán. Ha észreveszi, tehet fel új szalagot. Nekem ő volt a Néném, akinek irogattam a telefonbeszélgetéseket. Tanultam a fogságban élő Mikes Kelementől. Minden rosszban van valami jó. Isten útjai kifürkészhetetlenek.

 

 

 

 

168. Békési kezdet. Feszültségek.

 

 

Minden kezdet nehéz. Békésen is így volt. Annyi bútort vittünk magunkkal, amit kimértünk, hol fog elférni. Hiszen nem lett nagy parókiánk. A parókia két szobáját átalakították irodának és lelkipásztori fogadónak. Első nap déli harangszókor invitál kollegám és a gondnok úr a pincébe. Megnéztem, mi lehet ott. Gondnok úr megszívta lopóval az egyik hordót és megtölt három poharat. Köszöntenek az első alkalmon. Megfordultam és szó nélkül otthagytam őket. Többször nem próbálkoztak.

 

 

Hamarosan megtudtam, mi történik Békésen. Minden úrvacsoraosztásra megvesznek 40 liter bort. Vagyis minden úrvacsorázó embernek jutott egy liter. Mivel a közös kehelyből csak egy-egy kortyot nyalintottak meg a lányok, asszonyok, kevés férfi, megmaradt mintegy 39 liter bor. Mindig a legjobb bort vették meg erre a szent célra. A felkészített nagy demizson bort a presbiterek megitták az irodában. Ha kevesen voltak, több jutott. Mindig kevesen voltak. Fejenként fél liter – egy liter. Ebéd előtt megszédítette őket. A harangozó és a kántor hazavittek egy kisebb demizsonnal. Járandóság. Íratlan egyházi törvény. A többi a hűvös pincében maradt a papoknak és a gondnoknak, napi poharazásra.

 

 

Mivel a húsvét utáni napokban érkeztünk Békésre, a maradékból még volt elég. Könnyen teleszívta gondnok úr a lopót és töltögette a poharakat. Első súrlódás. Jött a többi is. Szabadon tarthattuk a hittanórákat. Megszerveztem iskolánként és a négy szórványban. Mind az óvodákban, mind az Általános Iskolákban. Magamra vettem az összes vidéki hittanórát és még Békésen is vállaltam órákat. Nagyon kellett valakinek ezt is rendezni.

 

 

Egy-egy Békés környéki tanyaközpont sokkal nagyobb volt, mint a baranyai községek. Ez a vidék református. Úgy mehettem be ismeretlen helyekre is, hogy valószínű, református családhoz kopogtatok be. Az óvodák vezetőivel, az iskolák igazgatóival megismerkedtem és elmondtam, mi a tervem szeptembertől. Beleegyeztek. Gyűjtöttem a gyermekeket. Óvodákban és az iskolák alsó osztályaiban minden gyermek járt hittanórára. Segítettem a katolikus kollegának is. Már az óvodából tudtam, hogy neki hány elsőse lesz. Megadtam előre a névsort. Amikor kint voltam a falukban, a napközis nyugdíjas otthonokat is meglátogattam. Tartottam bibliaórákat. Beosztás szerint kezdtem az óvodában, siettem az elsősökhöz, alsósokhoz, felsősökhöz, konfirmandusokhoz és befejeztem bibliaórával. Otthon vártak az esti szolgálatok. Ebédet előre befizettem a megfelelő napra a falvakban. Jó volt. Együtt ebédelhettem az iskolásokkal. Illetve mégsem, mert szinte mindig utolsónak érkeztem meg az ebédlőbe.

 

 

Így történt egy megszégyenítő esetem. Leves és rizses hús az ebéd. A tálcára tettem egy kanalat, villát. Megkaptam a levest és rizst. Kiszámoltam, hogy nem leszek úri ember. Hamarosan megérkezett utánam az egyik tanító néni. Szépen előkészíti magának a kanalat, villát, kést. Én pedig nem fogok tudni illedelmesen villával-késsel enni. Egy asztalhoz ülhettünk le. Fokozódott a feszengésem. Használom a villát. Késem nincs. Ő pedig a leveses kanállal befejezte az ebédelést. Még a savanyús tányérból a káposztát is kanállal gyömöszölte. Kolleganőm gyorsan megoldotta boldogtalan helyzetemet. Akkor nem, most utólag megköszönöm neki. Visszakaptam önbizalmamat.

 

 

Ezután következett az újabb, különös, meg nem értés Békésen. Sok hittanóra volt bejelentve. Elnök-lelkipásztor úr tervezte a hittanórákat. Minden osztálynak gondolt heti két órát. Csak a megtartott órák után számoltuk el az óradíjat. Mondanom sem kell, hogy maradt bőven pénz évvégére. Ekkor behív kollegám, aki elnök-lelkész is volt és kezembe ad két darab 50.000 forintos nyugtát. Írja alá Hajnalka és én is. A három lelkipásztor kap a hittanpénzből ötven-ötvenezer forintot. Sehová sem kell elszámolni. Általános költségekre vesszük fel. Széttéptem a két papírt és ott hagytam csodálkozó kollegámat. Nem azért, mintha sok lett volna a fizetésünk. Ez az ötvenezer forint több volt, mint három hónapi bérünk. Azt éreztem meg, hogy kollegám minden okot megtalál arra, hogy valamilyen címen pénzt vegyen fel a pénztárból. Ha helyettesített, azonnal átalányt vett fel. Még aznap. El ne felejtse. Ha valaki vendég jött, ellátási költség.

 

 

A temető nagy része bérbe volt adva szántónak, veteményesnek. Ennek a bevétele nem volt beírva. A gondnok úrral elrendezték. És még sok minden így ment.

 

 

Az egyházközségnek tényleg nagyon kevés pénze volt. A temetőből élt a gyülekezet. Meg kellett venni a sírhelyet. Temető térkép nem volt. Mindig a legidősebb sírásó mondta meg, hogy mikor, melyik sírba temettek. Igaz, a fele sem volt egyházi temetés. De mégis be kellett jönni a funerátornak, sírhely és ravatalozó használati díjat befizetni. Lelkipásztori és kántori temetési stólát alig kértünk. Ugyanis a Tanács ingyen temetett el bárkit. Igaz, mindig dugtak ezer forintot az anyakönyv-vezető zsebébe, aki nagy trikolor-szalaggal átkötve jelent meg a temetésen. Úgy, mint a tanácsi esküvőkön. Mondta a sablont, siratós búcsúztatót. Ezzel nem lehetett versenyezni. Aratott.

 

 

A szórványokban szinte nem is temettünk. Mikor feleségem vette át a temetéseket, minden második héten, akkor változott valamit a helyzet. Kollegám ügyet kreált belőle, hogy ő szinte nem is temet. Fagyasztó van a temetőben és inkább fizetik több napra a hűtést, de azon a héten legyen a temetés, amikor a mi hetünk lesz. Így volt a keresztelésekkel is. Előre tudták, melyik héten ki a soros. Ez bizony élezte a feszültséget. Az iskolásoknak minden második vasárnap kellett jönni templomba. Valahogy mindig úgy sikerült, hogy azon vasárnap, amikor kollegám prédikál. Nem véletlen. Mégis sokkal többen voltak a másik vasárnapokon templomban. Így kezdtünk Békésen. Hamar be is fejeztük.

 

 

169. Lelki előkészület.

 

 

Volt egy másik kezdet is Békésen. Az ott szolgáló kollegával Mátraházán találkoztam először. A Zsinati Iroda Missziói Osztályának megbízásából voltam ott egy hétig, mint kiküldött lelkipásztor. Egy hetes turnusnak a lelki munkáját kellett vezetnem. Hétfőtől hétfőig. Szombaton akkora jégeső volt Dél-Baranyában, hogy minden templomunk tetejét betörte. A parókiát is bezúzta. Azért is váratlan volt, mert megyénket levédték jégelhárítóval. Állítólag valaki nem volt a helyén s már későn lődözték a fellegeket.

 

 

Délután Nagyharsányban esküvő. Valami már ott is történt. Olyan fülledt, párás, fojtó idő volt, amilyet még nem ismertem. Az emberek ültek a padokban és a pad festéke rajta maradt a ruhájukon. Ilyen még nem történt. A műemlékesek festtették le évekkel azelőtt. Ránk akarták fogni a kárt, hogy mi átfestettük a padokat. Értetlenül álltak ők is a baj láttán.

 

 

Harkányba mentünk volna vacsorára. 4 óra körül átázott a konyhánk. A padlásról vödör számra folyt be a víz. Egy jeges esősáv teljesen tönkretette a ház északi részét. A konyhánk felett az összes cserép összetört. Volt anyagunk. Éjfélig pótoltuk a léceket, cserepeket. Be ne ázzon a lakás, iroda.

 

 

Nem mentünk el az estebédre. Később hallottuk, hogy kevesen érkeztek meg és az étteremre rádőlt egy magas fa, amely addig az udvarban álldogált. Tehát ünnepi vacsora sem volt.

 

 

Minden templomtető javításra vár. A cserépigénylést, a más megyékből érkező brigádok megfogadását, anyagvásárlást, rábíztam feleségemre és én hétfőn, délután jelentkeztem Mátraházán. Egy tiszántúli lelkipásztor család is megérkezett két fiával. Minden reggel, este áhítat. Mivel a hirosimai évforduló is volt azon a héten, naponta külön imaórákat is tartottunk. Vasárnap istentisztelet. A harmónium mellé ültem minden alkalommal. Közben végeztem az igehirdetést is. Ott üdült a dunántúli püspök-család is. És Tóth püspök úr édesanyja. Szabolcs megyéből is volt egy lelkészcsalád három kisgyermekkel. Kollega írta az elsős hittankönyvet. Tele rajzzal és jó ötletekkel. Olyan hét volt, amit minden résztvevő emlékezetesnek tartott.

 

 

Békési kollegám minden nap dicsérgetett. Ők évente jönnek, de ilyen vezetést, igehirdetéseket, éneklést még nem hallottak. Jó énekes volt. A négytagú család naponta új énekkel gazdagította műsorunkat. Négyen három szólamban.

 

 

Utolsó hétfőn már találkoztunk néhány új érkezővel is. Mi elköszöntünk egymástól és vittük haza emlékeinket. „Jövőre!" Még egyszer nem szerveződött meg az a csapat.

 

 

Mivel kollegám már itt megismert, rajta volt, hogy minket meghívjanak Békésre. Adventben bemutatkozás. Feleségemmel érkeztünk a Lada autóval. Engem régi ismerősként fogadtak, Hajnalkát hamar megismerték. A középső szobában kaptunk helyet. Lefekszünk. Csendben voltunk. Egyszer csak ránk rántják a másik szoba ajtaját és ellenőriznek bennünket. Andrásnak ’elfelejtettek’ hálóinget átvinni, azért jöttek. Figyelték minden mozdulatunkat. Vetkőzés közben. Ha az egyiknek is lett volna gyerekszobája, ilyenkor nem törnek rá kopogás nélkül egy idegen családra. Ki mint él, úgy ítél. Szívesen rajta kaptak volna, ha mi az ő szekrényeiket vizsgáljuk, kutatjuk. Ők, minálunk így tettek volna. Elszomorodtam. Megértettem, hogy Tiszántúlon vagyunk. Átlépni a Tiszát egy új életformát jelent. Mások az emberek. Mások az erkölcsök. Más a gondolkodás.

 

 

Vasárnap reggel istentisztelet. Villannyal melegített padok. Gőzölög az esőkabátról lefolyó víz. Párává lesz a bakancsra ragadt hó. Langyos, párás levegő. A prédikáció harmadik mondatánál felkiált valaki, miszerint ’Megvan a papunk’! Arról tettem bizonyságot éppen akkor, hogy Nyilas Misinek mit jelentett egész életében az édesanya figyelmeztetése, amikor fellépett a debreceni vonatra a kisfiú a pakkjával: „Légy jó mindhalálig!” Megtudtam, hogy egy baptista lelkipásztor, magyar tanár, volt a közbeszóló. Ő is meghívott volt. Hajnalka is beszámolt az úrasztalánál, palást nélkül, a szolgálatairól.

 

 

A presbiterekkel együtt volt közös ebéd. Ott ismertem meg tanár urat. Abban a közösségben egy nagyon értelmes, művelt ember. Keveset szólt, de többet ért az összes semmitmondónál. Előre jósolták a biztos győzelmet. Mást nem hívnak meg. Ha mi megyünk, akkor nyertek. Igaza volt a nagytiszteletű úrnak, aki beszámolt a nyári mátraházai szolgálatunkról. Amikor tudatosodott bennük, hogy a fiúnk a gyulai orgonista-kántor, akit ismertek az egész megyében, újabb erősítő pontot jelentett. A másik fiúnk Debrecenben végzett fizika-matematika tanár. Jöhetne ide igazgatni a visszakapandó Református Gimnáziumot! Hiszen egyetlen hívő tanár sincs az egész tanári testületben. Békésen egyházi paradicsom lesz! Lányom kap orvosi állást és egyben iskolaorvos is lehet. Új élet kezdődik Békésen! A megye legnépesebb gyülekezete. Ennek kell lennie a református központnak! Gyuláról is átjön a kántor-fiú. Iskolában kiemelkedő énektanítás. A menyem taníthatna angolt.

 

 

Szegény emberek elringatták magukat a szép álomban. Arra nem gondoltak, hogy mi lenne az ott lévő lelkipásztor családdal. Ahol úgy kezdődik a prédikáció, hogy ’nem-e láttátok az este a TV-ben?’ Utána elmondja a giccs-film tartalmát, hogy épüljenek a hívek. Hátha valaki nem látta az este a TV-t! Gondolom, ő úgy tervezte, hogy marad örökös elnök-lelkész és mi leszünk a beosztottjai.

 

 

A meghívás és megérkezés után találkoztunk egy új arccal. Bemutatkozik. Szabad legyen figyelmeztetnie. Ne menjünk be a másik parókiára látogatóba. Pláne, ha hívnak! Tele vannak magnetofonnal. A zsebben, a női táskában, beépített lehallgató készülékek. A telefonunkat is ellenőrzik. Amikor nálunk megcsörren, ott máris bekapcsol egy magnó-szerkezet. Az asszonnyal pláne ne találkozzunk. Minden hájjal megkent párttitkár-lány. Lám, most is baloldali képviselő az Önkormányzatban. Vigyázzunk! Nagyon hamar becseleznek bennünket, hogy azután sakkban tartsanak. Mindenkit fenyegetnek és irányítani akarnak. Példákat mondott arra, hogy az asszony kiadta magát az egyik elődünk szeretőjének. Kellő pillanatban előugrottak az elbújtatottak és hangoskodtak. Később tanúsították, hogy milyen aljas dolgot akart elkövetni, a szegény, gyenge, védtelen asszonnyal, a pap. Alig tudták megvédeni a szörnyűségtől. Voltak tanúk. Ők is megfélemlítettek voltak. Most éppen az egyik középiskolában tanít matematikát. A fiát is átvitte oda. A gimnáziumból kiesett a legény. Majd ő leérettségizteti matematikából. Páváskodott az ottani igazgató körül. Egyszer már megverték érte. De őneki nem számított. Ezzel az igaz beszéddel előkészítettek bennünket a békési munkánkra. Jó volt. Bár nem éreztettem kollegámmal. Csak mindenben túl óvatosak voltunk.

 

 

Ha telefonálni akartam, elsétáltam a postához és a nyilvános telefont használtuk. Amikor minket hívtak, figyelmeztettük, hogy valami kattanást vettünk észre. Lehallgatnak bennünket. Akkor dívott a poloska. Tényleg a poloska hallgatta beszélgetésünket. A poloska elég kártékony és büdös állat. Ehhez jött még hozzá a zeneiskola értékelése. Fiam első osztályos volt, hat éves. Siklóson járt zeneiskolába. Szerettem volna, ha itt folytatja. De az igazgató úr őszintén megmondta, hogy a két papfiúval annyi baja volt, hogy ő többször nem vesz fel papgyereket. Egy életre elég volt a két rosszcsont. Előítélet. Mennyi fájdalom érhette a kollegáéktól, hogy így kitört. Be is tartotta szavát. A fiam már akkor is fújt rezes hangszert. Amikor a zeneiskola pólókat festetett jelvénnyel, Zalán fiam képét rajzolta rá a művész. A tervező ismert bennünket és ezzel válaszolt az excommunikálásra. Ezek szerint lelkileg is felkészültünk a békési szolgálatra.

 

 

170. Visszakapott iskolák.

 

 

Tanítottunk, mentünk, autóztunk, látogattunk. Szinte mindig úton voltunk. Az egyházmegye nem ellenőrizte a gyülekezeteket. Az egyházlátogatás, a canonica visitatio, nagyon formális volt. Illetve nem is volt. Egyházmegyei közgyűlés december elején. Ha nem készítettek arra az évre jelentést az előadók, betették a tavalyit. Ki tudja, már hányadszor tették be, mindig a tavalyit.

 

 

Nagy téma volt a Békési Gimnázium átvétele és a Kollégium megoldása. Egyetlen tanár sem volt, akire számítani lehetett volna. Amikor kezdtem megismerni a pedagógusokat, megijedtem. Szinte csak nők voltak. Az egyik tanárnő férje rakodó a teherautón. Nem politikai büntetésből, hanem addig tudott felemelkedni. Miről beszélgethetnek ebben a családban odahaza? A tanárnő hogyan beszéli meg férjével a szellemi-lelki problémákat? Rágondolni is rossz.

 

 

Először tagozatos osztályokat szerveztek. Kimondták, hogy ez ’református’ osztály. Semmit nem jelentett. Csak annyit, hogy ennek az osztálynak volt fakultatív hittanórája. Olyan református osztályt is szerveztek, ahol nem is volt hittanóra. Megpróbáltak ’hittanpótlót’ szervezni. Nem volt pedagógus hozzá. A régi gimnáziumokban, a két világháború között, a reálosztályokban a görög helyett lehetett kérni ’görögpótlót’. Magyarul tanulták az ógörög történelmet és irodalmat.

 

 

Azt mindenki észrevehette, hogy nem nagyon rajongottam az iskolák visszavételéért. Elnöklelkész társam pedig mindent megígért, a kártérítésért kapott pénzeket felajánlotta az iskolának feltétel nélkül. Csak szóbeli megállapodások voltak az iskola vezetése és az egyházközség között. Az Önkormányzat örült, ha leadhatott egy iskolát. Nekünk örülnünk kellett volna, hogy visszakapjuk. A gyülekezetben semmiféle gyermekmunka nem volt. Bátorkodtam azt mondani, hogy a baptisták jobban megérdemelnék az iskolákat. Hiszen ott minden gyermek jár gyülekezeti hittanra. Jó tanítóik voltak.

 

 

Szerettem volna megszervezni a gyermek-istentiszteletet. Elnöklelkész nem engedte. Annyival is kevesebben lesznek a templomban. Bizony, a 27 ezer reformátusból még 270-en sem jártak templomba. Ez pedig 1% lenne. Akkor kinek kell a Gimnázium? Amikor szóba jött a Gimnázium visszaadása, azonnal megindult egy-két általános gimnáziumi osztály a szakiskolákban. A szülők nem akarták beíratni gyermekeiket a Református Gimnáziumba. A legbutább gyermekeket nem vették fel. Ajánlották nekik a szakiskolákat. Kollegám letanyázott a portánál. Amikor mentek ki a szülők, hogy nem vették fel gyermeküket a gimnáziumba kettes bizonyítvánnyal, visszaküldte őket, hogy a tagozatos C-be vegyék fel. Beszterczey nagytiszteletű úr küldi őket. Igaza volt. Feltelt az osztály. Hogy milyen szinten működött, könnyű elképzelni.

 

 

Amikor magam előtt láttam a pécsi Cisztert, elszorult a szívem. Amelyik napon kimondták a visszaadást, a tanárok közül az inkognitóban szerzetesek beöltöztek másnapra ciszter egyenruhába. A többi tanár civilként megmaradt a visszakapott gimnáziumba.

 

 

De ilyen helyen, ahol egyetlen tanár sem volt református, illetve valamilyen egyházhoz kapcsolódó, más volt a helyzet. Sajnáltam a tanárokat, a diákokat. A bejárat feletti falra felfestették nagy betűkkel az új nevet. De egy fecske nem csinál nyarat. Nem azt láttam, hogy majd évek múlva, amikor már első osztálytól kezdve egyházi felvétel lesz és nem átvétel, akkor majd reformátusok lesznek mind az oktatók, mind a diákok. Sokkal inkább azt gondoltam, hogy teljesen szekularizálódik az iskola és csak a neve lesz ’református’. Lassan meg lehet állapítani, igazam lett-e. Sajnálatos állapot, ha jól éreztem. Tiszta szívből nem tudtam imádkozni a visszakapott békési iskolák jövőjéért. Hitetlen tanári kar. Hittan órára járni nem akaró diákság. Templomba nem járó szülői háttér. Isten Szentlelke tud csudát tenni. Nagyon kellene imádkozni a Szentlélekért.

 

 

171. Tanyai ember élete.

 

 

Békés nagy tanyavilág. Sokat lebontattak a TSZ-időkben. Mégis maradt jó néhány tanya. Nem lehetett a városba betelepíteni a kint lakókat. Kitartottak. Igazuk volt. A régi forma szerint önellátóak. Miért kellene őket bántani? Ők abban az életformában boldogok. Isten éltesse őket. A tanyavilágnak külön temetője nem volt. Békésen a ’Rózsa Temető’ volt a központ.

 

 

A térképen a város határának átmérője elérte a 47 km-t. Szomszéd központok ma is Gyula és Békéscsaba. Hasonló helyzet ott is. E három város sorban lett megyeszékhely. Békésről kapta a nevét a Megye. A XIX-XX. század váltóján már Gyula volt a megyeszékhely. A XX. század második felében pedig Békéscsaba lett.

 

 

Az 1870-80-as években az okos békésiek nem engedték meg a vasút arra vezetését. Tüzet okoz és leég a város. Volt benne igazság. Visszaütött. A másik két település erőteljes fejlődésnek indult. Békésnek vízi útja volt. A Körös. Építettek is a parton egy nagy raktárt. Ott lehetett könnyen hajóba rakni a termést és olcsón szállítani. Ekkor volt Békés fölötte Gyulának és Csabának. Amikor a vasút átvette a szállítások nagy részét, lemaradt Békés. A XX. században építettek egy kis vasutat. Most Murony a neve az állomásnak, ahol bekötötték a fővonalba Békést egy mellékvágánnyal. Itt húzódik a vasútvonal legközelebb a városhoz. Segítette a lakosokat a közlekedésben a kis összekötő vonal, de nem oldotta meg a szállítást. Békés békésen lemaradt.

 

 

Hallottam egy régebbi történetet. Bejöttek a tanyáról jelenteni, hogy halott van. Amikor tudnak, menjenek ki temetni. Mihelyt járhatók lettek az utak, a szánkóra felült a soros lelkipásztor. Hívta magával az egyik kántortanítót. Jött is nagy subában, három énekes-fiúval. Reggeli tisztelet után indultak. Messziről látja a család, hogy jönnek. Jelszó: Jön a pap! Sietnek a szomszédok is. A hidegre tett halottat lehozzák a padról és felravatalozzák. Szép temetés. Indulás a Rózsa Temetőbe. Délutánra megérkeznek. A sírásók is végeztek a gödör elkészítésével. Estére mindenki megpihent. Több mint 40 km-es út volt mögöttük. Munka után édes a pihenés. Igazi tavasz lett, amikor megjelenik újból a funerátor. ’Nagytiszteletű Úr! Baj történt a nemjóját! Ki kell cserélni a koporsót. Elföldeltük a zabot. A mama meg ott maradt a padláson’.

 

 

Ismerni kell a körülményeket. A tanyások tartanak otthon mindent. Koporsót is. Nagy hóban kihez szaladgáljanak koporsót megrendelni? Amikor tetszettek jönni, a szomszédok segítettek. Felkapták a koporsót és felravatalozták. Abban volt a zab. A lovak abrakja. Télen nem kell abrakolni a lovakat. Pihennek. Inkább járatni kell. Ne kapjanak vérömlést. A macskák a padláson egerésznek. Ha nincs letakarva a zab, a macska belepiszkol. A ló kényes állat. Nem eszi meg. Ezért teleltették a komámék egyik üres koporsóban a lovak abrakját. Nehéz volt a halottas láda. A fiatalok ügyesen levitték és azt tették ki az udvarra. A mama temetetlen. A lovaknak kell az abrak a tavaszi szántáshoz, boronáláshoz, vetéshez. Vissza kell cserélni. Úgy lett. A kecske is jól lakott, és a káposzta is megmaradt.

 

 

Azóta igyekszem megnézni minden koporsót belülről is, kit temetek. Nem szeretnék én is így járni. De úgy sem, hogy üres koporsót temetnénk el. Olyan is megesett a magyar történelemben.

 

Amikor tudtam kijelölni magamnak szabad napot, tanítási szünetek idején, szívesen elindultam bakancsban tanyákat látogatni. Ameddig elvitt az autóbusz, elmentem. Leszálltam. Körülnéztem. Megláttam egy tanyát és odamentem. Kutyák egyszer sem haraptak meg. Biztosra vehettem, hogy reformátusokat találok. Valamikor mindenki református volt Békésen. Ha jöttek is a városba más vallásúak, azokat nem a távoli, régi, úttalan tanyákon találhattuk meg. Mindenütt elmondták, hogy abban az épületben látogatni még lelkipásztor nem járt. Hívőkről még tettek valami említést. Az első család szívesen kalauzolt tovább. Hittanos gyermekeim is ilyen tanyákról jártak naponta iskolába.

 

 

Magyarbólyon volt egy minisztériumi fenntartású kollégiumnak nevezett internátus, ahol a nehezen bejáró gyermekek egész évben lakhattak. De téli időben még a szomszéd falukból sem jártak be busszal, hanem inkább néhány hónapig bentlakók lettek. Békésen ilyenről nem is hallottam. Pedig ott is nagy szükség lett volna a gyermekeknek segítségre.

 

 

Sokat jelentett nekem a gyermekek megszeretésében maga az a tény, hogy megismertem körülményeiket. Télen bizony sötétben indultak és sötétre értek haza. Nagyon érdekes volt, ahogy elmondták nekem, hogy milyen fáknál, bokroknál, partnál, szántásnál merre kell fordulnom, hogy irányt vegyek a házukhoz. Ködös időben nem mertem volna elindulni. Az egy más élet volt. Valamit megismertem belőle.

 

 

Magyarbólyon mondta nekem az egyik templomos asszony. Tetszik tudni, a férjem tanyán nőtt fel. Én faluban. Nekem meg kellett tanulnom, hogy ő egészen más, mint én. Most átültettem az élettapasztalt néni bölcs szavait a saját életembe. Azt mondanom sem kell, hogy villany sem volt a kövesutaktól távolabb eső, egyes tanyákon. Elemes rádiót találtam néhányat.

 

 

Madarakkal feküdtek, madarakkal keltek. Én is így nyaraltam minden évben nagyszüleimnél. A legemlékezetesebb kedves napjaim ezek maradtak a három békési évemből. A gyermekek nagyon hálásak voltak. Az egyik helyen, a félúton találtam egy elhagyott, sárba szorult autót. Elmondták, hogy amikor kezd fagyni, visszamennek a sáros útra. Kiemelik a járművet és a fagyos úton, könnyen hazamennek vele. Reggel fagyban indultak, de mire jöttek haza, elsüllyedtek. Ilyen már sokszor megtörtént.

 

 

Az egyik konfirmandus fiú beszámol arról, hogy édesapja vállalkozó szeretne lenni. Disznóvágással és hentesbolttal foglalkozna. Az egyik közeli faluban bérelne bolthelyiséget. Van egy rokonuk, édesanyjának testvére. Pesten lakik. Mindig jelzik, amikor ők, vagy a többi rokon disznót vágnak. Lejön aznap egy-két aktatáskával. A disznó belső részét ők nem eszik meg. Máj, szív, tüdő, vese. Ezeket összeszedi, elcsomagolja és örömmel viszi Pestre. Tetszik tudni, ott mindent megesznek az emberek. Mi csak a finom húst süssük meg. Szeressük még a kemény héjú töpörtyűt. Sokáig lehet szopogatni, rágogatni. Mi sohasem vásárlunk rágógumit. Ez többet ér. Mennyire igaza volt!

 

 

Nem tudom, a magyarok mióta eszik meg az állatok belsőségét. Talán az ipar kezdte feldolgozni májkrémnek és ezzel szoktatták rá az embereket? Az elbeszélő fiúéknál ősi szokás uralkodik most is, az biztos. Eszembe jutott Arany János kora. Igaz, a költő visszavetíti Nagy Lajos király idejére a történetet, de én merem gondolni, hogy a XIX. századi olvasók nagyon is megértették. A gőgös hentesek egy darab májat dobnak ki Miklósnak. A máj kutyaeledel volt.

 

 

Tanyasi látogatásaim sokszor meggondolkodtattak. Pásztor nélkül való nyáj. Mutatták egyik helyen a konfirmandus emléklapjukat. Elmondták, hogy amikor megszervezték a tized-iskolákat, ott tanultak kátét is. A 6. osztály vége felé be kellett menni a nagy templomba és nagyon sokan konfirmáltak. Nem ismerték egymást a gyermekek. Tíz nap múlva vettek először úrvacsorát. Áldozócsütörtök – Pünkösd.

 

 

Engem az lepett meg, hogy a mindenkori elnök-lelkész még annyi fáradtságot sem vett, hogy az Emléklapokat aláírja, hanem bélyegzőt csináltatott és azzal pecsételte rá a principálisa nevét a káplán. Mindössze ennyi kapcsolata lett volna a kollegának a néppel, hogy elolvassa a gyermek nevét és aláírja a lapot. Ez nem lett volna megerőltető munka a pásztornak, a nyájáért.

 

 

Ezek az alföldiek nagy papok voltak. Jól megéltek a 100 hold föld hasznából az ingyenes fűtött-világított lakásban. A stóla is gazdagította őket. A pásztor nem ismerte a nyájat. A nyáj nem ismerte a pásztort. Talán ilyen esetekre mondta Ravasz püspök úr, hogy mennyei csoda, miszerint papok dacára is van még Magyar Református Egyház.

 

 

 

164. Tüzes misszió.

 

 

Missziói lelkészek. Említettem már, hogy volt két fiatal barátunk, akik vállalták ezt a nehéz munkát. Nem tudták, mit választottak. Nem volt kialakult metódus. Ilyenkor nagyon sok függ a személyektől. Milyen belső tűzzel, vagy hamuval jönnek. Akiben sohasem volt tűz, ott még hamuról sem beszélhetünk. Jeremiás belső tűzről tett bizonyságot. Luther Márton egészséges vesszőket emleget, amelyekből lehet nyilat hajlítani. Görcsös botokból nem megyen. Karner Károly ír a Teológiai Prolegomena könyvében vocatio internáról és vocatio externáról.  Belső elhívatás nélkül mit ér a külső elhívatás? Ez utóbbi megvolt. Dr. Tóth Károly püspök úr volt a háttérben. Biztatta őket, segítette. Bármilyen kéréssel mehettek hozzá. Mindig segített. Két ifjú házaspár. Ilyen jó helye egyik segédlelkésznek sem volt, mint éppen nekik. Esperes urunk sokszor rimánkodott, hogy hívjátok már meg őket egy-egy szolgálatra. Mit jelentsek püspök úrnak? Miért küldte őket ide, ha nem kellenek?

 

Hamarosan megtudta esperes úr, hogy mi nem kértük a missziósokat. Csak ő gondolhatta ki. Ezzel védekezett, miért van Baranyában annyi baj. Baranyában soha sem volt baj. Pécset nem szabad Baranyába helyezni. Baranya volt már ezer éve is. Baranyavár volt a megyeszékhely. Református Baranya van 500 éve. Pécs nélkül. Pécsről csak a XX. században beszélhetünk. Baranya közepén egy vízfej. Megyénkben nem volt annyi református, mint egy alföldi nagy gyülekezetben. Mezőtúr vagy Békés egymagában nagyobb, mint az egész Baranya megye. A nagy gyülekezetek egy templomot tartanak fent és esetleg két lelkipásztori állást. Ugyanakkor Baranyában több, mint 100 templom és 30 lelkipásztor van ma is. Összehasonlítom és megkérdezem, van-e valakinek joga rosszat mondani megyénkre? Nincs! Baranya erősen vezet az országos listán! Kellene tüzes misszió szeretett megyénkbe. De nem formális misszió!

 

Esperes úr annak idején bejelentette, hogy lehetőség van két missziói lelkészi állás fenntartására közköltségen. Jelentkeztünk. Hajnalkának nincs állása. Magyarbólyon segít. Öt gyermekünk van, kapjon állást Hajnalka. Ezt nem fogadta el esperes úr. Mi nem lehetünk missziósok. Gondolhatta, hogy reakciósok vagyunk. Kommunista terminológia. Megmaradt benne az olcsó szlogen. Jól megtanulta. Használja alkalmas-alkalmatlan időben. Pál apostol mintha mást írt volna Timóteusnak. Mit csináljon, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő.

 

 

165. Magas sátorfa.

 

 

Egyszer csak váratlanul megjelenik lakásunkban a megyei ÁEH-megbízott. Vele van egy pesti területfelelős is. Elmondják, hogy milyen jó volna, ha mi elmennénk Baranyából. Etettem őket. Örültem neki. Mivel szüleim itt laknak a szomszéd faluban, ők is jöhetnek velünk. Úgy kell értenem, hogy mindjárt két lakást kapunk. Hiszen ketten vagyunk egy családban lelkipásztorok feleségemmel. Az egyik lakásban élhetnének szeretett szüleink. Azt vettem észre, ők nem egészen így gondolták. Megkérdeztem, hogy ez kitüntetés vagy büntetés. Valaki szeretettel gondol ránk, vagy piszkálódik ellenünk? Erre nem kaptam egyértelmű feleletet. De örömömet fejeztem ki, milyen jó lesz, ha gyermekeimet nem kell internátusban taníttatni, hanem ahová elmegyünk, helyben lesz jó gimnázium. A legjobb mégis úgy lenne, ha segédlelkészt tartó helyre mehetnénk és ott két lakás lenne egymás mellett. Egyikben lakhatnának szüleim.

 

Kaptam egy dátumot. Aznap feltétlen menjünk el mindketten a papi békegyűlésre. A gyűlés után megbeszéljük illetékesekkel, milyen ajánlatot tesznek, amit mi is elfogadhatunk. Ezt meg kellett ígérnem. Nem engedtem el őket addig, amíg nem kaptam egyenes feleletet arra, honnan fúj a szél. Erre azt mondja a megyei felelősünk, hogy tudja Nagytiszteletű Úr, ha valakinek a sátorfája magasabb, mint a vezéré, akkor összedöntik azt a sátort. Megint Komlósi úrtól jön a jelentgetés! Megszoktam. ’Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? ’

 

A békegyűlésre késve érkezett a pesti előadó autópech miatt. A Népfront rendezte az összejöveteleket. Vége az előadásnak, hozzászólásoknak. Várjanak az Urak! Még van egy fontos elintézni való. Kovács Emil! Kovács Emil! Át kell vennie a kitüntetést. Eltévesztették. Komlósi Ernőt akartak mondani. Ő érdemli meg a Kommunista Párt előretolt csapatától, a Népfronttól, a kitüntetést. Már böködnek. A mellettem levők felemelnek. Felállok. Magához hív a pesti előadó. Kezet fog velem. A többiek is kezet fognak. Nem tudtam zavaromban a teendőmet. Ők jöttek hozzám kezet fogni és gratulálni. Még mindig nem tudom, mi történik. Felolvassa az oklevelet. Az Országos Béketanács kitüntetett a békéért való sok fáradozásomért. Az egész Dunántúlon csak engem. Szorongattam a tekercset és valamit dadoghattam. Nagy taps. Esperes urunk felugrik és úgy tapsol. Jön felém. Első akart lenni a köszöntésben. Szent csókkal üdvözöl. Mögötte egyik kollegánk a zajos teremben hangosan mondja, Júdás csók.

 

A folyosón erősen integetnek az iroda felől. Siessek, mert kell vissza indulniuk Pestre és meg kell beszélni az én dolgomat. Újabb idegen arcok az irodában. Tessékelnek befelé. Esperes urunk a folyosó közepéről figyeli a belépésemet. De én nem léptem be! A kifelé nyíló ajtó küszöbén megálltam és a tekercset széthúztam. Felső testem eltakartam az oklevéllel és nézhették sokáig. Hátráltam és elindultam a lejárat felé. Azóta sem szóltak az ÁEH-ból, hogy menjek tárgyalásra. Maradtam Baranyában.

 

 

166. Népfront.

 

 

Ők is megkísértettek. Nem sok sikerrel. A Népfront rendezte a fentebb jelzett békegyűléseket. Amikor már nagyon recsegett az épület, úgy voltak, mint a fuldoklók, a szalmaszálban is kapaszkodtak. Így került be több pap és lelkipásztor a Népfront vezetőségébe megyénként. Szerte az országban. Mint kitüntetettet, engem is behívtak. Sőt ők is kitüntettek. Az augusztus 20-a előtt megjelenő megyei újságban nagy cikk arról, hogy a Népfront kiket köszönt az Alkotmány ünnepén jó munkájukért. Ott az én nevem is. Nem mentem be az ülésre. Nem fogom átvenni a kitüntetést. Egy következő alkalommal elmentem. Az országos vezetőség akkor is itt volt Pécsett. Mikor meglátnak, sietnek elém, hogy most ünnepélyes keretek között megkapom az oklevelet és a vele járó jutalmat, jelvényt. Hátráltam. Három dolgot mondtam. 1./ Nem dolgoztam annyit a Népfrontban, hogy valamit is megérdemeljek. 2./ Nekem augusztus 20-a, mint Alkotmány Napja, nem ünnep. 3./ Kommunisták kezéből nem vagyok hajlandó átvenni semmi kitüntetést. Forró víz a nagy lelkesedésre. Ennyi az egész.

 

Ezután jelöltek baranyai küldöttnek az országos kongresszusra. Nem mentem el. Be is zárt a Népfront. Többet nem volt szükség rá, hogy a kommunisták jelöltjeit tisztségbe juttassa a „választás”-okon. Alakultak az alternatív csoportok. Majd kerekasztal beszélgetés. És hamarosan 51 párt indult a választásokon. Négy évig az MDF kormánya próbálta kivezetni az országot a súlyos válságból. Nem sikerülhetett. Nagyon mélyre vezettek bennünket Kádárék. Valami elindult. Az állóvíz megmozdult.

 

 

167. Politika nélkül.

 

 

Politikával való kapcsolatom. 1989. október 23-án megtudtuk, hogy Köztársaság államformában élünk. Már sokadik próbálkozás. Talán már harmadszor kiáltották ki a Köztársaságot a XX. században. Elég zavaros idők. Királyság. Proletárdiktatúra. Királyság egy református kormányzóval. Fából vaskarika. Köztársaság. Népköztársaság. Forradalmi Munkás-parasztkormány. Újból Népköztársaság. Legutóbb Köztársaság. Ugyanígy változtak a jelvények, címerek is. Jelenleg Köztársaság és a királyi címer. Királyi korona és hozzá tartozó jelvények a Nemzeti Múzeumban, illetve az Országházban. Vigyáz rá a koronaőrség. Soha életemben nem politizáltam. Magyarbólyon ért a változás. Akkor már csak egyetlen egyházi központ működött a faluban. Mi voltunk a falu papjai, a falu lelkipásztorai.

 

Szerveződnek a párt-sejtek. A tanácselnök, akit nehezen választottak meg már a legutóbbi alkalomkor is, rendezkedik. Pozsgayt pártfegyelmi elé állíttatja. Legalább is fenyegetésében. Megtilt minden alternatív szervezkedést. Részeges, felelőtlen ember. A kultúrház nehezen megvásárolt zongoráját karókkal szétveri. Így tudott zongorázni. Átvitette a Kultúrházból a külső kocsmába. Oda fektették rá az egyik nagyon rossz hírű asszonyt. Leitatták előbb. És rang szerint ő volt az első, aki felmászott a hosszú, hangversenyzongora tetejére, de inkább feltették a soron következő barátai, és elsőnek érinthette meg a levetkőztetett nőt. Utána következtek a Párt tagjai, rangsor szerint. Amikor mindenki elfáradt, nekiültek zenélni. Ekkor történt a karós zongorázás. Mindenki részeg. A kocsmáros zsebel. Sokan a bortól és a testi fáradtságtól elaludtak. Ki az asztalnál szundikált, ki a padlón horkolt.

 

A közös menyecske felöltözködhetett. Gondolkodhatott a dolgon. Ilyen szerencsés napja talán még életében sem volt. A megígért tíz forintokat senki sem adta meg neki. Inkább megfenyegették. A kocsmárostól kapott egy italt és kint terült el az országút szélén. A józan, ma este is sokat gazdagodó kocsmáros, kirakta a vendégeket a járdára, árokba. Bezárt. Hajnalban ébredeztek. Rekonstruálták a tegnapi napot. Voltak, akik vizsgálatot kértek. Jegyzőkönyvezték utólag a történteket. A menyecskét nem említették meg. A zongoráról megállapították, hogy használhatatlan, értéktelen volt.

 

Sokat mászkáltam utána, amíg a Kultúrház megvehette. Jutányosan. 250 cm hosszú hangverseny-zongora. A nagysága miatt adta el egy pécsi család, akik panelbe költöztek. Felhangoltattam. Terveztük a volt kántortanítóval, milyen zenei estéket rendezünk. A hangoló, a siklósi Zeneiskola igazgatója tett ajánlatot. Most felhangoljuk gisz-re. Fél hanggal mélyebbre a normál á-nál. Beáll majd, klimatizálódik, használni fogják és az új hangolásnál, már valószínűleg lehet feszíteni a páncéllal erősített keretet és megkapja az eredeti hangmagasságot. Illetve annál is magasabbat, mert azóta emelték a normál ’á’ rezgésszámát. Most 440 Herz a jó. Megbeszéltük, hogy a faluban is beindítjuk a zongora-oktatást. Siklósról hetente kétszer fog kijárni szaktanár.

 

A főelvtárs kéjelgésével, eszetlenségével mindennek vége lett. A szétvert romot odaadták egy citerásnak. Használja fel a húrokat. Annyira zongoráztak az elvtársak, hogy minden darabja megsérült, széttörött. A jegyzőkönyvből megtudtam, hogy milyen kárt okoztam a falunak. Egy nagy hangszer megvételébe hajszoltam bele a hiszékeny kultúrház-vezetőt. Miattam elköltötte a falu pénzét. Rossz vásár. Nem lehetett normára hangolni. Mivel eladták a húrjait, legalább egy kis pénzt kapott a Kultúrház. Valami visszajött a drága vásárlásból és fuvarból. Velem nem fizettettek kártérítést. A Főelvtársat pedig teljesen felmentették. Jót tett a falu kultúrájának.

 

Volt egy másik ügye is az elvtársnak. Nagy összeget kaptak, hogy a TSZ-hez építtessék meg a kövesutat. Hordtak fel vagy 10 vontató nagyobb-kisebb követ-kavicsot. Ezt szétterítették és készen volt a kövesút. Abban az időben a Budapest-Pécs közti főútnak az építése nem került kilométerenként 1 millió forintba. Magyarbóly vezetősége ennyi pénzt kapott a 300 méteres útra.

 

A Tanács segítséget kért a TSZ-től. Egy alkalommal kezdjék ott a napot a gyalogmunkások. Feladatuk az volt, hogy elégessék a régi kacatokat, iratokat. Az útépítés iratai voltak elsőnek kitéve a padlásfeljáró mellett. Azzal kezdték az égetést. Amikor ez megtörtént, a többi már nem volt fontos. Utána jött a teljes irattár. Ebben az ügyben a Megyei Levéltár kért vizsgálatot. Az elvtársakat felmentették. A buta asszonyok nem tudták, mit kell elégetni. Ők nem tehetnek róla, hogy az 1 millió forint számlái is elégtek. Akkor, amikor egy jó fizetés havi egyezer forint körül volt, az 1 millió forintot elosztották maguk között az elvtársak, a vezetők. Ilyen volt a Népköztársaságban a népi demokratikus vezetőség. Mindig kitisztázták az elvtársak egymást. Kéz kezet mos.

 

Ezen vezetés volt hatalmon, amikor Pártunk és Kormányunk utolsó napjait érte-élte. Ezeknek borzasztó gondolat volt, hogy ezután bárki megszólalhat, vezető ember lehet a faluban. Engem szerettek volna megnyerni az új, illetve a régi-új pártok képviselőjüknek. De még helyi képviselőséget sem vállaltam. Október 23-án táblát avattunk. A II. Világháború halottait soroltuk fel. Én mondtam a beszédet. Nagy ünnepség volt. Nem lázítottam, nem személyeskedtem. Sapienti sat, mondja a latin. Aki akarta, megértette.

 

Ebben az átalakuló időben kerültem Békésre. Ott a társlelkész és felesége SZDSZ segítséggel lettek városi képviselők. Békés Megyében annyira örültek a kollegák is az SZDSZ-nek, hogy az egyik gyulai lelkipásztor országgyűlési képviselő lett az SZDSZ színeiben. Nekik ez volt a jobb-oldal. Ha belehelyezem magam a Tiszántúli Egyházkerületbe, jobban megértem a helyzetüket. Abban a kerületben megmaradt a régi, kommunista püspök 1990. után is. Tiszántúlon a kommunizmus is mintegy jobboldalnak számított. Azóta is érthetetlen. Legalább is nekem.

 

Békés, a Kisgazda Pártnak régi fészke. A városban volt nyolc kommunista-SZDSZ-es helyi képviselő. És volt nyolc Kisgazda. A lelkipásztor és felesége is SZDSZ-esek. A kollegám és felesége mindig a kommunisták mellett szavaztak. Ez döntött el minden kérdést. Milyen véleménnyel volt a város komolyabb része a református papról, ne is kérdezzétek. Az első napon, amikor reggel felébredtünk, a másik parókia tűzfalán nagy szénrajz. Csausesku és Helena. Mindenki ráismert a református lelkész-házaspárra. Ilyen nyilvános üzenetek voltak renden. Ennek örült a szerencsétlen kollegám és felesége, hogy mindenki őrájuk néz, mire fognak szavazni. Mindig az egyház ellen, a józan ésszel szemben foglaltak állást.

 

Semmilyen pártnál, csoportnál nem köteleztem el magamat. Egyházmegyei tisztséget sem vállaltam Békés Megyében. Ennyiből állt életemben politikai állásfoglalásom. Úgy érzem, ez nem opportunizmus, hanem megmaradni embernek az embertelen világban. Olcsó, politikai felfelé ívelésre soha nem vágytam. A római jogász sem politikusra mondta ki az értékelést: Ecce homo! Íme az ember! Hanem arra, aki még segítséget sem kért a politikai hatalom vezetőjétől.

 

 

 

159. Szolgálati járművek.

 

 

Lúzsokra költözésem napján édesapámtól kaptam egy új kerékpárt. Nagyon jó volt a három faluban közlekedni. De fontos volt az is, hogy Vajszlóra be tudjak járni. Ott voltak boltok, vasútállomás. És ott volt a fiatal kollegám, Tóth Sándor. Felsége Fejér megyei, Bíró Horváth Erzsébet. Két iskolás lányuk, 4. és 7. osztályosok. A környék központja Vajszló nagyközség. Orvos, gyógyszertár, állatorvos, szakboltok, hentes, iparosok. És ami hozzátartozik egy központi fekvésű községhez. Katolikus és református templom. Rendszeres istentisztelet mind a kettőben. Kis falukban nem volt jellemző a minden vasárnapi istentisztelet, mise. A körzetbe járó lelkipásztorok örültek, ha kéthetente tudtak tartani egy-egy faluban igei szolgálatot. A kis faluk folyamatosan elcigányosodtak és az őslakosság elköltözött.

 

Az első évben vettem egy Danuvia 125-ös, burkolt motorkerékpárt, kéz alól. Letettem a vezetési vizsgát. Sokszor átfáztam a motoron. A templomok nemcsak hidegek voltak, de huzatosak is. Igyekeztem venni oldalkocsis motort. 1963. tavaszán sikerült. Pannónia 250 cm3-es motor, Duna oldalkocsi. Mindjárt összeszereltük. Teher alatt járattam be a motort. Sikerült.

 

Beiratkoztam autóvezetési tanfolyamra. Az első vidékre kihelyezett oktatást Siklósra hirdették meg. Jelentkeztem. Felvettek. Hivatásos gépkocsivezető lettem. Mind személygépkocsira, mind teherautóra. És minden féle pótkocsis járműre. Autóbusz vezetéséhez le kellett igazolni két év teherautói vezetést. Ezt nem tettem meg. De vágytam garázsmesteri vizsgát tenni és még autó-villamossági, karburátor-szerelői szakvizsgát. Ez utóbbiak örökre elmaradtak. A hivatásos engedélyem megvan. Bár sohasem ültem teherautón. Az oldalkocsis motorral bejártam az egész országot. A szóló motorhoz képest úri ember lettem. A csomagokat, védőruhát bent lehetett hagyni a letakart oldalkocsiba. Nem kellett félnem, hogy valaki is bántja. Akkor még olyan világ volt.

 

Október elején letettem az autóvezetési vizsgát. Elcseréltem az új motort egy 15 éves Skoda autóra. Igyekeztem magam is rendben tartani. De kellett műhelybe is vinnem jó néhányszor. Öcsém segítséget ígért. Befizet dollárban egy Trabant autót. Így is lett. Kértem, egészítse ki, hogy Kombi változatot adjanak. Ráfizetett 40 dollárt és meglett. A régi autót eladtam.

 

Magyarbólyra már az új Trabantunkkal mentünk át. Azután lehetett igényelni forintért is személygépkocsit. Évekkel előre be kellett fizetni a foglalót. Amikor közeledett az idő, kiállítottunk egy űrlapot. Választhattunk szint. Fehér, világoskék, barna és libazöld. Befizettük a hiányzó 80%-ot. Jelezték, mikorra mehetünk Csepelre átvenni az új autót. Persze, minden szerelő a markát tartotta. Ha nem kaptak zsebpénzt, kiadták üres gumival, hiányos felszereléssel, nem világító lámpával, fordítottan bekötött irányjelzővel. Elég baj volt ez a Kommunista Párt által lenézett kapitalista mohóság. Fejétől büdösödik a hal. Büdösödött is. A végén szétrothadt. Valamikor is így jártak a nagy birodalmak. Ez törvényszerű.

 

Tóth Károly püspök úr is kért a gazdag nyugatiaktól szolgálati gépkocsikat. Fizessenek be ott dollárt, és itt kapják meg a szegény, szórványban dolgozó lelkipásztorok az új Trabantot.

 

Amikor Hajnalka is belépett az önálló szolgálatba, kitűnőre letette a vezetési vizsgát, egyszerre két Trabantunk volt. Mindketten mentünk a körzetbe. Később Hajnalka kapott egy Lada Combi gépkocsit. Ezt már nem sokáig használtuk, mivel elmentünk Békésre. Ott saját pénzünkből vettünk 2 db, 4-ütemű Trabantot. Mindkettőt itt Pesten adtuk el. Nem kell a fővárosban gépkocsi. Gyorsabb a villamos, autóbusz, metró, mint a magán-autó. Úgy mondjuk BMV-vel utazunk. Busz-Metró-Villamos. Más, mint a BMW-gépkocsi. Fiaim itt is vettek autót. De minek? Ők tudják. 

 

 

160. Református Gimnázium Debrecenben.

 

 

Tiszántúli kapcsolat. Kellett, hogy legyen kapcsolatunk Tiszántúllal. Ott érettségizett négy gyermekünk. Zsuzsikát még személyesen vittem el bemutatni, felvételiztetni. Olyan kevesen jelentkeztek, hogy mindenkit felvettek. Így sem tudták megtölteni a tervezett három osztályt. Pedig lefelé kerekítették a létszámot. 20 fő legyen meg egy osztályban. A „C” osztály lett volna a Cantor-osztály. A kántorképző. Vagyis érettségivel együtt kántori oklevelet is kapnak. Ilyen osztály már évek óta nem indult. Akkor tudtam meg. Az országban egyetlen ’protestáns’ gimnázium. Sőt az egész Kelet-Európában az egyetlen nem-katolikus egyházi középiskola. Alig tudják működtetni. 1952-ben azért hagyták meg, hogy a majdan lelkipásztornak, papnak készülő fiatalok ne rontsák az állami gimnáziumok szellemiségét. Itt tanuljanak vallásos dolgokat és innen menjenek a Teológiai Akadémiára. Igaz, néhányan mentek is teológusnak, de nem jött be a kommunisták számítása.

 

Zsuzsika kitűnő tanuló volt. Egyértelműen felvették. Hazafelé utaztunk a vonat fapados osztályán egy családdal, illetve csonkacsaláddal. Lányommal egyidős leányka édesanyjával ült mellettünk. Dunántúliak. Elmondta, hogy hozta magával mind a nyolc osztályáról a hittan-bizonyítványát, lelkészi ajánlást. A leánykát mégsem vették fel katolikus gimnáziumba. Végig járták az ország gimnáziumait. A leányka 3,8-as tanulmányi eredménnyel jelentkezett. Ma volt a katolikus gimnáziumban a felvételi vizsga Debrecenben. Utolsó próbálkozásuk. Nem biztatták őket. 4,2-es átlag alatt nem vesznek fel itt sem.

 

 Nagyon meggondolkodtatott a reális helyzet. A katolikus gimnáziumokba csak jeles-kitűnő tanulókat vesznek fel. Nálunk pedig bárkit, csak jelentkezzenek. Azt is megtudtam, hogy a katolikus gimnáziumba még olyan szabály is van, hogy ha valaki félévkor, vagy év végén nem éri el a 3,5-ös átlagot, eleve kiesett az iskolából. Félévkor elmehet és máris vesznek át olyan tanulót állami gimnáziumból, aki várakozó listán van.

 

Féltem a fizetni való tehertől. Hiszen az egyházi iskolák nem kaptak államsegélyt. Fizetni kell a tandíjat, az internátust. Leányom hamar szobafőnök lett, mint jó tanuló. Ingyenessé tették. Két év múlva került oda Levente fiam. Hamarosan ő is ingyenes lett. Mint főapparitor még segélyt is kapott. Harmadik gyermekem Dávid. Egy tanévben három gyermek Debrecenben. Ez már nem volt olyan egyszerű. A Trabantra felkötöztük a három kerékpárt. Közéjük ágyneműt raktunk. Csomagokat az autó belsejébe.

 

Zsuzsika aznap vizsgázott autóvezetésből Pécsett. Délben felvettük a vizsgahelyen és beszorult egy kis helyre. Sötét este érkeztünk Debrecenbe. A kerékpárok nem segítették a sebességet, hanem inkább visszatartották a sok dunyhával, vánkosokkal, a tetőn. Sietnünk kellett, mert Zsuzsika a szabadon választott tárgyakból másnap különbözeti vizsgát tesz. Ugyanis ő matematika-fizikára fakultált és átmegyen fizika-biológiára. Mégsem matematikus-fizikus akar lenni, hanem orvos. Ezért kellett a váltás.

 

A két nagyobb gyermek visszajött Debrecenbe. Megszokták már. De Dávid fiam fut az autó után, amikor indultam Baranyába, miszerint vigyem haza. Ő nem bírja a zsíros kenyeret enni reggelire. Fáj tőle a hasa. A 26 lóerős Trabant erősebb volt egy szamár-erőnél. Nem tudott visszahúzni. A nagyobb baj az lett, hogy annyira fejlődött a demokratikus Magyarország, hogy bevezették a szabad-szombatot. Most már véglegesen, minden iskolában. Kivétel a katolikus gimnáziumok. Ők kinevették az Oktatási Minisztériumot. A mai napig is 6 napos tanítás van a rendesebb helyeken.

 

Egy kis számolás. Pénteken délután hazaindultak a gyerekek. Hozzánk megérkeztek éjfélkor. Szombaton kipihenték magukat. Vasárnap reggel indultak vissza. Estére meg kellett érkezniük. Levélben szidtam az egyházi vezetőket. Hivatkoztam a katolikus példára. Ez országos iskola. Egyetlen Kelet-Európában. Ilyen marhaságot nem hajthatnak végre. Álljanak vissza az ezeréves metódusra.

Az okosok kitaláltak egy középutas módszert. Havonta lesz egy iskola-szombat. Utána egy internátusi szombat. Majd egy szórakozós-szombat. Az utolsó szombat pedig hazautazós-szombat. Körlevéllel megnyugtatták a szülőket. Már a vége felé járt a tanév, amikor még nem volt munkaterv a beharangozott szombatokra. A diákok az udvaron ténfereghettek. A könyvtár nem volt nyitva. Étkezést külön pénzért kaphattak. Havonta egyszer hazautazhattak. Ilyen hülyén oldódott meg a szabad-szombat kérdése az egyetlen Református Gimnáziumban.

 

Amikor a harmadik gyermekem is érettségi előtt állt, megérkezett Botond fiam is Debrecenbe. Első héten orgonista-kántori állást keresett magának. Nem lakott az internátusban. Hiszen a gyülekezeti munka, temetési éneklés, rendszeres istentiszteletek, esküvők nagyon lekötötték. Internátusból nem engedték volna ki. Albérletet talált magának. Sőt olyan ügyesen, hogy ingyenes lett ott is. A gyülekezet lelkészének volt egy lakása a belvárosban. Üresen állt. Sokszor megnézegették belülről idegenek. Fiam vállalta az ott lakást és a vigyázást. Mindkét részről megfelelő. Bejáró lett az iskolába. Néha nem fogadták el az igazolást, miszerint éppen temetésen volt tanítási időben. Ezt tudta előre. Leérettségizett. Én kántornak küldtem. Az ő hangjával, hallásával, zenei tehetségével az ország első öt kántora között is vezető lesz. Édesanya a Teológiára irányította.

 

Érettségi után Gyulán kapott kántori-karnagyi állást. Fizetés mellett szolgálati lakás járt neki. Egész napos elfoglaltság. Közben Debrecenben letette a hitoktatói vizsgát. Nagykőrösre beiratkozott kántor-tanítói szakra. Sikeresen végzett. Így lett hitoktató-kántor-tanító. Ezután végezte el a Teológiát és most már lelkipásztor is.

Amikor Botond Gyulán szolgált, megüresedett az egyik békési lelkipásztori állás. Nagyon kérte, jelentkezzünk. Milyen jó lesz, ha egymáshoz közel leszünk. Egyik bátyja Debrecenben. Másik bátyja Nagykőrösön. A nővérének lesz helye a gyulai kórházban. Együtt lesz újból a család. Édesapámat ott hagytuk Baranyában. Elszakadtunk szülőföldemtől. Feleségem sírva ült be az autóba. Valamit megérzett előre.

 

 

161. Családi központ kiépítése.

 

 

Hová menjünk? Nem volt kész tervünk. Magyarbólyon megvettem a TSZ-házat. Bizony, hatalmas épület. 12 m széles és mintegy 25 méter hosszú. 80 cm-es falak. Sárba rakott tégla. Nagyon erős faanyag a padláson. Ez volt az urasági központ. Intézői lakás. Irodák. Munkás-fürdő. Folyóvíz. Villany. Motoros víz-pumpa. Fele lett a TSZ-é. Másik fele az egyházközségé. Amíg nem épült meg a telepi iskola, itt volt tanítás. A Csoport nem modernizálta. Amit lehetett elloptak belőle. A falak megmaradtak. Amikor kialakult a villányi TSZ-körzet, üres lett az épület. Megvettük. Kialakítottunk három szép lakást. Villany, víz, szennyvíz elfolyó, minden új.

 

 Villanyfűtés mindhárom lakásban. Emellett minden szobába nagy cserépkályhát rakattunk. Minden szoba kimeszelve, tiszta. A konyhák, folyosók új cementlapot kaptak. Beépített mosogatók. Villany hővíztárolós melegítők. Kiépített fürdőszobák, teljes berendezéssel. Csak a villanyhálózat bővítésére kiírtak nekem 96.000.-Ft-ot. Horribilis összeg. Egy házat lehetett volna venni a kis falvakban ennyi pénzért. Azért kellett a faluban új transzformátor állomást építeni, mivel mi három darab nagyteljesítményű, hőtárolós kályhát szereltettünk be. Mind a három lakásba egyet-egyet. Hosszú engedélyezési folyamat kellett hozzá, amire eljutottunk addig, hogy megvehettük a kályhákat. Háromfázisú áram a lakásokban. 200 literes villany vízmelegítő, három darab. Ez olyan fogyasztást jelentett, hogy szinte elérte a falu áramfogyasztását. Akkor még elég olcsó volt a villanyáram. Mindhárom lakáshoz volt egy ipari árammérő óra, egy világítási és egy éjszakai óra. Egyik lakást írattam édesapámék nevére. Másikat Hajnalka szüleinek nevére. A harmadikat magunknak. Együtt lehet a három család. A falu legmagasabb pontja. Nagy kert. Nagy gyümölcsös tartozik hozzá. Az uradalmi kutat használtuk öntözőnek. Háromfázisú motor nyomja a vizet. A hátsó gyümölcsöst, az első virágos kertet tudjuk öntözni. A legszebb része lett a falunak. Az utcán új kerítést készítettünk. Együtt a gyülekezeti kerítéssel. Oldalt és hátul az egész terület körbekerítve cementoszlopos drótkerítéssel.

 

Már csak beköltözni kellett volna. Amikor közbejött valami. Dr. Bartha Tibor, a Zsinat lelkészi elnöke, erősen hívott és várt a diakóniába. Minden el volt készítve. Engem mindig is vonzott a diakónia. Hajnalkára otthon hagyva a munkákat, hetekig dolgoztam Őrbottyánban. Országosan ismertek a szeretetszolgálati buzgóságomban. Őrbottyánban, az egyik legnagyobb E. Ü. Intézetünkben volt vezető Varga Teréz, fóti származású, diakonissza testvér. Majd Juhász Zsófia is ott dolgozott. Mindketten meghaltak rákban. Mégsem én kerültem oda vezetőnek.

 

Magyarbólyon már 20 éve szolgáltunk. Öregségünkre lakásunk elkészítve, három családnak. Az akkori viszonyok között a legmodernebb. A gyülekezet hallani sem akart elmenetelünkről. Már csak egy fiam volt otthon. A 6 éves Zalán. Ekkor hívtak meg bennünket Békésre. Egyhangú meghívás. Nagy gyülekezet. Városi környezet. Csakhogy Tiszántúl. Ettől óvott minden épeszű ismerősöm. Feltételt adtam. Nem tudtam igazán határozni. Ha teljes egyhangúsággal hívnak meg, elmegyek. Így történt. Húsvétkor elbúcsúztam a gyülekezetektől. Április 1-én elindult a teherautó. A család előre ment személy-autóval.

 

 

 

 

156. 5 gyermek iskolába jár helyben.

 

 

Gyerekeink. Zsuzsikánk itt kezdte az Általános Iskolát. Voltak nehézségek. A kislány egy kicsit félénk volt a közösségben. Öcsém kivitte holland szót tanulni. Be volt zárva a két leányka egy sokemeletes panelház egyik lakásának a gyerekszobájába. Unokatestvérek megértették egymást. Egyik sem tanulta meg a másik nyelvét. Szülők dolgoztak. Délben rájuk néztek, kaptak ebédet. Öcsém autóvezető képzésben volt vállalkozó. Úgy irányította az oktatást a város útjain, hogy megfelelő időben az ő házuk előtt volt a két óra közti szünet. Felesége ápolónő volt a Rák-kórházban.

 

Nyáron a nagybácsi, öcsém, kézenfogva elvezette Zsuzsikát és ültek be az ő autójába. Levente nem értette az új helyzetet. Nem akarta elengedni nővérét, hogy kiemeljék a családi közösségből. Tanévkezdésre hazaérkezett. Tudta, hogy kis testvére született, amíg ő Hollandiában volt. Az első este majdnem sírva vette észre a fürdetésnél, hogy „ez is fiú?” A Botond névből nem jött rá, hogy Levente és Dávid után Botond is fiú. Lassan belenyugodott. A két fiú óvodás. Megtörtént, hogy mindkettőt feldobtam a vállamra, a lábuknál fogtam, lógtak a hátamon, porolták a ruhámat kis tenyerükkel, szabadulni próbáltak. Letettem őket az óvodában.

 

Persze voltak ott is nehézségek. Emlegették, hogy a dada papucsával tart rendet a gyerekek között. Akkor még nem volt szabad-szombat. De a gyerekeknek bemagyarázták a konyhások, hogy holnap nem kell jönni óvodába. A hangulat pedig nem olyan volt, hogy nagyon igyekeztek volna a gyerekek az óvodai közösségbe. Az egyik szombaton jönnek haza 10 óra körül. Nem voltunk tízen, hazaküldtek. Másik alkalommal az erdőben játszottak és megint mondták a szlogent. Kevesen voltak, azért jöttek haza.

 

Zsuzsika harmadikos, Levente elsős, Dávid még óvodás, Botond pedig bölcsődés. Szombaton délben fél egykor ment a gyűjtés. Kezdtem a szerb iskolából alakított bölcsödében. A rácsos kapunál megláttak a gyerekek és kórusban kiabálták: Megjött Botond bácsi. Az óvodások: Megjött Dávid bácsi! Az első osztályosok: Megjött Levente bácsi! Mit kiabáltak a harmadikosok? Megjött Zsuzsika bácsi? Nem! Megjött Kovács bácsi!

 

Ugyanebben az évben történt, hogy Zsuzsika mondja, holnap felmérőt írnak nyelvtanból. Jól átnéztük az ly-betűs szavakat. A tanító nénijük egy sváb faluból származó, egy-szakos tanárnő. Német szakos. Neki ezt anyanyelvként kellett volna tudnia. Igaz, hogy ők fecskék, svábok. Magyarbóly nemzetiségi terület. Ingyenes volt mindenkinek a német óra, tanrenden kívül. Nem kötelező. Jártak az orvos gyermekei, anyjuk szerb, apjuk magyar. Az ortodox pap 3 gyermeke. Az evangélikus kollega négy gyermeke. Ők sem sváb, hanem tót evangélikusok voltak. És jártak a mi gyerekeink. Egyetlen sváb család sem íratta be gyermekét németre. Ez 2x2 órát jelentett hetente a tanárnőnek. Kapott egy osztályt, tanítson és túlórában németezzen. Ő volt a harmadikos tanító néni.

Lányom felkészülten ment el másnap reggel az iskolába. Lógó orral jön haza. Hozzám nem szól. Elfordul. Feleségemtől tudtam meg, hogy én milyen rosszat tanítottam tegnap. Két oldal büntetést kell írnia. Ő volt egyedül az osztályban, aki a Miháj szót rosszul írta. Ő ly-nal látta jónak, mert én tegnap erőltettem. A Károlyt, királyt, Mihályt. Elmondta a tanító néni, hogy az ő apja is Miháj. Ő mindig így írta haza a levelet és megkapták. Éppen Zsuzsika, a jó tanuló, még vissza is beszélt neki, hogy ’édesapám azt mondta’. Sírva jött haza a leányka. Az iskolának volt egy helyesírási gyűjteménye. Osztályonként felsorolva a megtanulandó szavakat. Első osztályban 20 szó. Másodikban már 40. Harmadikban pedig már közel 100 szó volt. Elővettem. Megmutattam a Mihály szót. Egy kicsit megnyugodott. Zölddel kijavítottam a tanító néni beírását. Nem engedtem megírni a két oldal büntetést.

 

A többi gyermekemnek sem volt baja a tanulással. Dávid fiamnak állva kellett ebédelni a napköziben, mert nagyon jókedvű volt a többiek között. Leventére hallgatott az egész osztály. Amit ő mondott, a többiek ráfigyeltek. Többször jött haza nagyon büdösen. A tanító bácsi állandóan cigarettázott a tanteremben. Folyamatosan. Valamikor szerb tanító volt. Ez volt a szokása. Nem verte a gyerekeket. Amikor egyszer Levente beteg volt, a tanító aznap délután meglátogatta. Ez volt az egyetlen látogatás az öt gyermekem iskolás korában.

 

A legkisebb fiam is már nyolcadikos volt, amikor az ötödik gyermekünk megszületett. Mivel akkorra már Hajnalka is kapott lelkipásztori állást Nagyharsány-Kisharsány-Nagytótfaluban, a 13-14 éves bátyja volt az újszülöttnek a dadája sokáig. Mind a négy gyermekem Debrecenbe került a Református Gimnáziumba. Ott is érettségiztek. Az ötödik gyermekünk már Pesten járt a Református Gimnáziumba. Addigra megnyílt újból az 1952-ben feloszlatott iskola. Akkor már a VIII. kerületi Kőris utcában laktunk.

 

Levente még nyolcadikos volt Magyarbólyban. Találkozom a fizika tanárral, aki még katolikus kántortanítóként kezdte. Mondja, hogy őt jelölték ki, ő a felelős érte, Levente nem lehet kitűnő tanuló. Neki kell ezt elrendezni. Ezért fiamnak nem adhat jelest fizikából. Egy munkás család gyermekéből kell az iskolának kitűnő tanulót kreálni. Megértettem. Elfogadtam. Úgy is lett. Az élet iróniája. Leventéből lett fizika tanár. Az egyetem tanársegédnek akarta bent tartani. A ’kitűnő’ fiú is tovább tanult. Felvették valahová középiskolába.

 

Volt egy másik osztálytársa is fiamnak. Leány. A szomszéd faluból járt be. Nagyanyja tanácselnök. Anyja is kapott valami állást. A leány csak jelesre felelhetett. Ha ennél rosszabb jegyet kapott, az édesanya addig üvöltözött, fenyegetőzött az iskola udvarán, folyosóján, tanteremben, amíg ki nem javították az összes feleletét ötösre. Ő is ’jó tanuló’ lett. Felvették valahová középiskolába.

Gyermekeim visszajárnak a 10-20-25 éves osztály-találkozókra. Elég szomorú hírekkel térnek haza. Ki halt meg. Ki züllött el. Kinek vágták le a lábát a sok cigarettázástól. Emlékszem, amikor rászóltunk a fiatalemberre, mindig azt emlegette, hogy a szájába veszi a koporsószöget. Jól előkészítette életét.

 

 

157. A falu élete.

 

 

Első reggel a faluban. A postára megírtam előre, hogy ha Kovács névre érkezik valami küldemény, tegyék félre, hamarosan költözünk a parókiára. Első reggel lekísérem gyermekeinket az óvodába. Úgy intéztem, hogy vegyék fel mindhármat egy helyre. A legkisebb is szobatiszta. Telitalálat. Egy úttal a boltba is mentem kenyérért, illetve előjegyzésért. Három nagy cementlépcsőn kell fellépni. A legalsóhoz szorulva fekszik egy vékony emberke. Kezében Almuska.

 

Abban az időben almabort lehetett kapni üvegben. Az volt a kereskedésben ’a bor’. Kocsmában kimért ital is volt. Tudtuk, hogy vízből és alkoholos ízesítőkből állítják össze. Az ország termését elszállítják Keletre. Jóvátétel.

 

Tehát a mi emberünk a hátán fekszik. Néha a szájához emeli a boros üveget. A lépcsőre úgy lehetett fellépni, ha átlépjük a részeg embert. Megálltam. Élettapasztalatot gyűjteni. A bevásárlók átlépik. Ő mindig megszólal, alig érthetően. Kék. Rózsaszín. Fehér. Fekete. Aztán mintha elszundított volna. De az üveget szorongatta. Én már nem fogok átmászni rajta. Kiabálok. ’Részeg disznó! Tűnjön el innen! Hogy néz ki! Nincs emberi formája! Nem szégyelli magát!’ Ugyanis az asszonyok fehérneműjét nézegette és jelezte a nagyközönségnek, milyen színű. Abban az időben az előbb felsorolt háromszínű bugyogót lehetett kapni. Aki nem viselt, az volt a fekete.

 

A kocsma előtt áll egy jól öltözött, kövér asszony. Nagyon figyel engem. Nem törődtem vele. A boltos nagyokat biccentve, kilép az ajtón. ’Uram, legyen csöndben. Ez minden nap így van nálunk. A tanácselnöknő férje ez az ember. Tessék nézni, ott áll a felesége a kocsma előtt. Önt figyeli. Nagy baj lesz, ha visszajön.’ Gondoltam, legyen. A boltos a kedvemért kinyitotta a másik ajtót. Elcsendesedtem és a kövér asszony sem jött vissza az üzlethez. Tőle féltek a boltosok.

 

Megrendeltem a kenyeret másnapra. Csak annyi 2 kg-os kenyeret hozattak, amennyit kértek előre. Átmentem a postára bemutatkozni, majd a Tanácsra. A Tanácson fogad a titkár. 4 polgárit végzett idősebb férfi. Szép írásával beírja az új lakást a személyi igazolványomba. Átnézi. Ebből megismer. Annak idején a személyi igazolványba minden életrajzi adat benne volt. A családtagok adatai is. Fényképet csak egyet kellett beragasztani. Minden beírást, megjegyzést dátummal és pecséttel láttak el.

 

Egy szobával tovább mentem. Ott fogadott az előbbi félórában 50 méterről figyelő kövér asszony. A kornak megfelelően szépen felöltözve. Festék, púder és felesleges díszítések nélkül. Egyszerűen, de nagyon rendesen. Ő nem említette a bolt előtti kellemetlen jelenetet. Nem védte férjét. Nagyon megszokhatta ezt az állapotot. Engem arra kért, hogy legyek olyan jó, közösségi ember, mint az elődöm volt. Akkor nem lesz semmi baj.

 

Megnyugtattam, hogy én lelkipásztornak jöttem a faluba, nem műhelyfőnöknek és árubeszerzőnek. A villányi körzettel együtt 15 faluba kell járnom. Van saját autónk. Néhány évemet az fogja lekötni, hogy összeszedjem a szórványokban élő reformátusokat. Szeretnék minden gyermeket megtalálni, hittanra tanítani, konfirmációra előkészíteni. Úgy éreztem, hogy szegény asszony nem ilyen feleletet várt tőlem. Legalább első alkalommal megismert. Tudja, mire számítson.

 

Hamarosan egy tanár lett a tanácselnök. Utána pedig a volt titkár elvtársat választtatta meg a Népfront, egyszemélyes jelöléssel, tanácselnöknek. Az oroszok hazamentek és azután már polgármestert választott a nép. Egyelőre maradjunk a tanácselnök rendszernél.

 

20 évig szolgáltunk Magyarbólyon. Hosszú idő. Sok minden történt. A legjobban a gyülekezet lelki erősödésének örülök. A ránk bízott területen minden személyt számon tartottunk. Nem veszhetett el egy sem. Sokszor előttem az ezékieli figyelmeztetés. A te kezedből kérem számon őket. Jézus utolsó imádságában mondja: ’Akiket nékem adtál, megőrizém.’ Ezt csak akaratom szerint merem elmondani. Miénk csak orcánk pirulása lehet. Nem emberektől várok végleges véleményezést. Az Úr legyen a megítélőnk. Ama napon.

 

 

158. Espereseink.

 

 

Lúzsokon 1961-ben Horváth Antal esperes úr iktatott be. Áldó Igéje az Ároni Áldás volt. Baranyai papgyerek. Édesapja az én édesapámnak volt elődje Egyházasharasztiban. Az előd-utód feszültség mindig megvolt. Anti bácsi Csarnótán volt pap-tanító. Ifjúsággal foglalkozott. A parókiához ragasztottak egy új szobát. Én gyülekezeti teremnek neveztem volna. Ma is ’ifjúsági szoba’ a neve. Gyermektelen család. 1948-ban ő a lelkipásztori munkát választotta, a tanítóit abbahagyta. Utána Komlóra, a szocialista városba került. Abban az időben, amikor Szamosközi esperes úr elment Pestre és Szabó László jött fel Kölkedről Pécsre, Anti bácsi Komlóra került. Ajánlatra ő lett az esperes. Egyszerű, jó ember volt. A légynek sem ártott. Bármit mondtunk, kértünk tőle, refrén-szerűen válaszolt. ’Megkérdezemö Püspökö Uratö’. A mással hangzóra végződő szavak után mindig tett egy rövidke ö-betűt. Különösen a k-betű végére. Modorosságnak tartottam.

 

A pécsváradi kollega járt át Komlóra vezetni az irodát. Ő levelezett. Anti bácsi csak aláírt. Ezért lett a besegítő neve Titoknok Zoltán. Amikor már mindent megmondott esperes úr Szamosközi püspök úrnak, letelt az ideje.

 

Az egyik egyházmegyei közgyűlésen bejelentette püspök úr, hogy Bács megyében van egy lelkészi főjegyző, aki nagyon megérdemli az esperesi tisztséget. Azonnal ajánlottuk, hogy legyen esperes. Nekünk is van Baranyában egy főjegyzőnk, Nagyréti József. Nekünk ő a jelöltünk. Püspök úr erőlködött, hogy Balogh főjegyző úr jobban megérdemli a tisztséget. Reflektáltunk rá, hogy Bács megyében előbb tartsák meg a szavazást és iktassák be esperesnek. Nekünk később is jó lesz a választás és beiktatás. Addig Nagyréti kollega nagyon szépen fogja vezetni a megye életét. Az ÁEH nem ezzel bízta meg püspök urat. Ezt kellett észrevennünk. Addig erőltette az ügyet, hogy kimondta, itt pedig Balogh György lesz az esperes, ha szakad, ha nem.

 

Figyelmeztetett a szabotázs megtorlására. Ha valaki a szavazólevélről lefelejti a pecsétet, vagy egy aláírás fog hiányozni, vagy valami más formai ok miatt nem lesz érvényes a presbitérium szavazata, akkor ő személyesen fog elbeszélgetni a nagytiszteletű úrral. Azt nem mondta, hogy a beszélgetés utáni éjszaka megérkezik a sáros rendszámú ÁVH-s autó is. Attól pedig mindenki rettegett. Vagy tapasztalatból, vagy pedig sustorgó beszámolókból tudtuk, mi vár az ingyen taxizás után. Nem kívántuk.

 

Ezek szerint olyan egyhangúsággal megválasztottuk a bemutatott esperes urat, mint az ország népe a Népfront jelöltjeit. 98,8%-os eredmény. Világra szóló! Ilyen még Nyugaton sincs! A látszat csal. Tanították a görögök már 3000 éve. Az esperességgel egy időben Pécsre is megválaszttatták lelkipásztornak. Megérkezett. Átrendezte a pécsi parókiát. A hivatalok megmaradtak a helyükön. Volt Lelkészi Hivatal és volt Esperesi Hivatal. Ő kijelölt egy dolgozószobát az utcai fronton. Lakásához tartozó rész. Felesége nem sokáig tűrte. Ugyanis ők a hivatalos formán kívül senkivel sem álltak szóba. Az ő lakásuk és személyük sacro-sancto. Ez a jelző a Pontifex Maximus-t illette és az új baranyai esperest. Akkoriban az ilyen áthelyezéseket ejtőernyősöknek hívtuk. A háború alatt Tito partizánjai kaptak ejtőernyőket a testvéri szovjet katonáktól. Ők szoktak meglepetés-szerűen megérkezni és átvenni a falu, körzet irányítását. Váratlan feltűnéssel ők lettek a helyzet urai.

 

Mi magunk hoztuk megyénkre a bajt. Bégető barikák voltunk. Nem Agnus Dei, hanem inkább agnus ÁEH. Éreztettük, hogy kik vagyunk. Van főjegyzőnk. Őreá figyelünk. Négy gyermekes család. Kis faluban élnek több, mint 20 éve. Az ellenreformáció idejéből ismerős Bogdása. Abban a faluban lakott Baksay Sándor néhai püspökünk Patak Banyája. A kis faluban a lelkipásztor család megélhetését a TSZ-ben vállalt munkája segíti.

 

Érdekes párhuzam. Egy időben kerültek Baranyába édesapámmal. Ott is két fiú, két leány, nálunk is. A születési évek is megegyeztek. Maradt egyházmegyei főjegyző élete végéig.

 

Mivel esperes csak megyei lelkipásztor lehet, Pécsről Szabó László önként vállalkozott cserére. Kérte magát Ceglédre. Megegyeztek, hogy cserélni fognak. Aki ismeri a törvénykönyvünket, a csere egyfajta büntetést jelentett. Legalább az egyik félnek. De lehetett önkéntes csere is. Megokolva szolgálati, vagy családi érdekkel. Nem tudom, mivel okolták meg. De mikor a régebbi baranyai esperes, Nagy Ákos bácsi vejét megkérdeztük, hogy miért akar Ceglédre menni, nem felelt. A könnyeivel küszködött. Megértettük.

 

Pestről pár évvel azelőtt a másik Szabó, az esperes Szabó Imre önként elment Buj-ba. Magyarországon a 40 év alatt volt néhány ilyen önkéntesség. Érdekes, ezekről az ügyekről nem maradt fenn írás. Mindent négyszemközti beszélgetésben tárgyaltak meg. Az eredményről már vannak jegyzőkönyvek. Kicsik és nagyok aláírták a kész jegyzőkönyveket. Az igazi ok sohasem szerepelt. Aki másnak vermet ás, maga esik bele.

 

Balogh esperes úr jószívű volt. Egyik kollegánkat Bürüs-Váradra választották meg. Földutas falu. Közlekedése nincs. Erdélyi menekültek voltak a szülők 1921. után. Amikor az édesanya érzékelte, hogy a beteg kisgyermeket még orvoshoz sem tudják elvinni fiáék, cselekedett. Azt kérte esperes úrtól, segítse egy kövesutas községbe a családot. Felajánlotta a pesti főbérleti lakásukat a cseréért. Esperes urunk boldogan elfogadta a pesti főbérletet és a lelkipásztor átmehetett egy Pécsi Járásban lévő, telepesekből álló gyülekezetbe. Mindkettő jól járt. A faluban van köves út. Sőt, még orvos is helyben.

 

Esperes úrnak lesz hová költöznie, ha Pécsről mennie kell. Mennie pedig kellett. Minél előbb. Kaptunk egy újabb büntetést. Megint nem lehetett esperes a főjegyzőnk, hanem Kölkedről hozták vissza a volt pécsi segédlelkészt. Ő volt az én nyaktekerőm. Hogy kibírtam, nem őrajta múlott.

 

Az utolsó kommunista esperesre szavaztunk. Megint fenyegetés. Megfélemlítés. Az igaz, hogy baranyai papgyerek. Püspök úr megfordította a névsort és úgy jelölte ki az esperest. Neki szolgája lesz. Csak Kálvin János servus Dei-ről tanított és nem servus ÁEH-ról. Újabb csapás Baranyára. A XX. század gyászévtizede. Őt az 1989-es rendszerváltás tette le trónjáról.

 

Egyhangúan megszavaztuk a 10 gyermekes Bóka Andrást esperesnek. Ugyanakkor Hegedűs Loránd, ekkor már pesti kollegát, pedig püspöknek. Hidasról került Budapest-Szabadság-térre. Baksay püspök úr után újból baranyai került a püspöki székbe. Esperesünk pedig olyan ember, aki Erdélyből származott. Megismerte a legkisebb falu kényelmetlenségét Baranyában. Benne él a szórvány életben. Nem felülről kezeli a társait, mint a Ceglédről jött ejtőernyős esperes. És nem is a gazdag papok szintjéről nézi a szegény többi kollegát. Reménykedjünk. Borúra derű.

 

 

 

 

155. Bővebb munkaterület. Diakónia.
 
Szolgálatunk. A templom félkészen állt az udvaron. Tető alatt. Beüvegezve. Az oldalbejáró és az északi oldalon, a szószék felett, a nagy ablak nem készült el. A templomba padokat vettünk a mároki kultúrház felszámolásakor. A nagy templom egy részét elfoglalta a Baranya Megyei Református Levéltár anyaga. Nagy polcokat kaptunk a megyei levéltárból és azon elfért az összes begyűjtött anyag. A torony palatetejét meg kellett javíttatni. A templomon átraktuk a cserepet, pótoltuk a tönkrement léceket. A lebontott gazdasági épületek érdemesebb anyagát használták fel az építkezésnél 1943-ban. Ezért kellett 30 év múlva sok lécet kicserélnünk. Új villanyvezetékkel lámpákat szereltünk a templomba. Két nagy kémény van a falban ügyesen elrejtve. Arra gondolva, hogy milyen jó lesz kályhákkal fűteni télen a templomot. Abban az időben ez volt a legmodernebb fűtés. A meleg levegőt ventillátorokkal forgatták az épületben. A nagyra méretezett templom kellett volna, ha megérkezik a lemaradt 82 család. A karzat megépítése, a teljes berendezés, harangok, orgona, minden elmaradt. Majd a háború után. A harcok napjaiban elveszett a templomból az ott tárolt sok faanyag. Volt, aki tudta, kik szállították el az éj leple alatt. De ebből ügy nem lett később sem.
Az egyik lelkipásztor saját kezűleg épített egy kehely formájú szószéket téglából, deszka-lépcső feljáróval. Ma is megvan. A parókiális épület végén volt egy bővítésként hozzáépített nagy terem. Gyülekezeti teremnek szánták. A TSZ használta raktárnak. Régi, a gazdáktól összeszedett földmívelő szerszámok voltak benne. Kértem, azonnal ürítsék ki a szobát. Kétsoros ablakokat rakattunk be. Kéményt építettünk. A villanyt beszereltem. A földet elsimítottuk és téglapadlót raktunk le. Nem hideg, mint a cement. Tisztán tartható. Nem csúszik havas időben. Két kályhát szereztem.
Akkor volt divat az olajkályha. Rakták ki a régi, nagy szénkályhákat. Bárhol lehetett kérni. Örültek, ha elvittük. Pár év múlva, amikor a fűtőolaj ára emelkedett, vették meg az akkor kapható, kis teljesítményű, román gyártmányú, samottos kályhákat. A tantermekben kettesével állították be. Eggyel nem lehetett befűteni a termet. Téli reggeleken korán betüzeltem fával, szénnel a felújított gyülekezeti teremben. Jó meleg fogadta a konfirmandusokat már fél nyolckor, utána a vasárnapi iskolásokat és fél 10-kor a felnőtteket.
11 órára mentünk át Villányba. Egy iskolában kaptunk helyet istentiszteleti célra. Fűtés külön nem volt. De szombattól vasárnapig nem hűlt ki a terem. Nagy cserépkályhák adták a meleget. Tartották egy-két napig a hőt.
Vettünk néhány harmóniumot. Villányban, Márokon használtuk minden alkalommal. Ezen kívül a paptanító nagybátyámtól megvettem egy táska-harmóniumot. Fittler gyártmány. Nagyon jó hangú. Könnyen tudtuk vinni magunkkal a szórványokba. Magyarbólyon van egy kétsípsoros, ötoktávos, szívós rendszerű harmónium. A háború után cserélték egy pesti tanítóval egy vödör zsírért. Mindkettőnek nagyon megérte. Magyarbólyon a szép gyülekezeti termünkben folyt a gyülekezeti élet. Bármikor kimehettünk a templomba is. Az esküvőket ott tartottuk. Sokszor a nyári istentiszteletet is. De sokkal családiasabb volt a gyülekezeti terem. A gyülekezet lelkileg megerősödött.
Rendszeressé tettük a hétközi bibliaórákat. A háború után naponta tartottak családoknál esti áhítatokat. Tanulták az új énekeskönyvet. Használták a Bethánia könyvét, a Halleluját is. Az 1948-as énekeskönyvünk bevezetése után már nem volt szükség kiegészítő könyvekre. Elég volt mindenre, minden alkalomra, az új énekeskönyv.
Nagy ünnepséget tartottunk az énekeskönyv megjelenésének 25. évfordulóján. Vendégünk volt a szerkesztő, teológiai professzor, Csomasz Tóth Kálmán. Hét konfirmandus gyermekünk a hét bűnbánati zsoltárral köszöntötték a vendégeket. Nagy hatást tett a teológusokra. Egy ismeretlen kis faluban minden zsoltárt ritmikusan énekelnek gyermekek és felnőttek. Ők még ilyet nem hallottak. Talán Fóton, ahol felvettek néhány éneket ritmikusan és a vasárnap reggeli református félórában a Petőfi Rádió azokból válogatott az igehirdetéshez.
Többször meglátogatott bennünket a Ceglédi Énekkar is, Arany László lelkipásztor-karnagy vezetésével. Az első alkalommal 12 kisgyermek köszöntötte a vendégeket. Hat fiú és hat leányka. A lányok magyar-ruhában, a fiúk fekete-fehér ünneplőben. Szkhárosi Horvát András 12 verses dicséretét énekelték végig, zenei kíséret nélkül. Örömmel, hibátlanul. Laci bácsi, ahogy mondta, ő nem szentimentális, de várni kellett, amíg meg tudott szólalni. Megölelte a 12 gyermeket és a meglepett énekkar boldogságát, örömét tolmácsolta. Ilyen meglepetésben még nem volt részük. Gyülekezetünkből többen végeztek kántorképzőt. Ma is harmóniumon kísérik a templomokban a gyülekezeti éneket.
20 évig voltunk Magyarbóly-Villányban. Bővült a területünk. Nagyharsány, Beremend és Pécsvárad is hozzánk csatoltatott. Mind három nagy körzettel. Nagyon nagy volt a futásunk, de mindenütt vetettünk, vetettünk, gyomláltunk, plántálunk, romboltunk, öntöztünk és vártuk a gyümölcsözést.
Egyszer lejárt a baranyai időnk. Tovább kellett menni. Nem mi akartunk elmenni. Nem mi pályáztunk új helyre. Négy nagyobb gyermekünk már mind főiskolások-egyetemisták voltak. Zsuzsika már gyakorló orvos. Az ötödik, a legkisebb bátyjától is 13 évvel fiatalabb, 6 éves kisfiú volt már csak otthon. Elvittük őt is Békésre. Szüleinket ott hagytuk Baranyában. Illetve mégsem. Édesanyám már régen meghalt. Édesapámat gondozta egy idős mama. Mi elmentünk, édesapám is hamarosan meghalt. Teljesen elszakadtunk szülőföldemtől. Életünkből több, mint 50 év maradt ott. Éppen a legszebb kor. A legtöbb erőnket ott áldoztuk fel. Mind az öt gyermekünk ott született. Utólag szolgálati helynek tekintem. Jó volt. Sok erőt nyertünk. Tapasztaltunk. Szolgáltunk. Segítettünk.
Sok családot emeltünk fel. Mind a szegénységből, mind a lenézettségből. Volt, akit nem tudtunk véglegesen megmenteni az italtól, kocsmai társaságtól. Soha senkit nem bántottunk. Mikor Ivándárdán egy hét gyermekes édesapa húsvétkor a sárban fetrengett, azzal szégyenítették, mit mond a nagytiszteletű úr, ha meglát itt. Elbújt volna a bürü alá, az egérlyukba. Meg ne mondják neki, mi történt. Ünnep másnapján 11 órára mentünk a szórványba. Már kora reggel kezdte a locsolást. Kölnivel is, szesszel is. Később egyik leánya eljegyezte magát a Református Egyház Szeretetszolgálatával. Több, mint 20 gyermeket helyeztünk el állandó munkára a diakóniában. Nem mind maradt meg. Ki férjhez ment. Ki hazavágyott a szüleihez és nem ment vissza. Megtettük, amit megkövetelt a haza.
Amikor még nem lehetett kapni szabadon propán-bután gáztűzhelyet és palackot. Négy családnak beszereltettük a konyhájába a háromégős-sütős, lábakon álló tűzhelyet. Milyen irigységgel nézték a gazdag svábok! Ők várták a lefizetés után a kiutalást. Én pedig a 9 gyermekes családoknak bejelentettem, hogy a héten jön ki a gázgyár autója. Hozzák a tűzhelyet és két palackot. Amikor pótpalackot egyáltalán nem lehetett beszerezni. A gázgyár főmérnöke, megsúgta, magam is református vagyok. Kézbe vette az ügyet és kérésem szerint elvégeztette saját munkásaival a kiszállítást, beszerelést. Arra gondolt, ez neki is jó pont lesz. Mind most, mind a jövőben. Bizonyára úgy is lett. Az egyik 7 gyermekes családot felszólította a Tanács, adjanak vissza mindent, amit az egyháztól kaptak. Vasárnap találkozunk a templomban. Elmondják sírva, mit mondott az elnök elvtárs. Mondtam, hogy estefelé kimegyek és átvisszük az egyik szomszédjába. Ők is nagyon várják a segítséget. Megdöbbenve elmentek és valamit mondtak az elvtársnak. Tudom, nem köszönte meg. Nem adtak vissza semmit.
Az egyik család elmondja, hogy a Tanács pártolja őket, ne csak az egyháztól kapjanak segítséget. Felvették a fiúkat középiskolába. Vállaltak minden ezzel járó kiadást. Megkapta az iskola-táskáját. Édesanyja értékelés szerint egy lóetető abrakos-tarisznya. Tartás nélküli vászon, aktatáskának nem nevezhető. Kitettem az aktatáskámból a Bibliát, könyveimet. Elkértem az abrakos-tarisznyát és átadtam a szép fényes, bőr, vagy műbőr táskámat a fiúnak. Neki lett a legszebb táskája az osztályban. Én pedig, ahányszor Márokra mentem, mindig az abrakos-tarisznyában vittem a könyveimet. Az egész falu tudta az esetet. Az elvtársak nem szívesen találkoztak velem. Észrevették az abrakos tarisznyát a kezemben minden alkalommal. Egyszer megüzenték, hogy megajándékoznának egy szép táskával. Dehogy fogadom el! Nekem ez jelkép. Vigyázok rá! Történelem.
Pócsán egy sokgyermekes családnak hízott disznót vettünk. A bácsi asztmás. Az asszony TSZ-tag. 7 gyermek iskolás, középiskolás. Ezzel tudtunk akkor segíteni. Évente több mázsa használt-ruhát, cipőt osztottunk ki.
Egyik 9 gyermekes családnak vettem nagy mennyiségű, szép jonatán almát. Elmondtam, hogy télre való. Tegyék a padlásra. Ha jönnek a fagyok, figyeljenek rá. Először takargassák le valami ruhával. Ha mínusz 5 fok alá hűlne a levegő, vigyék le a kamrába. Gyenge fagyra nem érzékeny. Karácsony után milyen jó lesz a gyermekeknek tízóraira egy-egy alma. Ők lesznek az iskolában a Janik. Legközelebb megyek látogatni. Az utcán, a kapu előtt nagydarab almacsutkák. Az udvar teledobálva almamaradékkal. Engedély nélkül a padláson kezdtem a látogatást. Szerényen bújt meg néhány kisebb almácska. Többet nem kaptak almát. Nem szokták ők, hogy télre eltegyenek gyümölcsöt, befőttet. Ma hopp! Holnap kopp! Ez egy életvitel. Nem lesz könnyű változtatni rajta. Bizonyára, a szegénységükhöz ez is hozzájárul.
Vannak, akiken nem lehet segíteni. Érdekes dolog. Élettapasztalat. Adni senkinek semmit nem szabad. Nem értékelik. Inkább kiegészíteni 50-70-90%-kal azt, amit már megspóroltak. Akkor benne van az ő verejtékük is.
A fentebb említett hízó vásárlásánál is ezt a módszert választottam. Amikor jelezték, hogy megvan a fele a kövérdisznó árának, meglátogattam a családot. Egy 100-120 kilós gömbölyített malackát találtak. Én pedig kerestem egy nagy hízót. Még egyszer akkorát. Az ő pénzükhöz tettem háromszor annyit. Egy 9 tagú család ne egy malacocskát vágjon magának egy évre való húsadagnak. Meg is becsülték. Beosztva a következő vágásig kitartott. Így is lehet. Ezeket kell segíteni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VI. MAGYARBÓLY
 
 
151. Reformátusok Magyarbólyban.
 
 
Magyarbóly 5 templomos falu. Az ezer lélek öt felé oszlik. Nem számtani arányban. A legrégebbiek a szerbek. 1919. után hazamehettek volna. Néhány család itt maradt. A többiek eladták birtokukat. Annyi pénzért, ott kaptak helyette másat. A svábok evangélikusok voltak. Őket kitelepítették 1947-ben. Mintegy 10%-a maradt csak a faluban. Katolikusok a szomszéd püspöki birtokról származtak és találtak helyet a faluban. A háború előtt egytanerős iskolájuk működött. Később az udvarban építettek egy kis kápolnát. Baptisták 100 éve kezdtek működni. 1896-ban történt az első bemerítkezés. Sváb gyülekezet volt ez is. Német nyelven beszéltek. Mármint sváb tájszólással. Fúvós zenekaruk is volt. Prédikátoruknak vettek parókiát. Az udvarban építettek imaházat. Temetőt is kaptak. Jeltelen sírokba temetkeztek. Az 1947-es kitelepítéskor ők is nagyon megfogyatkoztak. A reformátusok közül két család átpártolt hozzájuk.
 
Reformátusok 1940. január 1-én érkeztek, 38 vasúti kocsiban, az állomásra. Az evangélikus diakonissza fogadta őket meleg teával. Rácsos oldalú tehervagont kapott egy-egy vajai család. Amit akartak, hozhattak magukkal. A károlymajori uradalomból kitéptek egy nagy területet. Felosztották a telepesek között. 1939. őszén megépült a tervezett 120-ból, 38 ház. Ezeket foglalták el január 1-én. A tervezett többi ház azóta sem épült meg. Ez lett a Telep. A lakók a telepesek. Nem szívesen fogadták őket a faluban. Inkább megvették volna a szabaddá vált uradalmi földeket a sváb, szerb gazdák is. Ők nem kaptak belőle.
 
Az Uradalom központi irodája körül lévő melléképületeket, mind lebontották. Felépítették az új templomot. Ez lett Magyarbóly ötödik, egyben a legnagyobb temploma. A 38 házba mintegy 400-an érkeztek. Valamennyien sokgyermekes családok. Volt 13 gyermekes, volt öt gyermekes család. Hogy a többi 82 jelentkező családdal mi lett, ne kérdezzétek. Szomorú sorsuk lett. Vaján eladták az örökségi részüket. Befizették a jelentkezési díjat. Jelezték áttelepülési szándékukat. Háború volt. Több ház nem épült Magyarbólyon.
 
Volt 1-2-3 szobás házacska. 10-40 hold földdel. Ki mennyit kért. Ha nagyobb volt a család, többet mertek vállalni. Megdolgozzák. A 13 gyermekes Sólyom papa 3 szobás házat és 40 holdat igényelt. Meg is kapták. Sőt kérhettek állatokat, gazdasági berendezést. Mindent kamatmentes, 10 éves kölcsönre. Országos minta-telepítés volt. ONCSA segítséget kaptak a minisztériumtól, az Országos Nagy Családosok Alapjából. A szomorú háborúnak lett jó vége is. A megállapított fizetnivalót előbb is lehetett törleszteni. A pénz vásárló értéke romlott. Hivatalos infláció nem volt egy darabig. A háborút megnyerjük és majd helyreáll minden. A családok előbb egy tehén árából kifizették a vissza lévő 5-6 évi tartozást. Egy hét múlva már egy csibe ára is elég lett volna. Aztán ne is mondjam, hogy egy cigaretta ára is több volt, mint a teljes birtok vásárlási értéke. Minden telepes család önálló, tehermentes gazda lett. Aki nem mert sokat igényelni, most verte a fejét a falba. Késő bánat ebgondolat. A hadifoglyok megérkeztek. Boldog családok.
 
Bevágott a kulákság. Úgy intézték, hogy a telepesek lettek a kulákok. Ők teljesítették a falura kivetett beszolgáltatást. Nagyobb szegénység várt rájuk, mint odahaza Szabolcsban. Éhezés. Rongyoskodás. Lenézték őket. A régi gazdák, a szerbek és a svábok megéltek egy darabig a saját zsírjukból. De ezek a nincsteleneknek nem volt tartalékjuk.
 
A Telep miatt külön kisbírót kellett fogadni, erős minisztériumi utasításra, aki magyarul is tud dobolni. A jegyző tudott magyarul, de a faluban senki sem ejtett ki magyar szót. Várták, hogy visszaköltöztetik őket a németek Dunántúlról valahová Szabolcsba. Ekkor már a Duna vonaláig az ország fel volt mérve a német térképeken. Valószínűleg nem véletlen. Az evangélikus lelkipásztor urat figyelmeztette a presbitériuma. Ha még egyszer meglátják, hogy a Telepre felmegy, ne jöjjön vissza a parókiára. Addigra a családja a falun kívüli árokban lesz holmijával együtt.
 
Ez a sváb terület, Villánytól Mohácsig, Nagyharsány szórványa volt. Papíron. Valójában sehová nem tartoztak. A Bethánia telepítette családok erősen kötődtek a Hallelujához és szektás lelkűek voltak. Ha a baptisták magyarok lettek volna, nagyon könnyen beolvadnak oda. Elmentek a baptista imaházba, de egy szót sem értettek. A nemzeti hovatartozás, kivetés, megkülönböztetés érzése erősebb volt a faluban, mint a keresztyénség kohéziós vonzása. A baptisták nem is szívesen fogadták a magyarokat. Nem is mentek híveink hozzájuk örömmel. Otthon imádkozgattak. Hívő asszonyok köré csoportosultak a családok, főleg a fiatalok.
 
A telepesek akkora közösség volt, mint az evangélikus svábság. A minisztériumban szépen eltervezték, hogy az evangélikus templom hajójára fel lehet tenni a kakas-jelvényt, vagy a csillagot. Jelzi a reformátusság jelenlétét. A tornyon kereszt van. Vasárnaponként reggel korábban, vagy a déli órákban tarthatnak ott istentiszteletet a most érkezettek. Pécsről majd küldenek ki hetente káplánt. De! Magyar ember nem léphette át a sváb templom küszöbét. A szép ökumenikus terv meghiúsult. Volt katolikus iskola egy tanítóval, egy tanteremmel a faluban. Evangélikus iskola két teremmel, alsós és felsős csoporttal. Szerbeknek is volt iskolájuk. A telepi gyermekek be sem fértek volna egyik iskolában sem.
 
Őszre megépítették a telepen az Állami Iskolát. Két tanerő. Összenyitható két nagy tanterem. Vasárnap jó lesz istentiszteleti célra. Állva elférnek benne. Egy év kisesés után járhattak iskolába a magyarok. Mivel várták a lemaradt 82 családot, nagy templomot terveztek. Hiszen ezután osztják tovább a károlymajori birtokot és még újabb utcákat építenek a Telephez. Nem lett vége a háborúnak még sokadik lombhullásra sem. Az alföldi telepesek helyzete jogilag elintézhető lett volna. Hiszen annyi sváb családot telepítettek ki a falukból, amennyi ház kellett. Csakhogy ezek a szépreményű vajaiak és a hozzájuk csatlakozó többi Szabolcs megyei jelentkezők, nem kitúrt családok házaiba akartak beköltözni.
 
Tessék elgondolni, amikor három német családot összeköltöztettek egy házba, mert kettő lakást azonnal át kellett adni az „új magyaroknak”. Sok helyen pedig a sváb családot kirakták a nyári konyhába, félszerbe, pajtába, addig, míg lesz vonat, hogy induljanak Németországba. A telepeseket pedig betették a helyükre. Milyen vért szült ez a fonák helyzet? A bútorok az új tulajdonosé lettek. A padláson, pincében, góréban, magtárban a termés, kukorica és a négylábú állatok, baromfiak átszálltak észrevétlenül az új gazdához. A volt háziak kérhettek kölcsön, vagy vásárolhattak egy tyúkot vasárnapra, ebédre. Majd, ha lesz pénzük, megadják az árát. A közmondást mindenki tudja. Majdra a zsidó sem ad.
 
A községek tele voltak feszültséggel. Az új kormány adta a kitelepítési jogot. Benes kimondta, minden németre és magyarra az egyetemes felelősségét a II. Világháborúért. Őket nem kell sajnálni. Menjenek haza! Amikor a nyugatiak leállíttatták a népességcsere vonatait, mindenki maradhatott az országában. De már nem a házában, birtokán, hanem valahol megtűrten. Volt olyan család, amelyik elszegődött szógának vagy béresnek. Elment a falujából. Nem bírta nézni ez elfoglalt házában lakókat.
 
Azt nem is kell mondani, hogy az új honfoglalókból elég könnyen találtak párttitkárt. Attól kezdve ő lett a falu basája. Amit kimondott, vagy aláírt, azt végrehajtotta a hatalom orosz fegyverekkel.
 
Míg a régi lakosok hagyományosan nagyon vallásosak voltak, ez nem mondható el a betelepülőkről. Alföldi nagy községekből, tanyákról jöttek. Nem volt szokás a naponkénti templomozás, a vasárnap megszentelése, az isteni törvények megtartása. Népesség keveredés. Bizonyára jót fog jelenteni az utódoknál, mint vérfrissítés. Mindig a primitívebb erő lesz a domináns. Ezt is kell tudni.
 
 
152. Iskolába jár 6 éves lányunk.
 
 
Magyarbólyi iskolák. Az asszonyok, a gondnokné vezetésével, kitakarították a parókiát. Egyházi bútor alig volt. Egy kis íróasztal, egy iratpolc és székek. A mintegy 50 méter hosszú épület egyik fele egyházi rész. Másik felében a TSZ-iroda székelt. Egyetlen csoportot szerveztek a faluban. Ide tartoztak a kisebb faluk népe is. Mégpedig Lapáncsa és Illocska.
 
A római katolikus központ Lapáncsán volt. Templom a temető közepén. Plébánia a faluban. Iskola, óvoda és bölcsőde csak Magyarbólyon. Emellett a központi faluban volt egy nagy állami ’kollégium’, minisztériumi fenntartásban. Igyekeztek is minél több pedagógust, többségében érettségizett, továbbtanulni nem sikerült fiatalokat, pedagógus-asszisztens címen a kollégiumban alkalmazni. Olyan gyermekek laktak itt, akiknek lakása iskolától messze volt. Nehéz lett volna a bejárásuk. Erdészek gyermekei. Vasúti pályaőrök kicsinyei. Mindkét szülő dolgozott, beadták az ingyenes internátusba gyermeküket. Teljes ellátást kaptak. Hétvégére hazautaztak. A téli hónapokban a szomszéd falukból bejárók többsége is bentlakó lett.
 
A volt római katolikus kántortanító, most iskolaigazgató, rendet tartott. Ha valakivel baj volt, elküldte. Átjárhatott több falun keresztül naponta, ahol a szülei találtak befogadó iskolát. Az iskolábajárás kötelező volt. Féltek a büntetéstől. A gyermekek látták falubéli barátaikat, akik távoli községekbe gyalogolnak, kerékpároznak, buszoznak naponta. A régi négy iskola tanítói lettek az Állami Általános Iskola pedagógusai. Ehhez jöttek mind többen a fiatalok. Valami főiskolai végzettséggel, vagy pedig a ’majd’-ra taníthatott. Ha tud, levelezőn végez. A volt csendőr-laktanya, Trianon óta a határőrség épülete, lett a központ, az igazgatóság székhelye, a konyha, a bentlakók szobái.
 
A tanítás a régi iskolákban folyt. A faluban szétszórva. A szerb iskolából bölcsőde lett. Három helyen voltak a tantermek. Egymástól elég nagy távolságban. A felső osztályokat igyekeztek egymáshoz közel kijelölni. Szaktanárok tanítottak. Legalábbis egy-egy tanító megnevezett szakokat oktatott. Hittanórát tudtunk tartani. Én nem szerettem az iskolai órákat. A református gyermekek vasárnap reggel részt vettek fél kilenckor gyermek-istentiszteleten. Előtte egy órával, fél nyolctól konfirmációi oktatást tartottunk. Minden református gyermeket a templomhoz irányítottak szülei. Hétközben is tartottunk hittanórát. A napköziből 4 órakor hazamentek. Utána siettek hozzánk.
 
Sok gyermek jó énekes volt. 10-15 gyermekkel tudtunk menni más gyülekezetekbe, egyházmegyei rendezvényekre. Ha kaptunk elég időt, fél óráig is zsoltároztunk és vettük sorba a dicséreteket. Elsősorban a reformációi magyar énekeket. Tartottunk körzeti gyermeknapokat is Magyarbólyon. Iskolai szünetek napján bejöttek az iskolások. Ha kellett segítettünk autóval. Közös ebéd. Estére hazaértek tele élménnyel.
 
 
153. Kitelepítések. Sok szórvány.
 
 
Szórványok.   Nekem így ismeretlen világ. Perőcsényben, Szentmártonkátán is voltak szórványok. De Dél-Baranya nemzetiségi terület. Sváb faluk. Mindenütt katolikus templom.
 
Van néhány elhagyott, szerb templom is. 1919-ig használták. A szerbek többsége elköltözött Magyarországról. A szép, díszes, népi barokk ortodox templomok, gazdátlanná váltak. Érdekes a közös történelmünk. Ők is II. József Tolerancia Rendelete után, tehát 1781-től kezdve építhettek templomot Magyarországon. Az engedély a nem-katolikusoknak szólt. A szerbek ortodoxok voltak. Baranyában, az 1970-es években két pap végezte a szolgálatokat. Mohácson és Magyarbólyon lakott pópa. Mindkettő magyar volt. Ismerték a szerb nyelvet. A miserend az Aranyszájú Szent János liturgiája szerint folyt ószláv nyelven. A szentbeszéd és a hirdetések magyarul.
 
Katolikus plébánost elég sűrűn találtunk. Nem éreztem mindenütt nagy ökumenikus vonzódást. A reformátusok minden faluban sváb házakba betelepített délvidéki menekültek, vagy alföldi vándorlók voltak. Néhány felvidéki áttelepített családot is találtunk. Nem nagy tisztességben álltak a svábok megítélésében.
 
Az egyik helyen, amikor házaltunk feleségemmel, kerestük a református családokat, az öregember nagyon megnézett bennünket. Közelről, elölről, jobbról, balról. Kifejtette, hogy ők úgy tanulták valamikor, hogy a protestánsoknak szarvuk van, Ő még olyat nem látott. De mivel mi papok vagyunk, nekünk csak van a homlokunkon valami kinövés. Persze, ha Biblia-olvasó lett volna, akkor Mózest kereste volna meg. Szegény ember egész életére csalódott.
 
A legtöbb helyen igaz szeretettel fogadtak a református családok. Ahol lehetett, megszerveztük a házi istentiszteletet. Úgy tapasztaltam, hogy a látogatás lesz a legfontosabb pasztoráció. Minden gyereket megtaláltunk az iskolában. Hittanórát tartottunk a központi helyeken. A katolikusoknál minden gyermek járt hittanra. Könnyű volt a névsor összeállítása. Aki nem járt oda hittanra, az református.
 
Villány mellett felvidéki telepes faluk is voltak. A kitelepítéskor, a háború után úgy tervezték, hogy egész falukat felpakolnak vonatra, hadd menjenek haza Németországba. A helyükön kialakítanak református közösségeket. Megkapják a templomot és plébániát.
 
A tervet nem tudták végrehajtani. Érdekes, a gyors rendezésnek személyi akadályai voltak. Amikor megtudták az emberek, hogy holnap indítják őket Villányba az állomásra, és mindenki készíthet 15 kg-os csomagot, elbujdostak. Éjszaka kiürült a falu. Az idő lejárt. Napok, hetek, hónapok múlva visszaköltöztek. Ezért minden községben nagyon keverten élnek bennszülött svábok és telepített reformátusok. A felvidéki telepesek kis falukból érkeztek. Erős vallási kötődéssel.
 
Az Alföld felől vándorlók nem voltak szoros kapcsolatban egymással. Útközben találkoztak az emberek és csoportosultak. Alkalmi barátság alakult ki a közös nincstelenségben, reménykedő sorsukban. A Felvidékről telepítettek írást hoztak, hogy otthon mekkora birtokot hagytak. Annak megfelelően szerették volna itt is megkapni az értéket. A belső vándorlásnál ilyesmi nem volt. Sokszor veszekedtek, ha a másiknak nagyobb ház, vagy jobb berendezés, több állat jutott. Ők most akartak hirtelen meggazdagodni. Nem is lehetett a két református csoportból igazi testvéri közösséget kialakítani. Magyarbólyon laktunk. Ez a szórványmunka várt ránk.
 
 
154. Magyarbóly-Villány Társegyházközség.
 
 
Család. Három gyermekkel költöztünk át. Sámodról eljött hozzánk Erzsike néni, a nyugdíjas papné. A parókián egy kisebb szobát jól berendeztünk. Előre elintéztem a bölcsödét, óvodát. Reggel megérkeztünk autóval. Leadtam a gyermekeket a szoktatóba. A néni vigyázott a lakásra, szobára. Este elrendezte a három gyermeket. Mi pedig csomagoltunk. Napján felpakoltunk a vontatóra és több részletben átköltöztetett Barna bácsi. A presbiterek vártak bennünket a TSZ-udvarban. A két udvar közös volt. Az 50 méter hosszú, régi uradalmi központ egyik fele volt a parókia. Ennek udvarában épült fel a templom. Másik fele a TSZ-irodák. Udvari villany nem volt. Sötétben rakodtak. A szép bútor márvány lapja széttöredezett, megtaposták. Szegény TSZ. Még villanyvilágítása sem volt tisztességesen. Az uraság a háború előtt beszereltette a villanyt. Azóta ellopkodtak minden kapcsolót, foglalatot. Néhányat visszaszereltek az irodákba. A régi vízvezetéket nem újították fel. Minek a?
 
Egy telefon volt a faluban. Reggel 8-tól délután 4-ig lehetett használni. A szokásos módon. Jól megtekergetni a dinamóját. A posta jelentkezik és előjegyzi a hívást. Várni a készülék mellett. Kapcsoláskor visszacsönget. Három perc a beszélgetési idő. Gyorsan intézzenek el mindent. Ne veszekedjenek. A legfontosabbat mondják el. A többit levélben közöljék. Egy vonal van a siklósi járásban. Sokan akarnak telefonálni. Letelt a három perc. Kattanás. Vége az örömnek.
 
Elrakodtunk feleségemmel a szobákban. Szerencsénkre volt gáztűzhelyünk és hozzá palack. Ugyanis a szerető szívű asszonyok úgy állították be a konyhában az asztali tűzhelyet, hogy a lyukas füstcsövek kirothadt oldalát fordították a fal felé. Vasporral kifényesítették. Csillog-villog. Csak használni nem szabad. Első nap ki is raktuk. Próbáltunk befűteni a cserépkályhába, amelyet elődöm rakott. Minden jó lett volna. Csak a füst nem célozta meg a nagy kamint. Minden cserép között, a repedéseken-réseken tenyér-szélességben hömpölygött a szobába-konyhába a füst. Ez nem lesz jó. Talán belékap a kémény és helyreáll a rend. Hiszen régen tüzelhettek ebben a kandallóban. Nem fogadott szót. Nagy szellőztetés. Keserű, füstös levegő szinte az egész lakásban.
 
Minden lakásnak van jellemző illata. Lúzsokon olyan volt. Az új helyünkön ilyen. Nem kell kényeskedni. Édesapáméknál egész télen a széngáz fojtó szaga fogad. A nagy Kalor-kályhából reggel forrón szedik ki a hamut. Nem lehet hatásosan kiszellőztetni. Ők is megszokták. Mi is úgy járunk hamarosan.
 
A gyülekezetnek pénze nincs. Elődöm a TSZ-ben volt anyagbeszerző és műhelyfőnök. Sokat utazott autóval. Vasárnaponként prédikált, keresztelt. Elvégezte az évi néhány temetést. Fizetést nem kért a gyülekezettől. Istentiszteleten mindenki betette az adományát a perselybe. Kifizették az iratterjesztést belőle. Beküldték a Közalapnak a járandóságot. Jutott még tűzbiztosításra is.
 
A parókia fenntartási költségeit magára vállalta elődöm. Felesége is ’dolgozó nő’ volt. Az óvoda konyháján volt alkalmazott. Tavasszal elköltöztek Pest megyébe. Az asszonyka sohasem érezte jól magát Baranyában. Akkor még szolgálták a közlekedést a gőzmozdonyok. A budapesti vonat lejött Magyarbólyig. Kollegám felesége kiment az állomásra és sírva végigsimogatta a fényes masinákat. Nem tudott elszakadni Pesttől. Városi lány maradt. Átmeneti, kényszerlakhelynek tekintette Magyarbólyt. Két gyermeket nevelgettek. Tavasszal elköltöztek.
 
Mi október végén érkeztünk meg. Új rend. Magyarbóly-Villány Társegyházközség. Délelőtt istentisztelet a két központban. Délután szórványok. Lúzsokon kaptunk öcsémtől, Hollandiából, IKKA-befizetéssel, egy új Trabant Combi-t. Tudtunk is mozogni. Megszerveztük a közös presbitériumot. Bevezettük az egyházadót. Felnőtt személyenként havi 10 forintot. A gazdag villányi szőlős gazdák sokallták. A szegényebb magyarbólyiak kinevették őket és a bibliai tizedet emlegették. Sőt, azt is, hogy átvállaljuk helyettetek a terheket. Erre elszégyellték magukat és példaadóan befizették az egyházadót. Persze, érte kellett menni. Behozni nem voltak hajlandók. A szórványokban nem volt baj a befizetésekkel. Márok felvidéki telepítés volt. Néhányan nagyon hangoskodtak. Kihirdettem, hogy a szegényebb családoknak csak a felét kell befizetni. Örömmel vették. Felolvastam, hogy kik a nem-fizetők, vagyis akadékoskodók. Valami történt a faluban. Vasárnapra átadták a gondnoknak a kért összeget.
 
Novemberben összeállítottuk az első Költségvetést az 1971. évre. Több, mint 50 ezer forintos bevétellel. A villányiak kijelentették, hogy ezt nem írják alá. Tudják, hogy a presbitériumnak kell megfizetnie, ha nem jön össze a pénz. Aláírta a magyarbólyi gondnok, Nyavádi Károly bácsi, és beküldtük. Az egyházmegye elfogadta. A szórványok többségében, ahol szerveztük a református közösségeket, magam nyugtáztam a befizetéseket. Minden család kapott Református Falinaptárt, ajándékba. Vittem rajzszöget és a konyha falára tettük fel. Ez lett a lenézettek, szegényebb, református családok jelvénye. Osztottam Kalendáriumot és újságot is. Ezután kértem a havi 10 forintot. Legtöbben egy évre előre kifizették. Mások félévenként. Nem-fizető, megtagadó, egy sem volt. Soli Deo Glória!
 
A központokban nem kértem a gondnokoktól a gyűjtést. A szórványok adakozásából összejött az egész évi kiadni való. Amikor a központi gondnokok is elszámoltak az évi bevételekkel, nagy maradványunk lett. A következő évre már 100.000 forint feletti Költségvetésünk lett. A lelkészi fizetés is kezdte már elérni a Lúzsoki Társegyházközségben használt Díjlevelet. Ettől kezdve együtt örültünk az életnek.
 
Az iskolás, hittanos gyermekek sokat énekeltek. Jöttek velünk minden megyei ünnepségre. Csengő énekükkel maradandó nyomot hagytak a többségében időskorúak gyülekezetének. Magyarbóly első lett a megyében. Szolgálatban, diakóniában. Az ormánysági és a többi régi, egykés faluk templomba járása, arányszáma nagyon lemaradt hozzánk képest. Nem is beszélve a városokról. Úgy éreztem, mintha irigyeink lennének a kollegák között. Nyitva volt az állás sokáig. Esperes úr kínjában jött el értünk. Amikor nem tudta betölteni sehonnan Magyarbóly-Villányt, akkor kényszerített bennünket az átjövetelre. Mi az Ormányságban nagyon jól éltünk. Nehezen szakadtunk el.
 
Szüleim közelsége is vonzóerő volt. Édesanyám ágybanfekvő, szobakocsihoz kötött. Édesapám gyenge látású. Így is segített mindenben. Édesanyám irányítása mellett vizet, tüzelőt hordott be. Előkészítette főzéshez az anyagot. Édesanyám lassan tudta végezni a tolókocsiból a munkáját. Édesapámnak mindig készen kellett lenni. Ez nem ment mindig hangosabb hozzászólás nélkül. ’Éppen most ültem le újságot olvasni! Mért nem mondtad előbb? Most várjál öt percig.’ Az öt percet nem egyforma órán mérték. Van borbély ötperc. És van ötperces lázmérő. Mind a kettő igaz. A maga helyén.
 
Amikor átköltöztünk Lúzsokról Magyarbólyra, feleségem várta a negyedik gyermekünket. 1971. májusában megszületett Botond Árpád nevű fiúnk. Kicsi korában feltűnt zenei hallása. Mind a négy gyermekünk Magyarbólyon végezte alsóbb iskoláit. A Debreceni Református Gimnáziumban érettségiztek. A legkisebb fiúnk, Zalán Árpád Magyarbólyon volt óvodás. 6 éves korában elköltöztünk Békésre. Az első négy osztályt már ott végezte el. Beírattuk a békéscsabai 8 osztályos, Evangélikus Gimnáziumba. Nyáron felköltöztünk Budapestre, az V. kerületi torna-zene tagozatos Általános Iskolában folytatta tanulmányait. Majd átiratkozott a Református Gimnáziumba. Onnan továbbment zenei középiskolába. Jelenleg a Zeneművészeti Egyetem Tuba-szakán művészjelölt.


Főoldal programok Szolgáltatás Elérhetőség Múlt Önéletrajz Erdélyi Napok Erdélyi Napok - feladatok

Honlapkészítés