Budapest Külső - Józsefvárosi Református Egyházközség

Főoldal programok Szolgáltatás Elérhetőség Múlt Önéletrajz Erdélyi Napok Erdélyi Napok - feladatok

Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!





VI. MAGYARBÓLY

 

151. Reformátusok Magyarbólyban.

 

Magyarbóly 5 templomos falu. Az ezer lélek öt felé oszlik. Nem számtani arányban. A legrégebbiek a szerbek. 1919. után hazamehettek volna. Néhány család itt maradt. A többiek eladták birtokukat. Annyi pénzért, ott kaptak helyette másat. A svábok evangélikusok voltak. Őket kitelepítették 1947-ben. Mintegy 10%-a maradt csak a faluban. Katolikusok a szomszéd püspöki birtokról származtak és találtak helyet a faluban. A háború előtt egytanerős iskolájuk működött. Később az udvarban építettek egy kis kápolnát. Baptisták 100 éve kezdtek működni. 1896-ban történt az első bemerítkezés. Sváb gyülekezet volt ez is. Német nyelven beszéltek. Mármint sváb tájszólással. Fúvós zenekaruk is volt. Prédikátoruknak vettek parókiát. Az udvarban építettek imaházat. Temetőt is kaptak. Jeltelen sírokba temetkeztek. Az 1947-es kitelepítéskor ők is nagyon megfogyatkoztak. A reformátusok közül két család átpártolt hozzájuk.

Reformátusok 1940. január 1-én érkeztek, 38 vasúti kocsiban, az állomásra. Az evangélikus diakonissza fogadta őket meleg teával. Rácsos oldalú tehervagont kapott egy-egy vajai család. Amit akartak, hozhattak magukkal. A károlymajori uradalomból kitéptek egy nagy területet. Felosztották a telepesek között. 1939. őszén megépült a tervezett 120-ból, 38 ház. Ezeket foglalták el január 1-én. A tervezett többi ház azóta sem épült meg. Ez lett a Telep. A lakók a telepesek. Nem szívesen fogadták őket a faluban. Inkább megvették volna a szabaddá vált uradalmi földeket a sváb, szerb gazdák is. Ők nem kaptak belőle.

Az Uradalom központi irodája körül lévő melléképületeket, mind lebontották. Felépítették az új templomot. Ez lett Magyarbóly ötödik, egyben a legnagyobb temploma. A 38 házba mintegy 400-an érkeztek. Valamennyien sokgyermekes családok. Volt 13 gyermekes, volt öt gyermekes család. Hogy a többi 82 jelentkező családdal mi lett, ne kérdezzétek. Szomorú sorsuk lett. Vaján eladták az örökségi részüket. Befizették a jelentkezési díjat. Jelezték áttelepülési szándékukat. Háború volt. Több ház nem épült Magyarbólyon.

Volt 1-2-3 szobás házacska. 10-40 hold földdel. Ki mennyit kért. Ha nagyobb volt a család, többet mertek vállalni. Megdolgozzák. A 13 gyermekes Sólyom papa 3 szobás házat és 40 holdat igényelt. Meg is kapták. Sőt kérhettek állatokat, gazdasági berendezést. Mindent kamatmentes, 10 éves kölcsönre. Országos minta-telepítés volt. ONCSA segítséget kaptak a minisztériumtól, az Országos Nagy Családosok Alapjából. A szomorú háborúnak lett jó vége is. A megállapított fizetnivalót előbb is lehetett törleszteni. A pénz vásárló értéke romlott.  Hivatalos infláció nem volt egy darabig. A háborút megnyerjük és majd helyreáll minden. A családok előbb egy tehén árából kifizették a vissza lévő 5-6 évi tartozást. Egy hét múlva már egy csibe ára is elég lett volna. Aztán ne is mondjam, hogy egy cigaretta ára is több volt, mint a teljes birtok vásárlási értéke. Minden telepes család önálló, tehermentes gazda lett. Aki nem mert sokat igényelni, most verte a fejét a falba. Késő bánat ebgondolat. A hadifoglyok megérkeztek. Boldog családok.

Bevágott a kulákság. Úgy intézték, hogy a telepesek lettek a kulákok. Ők teljesítették a falura kivetett beszolgáltatást. Nagyobb szegénység várt rájuk, mint odahaza Szabolcsban. Éhezés. Rongyoskodás. Lenézték őket. A régi gazdák, a szerbek és a svábok megéltek egy darabig a saját zsírjukból. De ezek a nincsteleneknek nem volt tartalékjuk.

A Telep miatt külön kisbírót kellett fogadni, erős minisztériumi utasításra, aki magyarul is tud dobolni. A jegyző tudott magyarul, de a faluban senki sem ejtett ki magyar szót. Várták, hogy visszaköltöztetik őket a németek Dunántúlról valahová Szabolcsba. Ekkor már a Duna vonaláig az ország fel volt mérve a német térképeken. Valószínűleg nem véletlen. Az evangélikus lelkipásztor urat figyelmeztette a presbitériuma. Ha még egyszer meglátják, hogy a Telepre felmegy, ne jöjjön vissza a parókiára. Addigra a családja a falun kívüli árokban lesz holmijával együtt.

Ez a sváb terület, Villánytól Mohácsig, Nagyharsány szórványa volt. Papíron. Valójában sehová nem tartoztak. A Bethánia telepítette családok erősen kötődtek a Hallelujához és szektás lelkűek voltak. Ha a baptisták magyarok lettek volna, nagyon könnyen beolvadnak oda. Elmentek a baptista imaházba, de egy szót sem értettek. A nemzeti hovatartozás, kivetés, megkülönböztetés érzése erősebb volt a faluban, mint a keresztyénség kohéziós vonzása. A baptisták nem is szívesen fogadták a magyarokat. Nem is mentek híveink hozzájuk örömmel. Otthon imádkozgattak. Hívő asszonyok köré csoportosultak a családok, főleg a fiatalok.

A telepesek akkora közösség volt, mint az evangélikus svábság. A minisztériumban szépen eltervezték, hogy az evangélikus templom hajójára fel lehet tenni a kakas-jelvényt, vagy a csillagot. Jelzi a reformátusság jelenlétét. A tornyon kereszt van. Vasárnaponként reggel korábban, vagy a déli órákban tarthatnak ott istentiszteletet a most érkezettek. Pécsről majd küldenek ki hetente káplánt. De! Magyar ember nem léphette át a sváb templom küszöbét. A szép ökumenikus terv meghiúsult. Volt katolikus iskola egy tanítóval, egy tanteremmel a faluban. Evangélikus iskola két teremmel, alsós és felsős csoporttal. Szerbeknek is volt iskolájuk. A telepi gyermekek be sem fértek volna egyik iskolában sem.

Őszre megépítették a telepen az Állami Iskolát. Két tanerő. Összenyitható két nagy tanterem. Vasárnap jó lesz istentiszteleti célra. Állva elférnek benne. Egy év kisesés után járhattak iskolába a magyarok. Mivel várták a lemaradt 82 családot, nagy templomot terveztek. Hiszen ezután osztják tovább a károlymajori birtokot és még újabb utcákat építenek a Telephez. Nem lett vége a háborúnak még sokadik lombhullásra sem. Az alföldi telepesek helyzete jogilag elintézhető lett volna. Hiszen annyi sváb családot telepítettek ki a falukból, amennyi ház kellett. Csakhogy ezek a szépreményű vajaiak és a hozzájuk csatlakozó többi Szabolcs megyei jelentkezők, nem kitúrt családok házaiba akartak beköltözni.

Tessék elgondolni, amikor három német családot összeköltöztettek egy házba, mert kettő lakást azonnal át kellett adni az „új magyaroknak”. Sok helyen pedig a sváb családot kirakták a nyári konyhába, félszerbe, pajtába, addig, míg lesz vonat, hogy induljanak Németországba. A telepeseket pedig betették a helyükre. Milyen vért szült ez a fonák helyzet? A bútorok az új tulajdonosé lettek. A padláson, pincében, góréban, magtárban a termés, kukorica és a négylábú állatok, baromfiak átszálltak észrevétlenül az új gazdához. A volt háziak kérhettek kölcsön, vagy vásárolhattak egy tyúkot vasárnapra, ebédre. Majd, ha lesz pénzük, megadják az árát. A közmondást mindenki tudja. Majdra a zsidó sem ad.

A községek tele voltak feszültséggel. Az új kormány adta a kitelepítési jogot. Benes kimondta, minden németre és magyarra az egyetemes felelősségét a II. Világháborúért. Őket nem kell sajnálni. Menjenek haza! Amikor a nyugatiak leállíttatták a népességcsere vonatait, mindenki maradhatott az országában. De már nem a házában, birtokán, hanem valahol megtűrten. Volt olyan család, amelyik elszegődött szógának vagy béresnek. Elment a falujából. Nem bírta nézni ez elfoglalt házában lakókat.

Azt nem is kell mondani, hogy az új honfoglalókból elég könnyen találtak párttitkárt. Attól kezdve ő lett a falu basája. Amit kimondott, vagy aláírt, azt végrehajtotta a hatalom orosz fegyverekkel.

Míg a régi lakosok hagyományosan nagyon vallásosak voltak, ez nem mondható el a betelepülőkről. Alföldi nagy községekből, tanyákról jöttek. Nem volt szokás a naponkénti templomozás, a vasárnap megszentelése, az isteni törvények megtartása. Népesség keveredés. Bizonyára jót fog jelenteni az utódoknál, mint vérfrissítés. Mindig a primitívebb erő lesz a domináns. Ezt is kell tudni.

 

152. Iskolába jár 6 éves lányunk.

 

Magyarbólyi iskolák. Az asszonyok, a gondnokné vezetésével, kitakarították a parókiát. Egyházi bútor alig volt. Egy kis íróasztal, egy iratpolc és székek. A mintegy 50 méter hosszú épület egyik fele egyházi rész. Másik felében a TSZ-iroda székelt. Egyetlen csoportot szerveztek a faluban. Ide tartoztak a kisebb faluk népe is. Mégpedig Lapáncsa és Illocska.

A római katolikus központ Lapáncsán volt. Templom a temető közepén. Plébánia a faluban. Iskola, óvoda és bölcsőde csak Magyarbólyon. Emellett a központi faluban volt egy nagy állami ’kollégium’, minisztériumi fenntartásban. Igyekeztek is minél több pedagógust, többségében érettségizett, továbbtanulni nem sikerült fiatalokat, pedagógus-asszisztens címen a kollégiumban alkalmazni. Olyan gyermekek laktak itt, akiknek lakása iskolától messze volt. Nehéz lett volna a bejárásuk. Erdészek gyermekei. Vasúti pályaőrök kicsinyei. Mindkét szülő dolgozott, beadták az ingyenes internátusba gyermeküket. Teljes ellátást kaptak. Hétvégére hazautaztak. A téli hónapokban a szomszéd falukból bejárók többsége is bentlakó lett.

A volt római katolikus kántortanító, most iskolaigazgató, rendet tartott. Ha valakivel baj volt, elküldte. Átjárhatott több falun keresztül naponta, ahol a szülei találtak befogadó iskolát. Az iskolábajárás kötelező volt. Féltek a büntetéstől. A gyermekek látták falubéli barátaikat, akik távoli községekbe gyalogolnak, kerékpároznak, buszoznak naponta. A régi négy iskola tanítói lettek az Állami Általános Iskola pedagógusai. Ehhez jöttek mind többen a fiatalok. Valami főiskolai végzettséggel, vagy pedig a ’majd’-ra taníthatott.  Ha tud, levelezőn végez. A volt csendőr-laktanya, Trianon óta a határőrség épülete, lett a központ, az igazgatóság székhelye, a konyha, a bentlakók szobái.

A tanítás a régi iskolákban folyt. A faluban szétszórva. A szerb iskolából bölcsőde lett. Három helyen voltak a tantermek. Egymástól elég nagy távolságban. A felső osztályokat igyekeztek egymáshoz közel kijelölni. Szaktanárok tanítottak. Legalábbis egy-egy tanító megnevezett szakokat oktatott.  Hittanórát tudtunk tartani. Én nem szerettem az iskolai órákat. A református gyermekek vasárnap reggel részt vettek fél kilenckor gyermek-istentiszteleten. Előtte egy órával, fél nyolctól konfirmációi oktatást tartottunk. Minden református gyermeket a templomhoz irányítottak szülei. Hétközben is tartottunk hittanórát. A napköziből 4 órakor hazamentek. Utána siettek hozzánk.

Sok gyermek jó énekes volt. 10-15 gyermekkel tudtunk menni más gyülekezetekbe, egyházmegyei rendezvényekre. Ha kaptunk elég időt, fél óráig is zsoltároztunk és vettük sorba a dicséreteket. Elsősorban a reformációi magyar énekeket. Tartottunk körzeti gyermeknapokat is Magyarbólyon. Iskolai szünetek napján bejöttek az iskolások. Ha kellett segítettünk autóval. Közös ebéd. Estére hazaértek tele élménnyel.

 

153. Kitelepítések. Sok szórvány.

 

 

Szórványok.   Nekem így ismeretlen világ. Perőcsényben, Szentmártonkátán is voltak szórványok. De Dél-Baranya nemzetiségi terület. Sváb faluk. Mindenütt katolikus templom.

Van néhány elhagyott, szerb templom is. 1919-ig használták. A szerbek többsége elköltözött Magyarországról. A szép, díszes, népi barokk ortodox templomok, gazdátlanná váltak. Érdekes a közös történelmünk. Ők is II. József Tolerancia Rendelete után, tehát 1781-től kezdve építhettek templomot Magyarországon. Az engedély a nem-katolikusoknak szólt. A szerbek ortodoxok voltak. Baranyában, az 1970-es években két pap végezte a szolgálatokat. Mohácson és Magyarbólyon lakott pópa. Mindkettő magyar volt. Ismerték a szerb nyelvet. A miserend az Aranyszájú Szent János liturgiája szerint folyt ószláv nyelven. A szentbeszéd és a hirdetések magyarul.

Katolikus plébánost elég sűrűn találtunk. Nem éreztem mindenütt nagy ökumenikus vonzódást. A reformátusok minden faluban sváb házakba betelepített délvidéki menekültek, vagy alföldi vándorlók voltak. Néhány felvidéki áttelepített családot is találtunk. Nem nagy tisztességben álltak a svábok megítélésében.

 

Az egyik helyen, amikor házaltunk feleségemmel, kerestük a református családokat, az öregember nagyon megnézett bennünket. Közelről, elölről, jobbról, balról. Kifejtette, hogy ők úgy tanulták valamikor, hogy a protestánsoknak szarvuk van, Ő még olyat nem látott. De mivel mi papok vagyunk, nekünk csak van a homlokunkon valami kinövés. Persze, ha Biblia-olvasó lett volna, akkor Mózest kereste volna meg. Szegény ember egész életére csalódott.

A legtöbb helyen igaz szeretettel fogadtak a református családok. Ahol lehetett, megszerveztük a házi istentiszteletet. Úgy tapasztaltam, hogy a látogatás lesz a legfontosabb pasztoráció. Minden gyereket megtaláltunk az iskolában. Hittanórát tartottunk a központi helyeken. A katolikusoknál minden gyermek járt hittanra. Könnyű volt a névsor összeállítása. Aki nem járt oda hittanra, az református.

Villány mellett felvidéki telepes faluk is voltak. A kitelepítéskor, a háború után úgy tervezték, hogy egész falukat felpakolnak vonatra, hadd menjenek haza Németországba. A helyükön kialakítanak református közösségeket. Megkapják a templomot és plébániát.

A tervet nem tudták végrehajtani. Érdekes, a gyors rendezésnek személyi akadályai voltak. Amikor megtudták az emberek, hogy holnap indítják őket Villányba az állomásra, és mindenki készíthet 15 kg-os csomagot, elbujdostak. Éjszaka kiürült a falu. Az idő lejárt. Napok, hetek, hónapok múlva visszaköltöztek. Ezért minden községben nagyon keverten élnek bennszülött svábok és telepített reformátusok. A felvidéki telepesek kis falukból érkeztek. Erős vallási kötődéssel.

Az Alföld felől vándorlók nem voltak szoros kapcsolatban egymással. Útközben találkoztak az emberek és csoportosultak. Alkalmi barátság alakult ki a közös nincstelenségben, reménykedő sorsukban. A Felvidékről telepítettek írást hoztak, hogy otthon mekkora birtokot hagytak. Annak megfelelően szerették volna itt is megkapni az értéket. A belső vándorlásnál ilyesmi nem volt. Sokszor veszekedtek, ha a másiknak nagyobb ház, vagy jobb berendezés, több állat jutott. Ők most akartak hirtelen meggazdagodni. Nem is lehetett a két református csoportból igazi testvéri közösséget kialakítani. Magyarbólyon laktunk. Ez a szórványmunka várt ránk.

 

154. Magyarbóly-Villány Társegyházközség.

 

Család. Három gyermekkel költöztünk át. Sámodról eljött hozzánk Erzsike néni, a nyugdíjas papné. A parókián egy kisebb szobát jól berendeztünk. Előre elintéztem a bölcsödét, óvodát. Reggel megérkeztünk autóval. Leadtam a gyermekeket a szoktatóba. A néni vigyázott a lakásra, szobára. Este elrendezte a három gyermeket. Mi pedig csomagoltunk. Napján felpakoltunk a vontatóra és több részletben átköltöztetett Barna bácsi. A presbiterek vártak bennünket a TSZ-udvarban. A két udvar közös volt. Az 50 méter hosszú, régi uradalmi központ egyik fele volt a parókia. Ennek udvarában épült fel a templom. Másik fele a TSZ-irodák. Udvari villany nem volt. Sötétben rakodtak. A szép bútor márvány lapja széttöredezett, megtaposták. Szegény TSZ. Még villanyvilágítása sem volt tisztességesen. Az uraság a háború előtt beszereltette a villanyt. Azóta ellopkodtak minden kapcsolót, foglalatot. Néhányat visszaszereltek az irodákba. A régi vízvezetéket nem újították fel. Minek a?

Egy telefon volt a faluban. Reggel 8-tól délután 4-ig lehetett használni. A szokásos módon. Jól megtekergetni a dinamóját. A posta jelentkezik és előjegyzi a hívást. Várni a készülék mellett. Kapcsoláskor visszacsönget. Három perc a beszélgetési idő. Gyorsan intézzenek el mindent. Ne veszekedjenek. A legfontosabbat mondják el. A többit levélben közöljék. Egy vonal van a siklósi járásban. Sokan akarnak telefonálni. Letelt a három perc. Kattanás. Vége az örömnek.

Elrakodtunk feleségemmel a szobákban. Szerencsénkre volt gáztűzhelyünk és hozzá palack. Ugyanis a szerető szívű asszonyok úgy állították be a konyhában az asztali tűzhelyet, hogy a lyukas füstcsövek kirothadt oldalát fordították a fal felé. Vasporral kifényesítették. Csillog-villog. Csak használni nem szabad. Első nap ki is raktuk. Próbáltunk befűteni a cserépkályhába, amelyet elődöm rakott. Minden jó lett volna. Csak a füst nem célozta meg a nagy kamint. Minden cserép között, a repedéseken-réseken tenyér-szélességben hömpölygött a szobába-konyhába a füst. Ez nem lesz jó. Talán belékap a kémény és helyreáll a rend. Hiszen régen tüzelhettek ebben a kandallóban. Nem fogadott szót. Nagy szellőztetés. Keserű, füstös levegő szinte az egész lakásban.

Minden lakásnak van jellemző illata. Lúzsokon olyan volt. Az új helyünkön ilyen. Nem kell kényeskedni. Édesapáméknál egész télen a széngáz fojtó szaga fogad. A nagy Kalor-kályhából reggel forrón szedik ki a hamut. Nem lehet hatásosan kiszellőztetni. Ők is megszokták. Mi is úgy járunk hamarosan.

A gyülekezetnek pénze nincs. Elődöm a TSZ-ben volt anyagbeszerző és műhelyfőnök. Sokat utazott autóval. Vasárnaponként prédikált, keresztelt. Elvégezte az évi néhány temetést. Fizetést nem kért a gyülekezettől. Istentiszteleten mindenki betette az adományát a perselybe. Kifizették az iratterjesztést belőle. Beküldték a Közalapnak a járandóságot. Jutott még tűzbiztosításra is.

A parókia fenntartási költségeit magára vállalta elődöm. Felesége is ’dolgozó nő’ volt. Az óvoda konyháján volt alkalmazott. Tavasszal elköltöztek Pest megyébe. Az asszonyka sohasem érezte jól magát Baranyában. Akkor még szolgálták a közlekedést a gőzmozdonyok. A budapesti vonat lejött Magyarbólyig. Kollegám felesége kiment az állomásra és sírva végigsimogatta a fényes masinákat. Nem tudott elszakadni Pesttől. Városi lány maradt. Átmeneti, kényszerlakhelynek tekintette Magyarbólyt. Két gyermeket nevelgettek. Tavasszal elköltöztek.

Mi október végén érkeztünk meg. Új rend. Magyarbóly-Villány Társegyházközség. Délelőtt istentisztelet a két központban. Délután szórványok. Lúzsokon kaptunk öcsémtől, Hollandiából, IKKA-befizetéssel, egy új Trabant Combi-t. Tudtunk is mozogni. Megszerveztük a közös presbitériumot. Bevezettük az egyházadót. Felnőtt személyenként havi 10 forintot. A gazdag villányi szőlős gazdák sokallták. A szegényebb magyarbólyiak kinevették őket és a bibliai tizedet emlegették. Sőt, azt is, hogy átvállaljuk helyettetek a terheket. Erre elszégyellték magukat és példaadóan befizették az egyházadót. Persze, érte kellett menni. Behozni nem voltak hajlandók. A szórványokban nem volt baj a befizetésekkel. Márok felvidéki telepítés volt. Néhányan nagyon hangoskodtak. Kihirdettem, hogy a szegényebb családoknak csak a felét kell befizetni. Örömmel vették. Felolvastam, hogy kik a nem-fizetők, vagyis akadékoskodók. Valami történt a faluban. Vasárnapra átadták a gondnoknak a kért összeget.

Novemberben összeállítottuk az első Költségvetést az 1971. évre. Több, mint 50 ezer forintos bevétellel. A villányiak kijelentették, hogy ezt nem írják alá. Tudják, hogy a presbitériumnak kell megfizetnie, ha nem jön össze a pénz. Aláírta a magyarbólyi gondnok, Nyavádi Károly bácsi, és beküldtük. Az egyházmegye elfogadta. A szórványok többségében, ahol szerveztük a református közösségeket, magam nyugtáztam a befizetéseket. Minden család kapott Református Falinaptárt, ajándékba. Vittem rajzszöget és a konyha falára tettük fel. Ez lett a lenézettek, szegényebb, református családok jelvénye. Osztottam Kalendáriumot és újságot is. Ezután kértem a havi 10 forintot. Legtöbben egy évre előre kifizették. Mások félévenként. Nem-fizető, megtagadó, egy sem volt. Soli Deo Glória!

A központokban nem kértem a gondnokoktól a gyűjtést. A szórványok adakozásából összejött az egész évi kiadni való. Amikor a központi gondnokok is elszámoltak az évi bevételekkel, nagy maradványunk lett. A következő évre már 100.000 forint feletti Költségvetésünk lett. A lelkészi fizetés is kezdte már elérni a Lúzsoki Társegyházközségben használt Díjlevelet. Ettől kezdve együtt örültünk az életnek.

Az iskolás, hittanos gyermekek sokat énekeltek. Jöttek velünk minden megyei ünnepségre. Csengő énekükkel maradandó nyomot hagytak a többségében időskorúak gyülekezetének. Magyarbóly első lett a megyében. Szolgálatban, diakóniában. Az ormánysági és a többi régi, egykés faluk templomba járása, arányszáma nagyon lemaradt hozzánk képest. Nem is beszélve a városokról. Úgy éreztem, mintha irigyeink lennének a kollegák között. Nyitva volt az állás sokáig. Esperes úr kínjában jött el értünk. Amikor nem tudta betölteni sehonnan Magyarbóly-Villányt, akkor kényszerített bennünket az átjövetelre. Mi az Ormányságban nagyon jól éltünk. Nehezen szakadtunk el.

Szüleim közelsége is vonzóerő volt. Édesanyám ágybanfekvő, szobakocsihoz kötött. Édesapám gyenge látású. Így is segített mindenben. Édesanyám irányítása mellett vizet, tüzelőt hordott be. Előkészítette főzéshez az anyagot. Édesanyám lassan tudta végezni a tolókocsiból a munkáját. Édesapámnak mindig készen kellett lenni. Ez nem ment mindig hangosabb hozzászólás nélkül. ’Éppen most ültem le újságot olvasni! Mért nem mondtad előbb? Most várjál öt percig.’ Az öt percet nem egyforma órán mérték. Van borbély ötperc. És van ötperces lázmérő. Mind a kettő igaz. A maga helyén.

Amikor átköltöztünk Lúzsokról Magyarbólyra, feleségem várta a negyedik gyermekünket. 1971. májusában megszületett Botond Árpád nevű fiúnk. Kicsi korában feltűnt zenei hallása. Mind a négy gyermekünk Magyarbólyon végezte alsóbb iskoláit. A Debreceni Református Gimnáziumban érettségiztek. A legkisebb fiúnk, Zalán Árpád Magyarbólyon volt óvodás. 6 éves korában elköltöztünk Békésre. Az első négy osztályt már ott végezte el. Beírattuk a békéscsabai 8 osztályos, Evangélikus Gimnáziumba. Nyáron felköltöztünk Budapestre, az V. kerületi torna-zene tagozatos Általános Iskolában folytatta tanulmányait. Majd átiratkozott a Református Gimnáziumba. Onnan továbbment zenei középiskolába. Jelenleg a Zeneművészeti Egyetem Tuba-szakán művészjelölt.

 

155. Bővebb munkaterület. Diakónia.

 

Szolgálatunk. A templom félkészen állt az udvaron. Tető alatt. Beüvegezve. Az oldalbejáró és az északi oldalon, a szószék felett, a nagy ablak nem készült el. A templomba padokat vettünk a mároki kultúrház felszámolásakor. A nagy templom egy részét elfoglalta a Baranya Megyei Református Levéltár anyaga. Nagy polcokat kaptunk a megyei levéltárból és azon elfért az összes begyűjtött anyag. A torony palatetejét meg kellett javíttatni. A templomon átraktuk a cserepet, pótoltuk a tönkrement léceket. A lebontott gazdasági épületek érdemesebb anyagát használták fel az építkezésnél 1943-ban. Ezért kellett 30 év múlva sok lécet kicserélnünk. Új villanyvezetékkel lámpákat szereltünk a templomba. Két nagy kémény van a falban ügyesen elrejtve. Arra gondolva, hogy milyen jó lesz kályhákkal fűteni télen a templomot. Abban az időben ez volt a legmodernebb fűtés. A meleg levegőt ventillátorokkal forgatták az épületben. A nagyra méretezett templom kellett volna, ha megérkezik a lemaradt 82 család. A karzat megépítése, a teljes berendezés, harangok, orgona, minden elmaradt. Majd a háború után. A harcok napjaiban elveszett a templomból az ott tárolt sok faanyag. Volt, aki tudta, kik szállították el az éj leple alatt. De ebből ügy nem lett később sem.

Az egyik lelkipásztor saját kezűleg épített egy kehely formájú szószéket téglából, deszka-lépcső feljáróval. Ma is megvan. A parókiális épület végén volt egy bővítésként hozzáépített nagy terem. Gyülekezeti teremnek szánták. A TSZ használta raktárnak. Régi, a gazdáktól összeszedett földmívelő szerszámok voltak benne. Kértem, azonnal ürítsék ki a szobát. Kétsoros ablakokat rakattunk be. Kéményt építettünk. A villanyt beszereltem. A földet elsimítottuk és téglapadlót raktunk le. Nem hideg, mint a cement. Tisztán tartható. Nem csúszik havas időben. Két kályhát szereztem.

 

Akkor volt divat az olajkályha. Rakták ki a régi, nagy szénkályhákat. Bárhol lehetett kérni. Örültek, ha elvittük. Pár év múlva, amikor a fűtőolaj ára emelkedett, vették meg az akkor kapható, kis teljesítményű, román gyártmányú, samottos kályhákat. A tantermekben kettesével állították be. Eggyel nem lehetett befűteni a termet. Téli reggeleken korán betüzeltem fával, szénnel a felújított gyülekezeti teremben. Jó meleg fogadta a konfirmandusokat már fél nyolckor, utána a vasárnapi iskolásokat és fél 10-kor a felnőtteket.

11 órára mentünk át Villányba. Egy iskolában kaptunk helyet istentiszteleti célra. Fűtés külön nem volt. De szombattól vasárnapig nem hűlt ki a terem. Nagy cserépkályhák adták a meleget. Tartották egy-két napig a hőt.

Vettünk néhány harmóniumot. Villányban, Márokon használtuk minden alkalommal. Ezen kívül a paptanító nagybátyámtól megvettem egy táska-harmóniumot. Fittler gyártmány. Nagyon jó hangú. Könnyen tudtuk vinni magunkkal a szórványokba. Magyarbólyon van egy kétsípsoros, ötoktávos, szívós rendszerű harmónium. A háború után cserélték egy pesti tanítóval egy vödör zsírért. Mindkettőnek nagyon megérte. Magyarbólyon a szép gyülekezeti termünkben folyt a gyülekezeti élet. Bármikor kimehettünk a templomba is. Az esküvőket ott tartottuk. Sokszor a nyári istentiszteletet is. De sokkal családiasabb volt a gyülekezeti terem. A gyülekezet lelkileg megerősödött.

Rendszeressé tettük a hétközi bibliaórákat. A háború után naponta tartottak családoknál esti áhítatokat. Tanulták az új énekeskönyvet. Használták a Bethánia könyvét, a Halleluját is. Az 1948-as énekeskönyvünk bevezetése után már nem volt szükség kiegészítő könyvekre. Elég volt mindenre, minden alkalomra, az új énekeskönyv.

Nagy ünnepséget tartottunk az énekeskönyv megjelenésének 25. évfordulóján. Vendégünk volt a szerkesztő, teológiai professzor, Csomasz Tóth Kálmán. Hét konfirmandus gyermekünk a hét bűnbánati zsoltárral köszöntötték a vendégeket. Nagy hatást tett a teológusokra. Egy ismeretlen kis faluban minden zsoltárt ritmikusan énekelnek gyermekek és felnőttek. Ők még ilyet nem hallottak. Talán Fóton, ahol felvettek néhány éneket ritmikusan és a vasárnap reggeli református félórában a Petőfi Rádió azokból válogatott az igehirdetéshez.

Többször meglátogatott bennünket a Ceglédi Énekkar is, Arany László lelkipásztor-karnagy vezetésével. Az első alkalommal 12 kisgyermek köszöntötte a vendégeket. Hat fiú és hat leányka. A lányok magyar-ruhában, a fiúk fekete-fehér ünneplőben. Szkhárosi Horvát András 12 verses dicséretét énekelték végig, zenei kíséret nélkül. Örömmel, hibátlanul. Laci bácsi, ahogy mondta, ő nem szentimentális, de várni kellett, amíg meg tudott szólalni. Megölelte a 12 gyermeket és a meglepett énekkar boldogságát, örömét tolmácsolta. Ilyen meglepetésben még nem volt részük. Gyülekezetünkből többen végeztek kántorképzőt. Ma is harmóniumon kísérik a templomokban a gyülekezeti éneket.

20 évig voltunk Magyarbóly-Villányban. Bővült a területünk. Nagyharsány, Beremend és Pécsvárad is hozzánk csatoltatott. Mind három nagy körzettel. Nagyon nagy volt a futásunk, de mindenütt vetettünk, vetettünk, gyomláltunk, plántálunk, romboltunk, öntöztünk és vártuk a gyümölcsözést.

Egyszer lejárt a baranyai időnk. Tovább kellett menni. Nem mi akartunk elmenni. Nem mi pályáztunk új helyre. Négy nagyobb gyermekünk már mind főiskolások-egyetemisták voltak. Zsuzsika már gyakorló orvos. Az ötödik, a legkisebb bátyjától is 13 évvel fiatalabb, 6 éves kisfiú volt már csak otthon. Elvittük őt is Békésre. Szüleinket ott hagytuk Baranyában. Illetve mégsem. Édesanyám már régen meghalt. Édesapámat gondozta egy idős mama. Mi elmentünk, édesapám is hamarosan meghalt. Teljesen elszakadtunk szülőföldemtől. Életünkből több, mint 50 év maradt ott. Éppen a legszebb kor. A legtöbb erőnket ott áldoztuk fel. Mind az öt gyermekünk ott született. Utólag szolgálati helynek tekintem. Jó volt. Sok erőt nyertünk. Tapasztaltunk. Szolgáltunk. Segítettünk.

Sok családot emeltünk fel. Mind a szegénységből, mind a lenézettségből. Volt, akit nem tudtunk véglegesen megmenteni az italtól, kocsmai társaságtól. Soha senkit nem bántottunk. Mikor Ivándárdán egy hét gyermekes édesapa húsvétkor a sárban fetrengett, azzal szégyenítették, mit mond a nagytiszteletű úr, ha meglát itt. Elbújt volna a bürü alá, az egérlyukba. Meg ne mondják neki, mi történt. Ünnep másnapján 11 órára mentünk a szórványba. Már kora reggel kezdte a locsolást. Kölnivel is, szesszel is. Később egyik leánya eljegyezte magát a Református Egyház Szeretetszolgálatával. Több, mint 20 gyermeket helyeztünk el állandó munkára a diakóniában. Nem mind maradt meg. Ki férjhez ment. Ki hazavágyott a szüleihez és nem ment vissza. Megtettük, amit megkövetelt a haza.

Amikor még nem lehetett kapni szabadon propán-bután gáztűzhelyet és palackot. Négy családnak beszereltettük a konyhájába a háromégős-sütős, lábakon álló tűzhelyet. Milyen irigységgel nézték a gazdag svábok! Ők várták a lefizetés után a kiutalást. Én pedig a 9 gyermekes családoknak bejelentettem, hogy a héten jön ki a gázgyár autója. Hozzák a tűzhelyet és két palackot. Amikor pótpalackot egyáltalán nem lehetett beszerezni. A gázgyár főmérnöke, megsúgta, magam is református vagyok. Kézbe vette az ügyet és kérésem szerint elvégeztette saját munkásaival a kiszállítást, beszerelést. Arra gondolt, ez neki is jó pont lesz. Mind most, mind a jövőben. Bizonyára úgy is lett. Az egyik 7 gyermekes családot felszólította a Tanács, adjanak vissza mindent, amit az egyháztól kaptak. Vasárnap találkozunk a templomban. Elmondják sírva, mit mondott az elnök elvtárs. Mondtam, hogy estefelé kimegyek és átvisszük az egyik szomszédjába. Ők is nagyon várják a segítséget. Megdöbbenve elmentek és valamit mondtak az elvtársnak. Tudom, nem köszönte meg. Nem adtak vissza semmit.

 

Az egyik család elmondja, hogy a Tanács pártolja őket, ne csak az egyháztól kapjanak segítséget. Felvették a fiúkat középiskolába. Vállaltak minden ezzel járó kiadást. Megkapta az iskola-táskáját. Édesanyja értékelés szerint egy lóetető abrakos-tarisznya. Tartás nélküli vászon, aktatáskának nem nevezhető. Kitettem az aktatáskámból a Bibliát, könyveimet. Elkértem az abrakos-tarisznyát és átadtam a szép fényes, bőr, vagy műbőr táskámat a fiúnak. Neki lett a legszebb táskája az osztályban. Én pedig, ahányszor Márokra mentem, mindig az abrakos-tarisznyában vittem a könyveimet. Az egész falu tudta az esetet. Az elvtársak nem szívesen találkoztak velem. Észrevették az abrakos tarisznyát a kezemben minden alkalommal. Egyszer megüzenték, hogy megajándékoznának egy szép táskával. Dehogy fogadom el! Nekem ez jelkép. Vigyázok rá! Történelem.

Pócsán egy sokgyermekes családnak hízott disznót vettünk. A bácsi asztmás. Az asszony TSZ-tag. 7 gyermek iskolás, középiskolás. Ezzel tudtunk akkor segíteni. Évente több mázsa használt-ruhát, cipőt osztottunk ki.

Egyik 9 gyermekes családnak vettem nagy mennyiségű, szép jonatán almát. Elmondtam, hogy télre való. Tegyék a padlásra. Ha jönnek a fagyok, figyeljenek rá. Először takargassák le valami ruhával. Ha mínusz 5 fok alá hűlne a levegő, vigyék le a kamrába. Gyenge fagyra nem érzékeny. Karácsony után milyen jó lesz a gyermekeknek tízóraira egy-egy alma. Ők lesznek az iskolában a Janik. Legközelebb megyek látogatni. Az utcán, a kapu előtt nagydarab almacsutkák. Az udvar teledobálva almamaradékkal. Engedély nélkül a padláson kezdtem a látogatást. Szerényen bújt meg néhány kisebb almácska. Többet nem kaptak almát. Nem szokták ők, hogy télre eltegyenek gyümölcsöt, befőttet. Ma hopp! Holnap kopp! Ez egy életvitel. Nem lesz könnyű változtatni rajta. Bizonyára, a szegénységükhöz ez is hozzájárul.

Vannak, akiken nem lehet segíteni. Érdekes dolog. Élettapasztalat. Adni senkinek semmit nem szabad. Nem értékelik. Inkább kiegészíteni 50-70-90%-kal azt, amit már megspóroltak. Akkor benne van az ő verejtékük is.

A fentebb említett hízó vásárlásánál is ezt a módszert választottam. Amikor jelezték, hogy megvan a fele a kövérdisznó árának, meglátogattam a családot. Egy 100-120 kilós gömbölyített malackát találtak. Én pedig kerestem egy nagy hízót. Még egyszer akkorát. Az ő pénzükhöz tettem háromszor annyit. Egy 9 tagú család ne egy malacocskát vágjon magának egy évre való húsadagnak. Meg is becsülték. Beosztva a következő vágásig kitartott. Így is lehet. Ezeket kell segíteni.

 

156. 5 gyermek iskolába jár helyben.

 

 

Gyerekeink. Zsuzsikánk itt kezdte az Általános Iskolát. Voltak nehézségek. A kislány egy kicsit félénk volt a közösségben. Öcsém kivitte holland szót tanulni. Be volt zárva a két leányka egy sokemeletes panelház egyik lakásának a gyerekszobájába. Unokatestvérek megértették egymást. Egyik sem tanulta meg a másik nyelvét. Szülők dolgoztak. Délben rájuk néztek, kaptak ebédet. Öcsém autóvezető képzésben volt vállalkozó. Úgy irányította az oktatást a város útjain, hogy megfelelő időben az ő házuk előtt volt a két óra közti szünet. Felesége ápolónő volt a Rák-kórházban.

Nyáron a nagybácsi, öcsém, kézenfogva elvezette Zsuzsikát és ültek be az ő autójába. Levente nem értette az új helyzetet. Nem akarta elengedni nővérét, hogy kiemeljék a családi közösségből. Tanévkezdésre hazaérkezett. Tudta, hogy kis testvére született, amíg ő Hollandiában volt. Az első este majdnem sírva vette észre a fürdetésnél, hogy „ez is fiú?” A Botond névből nem jött rá, hogy Levente és Dávid után Botond is fiú. Lassan belenyugodott. A két fiú óvodás. Megtörtént, hogy mindkettőt feldobtam a vállamra, a lábuknál fogtam, lógtak a hátamon, porolták a ruhámat kis tenyerükkel, szabadulni próbáltak. Letettem őket az óvodában.

Persze voltak ott is nehézségek. Emlegették, hogy a dada papucsával tart rendet a gyerekek között. Akkor még nem volt szabad-szombat. De a gyerekeknek bemagyarázták a konyhások, hogy holnap nem kell jönni óvodába. A hangulat pedig nem olyan volt, hogy nagyon igyekeztek volna a gyerekek az óvodai közösségbe. Az egyik szombaton jönnek haza 10 óra körül. Nem voltunk tízen, hazaküldtek. Másik alkalommal az erdőben játszottak és megint mondták a szlogent. Kevesen voltak, azért jöttek haza.

Zsuzsika harmadikos, Levente elsős, Dávid még óvodás, Botond pedig bölcsődés. Szombaton délben fél egykor ment a gyűjtés. Kezdtem a szerb iskolából alakított bölcsödében. A rácsos kapunál megláttak a gyerekek és kórusban kiabálták: Megjött Botond bácsi. Az óvodások: Megjött Dávid bácsi! Az első osztályosok: Megjött Levente bácsi! Mit kiabáltak a harmadikosok? Megjött Zsuzsika bácsi? Nem! Megjött Kovács bácsi!

Ugyanebben az évben történt, hogy Zsuzsika mondja, holnap felmérőt írnak nyelvtanból. Jól átnéztük az ly-betűs szavakat. A tanító nénijük egy sváb faluból származó, egy-szakos tanárnő. Német szakos. Neki ezt anyanyelvként kellett volna tudnia. Igaz, hogy ők fecskék, svábok. Magyarbóly nemzetiségi terület. Ingyenes volt mindenkinek a német óra, tanrenden kívül. Nem kötelező. Jártak az orvos gyermekei, anyjuk szerb, apjuk magyar. Az ortodox pap 3 gyermeke. Az evangélikus kollega négy gyermeke. Ők sem sváb, hanem tót evangélikusok voltak. És jártak a mi gyerekeink. Egyetlen sváb család sem íratta be gyermekét németre. Ez 2x2 órát jelentett hetente a tanárnőnek. Kapott egy osztályt, tanítson és túlórában németezzen. Ő volt a harmadikos tanító néni.

Lányom felkészülten ment el másnap reggel az iskolába. Lógó orral jön haza. Hozzám nem szól. Elfordul. Feleségemtől tudtam meg, hogy én milyen rosszat tanítottam tegnap. Két oldal büntetést kell írnia. Ő volt egyedül az osztályban, aki a Miháj szót rosszul írta. Ő ly-nal látta jónak, mert én tegnap erőltettem. A Károlyt, királyt, Mihályt. Elmondta a tanító néni, hogy az ő apja is Miháj. Ő mindig így írta haza a levelet és megkapták. Éppen Zsuzsika, a jó tanuló, még vissza is beszélt neki, hogy ’édesapám azt mondta’. Sírva jött haza a leányka. Az iskolának volt egy helyesírási gyűjteménye. Osztályonként felsorolva a megtanulandó szavakat. Első osztályban 20 szó. Másodikban már 40. Harmadikban pedig már közel 100 szó volt. Elővettem. Megmutattam a Mihály szót. Egy kicsit megnyugodott. Zölddel kijavítottam a tanító néni beírását. Nem engedtem megírni a két oldal büntetést.

A többi gyermekemnek sem volt baja a tanulással. Dávid fiamnak állva kellett ebédelni a napköziben, mert nagyon jókedvű volt a többiek között. Leventére hallgatott az egész osztály. Amit ő mondott, a többiek ráfigyeltek. Többször jött haza nagyon büdösen. A tanító bácsi állandóan cigarettázott a tanteremben. Folyamatosan. Valamikor szerb tanító volt. Ez volt a szokása. Nem verte a gyerekeket. Amikor egyszer Levente beteg volt, a tanító aznap délután meglátogatta. Ez volt az egyetlen látogatás az öt gyermekem iskolás korában.

A legkisebb fiam is már nyolcadikos volt, amikor az ötödik gyermekünk megszületett. Mivel akkorra már Hajnalka is kapott lelkipásztori állást Nagyharsány-Kisharsány-Nagytótfaluban, a 13-14 éves bátyja volt az újszülöttnek a dadája sokáig. Mind a négy gyermekem Debrecenbe került a Református Gimnáziumba. Ott is érettségiztek. Az ötödik gyermekünk már Pesten járt a Református Gimnáziumba. Addigra megnyílt újból az 1952-ben feloszlatott iskola. Akkor már a VIII. kerületi Kőris utcában laktunk.

Levente még nyolcadikos volt Magyarbólyban. Találkozom a fizika tanárral, aki még katolikus kántortanítóként kezdte. Mondja, hogy őt jelölték ki, ő a felelős érte, Levente nem lehet kitűnő tanuló. Neki kell ezt elrendezni. Ezért fiamnak nem adhat jelest fizikából. Egy munkás család gyermekéből kell az iskolának kitűnő tanulót kreálni. Megértettem. Elfogadtam. Úgy is lett. Az élet iróniája. Leventéből lett fizika tanár. Az egyetem tanársegédnek akarta bent tartani. A ’kitűnő’ fiú is tovább tanult. Felvették valahová középiskolába.

Volt egy másik osztálytársa is fiamnak. Leány. A szomszéd faluból járt be. Nagyanyja tanácselnök. Anyja is kapott valami állást. A leány csak jelesre felelhetett. Ha ennél rosszabb jegyet kapott, az édesanya addig üvöltözött, fenyegetőzött az iskola udvarán, folyosóján, tanteremben, amíg ki nem javították az összes feleletét ötösre. Ő is ’jó tanuló’ lett. Felvették valahová középiskolába.

Gyermekeim visszajárnak a 10-20-25 éves osztály-találkozókra. Elég szomorú hírekkel térnek haza. Ki halt meg. Ki züllött el. Kinek vágták le a lábát a sok cigarettázástól. Emlékszem, amikor rászóltunk a fiatalemberre, mindig azt emlegette, hogy a szájába veszi a koporsószöget. Jól előkészítette életét.

 

157. A falu élete.

 

Első reggel a faluban. A postára megírtam előre, hogy ha Kovács névre érkezik valami küldemény, tegyék félre, hamarosan költözünk a parókiára. Első reggel lekísérem gyermekeinket az óvodába. Úgy intéztem, hogy vegyék fel mindhármat egy helyre. A legkisebb is szobatiszta. Telitalálat. Egy úttal a boltba is mentem kenyérért, illetve előjegyzésért. Három nagy cementlépcsőn kell fellépni. A legalsóhoz szorulva fekszik egy vékony emberke. Kezében Almuska.

Abban az időben almabort lehetett kapni üvegben. Az volt a kereskedésben ’a bor’. Kocsmában kimért ital is volt. Tudtuk, hogy vízből és alkoholos ízesítőkből állítják össze. Az ország termését elszállítják Keletre. Jóvátétel.

Tehát a mi emberünk a hátán fekszik. Néha a szájához emeli a boros üveget. A lépcsőre úgy lehetett fellépni, ha átlépjük a részeg embert. Megálltam. Élettapasztalatot gyűjteni. A bevásárlók átlépik. Ő mindig megszólal, alig érthetően. Kék. Rózsaszín. Fehér. Fekete. Aztán mintha elszundított volna. De az üveget szorongatta. Én már nem fogok átmászni rajta. Kiabálok. ’Részeg disznó! Tűnjön el innen! Hogy néz ki! Nincs emberi formája! Nem szégyelli magát!’ Ugyanis az asszonyok fehérneműjét nézegette és jelezte a nagyközönségnek, milyen színű. Abban az időben az előbb felsorolt háromszínű bugyogót lehetett kapni. Aki nem viselt, az volt a fekete.

A kocsma előtt áll egy jól öltözött, kövér asszony. Nagyon figyel engem. Nem törődtem vele. A boltos nagyokat biccentve, kilép az ajtón. ’Uram, legyen csöndben. Ez minden nap így van nálunk. A tanácselnöknő férje ez az ember. Tessék nézni, ott áll a felesége a kocsma előtt. Önt figyeli. Nagy baj lesz, ha visszajön.’ Gondoltam, legyen. A boltos a kedvemért kinyitotta a másik ajtót. Elcsendesedtem és a kövér asszony sem jött vissza az üzlethez. Tőle féltek a boltosok.

Megrendeltem a kenyeret másnapra. Csak annyi 2 kg-os kenyeret hozattak, amennyit kértek előre. Átmentem a postára bemutatkozni, majd a Tanácsra. A Tanácson fogad a titkár. 4 polgárit végzett idősebb férfi. Szép írásával beírja az új lakást a személyi igazolványomba. Átnézi. Ebből megismer. Annak idején a személyi igazolványba minden életrajzi adat benne volt. A családtagok adatai is. Fényképet csak egyet kellett beragasztani. Minden beírást, megjegyzést dátummal és pecséttel láttak el.

Egy szobával tovább mentem. Ott fogadott az előbbi félórában 50 méterről figyelő kövér asszony. A kornak megfelelően szépen felöltözve. Festék, púder és felesleges díszítések nélkül. Egyszerűen, de nagyon rendesen. Ő nem említette a bolt előtti kellemetlen jelenetet. Nem védte férjét. Nagyon megszokhatta ezt az állapotot. Engem arra kért, hogy legyek olyan jó, közösségi ember, mint az elődöm volt. Akkor nem lesz semmi baj.

Megnyugtattam, hogy én lelkipásztornak jöttem a faluba, nem műhelyfőnöknek és árubeszerzőnek. A villányi körzettel együtt 15 faluba kell járnom. Van saját autónk. Néhány évemet az fogja lekötni, hogy összeszedjem a szórványokban élő reformátusokat. Szeretnék minden gyermeket megtalálni, hittanra tanítani, konfirmációra előkészíteni. Úgy éreztem, hogy szegény asszony nem ilyen feleletet várt tőlem. Legalább első alkalommal megismert. Tudja, mire számítson.

Hamarosan egy tanár lett a tanácselnök. Utána pedig a volt titkár elvtársat választtatta meg a Népfront, egyszemélyes jelöléssel, tanácselnöknek. Az oroszok hazamentek és azután már polgármestert választott a nép. Egyelőre maradjunk a tanácselnök rendszernél.

20 évig szolgáltunk Magyarbólyon. Hosszú idő. Sok minden történt. A legjobban a gyülekezet lelki erősödésének örülök. A ránk bízott területen minden személyt számon tartottunk. Nem veszhetett el egy sem. Sokszor előttem az ezékieli figyelmeztetés. A te kezedből kérem számon őket. Jézus utolsó imádságában mondja: ’Akiket nékem adtál, megőrizém.’ Ezt csak akaratom szerint merem elmondani. Miénk csak orcánk pirulása lehet. Nem emberektől várok végleges véleményezést. Az Úr legyen a megítélőnk. Ama napon.

 

158. Espereseink.

 

Lúzsokon 1961-ben Horváth Antal esperes úr iktatott be. Áldó Igéje az Ároni Áldás volt. Baranyai papgyerek. Édesapja az én édesapámnak volt elődje Egyházasharasztiban. Az előd-utód feszültség mindig megvolt. Anti bácsi Csarnótán volt pap-tanító. Ifjúsággal foglalkozott. A parókiához ragasztottak egy új szobát. Én gyülekezeti teremnek neveztem volna. Ma is ’ifjúsági szoba’ a neve. Gyermektelen család. 1948-ban ő a lelkipásztori munkát választotta, a tanítóit abbahagyta. Utána Komlóra, a szocialista városba került. Abban az időben, amikor Szamosközi esperes úr elment Pestre és Szabó László jött fel Kölkedről Pécsre, Anti bácsi Komlóra került. Ajánlatra ő lett az esperes. Egyszerű, jó ember volt. A légynek sem ártott. Bármit mondtunk, kértünk tőle, refrén-szerűen válaszolt. ’Megkérdezemö Püspökö Uratö’. A mással hangzóra végződő szavak után mindig tett egy rövidke ö-betűt. Különösen a k-betű végére. Modorosságnak tartottam.

A pécsváradi kollega járt át Komlóra vezetni az irodát. Ő levelezett. Anti bácsi csak aláírt. Ezért lett a besegítő neve Titoknok Zoltán. Amikor már mindent megmondott esperes úr Szamosközi püspök úrnak, letelt az ideje.

Az egyik egyházmegyei közgyűlésen bejelentette püspök úr, hogy Bács megyében van egy lelkészi főjegyző, aki nagyon megérdemli az esperesi tisztséget. Azonnal ajánlottuk, hogy legyen esperes. Nekünk is van Baranyában egy főjegyzőnk, Nagyréti József. Nekünk ő a jelöltünk. Püspök úr erőlködött, hogy Balogh főjegyző úr jobban megérdemli a tisztséget. Reflektáltunk rá, hogy Bács megyében előbb tartsák meg a szavazást és iktassák be esperesnek. Nekünk később is jó lesz a választás és beiktatás. Addig Nagyréti kollega nagyon szépen fogja vezetni a megye életét. Az ÁEH nem ezzel bízta meg püspök urat. Ezt kellett észrevennünk. Addig erőltette az ügyet, hogy kimondta, itt pedig Balogh György lesz az esperes, ha szakad, ha nem.

Figyelmeztetett a szabotázs megtorlására. Ha valaki a szavazólevélről lefelejti a pecsétet, vagy egy aláírás fog hiányozni, vagy valami más formai ok miatt nem lesz érvényes a presbitérium szavazata, akkor ő személyesen fog elbeszélgetni a nagytiszteletű úrral. Azt nem mondta, hogy a beszélgetés utáni éjszaka megérkezik a sáros rendszámú ÁVH-s autó is. Attól pedig mindenki rettegett. Vagy tapasztalatból, vagy pedig sustorgó beszámolókból tudtuk, mi vár az ingyen taxizás után. Nem kívántuk.

Ezek szerint olyan egyhangúsággal megválasztottuk a bemutatott esperes urat, mint az ország népe a Népfront jelöltjeit. 98,8%-os eredmény. Világra szóló! Ilyen még Nyugaton sincs! A látszat csal. Tanították a görögök már 3000 éve. Az esperességgel egy időben Pécsre is megválaszttatták lelkipásztornak. Megérkezett. Átrendezte a pécsi parókiát. A hivatalok megmaradtak a helyükön. Volt Lelkészi Hivatal és volt Esperesi Hivatal. Ő kijelölt egy dolgozószobát az utcai fronton. Lakásához tartozó rész. Felesége nem sokáig tűrte. Ugyanis ők a hivatalos formán kívül senkivel sem álltak szóba. Az ő lakásuk és személyük sacro-sancto. Ez a jelző a Pontifex Maximus-t illette és az új baranyai esperest. Akkoriban az ilyen áthelyezéseket ejtőernyősöknek hívtuk. A háború alatt Tito partizánjai kaptak ejtőernyőket a testvéri szovjet katonáktól. Ők szoktak meglepetés-szerűen megérkezni és átvenni a falu, körzet irányítását. Váratlan feltűnéssel ők lettek a helyzet urai.

Mi magunk hoztuk megyénkre a bajt. Bégető barikák voltunk. Nem Agnus Dei, hanem inkább agnus ÁEH. Éreztettük, hogy kik vagyunk. Van főjegyzőnk. Őreá figyelünk. Négy gyermekes család. Kis faluban élnek több, mint 20 éve. Az ellenreformáció idejéből ismerős Bogdása. Abban a faluban lakott Baksay Sándor néhai püspökünk Patak Banyája. A kis faluban a lelkipásztor család megélhetését a TSZ-ben vállalt munkája segíti.

Érdekes párhuzam. Egy időben kerültek Baranyába édesapámmal. Ott is két fiú, két leány, nálunk is. A születési évek is megegyeztek. Maradt egyházmegyei főjegyző élete végéig.

Mivel esperes csak megyei lelkipásztor lehet, Pécsről Szabó László önként vállalkozott cserére. Kérte magát Ceglédre. Megegyeztek, hogy cserélni fognak. Aki ismeri a törvénykönyvünket, a csere egyfajta büntetést jelentett. Legalább az egyik félnek. De lehetett önkéntes csere is. Megokolva szolgálati, vagy családi érdekkel. Nem tudom, mivel okolták meg. De mikor a régebbi baranyai esperes, Nagy Ákos bácsi vejét megkérdeztük, hogy miért akar Ceglédre menni, nem felelt. A könnyeivel küszködött. Megértettük.

Pestről pár évvel azelőtt a másik Szabó, az esperes Szabó Imre önként elment Buj-ba. Magyarországon a 40 év alatt volt néhány ilyen önkéntesség. Érdekes, ezekről az ügyekről nem maradt fenn írás. Mindent négyszemközti beszélgetésben tárgyaltak meg. Az eredményről már vannak jegyzőkönyvek. Kicsik és nagyok aláírták a kész jegyzőkönyveket. Az igazi ok sohasem szerepelt. Aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Balogh esperes úr jószívű volt. Egyik kollegánkat Bürüs-Váradra választották meg. Földutas falu. Közlekedése nincs. Erdélyi menekültek voltak a szülők 1921. után. Amikor az édesanya érzékelte, hogy a beteg kisgyermeket még orvoshoz sem tudják elvinni fiáék, cselekedett. Azt kérte esperes úrtól, segítse egy kövesutas községbe a családot. Felajánlotta a pesti főbérleti lakásukat a cseréért. Esperes urunk boldogan elfogadta a pesti főbérletet és a lelkipásztor átmehetett egy Pécsi Járásban lévő, telepesekből álló gyülekezetbe. Mindkettő jól járt. A faluban van köves út. Sőt, még orvos is helyben.

Esperes úrnak lesz hová költöznie, ha Pécsről mennie kell. Mennie pedig kellett. Minél előbb. Kaptunk egy újabb büntetést. Megint nem lehetett esperes a főjegyzőnk, hanem Kölkedről hozták vissza a volt pécsi segédlelkészt. Ő volt az én nyaktekerőm. Hogy kibírtam, nem őrajta múlott.

Az utolsó kommunista esperesre szavaztunk. Megint fenyegetés. Megfélemlítés. Az igaz, hogy baranyai papgyerek. Püspök úr megfordította a névsort és úgy jelölte ki az esperest. Neki szolgája lesz. Csak Kálvin János servus Dei-ről tanított és nem servus ÁEH-ról. Újabb csapás Baranyára. A XX. század gyászévtizede. Őt az 1989-es rendszerváltás tette le trónjáról.

Egyhangúan megszavaztuk a 10 gyermekes Bóka Andrást esperesnek. Ugyanakkor Hegedűs Loránd, ekkor már pesti kollegát, pedig püspöknek. Hidasról került Budapest-Szabadság-térre. Baksay püspök úr után újból baranyai került a püspöki székbe. Esperesünk pedig olyan ember, aki Erdélyből származott. Megismerte a legkisebb falu kényelmetlenségét Baranyában. Benne él a szórvány életben. Nem felülről kezeli a társait, mint a Ceglédről jött ejtőernyős esperes. És nem is a gazdag papok szintjéről nézi a szegény többi kollegát. Reménykedjünk. Borúra derű.

 

159. Szolgálati járművek.

 

Lúzsokra költözésem napján édesapámtól kaptam egy új kerékpárt. Nagyon jó volt a három faluban közlekedni. De fontos volt az is, hogy Vajszlóra be tudjak járni. Ott voltak boltok, vasútállomás. És ott volt a fiatal kollegám, Tóth Sándor. Felsége Fejér megyei, Bíró Horváth Erzsébet. Két iskolás lányuk, 4. és 7. osztályosok. A környék központja Vajszló nagyközség. Orvos, gyógyszertár, állatorvos, szakboltok, hentes, iparosok. És ami hozzátartozik egy központi fekvésű községhez. Katolikus és református templom. Rendszeres istentisztelet mind a kettőben. Kis falukban nem volt jellemző a minden vasárnapi istentisztelet, mise. A körzetbe járó lelkipásztorok örültek, ha kéthetente tudtak tartani egy-egy faluban igei szolgálatot. A kis faluk folyamatosan elcigányosodtak és az őslakosság elköltözött.

Az első évben vettem egy Danuvia 125-ös, burkolt motorkerékpárt, kéz alól. Letettem a vezetési vizsgát. Sokszor átfáztam a motoron. A templomok nemcsak hidegek voltak, de huzatosak is. Igyekeztem venni oldalkocsis motort. 1963. tavaszán sikerült. Pannónia 250 cm3-es motor, Duna oldalkocsi. Mindjárt összeszereltük. Teher alatt járattam be a motort. Sikerült.

Beiratkoztam autóvezetési tanfolyamra. Az első vidékre kihelyezett oktatást Siklósra hirdették meg. Jelentkeztem. Felvettek. Hivatásos gépkocsivezető lettem. Mind személygépkocsira, mind teherautóra. És minden féle pótkocsis járműre. Autóbusz vezetéséhez le kellett igazolni két év teherautói vezetést. Ezt nem tettem meg. De vágytam garázsmesteri vizsgát tenni és még autó-villamossági, karburátor-szerelői szakvizsgát. Ez utóbbiak örökre elmaradtak. A hivatásos engedélyem megvan. Bár sohasem ültem teherautón. Az oldalkocsis motorral bejártam az egész országot. A szóló motorhoz képest úri ember lettem. A csomagokat, védőruhát bent lehetett hagyni a letakart oldalkocsiba. Nem kellett félnem, hogy valaki is bántja. Akkor még olyan világ volt.

Október elején letettem az autóvezetési vizsgát. Elcseréltem az új motort egy 15 éves Skoda autóra. Igyekeztem magam is rendben tartani. De kellett műhelybe is vinnem jó néhányszor. Öcsém segítséget ígért. Befizet dollárban egy Trabant autót. Így is lett. Kértem, egészítse ki, hogy Kombi változatot adjanak. Ráfizetett 40 dollárt és meglett. A régi autót eladtam.

Magyarbólyra már az új Trabantunkkal mentünk át. Azután lehetett igényelni forintért is személygépkocsit. Évekkel előre be kellett fizetni a foglalót. Amikor közeledett az idő, kiállítottunk egy űrlapot. Választhattunk szint. Fehér, világoskék, barna és libazöld. Befizettük a hiányzó 80%-ot. Jelezték, mikorra mehetünk Csepelre átvenni az új autót. Persze, minden szerelő a markát tartotta. Ha nem kaptak zsebpénzt, kiadták üres gumival, hiányos felszereléssel, nem világító lámpával, fordítottan bekötött irányjelzővel. Elég baj volt ez a Kommunista Párt által lenézett kapitalista mohóság. Fejétől büdösödik a hal. Büdösödött is. A végén szétrothadt. Valamikor is így jártak a nagy birodalmak. Ez törvényszerű.

Tóth Károly püspök úr is kért a gazdag nyugatiaktól szolgálati gépkocsikat. Fizessenek be ott dollárt, és itt kapják meg a szegény, szórványban dolgozó lelkipásztorok az új Trabantot.

Amikor Hajnalka is belépett az önálló szolgálatba, kitűnőre letette a vezetési vizsgát, egyszerre két Trabantunk volt. Mindketten mentünk a körzetbe. Később Hajnalka kapott egy Lada Combi gépkocsit. Ezt már nem sokáig használtuk, mivel elmentünk Békésre. Ott saját pénzünkből vettünk 2 db, 4-ütemű Trabantot. Mindkettőt itt Pesten adtuk el. Nem kell a fővárosban gépkocsi. Gyorsabb a villamos, autóbusz, metró, mint a magán-autó. Úgy mondjuk BMV-vel utazunk. Busz-Metró-Villamos. Más, mint a BMW-gépkocsi. Fiaim itt is vettek autót. De minek? Ők tudják. 

 

 

160. Református Gimnázium Debrecenben.

 

Tiszántúli kapcsolat. Kellett, hogy legyen kapcsolatunk Tiszántúllal. Ott érettségizett négy gyermekünk. Zsuzsikát még személyesen vittem el bemutatni, felvételiztetni. Olyan kevesen jelentkeztek, hogy mindenkit felvettek. Így sem tudták megtölteni a tervezett három osztályt. Pedig lefelé kerekítették a létszámot. 20 fő legyen meg egy osztályban. A „C” osztály lett volna a Cantor-osztály. A kántorképző. Vagyis érettségivel együtt kántori oklevelet is kapnak. Ilyen osztály már évek óta nem indult. Akkor tudtam meg. Az országban egyetlen ’protestáns’ gimnázium. Sőt az egész Kelet-Európában az egyetlen nem-katolikus egyházi középiskola. Alig tudják működtetni. 1952-ben azért hagyták meg, hogy a majdan lelkipásztornak, papnak készülő fiatalok ne rontsák az állami gimnáziumok szellemiségét. Itt tanuljanak vallásos dolgokat és innen menjenek a Teológiai Akadémiára. Igaz, néhányan mentek is teológusnak, de nem jött be a kommunisták számítása.

Zsuzsika kitűnő tanuló volt. Egyértelműen felvették. Hazafelé utaztunk a vonat fapados osztályán egy családdal, illetve csonkacsaláddal. Lányommal egyidős leányka édesanyjával ült mellettünk. Dunántúliak. Elmondta, hogy hozta magával mind a nyolc osztályáról a hittan-bizonyítványát, lelkészi ajánlást. A leánykát mégsem vették fel katolikus gimnáziumba. Végig járták az ország gimnáziumait. A leányka 3,8-as tanulmányi eredménnyel jelentkezett. Ma volt a katolikus gimnáziumban a felvételi vizsga Debrecenben. Utolsó próbálkozásuk. Nem biztatták őket. 4,2-es átlag alatt nem vesznek fel itt sem.

 Nagyon meggondolkodtatott a reális helyzet. A katolikus gimnáziumokba csak jeles-kitűnő tanulókat vesznek fel. Nálunk pedig bárkit, csak jelentkezzenek. Azt is megtudtam, hogy a katolikus gimnáziumba még olyan szabály is van, hogy ha valaki félévkor, vagy év végén nem éri el a 3,5-ös átlagot, eleve kiesett az iskolából. Félévkor elmehet és máris vesznek át olyan tanulót állami gimnáziumból, aki várakozó listán van.

Féltem a fizetni való tehertől. Hiszen az egyházi iskolák nem kaptak államsegélyt. Fizetni kell a tandíjat, az internátust. Leányom hamar szobafőnök lett, mint jó tanuló. Ingyenessé tették. Két év múlva került oda Levente fiam. Hamarosan ő is ingyenes lett. Mint főapparitor még segélyt is kapott. Harmadik gyermekem Dávid. Egy tanévben három gyermek Debrecenben. Ez már nem volt olyan egyszerű. A Trabantra felkötöztük a három kerékpárt. Közéjük ágyneműt raktunk. Csomagokat az autó belsejébe.

Zsuzsika aznap vizsgázott autóvezetésből Pécsett. Délben felvettük a vizsgahelyen és beszorult egy kis helyre. Sötét este érkeztünk Debrecenbe. A kerékpárok nem segítették a sebességet, hanem inkább visszatartották a sok dunyhával, vánkosokkal, a tetőn. Sietnünk kellett, mert Zsuzsika a szabadon választott tárgyakból másnap különbözeti vizsgát tesz. Ugyanis ő matematika-fizikára fakultált és átmegyen fizika-biológiára. Mégsem matematikus-fizikus akar lenni, hanem orvos. Ezért kellett a váltás.

A két nagyobb gyermek visszajött Debrecenbe. Megszokták már. De Dávid fiam fut az autó után, amikor indultam Baranyába, miszerint vigyem haza. Ő nem bírja a zsíros kenyeret enni reggelire. Fáj tőle a hasa. A 26 lóerős Trabant erősebb volt egy szamár-erőnél. Nem tudott visszahúzni. A nagyobb baj az lett, hogy annyira fejlődött a demokratikus Magyarország, hogy bevezették a szabad-szombatot. Most már véglegesen, minden iskolában. Kivétel a katolikus gimnáziumok. Ők kinevették az Oktatási Minisztériumot. A mai napig is 6 napos tanítás van a rendesebb helyeken.

Egy kis számolás. Pénteken délután hazaindultak a gyerekek. Hozzánk megérkeztek éjfélkor. Szombaton kipihenték magukat. Vasárnap reggel indultak vissza. Estére meg kellett érkezniük. Levélben szidtam az egyházi vezetőket. Hivatkoztam a katolikus példára. Ez országos iskola. Egyetlen Kelet-Európában. Ilyen marhaságot nem hajthatnak végre. Álljanak vissza az ezeréves metódusra.

Az okosok kitaláltak egy középutas módszert. Havonta lesz egy iskola-szombat. Utána egy internátusi szombat. Majd egy szórakozós-szombat. Az utolsó szombat pedig hazautazós-szombat. Körlevéllel megnyugtatták a szülőket. Már a vége felé járt a tanév, amikor még nem volt munkaterv a beharangozott szombatokra. A diákok az udvaron ténfereghettek. A könyvtár nem volt nyitva. Étkezést külön pénzért kaphattak. Havonta egyszer hazautazhattak. Ilyen hülyén oldódott meg a szabad-szombat kérdése az egyetlen Református Gimnáziumban.

Amikor a harmadik gyermekem is érettségi előtt állt, megérkezett Botond fiam is Debrecenbe. Első héten orgonista-kántori állást keresett magának. Nem lakott az internátusban. Hiszen a gyülekezeti munka, temetési éneklés, rendszeres istentiszteletek, esküvők nagyon lekötötték. Internátusból nem engedték volna ki. Albérletet talált magának. Sőt olyan ügyesen, hogy ingyenes lett ott is. A gyülekezet lelkészének volt egy lakása a belvárosban. Üresen állt. Sokszor megnézegették belülről idegenek. Fiam vállalta az ott lakást és a vigyázást. Mindkét részről megfelelő. Bejáró lett az iskolába. Néha nem fogadták el az igazolást, miszerint éppen temetésen volt tanítási időben. Ezt tudta előre. Leérettségizett. Én kántornak küldtem. Az ő hangjával, hallásával, zenei tehetségével az ország első öt kántora között is vezető lesz. Édesanya a Teológiára irányította.

Érettségi után Gyulán kapott kántori-karnagyi állást. Fizetés mellett szolgálati lakás járt neki. Egész napos elfoglaltság. Közben Debrecenben letette a hitoktatói vizsgát. Nagykőrösre beiratkozott kántor-tanítói szakra. Sikeresen végzett. Így lett hitoktató-kántor-tanító. Ezután végezte el a Teológiát és most már lelkipásztor is.

Amikor Botond Gyulán szolgált, megüresedett az egyik békési lelkipásztori állás. Nagyon kérte, jelentkezzünk. Milyen jó lesz, ha egymáshoz közel leszünk. Egyik bátyja Debrecenben. Másik bátyja Nagykőrösön. A nővérének lesz helye a gyulai kórházban. Együtt lesz újból a család. Édesapámat ott hagytuk Baranyában. Elszakadtunk szülőföldemtől. Feleségem sírva ült be az autóba. Valamit megérzett előre.

 

 

161. Családi központ kiépítése.

 

Hová menjünk? Nem volt kész tervünk. Magyarbólyon megvettem a TSZ-házat. Bizony, hatalmas épület. 12 m széles és mintegy 25 méter hosszú. 80 cm-es falak. Sárba rakott tégla. Nagyon erős faanyag a padláson. Ez volt az urasági központ. Intézői lakás. Irodák. Munkás-fürdő. Folyóvíz. Villany. Motoros víz-pumpa. Fele lett a TSZ-é. Másik fele az egyházközségé. Amíg nem épült meg a telepi iskola, itt volt tanítás. A Csoport nem modernizálta. Amit lehetett elloptak belőle. A falak megmaradtak. Amikor kialakult a villányi TSZ-körzet, üres lett az épület. Megvettük. Kialakítottunk három szép lakást. Villany, víz, szennyvíz elfolyó, minden új.

 Villanyfűtés mindhárom lakásban. Emellett minden szobába nagy cserépkályhát rakattunk. Minden szoba kimeszelve, tiszta. A konyhák, folyosók új cementlapot kaptak. Beépített mosogatók. Villany hővíztárolós melegítők. Kiépített fürdőszobák, teljes berendezéssel. Csak a villanyhálózat bővítésére kiírtak nekem 96.000.-Ft-ot. Horribilis összeg. Egy házat lehetett volna venni a kis falvakban ennyi pénzért. Azért kellett a faluban új transzformátor állomást építeni, mivel mi három darab nagyteljesítményű, hőtárolós kályhát szereltettünk be. Mind a három lakásba egyet-egyet. Hosszú engedélyezési folyamat kellett hozzá, amire eljutottunk addig, hogy megvehettük a kályhákat. Háromfázisú áram a lakásokban. 200 literes villany vízmelegítő, három darab. Ez olyan fogyasztást jelentett, hogy szinte elérte a falu áramfogyasztását. Akkor még elég olcsó volt a villanyáram. Mindhárom lakáshoz volt egy ipari árammérő óra, egy világítási és egy éjszakai óra. Egyik lakást írattam édesapámék nevére. Másikat Hajnalka szüleinek nevére. A harmadikat magunknak. Együtt lehet a három család. A falu legmagasabb pontja. Nagy kert. Nagy gyümölcsös tartozik hozzá. Az uradalmi kutat használtuk öntözőnek. Háromfázisú motor nyomja a vizet. A hátsó gyümölcsöst, az első virágos kertet tudjuk öntözni. A legszebb része lett a falunak. Az utcán új kerítést készítettünk. Együtt a gyülekezeti kerítéssel. Oldalt és hátul az egész terület körbekerítve cementoszlopos drótkerítéssel.

Már csak beköltözni kellett volna. Amikor közbejött valami. Dr. Bartha Tibor, a Zsinat lelkészi elnöke, erősen hívott és várt a diakóniába. Minden el volt készítve. Engem mindig is vonzott a diakónia. Hajnalkára otthon hagyva a munkákat, hetekig dolgoztam Őrbottyánban. Országosan ismertek a szeretetszolgálati buzgóságomban. Őrbottyánban, az egyik legnagyobb E. Ü. Intézetünkben volt vezető Varga Teréz, fóti származású, diakonissza testvér. Majd Juhász Zsófia is ott dolgozott. Mindketten meghaltak rákban. Mégsem én kerültem oda vezetőnek.

Magyarbólyon már 20 éve szolgáltunk. Öregségünkre lakásunk elkészítve, három családnak. Az akkori viszonyok között a legmodernebb. A gyülekezet hallani sem akart elmenetelünkről. Már csak egy fiam volt otthon. A 6 éves Zalán. Ekkor hívtak meg bennünket Békésre. Egyhangú meghívás. Nagy gyülekezet. Városi környezet. Csakhogy Tiszántúl. Ettől óvott minden épeszű ismerősöm. Feltételt adtam. Nem tudtam igazán határozni. Ha teljes egyhangúsággal hívnak meg, elmegyek. Így történt. Húsvétkor elbúcsúztam a gyülekezetektől. Április 1-én elindult a teherautó. A család előre ment személy-autóval.

 

162. Helyettesítés Pécsváradon.

 

 

Pécsvárad megüresedett. Zoltán testvérünk egyházmegyei kérésre nyugdíjba vonult és elköltözött Kecskemétre. Mi lettünk a helyettesek. Rövid úton is 50 kilométernél távolabb. Rossz időben főútvonalon van még 70 km is. Nem volt könnyű végezni a rendszeres munkát. Mindkettőnknek megbízható, új autónk volt. Kaptuk egyházkerületi segélyből mindketten. Sokat autóztunk.

Arról nem írtam még, hogy volt két missziói lelkésze is az egyházmegyének. Mindkettő autóval érkezett Baranyába. Püspök úr vállalta, hogy minden költségüket fedezi. Csak hadd fejlődjön Baranya. Szegény püspök állandó félretájékoztatásból élt.

Megyénkben nem autóhiány és nem fiatal, két kezdő embernek a teljes ismeretlensége hiányzott. Más volt itt a probléma.

Tóth püspök úr megkérte a gazdagabb nyugatiakat. 100 milliós összeget ígértek Baranya templomainak teljes rendbetételére. Minden templomot fel lehet ennyi pénzből újítani. Ahol kell, alakítsunk ki új központokat. Ahol nincs megfelelő gyülekezeti terem, építsünk.

Esperes urunk megtett mindent, csak hogy elbuktassa püspök urat. Lehetetlen feszült helyzet alakult ki. Püspök úrnak kellett tartani a vonalat az ÁEH-ban. Esperes úr pedig állandóan piszkálódott, áskálódott. Valahogy úgy, ahogy velem tette 1957-ben. Teljesen alaptalanul kitalált mesékkel etette a kommunistákat. De mivel ő baloldali volt a régi püspökkel, Szamosközi úrral együtt, sokan hallgattak rájuk.

Püspök úr engem nevezett ki a Baranyai Újjáépítési Bizottság titkárának. De annyira áskálódott ellenem a Megyei Tanácson főnököm, hogy alig tudtam valamit is elvégezni. Szinte lebénított. Ezekről a dolgokról jó volna egy visszaemlékezést összeállítani. Csak jusson rá időm.

Pécsváradon töltötte valamelyikőnk a vasárnap délutánját. Gyermekóra, istentisztelet, megbeszélések. Mint helyettes, hétközben csak halaszthatatlan ügyben utaztam el. Elődöm jogi doktor volt. Egyedül élt. Elég különösen. Gyermekmunkát nem végzett. Esperes úr megpróbálta megbízni az egyik missziói segédlelkészt a gyülekezeti munka megszervezésével. Csakhogy ők, a két missziói kiküldött, olyan tojáshéjasok voltak, hogy őket kellett missziózni elsősorban. Ha kész helyre meghívtuk, itt a gyülekezet, van kántor, szolgáljanak. Akkor szolgáltak. Felolvastak egy előre elkészített, még a Teológiáról hozott prédikációt, imádságokat. Ez a fajta misszió nem hiányzott Baranyában. Amikor megismertük őket, inkább nem hívták meg a kollegák. Vendégeskedés, ebédeltetés, tájékoztatás. Ha a leggyakorlottabb missziós kollegák jöttek volna, azoknak is nehéz terep lenne. Hát még két kezdő legénynek!

Pécsvárad valamikor Tolna megyéhez tartozott. 1952-ben csatolták Baranyához. A baranyai átlagnál nagyobb gyülekezet. Észrevehetően teljes elhanyagoltság. Mind az épületekben, mind a gyülekezeti munkában. Az egyedül élő kollega megfáradt.  Gyermekmunka soha nem volt az ő idejében. Havonta egy vasárnap, pécsi vásár idején, pausa. Mindenki menjen vásárba. Aznap reggel külön busz szedi össze az utasokat. Mindenkinek ott a helye.

Nagytiszteletű úr korán kiállt várni a társasgépkocsit, nehogy véletlen is lemaradjon. Biztos, ami biztos. Én is megkaptam a figyelmeztetést, hogy jövő héten Pécsett fogunk találkozni a lacipecsenye sütők utcájában. Védekeztem. Nem fogadtam el a meghívást. Ketten voltak templomban. Gyermekek sem jöttek. Majd megszokják, hogy nem fontosabb a vásár, mint az istentisztelet.

A másik vonzerő a rádió közvetítette meccsek voltak. Kollegámnak minden sportadást meg kellett hallgatnia. Szepesy Gyuri hangja. Mindenkit magával ragadott. Dr. Takaró Zoltánt is. Állítólag a prédikáció idejében is ruhája alatt szólt a kis masina. A hangos percek, góóól!, a templomban is hallható volt.

 Kinevezésünk után felajánlottam Isten dicsőségére a megállapított helyettesítési összeget. Kialakítottunk egy gyülekezeti termet. Berendeztük. Vettem egy nagy Kalor kályhát. Télen is befűtötte a hideg termet. De beszereltettem két darab gázkonvektort is. Hoztam hozzá 4 darab palackot. Vettünk asztalokat, székeket, csészéket, tányérokat, edényeket. Minden felszerelést a szeretetvendégséghez, az agapéhoz.

Tartottunk minden hónapban egyszer agapét. Éppen a vásár napján délután. A gyermekek szerepeltek, énekeltek, verset mondtak, jeleneteket tanultak be és azt eljátszották. A szülők, nagyszülők eljöttek meghallgatni a kicsiket, iskolásokat. Szinte versenyszerűen, minden gyermek jelentkezett szereplésre. Pécsváradon ez lett a vásár-nap, vasárnap. De jött az őszi református búcsú, a ’leányvásár’. Ekkor már igazán nem kell istentiszteletet tartanunk. Mindenki az utcán lesz. A harangozó is. Azt kértem, hogy azok jöjjenek el, akik nem mennek leányvásárba. Megharangoztam időben és tartottunk istentiszteletet. Mertem szólni arról, hogy a búcsú vallásos napot jelent. Mi pedig vallásosak vagyunk.

Megszerettek bennünket. Várták, hogy odamegyünk lakni. Elfogadjuk a meghívást. Esperes úr nem így gondolta. Advent IV. vasárnapján tartottuk az istentiszteletet, egyben a karácsonyi ünnepséget. Már iskolai szünet volt. Két nap múlva karácsony. Nagy gyülekezet. Minden gyermek ott van. Nagy ládákban a karácsonyi csomagok. Folyik az ünnepség, amikor belép egy leányzó, kezében tartva a palástot, mögötte egy idősebb emberke. Közbekiabál. ’Itt én vagyok az új lelkipásztor. Kezemben Komlósi esperes úr megbízó levele. Azonnal átveszem a gyülekezetet. Mehettek haza. Én tartom az adventi istentiszteletet’.

Először próbáltam észre sem venni. De annyira hangoskodott, hogy le kellett intenem. Fellépett harciasan. A kurátor, presbiterek leültették a hallgatók közé. Ketten felálltak és széket kaptak. Várták minden mondat végét, mikor szólhatnak határozottan közbe.

Azt tudtam, hogy esperes urunk, az utolsó kommunista esperes, engem szívesen piszkál. Ilyen ízléstelen megoldást mégsem gondoltam. Valahogy nem így kellett volna jogilag lerendezni a helyettesítés visszavonását és az új lelkipásztor kinevezését. Persze, esperes urunk nem volt jogász. Honnan tudta volna a mórest? Nem véletlen ez az eset. Szamosközi püspök úr megfordította a baranyai névsort és úgy jelölt ki valakit esperesnek. Így sikerült. A baranyai gyászévtized során eszembe jutott a váradi Jeremiád panasza. ’Kegyetlen szolgák nagy dühösséggel rajtunk uralkodnak…’ Hallottam olyan kitartásra biztatást ifjú koromban, hogy akkor is maradok, ha a hátamon fát vágnak. Képes beszéd. De találó. Karácsony másnapján várt a gyülekezet. Búcsúzásra.

 

163. Baranyai állapotok.

 

            Baranya felmérése. Püspök úr jónak látta, hogy hivatalos jelentést kapjon Baranyáról. Minden gyülekezetről. Mind anyagi helyzetéről, épületeiről, berendezési tárgyairól, mind pedig az ott szolgálókról. Egy szűk körű bizottság kapott megbízást. Hivatalból benne volt esperes úr is. Én az egyik tagja voltam a bizottságnak. Faluról-falura jártunk. Mindent fényképeztünk, leírtunk. Fárasztó munka volt. A sok üresen maradt parókián teljesen tönkre mentek a régi könyvek, iratok. Az anyakönyvekre vigyáztak. Ott az volt a baj, nem lehetett követni, hogy egy kisebb gyülekezet adatait melyik évben hol anyakönyvezték a helyettesek. Több, mint 100 gyülekezet és nincs harminc lelkipásztor sem a megyében. A körzetek kialakítását nem lehetett módszeresen irányítani. Erősen személytől függő volt. Emlegették más megyében, hogy amelyik községben nem lakik ott a lelkipásztor, az teljesen elszórványosodik és elveszik. Bizony, sok esetben igaz volt. A harangok megvoltak, a legtöbbet használták is. Ha nem rendszeresen, akkor alkalomszerűen. A templomi hangszerek legtöbbje már használhatatlan állapotban van. 1948. óta nincsenek kántortanítók. A használatban lévő klenódiumok megvoltak. Az úrasztali terítők legtöbbje ápolatlan. Csak az újakat használják. Nagyon fontos munkát végeztünk. Ilyen felmérés még nem volt a magyar református egyházban.

Esperes urunknak nem tetszett. Úgy érezhette, az ő jelentéseinek felülvizsgálata. Igaz is volt. Soha nem ismerte ő Baranyát. Mint papgyerek, hallott ezt-azt. Kölkeden élte életének egy részét, mint TSZ-tag. Amit ott a Csoportban hallott, az volt a szellemi feltöltődése. Lelkész-továbbképzésre Tahiba nem járt. A TSZ-ben erre nem adtak fizetett szabadságot. Az évi szabadságát pedig nem fogja ilyen lényegtelen időpocsékolásra eltölteni. Még egy napot sem a drága szabadságból!

 

164. Tüzes misszió.

 

Missziói lelkészek. Említettem már, hogy volt két fiatal barátunk, akik vállalták ezt a nehéz munkát. Nem tudták, mit választottak. Nem volt kialakult metódus. Ilyenkor nagyon sok függ a személyektől. Milyen belső tűzzel, vagy hamuval jönnek. Akiben sohasem volt tűz, ott még hamuról sem beszélhetünk. Jeremiás belső tűzről tett bizonyságot. Luther Márton egészséges vesszőket emleget, amelyekből lehet nyilat hajlítani. Görcsös botokból nem megyen. Karner Károly ír a Teológiai Prolegomena könyvében vocatio internáról és vocatio externáról.  Belső elhívatás nélkül mit ér a külső elhívatás? Ez utóbbi megvolt. Dr. Tóth Károly püspök úr volt a háttérben. Biztatta őket, segítette. Bármilyen kéréssel mehettek hozzá. Mindig segített. Két ifjú házaspár. Ilyen jó helye egyik segédlelkésznek sem volt, mint éppen nekik. Esperes urunk sokszor rimánkodott, hogy hívjátok már meg őket egy-egy szolgálatra. Mit jelentsek püspök úrnak? Miért küldte őket ide, ha nem kellenek?

Hamarosan megtudta esperes úr, hogy mi nem kértük a missziósokat. Csak ő gondolhatta ki. Ezzel védekezett, miért van Baranyában annyi baj. Baranyában soha sem volt baj. Pécset nem szabad Baranyába helyezni. Baranya volt már ezer éve is. Baranyavár volt a megyeszékhely. Református Baranya van 500 éve. Pécs nélkül. Pécsről csak a XX. században beszélhetünk. Baranya közepén egy vízfej. Megyénkben nem volt annyi református, mint egy alföldi nagy gyülekezetben. Mezőtúr vagy Békés egymagában nagyobb, mint az egész Baranya megye. A nagy gyülekezetek egy templomot tartanak fent és esetleg két lelkipásztori állást. Ugyanakkor Baranyában több, mint 100 templom és 30 lelkipásztor van ma is. Összehasonlítom és megkérdezem, van-e valakinek joga rosszat mondani megyénkre? Nincs! Baranya erősen vezet az országos listán! Kellene tüzes misszió szeretett megyénkbe. De nem formális misszió!

Esperes úr annak idején bejelentette, hogy lehetőség van két missziói lelkészi állás fenntartására közköltségen. Jelentkeztünk. Hajnalkának nincs állása. Magyarbólyon segít. Öt gyermekünk van, kapjon állást Hajnalka. Ezt nem fogadta el esperes úr. Mi nem lehetünk missziósok. Gondolhatta, hogy reakciósok vagyunk. Kommunista terminológia. Megmaradt benne az olcsó szlogen. Jól megtanulta. Használja alkalmas-alkalmatlan időben. Pál apostol mintha mást írt volna Timóteusnak. Mit csináljon, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő.

 

165. Magas sátorfa.

 

Egyszer csak váratlanul megjelenik lakásunkban a megyei ÁEH-megbízott. Vele van egy pesti területfelelős is. Elmondják, hogy milyen jó volna, ha mi elmennénk Baranyából. Etettem őket. Örültem neki. Mivel szüleim itt laknak a szomszéd faluban, ők is jöhetnek velünk. Úgy kell értenem, hogy mindjárt két lakást kapunk. Hiszen ketten vagyunk egy családban lelkipásztorok feleségemmel. Az egyik lakásban élhetnének szeretett szüleink. Azt vettem észre, ők nem egészen így gondolták. Megkérdeztem, hogy ez kitüntetés vagy büntetés. Valaki szeretettel gondol ránk, vagy piszkálódik ellenünk? Erre nem kaptam egyértelmű feleletet. De örömömet fejeztem ki, milyen jó lesz, ha gyermekeimet nem kell internátusban taníttatni, hanem ahová elmegyünk, helyben lesz jó gimnázium. A legjobb mégis úgy lenne, ha segédlelkészt tartó helyre mehetnénk és ott két lakás lenne egymás mellett. Egyikben lakhatnának szüleim.

Kaptam egy dátumot. Aznap feltétlen menjünk el mindketten a papi békegyűlésre. A gyűlés után megbeszéljük illetékesekkel, milyen ajánlatot tesznek, amit mi is elfogadhatunk. Ezt meg kellett ígérnem. Nem engedtem el őket addig, amíg nem kaptam egyenes feleletet arra, honnan fúj a szél. Erre azt mondja a megyei felelősünk, hogy tudja Nagytiszteletű Úr, ha valakinek a sátorfája magasabb, mint a vezéré, akkor összedöntik azt a sátort. Megint Komlósi úrtól jön a jelentgetés! Megszoktam. ’Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? ’

A békegyűlésre késve érkezett a pesti előadó autópech miatt. A Népfront rendezte az összejöveteleket. Vége az előadásnak, hozzászólásoknak. Várjanak az Urak! Még van egy fontos elintézni való. Kovács Emil! Kovács Emil! Át kell vennie a kitüntetést. Eltévesztették. Komlósi Ernőt akartak mondani. Ő érdemli meg a Kommunista Párt előretolt csapatától, a Népfronttól, a kitüntetést. Már böködnek. A mellettem levők felemelnek. Felállok. Magához hív a pesti előadó. Kezet fog velem. A többiek is kezet fognak. Nem tudtam zavaromban a teendőmet. Ők jöttek hozzám kezet fogni és gratulálni. Még mindig nem tudom, mi történik. Felolvassa az oklevelet. Az Országos Béketanács kitüntetett a békéért való sok fáradozásomért. Az egész Dunántúlon csak engem. Szorongattam a tekercset és valamit dadoghattam. Nagy taps. Esperes urunk felugrik és úgy tapsol. Jön felém. Első akart lenni a köszöntésben. Szent csókkal üdvözöl. Mögötte egyik kollegánk a zajos teremben hangosan mondja, Júdás csók.

A folyosón erősen integetnek az iroda felől. Siessek, mert kell vissza indulniuk Pestre és meg kell beszélni az én dolgomat. Újabb idegen arcok az irodában. Tessékelnek befelé. Esperes urunk a folyosó közepéről figyeli a belépésemet. De én nem léptem be! A kifelé nyíló ajtó küszöbén megálltam és a tekercset széthúztam. Felső testem eltakartam az oklevéllel és nézhették sokáig. Hátráltam és elindultam a lejárat felé. Azóta sem szóltak az ÁEH-ból, hogy menjek tárgyalásra. Maradtam Baranyában.

 

166. Népfront.

 

Ők is megkísértettek. Nem sok sikerrel. A Népfront rendezte a fentebb jelzett békegyűléseket. Amikor már nagyon recsegett az épület, úgy voltak, mint a fuldoklók, a szalmaszálban is kapaszkodtak. Így került be több pap és lelkipásztor a Népfront vezetőségébe megyénként. Szerte az országban. Mint kitüntetettet, engem is behívtak. Sőt ők is kitüntettek. Az augusztus 20-a előtt megjelenő megyei újságban nagy cikk arról, hogy a Népfront kiket köszönt az Alkotmány ünnepén jó munkájukért. Ott az én nevem is. Nem mentem be az ülésre. Nem fogom átvenni a kitüntetést. Egy következő alkalommal elmentem. Az országos vezetőség akkor is itt volt Pécsett. Mikor meglátnak, sietnek elém, hogy most ünnepélyes keretek között megkapom az oklevelet és a vele járó jutalmat, jelvényt. Hátráltam. Három dolgot mondtam. 1./ Nem dolgoztam annyit a Népfrontban, hogy valamit is megérdemeljek. 2./ Nekem augusztus 20-a, mint Alkotmány Napja, nem ünnep. 3./ Kommunisták kezéből nem vagyok hajlandó átvenni semmi kitüntetést. Forró víz a nagy lelkesedésre. Ennyi az egész.

Ezután jelöltek baranyai küldöttnek az országos kongresszusra. Nem mentem el. Be is zárt a Népfront. Többet nem volt szükség rá, hogy a kommunisták jelöltjeit tisztségbe juttassa a „választás”-okon. Alakultak az alternatív csoportok. Majd kerekasztal beszélgetés. És hamarosan 51 párt indult a választásokon. Négy évig az MDF kormánya próbálta kivezetni az országot a súlyos válságból. Nem sikerülhetett. Nagyon mélyre vezettek bennünket Kádárék. Valami elindult. Az állóvíz megmozdult.

 

167. Politika nélkül.

 

Politikával való kapcsolatom. 1989. október 23-án megtudtuk, hogy Köztársaság államformában élünk. Már sokadik próbálkozás. Talán már harmadszor kiáltották ki a Köztársaságot a XX. században. Elég zavaros idők. Királyság. Proletárdiktatúra. Királyság egy református kormányzóval. Fából vaskarika. Köztársaság. Népköztársaság. Forradalmi Munkás-parasztkormány. Újból Népköztársaság. Legutóbb Köztársaság. Ugyanígy változtak a jelvények, címerek is. Jelenleg Köztársaság és a királyi címer. Királyi korona és hozzá tartozó jelvények a Nemzeti Múzeumban, illetve az Országházban. Vigyáz rá a koronaőrség. Soha életemben nem politizáltam. Magyarbólyon ért a változás. Akkor már csak egyetlen egyházi központ működött a faluban. Mi voltunk a falu papjai, a falu lelkipásztorai.

Szerveződnek a párt-sejtek. A tanácselnök, akit nehezen választottak meg már a legutóbbi alkalomkor is, rendezkedik. Pozsgayt pártfegyelmi elé állíttatja. Legalább is fenyegetésében. Megtilt minden alternatív szervezkedést. Részeges, felelőtlen ember. A kultúrház nehezen megvásárolt zongoráját karókkal szétveri. Így tudott zongorázni. Átvitette a Kultúrházból a külső kocsmába. Oda fektették rá az egyik nagyon rossz hírű asszonyt. Leitatták előbb. És rang szerint ő volt az első, aki felmászott a hosszú, hangversenyzongora tetejére, de inkább feltették a soron következő barátai, és elsőnek érinthette meg a levetkőztetett nőt. Utána következtek a Párt tagjai, rangsor szerint. Amikor mindenki elfáradt, nekiültek zenélni. Ekkor történt a karós zongorázás. Mindenki részeg. A kocsmáros zsebel. Sokan a bortól és a testi fáradtságtól elaludtak. Ki az asztalnál szundikált, ki a padlón horkolt.

 

A közös menyecske felöltözködhetett. Gondolkodhatott a dolgon. Ilyen szerencsés napja talán még életében sem volt. A megígért tíz forintokat senki sem adta meg neki. Inkább megfenyegették. A kocsmárostól kapott egy italt és kint terült el az országút szélén. A józan, ma este is sokat gazdagodó kocsmáros, kirakta a vendégeket a járdára, árokba. Bezárt. Hajnalban ébredeztek. Rekonstruálták a tegnapi napot. Voltak, akik vizsgálatot kértek. Jegyzőkönyvezték utólag a történteket. A menyecskét nem említették meg. A zongoráról megállapították, hogy használhatatlan, értéktelen volt.

Sokat mászkáltam utána, amíg a Kultúrház megvehette. Jutányosan. 250 cm hosszú hangverseny-zongora. A nagysága miatt adta el egy pécsi család, akik panelbe költöztek. Felhangoltattam. Terveztük a volt kántortanítóval, milyen zenei estéket rendezünk. A hangoló, a siklósi Zeneiskola igazgatója tett ajánlatot. Most felhangoljuk gisz-re. Fél hanggal mélyebbre a normál á-nál. Beáll majd, klimatizálódik, használni fogják és az új hangolásnál, már valószínűleg lehet feszíteni a páncéllal erősített keretet és megkapja az eredeti hangmagasságot. Illetve annál is magasabbat, mert azóta emelték a normál ’á’ rezgésszámát. Most 440 Herz a jó. Megbeszéltük, hogy a faluban is beindítjuk a zongora-oktatást. Siklósról hetente kétszer fog kijárni szaktanár.

A főelvtárs kéjelgésével, eszetlenségével mindennek vége lett. A szétvert romot odaadták egy citerásnak. Használja fel a húrokat. Annyira zongoráztak az elvtársak, hogy minden darabja megsérült, széttörött. A jegyzőkönyvből megtudtam, hogy milyen kárt okoztam a falunak. Egy nagy hangszer megvételébe hajszoltam bele a hiszékeny kultúrház-vezetőt. Miattam elköltötte a falu pénzét. Rossz vásár. Nem lehetett normára hangolni. Mivel eladták a húrjait, legalább egy kis pénzt kapott a Kultúrház. Valami visszajött a drága vásárlásból és fuvarból. Velem nem fizettettek kártérítést. A Főelvtársat pedig teljesen felmentették. Jót tett a falu kultúrájának.

Volt egy másik ügye is az elvtársnak. Nagy összeget kaptak, hogy a TSZ-hez építtessék meg a kövesutat. Hordtak fel vagy 10 vontató nagyobb-kisebb követ-kavicsot. Ezt szétterítették és készen volt a kövesút. Abban az időben a Budapest-Pécs közti főútnak az építése nem került kilométerenként 1 millió forintba. Magyarbóly vezetősége ennyi pénzt kapott a 300 méteres útra.

A Tanács segítséget kért a TSZ-től. Egy alkalommal kezdjék ott a napot a gyalogmunkások. Feladatuk az volt, hogy elégessék a régi kacatokat, iratokat. Az útépítés iratai voltak elsőnek kitéve a padlásfeljáró mellett. Azzal kezdték az égetést. Amikor ez megtörtént, a többi már nem volt fontos. Utána jött a teljes irattár. Ebben az ügyben a Megyei Levéltár kért vizsgálatot. Az elvtársakat felmentették. A buta asszonyok nem tudták, mit kell elégetni. Ők nem tehetnek róla, hogy az 1 millió forint számlái is elégtek. Akkor, amikor egy jó fizetés havi egyezer forint körül volt, az 1 millió forintot elosztották maguk között az elvtársak, a vezetők. Ilyen volt a Népköztársaságban a népi demokratikus vezetőség. Mindig kitisztázták az elvtársak egymást. Kéz kezet mos.

Ezen vezetés volt hatalmon, amikor Pártunk és Kormányunk utolsó napjait érte-élte. Ezeknek borzasztó gondolat volt, hogy ezután bárki megszólalhat, vezető ember lehet a faluban. Engem szerettek volna megnyerni az új, illetve a régi-új pártok képviselőjüknek. De még helyi képviselőséget sem vállaltam. Október 23-án táblát avattunk. A II. Világháború halottait soroltuk fel. Én mondtam a beszédet. Nagy ünnepség volt. Nem lázítottam, nem személyeskedtem. Sapienti sat, mondja a latin. Aki akarta, megértette.

Ebben az átalakuló időben kerültem Békésre. Ott a társlelkész és felesége SZDSZ segítséggel lettek városi képviselők. Békés Megyében annyira örültek a kollegák is az SZDSZ-nek, hogy az egyik gyulai lelkipásztor országgyűlési képviselő lett az SZDSZ színeiben. Nekik ez volt a jobb-oldal. Ha belehelyezem magam a Tiszántúli Egyházkerületbe, jobban megértem a helyzetüket. Abban a kerületben megmaradt a régi, kommunista püspök 1990. után is. Tiszántúlon a kommunizmus is mintegy jobboldalnak számított. Azóta is érthetetlen. Legalább is nekem.

Békés, a Kisgazda Pártnak régi fészke. A városban volt nyolc kommunista-SZDSZ-es helyi képviselő. És volt nyolc Kisgazda. A lelkipásztor és felesége is SZDSZ-esek. A kollegám és felesége mindig a kommunisták mellett szavaztak. Ez döntött el minden kérdést. Milyen véleménnyel volt a város komolyabb része a református papról, ne is kérdezzétek. Az első napon, amikor reggel felébredtünk, a másik parókia tűzfalán nagy szénrajz. Csausesku és Helena. Mindenki ráismert a református lelkész-házaspárra. Ilyen nyilvános üzenetek voltak renden. Ennek örült a szerencsétlen kollegám és felesége, hogy mindenki őrájuk néz, mire fognak szavazni. Mindig az egyház ellen, a józan ésszel szemben foglaltak állást.

Semmilyen pártnál, csoportnál nem köteleztem el magamat. Egyházmegyei tisztséget sem vállaltam Békés Megyében. Ennyiből állt életemben politikai állásfoglalásom. Úgy érzem, ez nem opportunizmus, hanem megmaradni embernek az embertelen világban. Olcsó, politikai felfelé ívelésre soha nem vágytam. A római jogász sem politikusra mondta ki az értékelést: Ecce homo! Íme az ember! Hanem arra, aki még segítséget sem kért a politikai hatalom vezetőjétől.

 



Főoldal programok Szolgáltatás Elérhetőség Múlt Önéletrajz Erdélyi Napok Erdélyi Napok - feladatok

Honlapkészítés